Pintér Béla rólunk
Ma volt a legújabb Pintér Béla darab bemutatója. Tegnap a bemutató előtti előadást láttuk. Az Imádkozó utolsó jeleneténél veszi fel a fonalat, a Gellért-hegyen megborult Szabadság-szoborral, Long Rékával és Köves Gáborral. Pintér felkonferálja Péter Katát, aki átlényegül a másik Rékává. Ami ott elkezdődik az része lesz a magyar színháztörténetnek. Vidnyánszky Attila művész úrnak – aki kilencedszer rendezi meg Bánk The Fucking Bánt ( ami azért jó, mert addig sem játsszák a Csongorcuncit és Tündibébit, és A Zembertra Gédiáját) már évek óta azt magyarázza nekünk a Nemzetiben, hogy szeressük Orbánviktort, ha nem akarunk bajt magunknak – nagyon hamar nehézlégzése lenne ettől a darabtól.
Pintér Béla rólunk beszél, mi vagyunk a Réka és az oltatlanok (azért ez a cím, mert a valódi cím kicsit “sok” lenne) szereplői, néven vagyunk nevezve, nem bújhatunk egy parasztopera vagy egy görög sorstragédia mögé, ott áll a derék magyar nép egy szál faszban/pinában, bocsánat, de ez tényleg nem kürtöskalácsnak tűnik. Pintér anti-Jack Nicholsonként szelíden közli velünk, hogy “You CAN handle the truth” és pofánkba vágja az igazságot, a szó szerinti igazságot, nem egy metaforát, nem valami csinos kis áthallást, hanem az ún. kurva kibaszott igazságot.
Pintér Bélát első sorban azért akarja kinyírni Orbán “emcécé” Balázs, Demeter “nemjárokszínházba” Szilárd és Bayer “zsidótakarokölnideizibe’ ” Zsolt (akiket szinte látni lehet a darabban, szemben Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel, akik viszont effektíve kameók, tulajdonképpen szép tőlük), mert ez a rezsim sztálinista és nyilas elődeihez hasonlatosan, semmiféle tehetséget nem bír elviselni. De ez a darab nem erről szól, hanem arról, hogy mi fogjuk kinyírni egymást, oltottak és oltatlanok, boldogasszonymamik és libernyákok, fruzsik és puzsik, és a mi hulláinkat fosztja ki majd Lölö és az ő Andija.
Gálvölgyi Jánost általában ripacsnak illik gondolni kultúrlibsi körökben, hát tessék szépen megfogni a sörét. Úgy játssza el Bogár Laci bátyánkat on steroids, hogy be tetszik tőle pisikálni. Enyedi Éva…..nem hiszem el, egyszerűen nem hiszem el. Ezt az egészet nem nagyon lehet elfelejteni, talán majd Pintér főtárgyalása után. Még a hetedrendű vádlott is ő lesz.
Aki meg is akarja érteni Jótündér eme írását, kénytelen lesz megnézni a darabot. (Az igazán jó színikritika legfőbb ismérve.) Neki mindenesetre külön eljátszották, nehogy lemaradjon…
Gálvölgyi már a Marshall56-ben is igen-igen jó volt. Vagy teszemazt a Hullaégetőben. Aki őt ripacsozza, nem tudja mit beszél.
Amúgy egy Pintér főtárgyalást én is nagyon várok, de nem a Béláét. Lehetne Pintér a hetedrendű és az elsőrendűre is volna egy jó tippem. Közte azt az ötöt majd csak kitaláljuk.
Pintér Béla és társulata nagyon fontos, hogy van, talán (de inkább biztosan) a legjobb dolog, ami most Magyarországon van, de hogy Orbán rendszerét ez a darab nem veszélyezteti, az is egészen biztos. Orbán rendszerét még a magyar vidék nyelvét anyanyelvi szinten beszélő MZP sem tudta megkarcolni. Nyilván nekünk okoz intellektuális kielégülést, elégtételt, miegymást, ami nem lebecsülendő persze. (Ami Gálvölgyit illeti, neki még a ripacskodásaiból is átsüt, hogy mekkora kaliber.)
