A fasiszta miniszter esete a fajtámmal
Ez egy rövid poszt lesz. Zsidó vagyok, magyarul beszélő, magyarul gondolkodó zsidó, akinek egy egyre kisebb Magyarországhoz van köze. Azt nem mondom, hogy egyre kevesebb köze, talán több, a köz konstans, az ország tűnik el lassan. Lázár János, ez a primitív, iskolázatlan dzsungár, az országos főrabbinak mondta el, a maga végtelenül sok generációs tahó módján, hogy JLDM. A zsidó élet nem számít. A numerus clausus, a zsidótörvények, a gettó, a gáz és a golyó nem számít. Az számít, hogy lesz még Fogarason magyar lakodalom, hogy Erdély lesz még a kishorthyk, kisszálasik, kisorbánok földje. Nem lesz az, soha nem lesz az, ez az igazi nemnemsoha, mucikáim.
Magyarnak lenni küldetés – mondta a Fődzsungár. Zsidót ölni, ez a nemzeti küldetés, ami zsidók híján, csak a Bayerok, Kötterek, Lázárok, Budaházyk gyilkosságpótlékait jelenti. Ölés helyett lopást.
Jézus gyilkosai lettünk újra, akik ellen kulturális hegemóniát követel egy egykori szkinhed, aki büszke arra, hogy nem jár színházba, bár erre valahogy mindenki büszke a rezsim környékén.
Az elmúlt hónapokban volt egy védangyalom, egy másik János, aki John lett, mert Jánosként ebben az országban nem lett volna senki, csak egy halott a sok közül, ahogy Ede, Leó és Tódor, akik helyett most Lázár van, Bayer és Békésmárton, Lánczi Bubu és a Mari. Négy hónapig segített a Johnná lett János, ott volt mellettem, amíg fel nem értem, fel nem értünk a mi kis hegyünkre, ami nem a Csomolungma, de azért Rejkjavíkból elérhetetlenül magasnak látszott.
Horthy meg akart ölni. A maga sunyi kis lovastengerész módján, mandinerből akart megölni, nem nagyon, de azért eléggé, ez egy ilyen ország, a sunyi kis ölésekhez mindig van egy mandiner. Megadja testvér nyilván a saját kezével ölt volna meg, és szellemi utódja is szívesen megtenné, don’t even think about it motherfucker…. Nem lesz itt semmi, csak a szégyen. Üres, szomorú szégyen, és még én is szégyenkezhetek egy jót, amilyen szentimentális egy szamár vagyok.
Eldobtátok Jánost, Edét, Leót és Tódort, hát most legyetek boldog Lázár úrral.
@poszt:
“Eldobtátok Jánost, Edét, Leót és Tódort” – meglepődnél, ennél nagyobb disszonanciákat is elbír az egészséges nemzettest. A Kövérek, Lázárok és egyéb kevéssé értelmes bácsikák fantáziáiban a felsorolt úriemberek mind – ha nem is fajtiszta, de ugyan herr Megadja, ki igazán az – Magyarok, 1100 évvel ezelőtt tértek haza a Kárpát-medencébe sumérból’.
Volt szerencsém egyszer egy joviálisan antiszemita bácsika mellett ülni egy rövidebb repülőúton, amikor az obligát zsidózása után felhívtam a figyelmét, hogy ne tessék igényt tartani a fentebb említett Magyarokra, hasonló okfejtésekbe kezdett. Mondjuk ő csak egy jámbor szaki volt, neki kevésbé kínos, mint egy megválasztott képviselőnek.
Csak ne kellene érezni ebben az országban az állandó hányingert a torkunkban meg a hányásszagot az orrunkban!
@Galway:
“Gyurcsány alatt jobb volt?”
(Horribile dictu: “Gyurcsány alatt jobb lenne?”)
Ez a mindenre gyógyír. (Amugy komolyan kérdem!)
nyilván teljesen véletlen, hogy Lázár János, levezetni próbálván a fejlesztések és a vasút terén őt ért frusztrációt, pont akkor kezd vadul horthyzni, mikor kicsikét arrébb Putyin végre rendesen felült a “Zelenszkij mint a CIA zsoldjában álló nemzetközi zsidó” vonatra
ha a gazdaság így megy tovább lefelé, és hát mitől indulna meg felfelé, nem nagyon fog más maradni, mint a rendes, kifejlett nácizmus, egyszer ugye már “bevált”, és hát igény, az van rá
@DarthVader szerintem bőven elértük már azt a pontot, ahol Gyurcsány már jobb lenne, hogy egyebet ne mondjak, az EU-s támogatások talán jönnének, és talán nem Moszkvából szerkesztenék az Origót meg a Magyar Nemzetet
A miniszter nem fasiszta, hanem egy amorális görény, aki fasisztának adja ki magát azért, hogy a közbeszédet egy számára kellemes irányba terelje. Itt a régi bal-jobb, urbánus-népi, konzervatív-progresszív törésvonalak szándékos, cinikus izzítása zajlik. Ettől még a beszéde nyilván fasiszta, a fájdalmak, amiket okoz, mélyek és rettenetesek.