Lévén, hogy a következő hónapokra nem lehet már jegyet kapni, azt “bemondásra” és a korábbi tapasztalatok alapján elhiheti az ember, hogy reveláló az előadás – de hát épp ez a reveláló mivolt kérdőjeles kissé, ha ennyire szűk közeghez jut el az élmény. Ezért kétlem, hogy bármilyen mértékben is elérné a rezsim negatív figyelmét a dolog, hiszen ha igazi, hogy “mindent mérnek”, akkor ezzel valóban nincs ok foglalkozni, és ahogy mondani szokták, még jól is jön. Az lehet, hogy egyeskék egoját zavarhatja egy náluknál színvonalasabb produktum híre, számontartottabbsága,
MIndez nem lebecsülése a PBT konkrét és egyedi jelentőségének, csak a társadalmi jelenlétén merengek, hogy miközben az a fő motívuma, valójában csak elmondásokban létezik. Kicsit olyan Halász Péter effektusnak tűnik, akit egyetemista koromban newyorki hírből ismerhettünk, a korábbi idők lakásszínházának a legeidéit is leginkább olyanoktól hallottuk, akik szintén hallották olyanoktól, akik esetleg látogatták. Ettől még volt hatása, viszont ő sokkal inkább intimebb terekre szabta. a mondandóját, Pintér nagyon közvetlenül a nagyvilágról szól, így a perifériára szorulás a tartalommal kontradikciós. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy nem kellene, inkább arra vezet, hogy sok kicsi PBT kellene az ellenállás valóságához.
Az előadás tényleg jó, érdemes várni rá. Amúgy meg egy ekkora nézőtérnél, ha van egy pici rugalmasság, aznap este is lehet próbálkozni, mert mindig van, aki nem jön el. Egy kis kiegészítés a blog írójának: a humorista Janklovics Péter nem azonos a színész Jankovics Péterrel, aki Pintér Bélánál jatszik. 😉
Csak egy gondolat kísérlet, mi lenne, ha az ehhez hasonló eseményeket valahogy rögzítené egy csapat hozzáértő, majd amikor már nem okoz veszteséget az alkotóknak -akár szamizdatként terjesztve- azok is véleményt alkothatnának, akiknek esélyük sincs eljutni egy ilyen előadásra. Természetesen az anyagiak biztosítását meg lehetne oldani, össze lehetne kalapozni tőlünk.
@fortin2: Bayer és Demeter nehezen szokták viselni, ha akárcsak célzás szinten debil pöcsnek nevezik őket, itt elég konkrétan kimondatik, hogy ők bizonyos debil pöcsök, sőt alakváltó gyíkemberek, de többet nem szeretnék elárulni.
Nem hiszem, hogy PB meg akarná dönteni OV rendszerét, nem, egyszerűen csak a legdirektebb módon el akarja mondani, hogy mit gondol rólunk.
“de többet nem szeretnék elárulni”
ez nekem olyan, mint amikor kezdődik a krimi és aki már látta, sejtelmesen mosolyog, hogy figyeljetek csak.
DE MI NEM FOGJUK LÁTNI !
kérnénk elmondani.
(ha a jogi képviselő ……)
Az oltatlanokra tényleg nincs most jegy, de Pintérre azért még van. Tessék menni, nézni.
https://pbest.jegy.hu/
Van Marshall56 és Imádkozó is meg jópár a régebbiekből.
Csak nektek, csak úgy, az archivumból:
https://photos.app.goo.gl/LxYUEHKenLiVH3ED6
@jotunder:
Van egy kis félreértés.
Nem Janklovics “Prodidzsáj” Péter szerepel a darabban, hanem Jankovics Péter.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jankovics_P%C3%A9ter
@punkfrog: jaj köszönöm. nem tudtam, hogy ki van a paróka alatt. a janklovics rengeteget szerepelt színházban, de eszerint ketten vannak. most tanultam valamit. namost felmerül a kérdés, hogy akkor ki volt az a bizonyos két hang, ami profi humoristára vallott.