@DarthVader:
Gurcsány kormányzása azért volt rossz, mert ellenszélben próbálkozott. Az ellenzék (és a saját pártja is) ott tett neki keresztbe, ahol csak tudott. Bezzeg a “G” erős felhatalmazással is képes sz@rul kormányozni!
Hiv.: @steinerzsiga:
Igazad van. Engem meglep, hogy Lázár így beindult most; a Horthy rehabon kívul a héten volt egy homofób megnyilatkozása is, leginkább azért, hogy anyázhassa MZP-t.
“Magyarország első vidéki állandó Holokauszt kiállítása 2004. június 27-én nyitotta meg kapuit az épületben”. (Aki nincs képben: akkoriban Hódmezovásárhely képviseloje es polgármestere is Lázár volt.)
https://www.facebook.com/100087129549055/posts/263914433189540/?mibextid=rS40aB7S9Ucbxw6v
@steinerzsiga:
Nem vagyok benne biztos, hogy az, ha tudatosan játszik valaki ennek a szarszagú szellemnek a kiengedésével a palackból, a következményekre lapos ívben téve, az nem súlyosabb, mint amikor egy sima agyatlan ork kibújik egy lapos kő alól és úgy mond ilyeneket. A békésmárton nevűnek van annyi mentsége, hogy agy nélkül született, de lézerjani tudatosan használja ezeket az eszközöket. Mind a kettő egyformán gonosz, de az utóbbinak még mentsége sincs rá.
@Vidor Ferike: Mivel Lázár szeret kommentelőket is perelni, ezért csak annyit jegyzek meg halkan, hogy már a Vincenten is többször kifejeztem értetlenségemet annak kapcsán, hogy sokan Lázárt is az emberarcú fideszesek közé sorolták/sorolják. Csak rá kell nézni…
https://444.hu/2014/03/03/meghalt-a-welt-2000-alapitoja
@Vidor Ferike: Ez tudatos kommunikációs stratégia. Lázár most a fideszes rossz rendőr: vele jelentetik be a budapesti és egyéb fejlesztések leállítását, ő tesz antiszemita és melegelennes kiszólásokat. Mészáros Lőrinc szintén nagyon rossz bácsi: a csúnya gonosz korrupt fideszes ork vállalkozó. Ezzel szemben vannak az emberarcú fideszesek: Vitézy Dávid, aki helyreteszi Lázárt, ha kell. Pesty László, aki nagyon ki nem állhatja a korrupciót. És a lényeg, hogy eközben a valódi főszereplőről, aki minden irányít, ne essék szó: Orbán szépen meghúzódik a háttérben. Persze ez nem új recept, Putyin Oroszországában is ez van: lehet szidni a korrupciót, egyes minisztereket stb., de Putyin tekintélye, örökkévaló hatalma megkérdőjelezhetetlen.
@steinerzsiga:
Ami úgy mozog mint egy kacsa, úgy hápog stb az egy kacsa.
Lázár János egy fasiszta disznó. Az egész fidesz egy decens neofasiszta párt.
@fuhur:
Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye …: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a “fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak” . … Ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből.
(Hogy ebből is mi lett….értelmesnek tartott, felsőfokút végzett emberek hörögtek. Egy szót nem értettek belőle.)
Ezeket ütni kell.
@steinerzsiga:
Teljesen logikusan hangzik, és nekem is ez a zsigeri megérzésem, de nem tudom azért elhessegetni a lehetőséget, hogy némelyik ezek közül halál komolyan el is hiszi ezt a sz@rt, önmagát, a nemzethy pátoszt, és ezt a kormányt. Semmi jó tesztet nem tudok, ami alapján ezeket szét tudnánk válogatni – persze a végeredmény szempontjából – ti. hogy térdig járunk a ganyéban – tökmindegy is.
Valaki magyarázza meg nekem, hogy miért fontos, hogy ezek a gazemberek amorális görények akik cinikusan fasisztának adják ki magukat, vagy valóban fasiszták. Mi változik meg attól, hogy az egyik vagy a másik, neadjisten \lambda 1-\lambda arányú súlyozott keveréke e kettőnek?
Én azt gondolom, hogy ez egy gyökeresen aljas stratégia része, ami nem is a zsidókról/melegekről/migránsokról szól, hanem arról, hogy ezt a hangnemet nem tűrik meg európában, hanem ki fogják kis hazánkat rúgni onnan hogy taknyán csúszik, az egész pont ennek a kiprovokálására megy ki.
@steinerzsiga: akár el is hinném, de Lölö mint rossz ember? Ezt nem hiszem. Nem belőle lesz Rubasov.
Számomra Lázár mindig is a filmekből ismert jól öltözött náci! Aki elegánsan, udvariasan de ugyanabba a zuhanyzóba kisérte a pácienseket! Bár ,ahogy Vitézy írta már kiabálni is tud!
@DarthVader:
A “fehér hetero keresztény férfiak” ez a fasiszták szinonímája
@fuhur:
Érdekes, amikor Niedermüller mondta, akkor keveseknek tűnt fel. Élő beszédben az idézőjel nem mutat annyira, anélkül pedig a fogalmatlan barma – és ebben minden oldal minden végzettségű fogalmatlan barma benne van ám – csak a “rémisztő képződmény”-en hörgött!! Jobbról, és ami szomorúbb, a nem jobbról is!!
@fuhur: Inkább a náciké. A fasizmus az más. (De nem egymást kizáró persze.)
@DarthVader: Még Niedermüller előtt nekem is feltűnt, hogy a NER által preferált társadalmi réteg a fehér, hetero, keresztény, Fidesz-szavazó, családos középosztálybeli. Őket támogatja ahogy tudja, másokat meg hátrányba helyez. De nem a nácizmus vezéri Orbánt, hanem inkább az hogy pszichopata. Ő úgy látja a világot, hogy az embernek csak az akaratától függ, hogy mit csinál, milyen ember lesz. Ő megmondja – maga szerint mindennél bölcsebben – hogy milyennek kéne lenni, de mivel az emberek nem hajlandóak maguktól olyanná válni – mert az emberek buták Orbán szerint – ezért az embereket kényszeríteni kell. Ezért támogat-büntet társadalmi csoportokat. Viszont az általa preferált társadalmi csoport eléggé hasonlít a náci fajelméletben leírtakhoz.
@Thalész: Túlgondolod. Aszerint támogat büntet-támogat társadalmi csoportokat, ahogy neki szavazatmaximalizálás szempontjából a legoptimálisabb. Ha keményvonalas ellenzéki vagy, akkor jó eséllyel tovább leszel szívatva, mert Te úgysem fogsz rájuk szavazni, és így tovább. Ahogy fogy a pénz, úgy lehet ezt egyre jobban látni: Falusi CSOK és társai.
erről nem írok posztot, hatás alatt vagyok, új Pintérbéla van, ezt nem fogja szeretni az az édes rezsim.
Hmm, nem hiszem, hogy valaha is egyszer ez a lovagiasch nemzet megbocsátaná a zsidóknak a deportálásukat.
btw: L. Simon aljas szövege aztán végleg betett:
“….Óvatosan kell fogalmazni Horthyval kapcsolatosan, mert nem lehet, hogy csak a pozitívumokat látjuk és nem vesszük tekintetbe azon zsidó származású honfitársaink érzékenységét…”
@jack_of_all_trades:
“Teljesen logikusan hangzik, és nekem is ez a zsigeri megérzésem, de nem tudom azért elhessegetni a lehetőséget, hogy némelyik ezek közül halál komolyan el is hiszi ezt a sz@rt, önmagát, a nemzethy pátoszt, és ezt a kormányt. Semmi jó tesztet nem tudok, ami alapján ezeket szét tudnánk válogatni – persze a végeredmény szempontjából – ti. hogy térdig járunk a ganyéban – tökmindegy is.”
A fidesz meg a holdudvara tele van totalfasiszta es kvazinaci vadbarmokkal, ez tuti. Van egy csomo oszinten hortysta honatya, polgi, videki erosemberuk, de sztem pont Lazar nem tartozik kozejuk.
En magam is unom mar ezt az allando gumicsont gumicsontja, hogy eltereljek errol meg arrol a szoveget, de Lazar eseteben nagyon kilog a lolab. Sztem ez a gyoker nem tudna 3 osszefuggo, osszetett mondtatot mondani Horty-rol es munkassagarol. Wikipedian talan belenezett, h ki is volt akkor ez a tag.