Én nem jutok el ilyen helyekre, de könyv formában olvasva is maradandó élményt adott (pedig nem a legfrissebb művei) : https://bookline.hu/product/home.action?_v=Pinter_Bela_Dramak&type=22&id=120926 és ez https://bookline.hu/product/home.action?_v=Pinter_Bela_Ujabb_dramak&type=22&id=303603
https://hvg.hu/elet/20230911_pinter_bela_reka_es_az_oltatlanok_kritika_galvolgyi_janos_orban_viktor_gyurcsany_ferenc
IMHO már 2002-ben el kellett volna kezdeni ordítani :-(.
(és a “polgári körözés” nyomán “kiadni a körözést” ;-))
Eszembe jutott, hogy olvastam Reisz Gábor: Magyarázat mindenre c. filmjéről, ami ugyanerről a témakörről szól, a társadalmi megosztottságról. De végül is ez logikus, a művészet részben az aktuális társadalmi dolgokról szól, így nem csoda hogy erről is készülnek már művek. Mert ez a megosztottság az egyik legerősebb jellemzője a mai Magyarországnak.
@Thalész: már ki is akarják érte nyírni, kap még egy komolyabb díjat, akkor nem lesz mozi, amelyik bemutassa a filmjét. 🙁
https://444.hu/2023/09/15/a-muveszet-elment-a-falig hát nem tudom…. ez az AI-zás nem cool. az egész nem cool.. olyan, mintha nem látta volna az Imádkozót.
@jotunder: Herczeg Márk eddigi munkássága alapján engem nagyon meglepett, hogy ővele íratnak színikritikát. Cikkeiben eddig érzékenységnek, irodalmi vagy másfajta műveltségnek ugyanis nem mutatta jelét.
@Thalész: Hát, nem tudom. Szerintem elég nagy volt a megosztottság a ’90-es években is megy a 2000-es évek elején is (MDF vs. SZDSZ, Fidesz vs. MSZP). De minden megosztottság ellenére jogállam volt, független bíróságok, független ügyészség, független közmédia. Emlékszünk pl. a Tocsik-ügyre? Ma nyomozna az ügyészség egy Tocsik-ügyben? Beszámolna róla az állami tévéhíradó? Vagy korábban, amikor az Alkotmánybíróság elkaszált a Bokros-csomag jelentős részét. Elkaszálna ma az AB bármilyen kormányzati rendelkezést? Szóval szerintem most nem a megosztottság a fő baj, hanem hogy maffiállam alakult ki (Magyar-Madlovics 2020, 2021). Éppen ezért azt sem gondolom, hogy a gyógyír itt a kibékülés lenne. Kivel béküljek én ki, az országomat tönkretevő maffiával?
Hiv.: @steinerzsiga:
Neked is igazad van. Nyilván a demokrácia leépítése, a maffiaállam, a fideszbűnözés, és a Kedves Beteg diktatúrája az elsődleges politikai problémák az országban. De hosszabb távon már az zemberek szintjére lemenő politikai megosztottság is gond. Én ált. szeretek mindenféle politikai-közéleti témákról is beszélgetni IRL is, de óvatos vagyok ebben, mert nem akarok összeveszni olyanokkal, akik amúgy jóravaló emberek lennének, csak hát… Néhány hete új lakók költöztek a szomszédba. Épp ütöm a vasat a garázsban (kovácsolok), amikor látom, hogy arra járnak, (asszony, zember), beköszönnek az utcáról, a zember kérdez valamit, odamegyek, elbeszélgetek velük. A lányom már korábban kiderítette a Faszbúkról, hogy ezek ilyen ősmagyarkodó, Kurultájos baromságokról, és hasonló eszementségekről is szoktak posztolgatni. Ugye, innentől alea iacta est, ez valszeg nagymértékben meghatározza a politikai nézeteiket is (vagy nemfideszes széljobbos, vagy fideszes széljobbos), máris megvan a téma, amit kerülni kell. Noooormális? Nem lehet bizonyos témákról beszélgetni a szomszéddal, anélkül, hogy komolyan ne álljon fenn az összeveszés, és az egymást hülyének nézésének, nem is esélye, hanem esete.
De minden olyan országban van ilyen politikai megosztottság (különböző mértékben), ahol vannak olyan politikusok, akik szítják ezt. Addig addig szítják, amíg az leszivárog az egyszerű zemberek szintjére. Aztán, azok is úgy maradnak, jó hosszú időre.
Hiv.: @ipartelep:: A garázsban kovácsolgatod a késeket, aztán azon merengsz, hogy a Kurultáj mekkora hülyeség. :)) Ez aranyosan vicces.
Borzasztóan elcsépelt és talán hamis is az a szlogen, hogy “arra figyelj, ami összeköt, nem arra, ami elválaszt”, de ez pont egy ilyen összekötő momentum lehet az új szomszédoddal: az érdeklődés valami tradicionális, szokatlan, kreatív dolog iránt, ami pár órára kiemeli az embert a túlgépesített és túlságosan komplex jelenből.
Persze számít, hogy ki mennyire lökött formában adja ki magából a késztetéseit, de a motiváció és a megvalósuláskor érzett élmény lehet nagyon hasonló. Vajon milyen hiányt érez ez az ember, ami az ősmagyarkodás felé vitte, mit keres az életben, van-e ebben olyan közös emberi élményetek, amire lehet építeni a beszélgetést akár közéleti témákról? A konkrét politikai nézeteket meg (ha nem gonoszak, nem pusztítóak) lehet úgy venni, mint ennek a közös alapkésztetésnek a különféle kisülési formáit.
@Késes Szent Alia:
A kérdés az, hogy hol van az a határ, amit már pusztítónak és gonosznak tekintünk? A náci, fasiszta, a sztálinista nyilván. De mi van azzal, aki csak a demokrácia ellen van? És ugye volt szó itt is a Vincent törvényeiről, miszerint a fideszes káder vagy hülye vagy gazember; de mi van a szavazóval?
@szazharminchet:: az emberiség történelme során minden pusztító, gonosz és iszonyatos esemény/trend/folyamat alapja és elsődleges oka az emberi ostobaság volt.
A tanulatlan, tájékozatlan, primitív világmagyarázatokra vágyó, érzelemvezérelt, mentális szempontból nemhogy felnőttnek, de sokszor még klinikai értelemben egészségesnek sem (humánus viselkedésűnek pedig végképp nem) tekinthető tömegek – illetve az e tömegeket manipulálók – tevékenysége.
.
Orbánék legalább egy évtizede évente több százmilliárd (több százszor ezermillió) forint állami vagyont fordítanak arra, hogy a hazai populációból a lehető leghatékonyabban előállítsák a számukra szükséges mentalitású
tömegetcsőcseléket, illetve hogy a lehető legnagyobb mértékben indoktrinálják a népesség elérhető szegmenseit..
Orbánék szavazói ekvivalensek a korábbi évszázadokban zsidónegyedekben pogromozókkal, a főtéren végrehajtott nyilvános kivégzéseken élvezkedőkkel, a mindenkori agyalágyult hitharcosokkal és szektatagokkal, a Husz máglyájához rőzsével tipegő idős, drága nagymamával stb., stb. – a végtelen, retrográd sötétséggel.
.
Szerintem ennek megfelelően kell őket megítélni.
Semmilyen (etikai) felelősséget nem vesz le senki válláról az, ha történetesen idióta és/vagy tudatlan és/vagy tájékozatlan és/vagy személyiségstruktúrájában sérült (tehát például képtelen az empátiára, vagy képtelen nem az asztalra szarni, vagy képtelen másnak nem rosszat kívánni etc.).
.
A
FideszOrbán szavazóinak az egyetlen – nagyon halvány – mentségük talán csak az lehet, hogy a megfelelő tájékozottság megszerzésére & a világ valós tényeinek megismerésére való lehetőségek nem kizárólag az egyes konkrét személyeken múlnak.Nem kizárólag.
Hiv.: @szazharminchet:: “De mi van azzal, aki csak a demokrácia ellen van”
Mondjuk egy felvilágosult monarchista, aki azt vallja, hogy nem csak a laktanyát kéne átnevezni Mária Teréziára, hanem Orbánt is le kéne cserélni egy ilyesfajta királynőre? Szerintem itt sokan megtalálnánk a hangot vele. 🙂
És hát nem országos cimborának kell lenni, csak mondjuk fél órát elbeszélgetni úgy, hogy az ember nagyjából kíváncsian viszonyul a másikhoz.
Hiv.: @Késes Szent Alia:
“És ugye volt szó itt is a Vincent törvényeiről, miszerint a fideszes káder vagy hülye vagy gazember; de mi van a szavazóval?”
Én mostanáig azt hittem, sőt, hát továbbra is, nem csak hiszem, de úgy is gondolom, hogy ez a szavazóira is vonatkozik. A különbség csak az, hogy a fideszes káderek között a gazemberek vannak többségben (ez nem zárja ki az egyidejű idiótaságot), a szavazóik között meg (arányában) az “idióták”.
Hiv.: @Késes Szent Alia:
Mikor néha nagyon mélyen álmodom, akkor nekem is vannak olyan álom-gondolataim, hogy a legideálisabb kormányzás valami nagyon okos, és etikus filozófusok, és egyéb gyakorlati szagemberek vezette kormány lenne. Ez talán tényleg jó is lenne, és elméletileg még meg is lehetne csinálni demokratikusan. Azonban, gyakorlatilag mégsem megy, mivel a politika az egy külön szakma, és nagyon ritkán fordul elő, hogy a kívánt ideális (okos, és etikus) társaság elmenjen politikusnak. Horribile dictu, a korai SZDSZ közelített ehhez, de aztán a mogyoró szörnyvalóság keresztben lenyelte őket.
Ettől azért eléggé messze van a felvilágosult monarchia. Azzal ugye az a baj, hogy nem demokrácia. Vagyis, a kerált nem választják, hanem annak születik. Olyan lesz, amilyennek sikerül. Tehát egy db. kerál, még csak-csak lehet felvilágosult, jó kerál, de mi lesz utána? A felv. monarchia is ki lett már próbálva, de nem vált be.
@Késes Szent Alia:
Egyrészt a felvilágosult monarchiát már kipróbáltuk, és zsákutca volt. A másik, hogy lehet, hogy egyszer sikerül véletlenül egy nem beltenyésztett, nem debil, nem önző uralkodót megválasztani, de mi garantálja, hogy a fiacskája nem akarja elkölteni az államkasszát csicsamicsa hegyi kastélyra, fodballra, vagy kisvasútra a lopott kis birtokocska köré, közben a visszapofázókat nyilvánosan felakasztva. A demokráciának bizonyára megvannak a maga nehézségei, de az egyetlen rendszer, ami guillotine nélkül is képes önkorrekcióra (valahol van is erről egy jó írása pl. Feynmannak).
Szóval valahogy nem tudom nem azt gondolni, hogy aki a demokrácia ellensége az az emberiség ellensége is, és ennek megfelelően az enyém is, így aztán a vele való elbeszélgetés vagy tűzszünet vagy peace with honour.
@ipartelep: @szazharminchet:
Demokráciát ott érdemes csinálni, ahol az emberek képesek észérvekkel meggyőzni egymást, és képesek az észérvek előtt meghajolni. Enélkül mindenképp eltorzult rendszer áll elő, még ha demokráciának is nevezi magát. Az érveléshez pedig beszélgetni és vitázni kell minél több fórumon, kilépve a buborékokból. Szerintem önbecsapás, ha az ember azt mondja, hogy ő elkötelezett demokrata, de a honfitársai felével, vagy háromnegyedével vagy még többel nem hajlandó szóba állni. Ez így nem működik.
Ha meg azt mondjuk, hogy a honfitársaink fele, háromnegyede stb. nem vitaképes, akkor ennek a társadalomnak jelenleg nem való a demokrácia. Akkor egy felvilágosult uralkodócsalád kell, hogy kézen fogja őket, és két-három generáción keresztül tanítgatni és művelni kell a nép elméjét. Aztán amikor megérett az önállóságra, akkor majd ki is harcolja magának.
Persze ez csak egy anakronisztikus leírása annak, hogy mire lehet szükség. A felvilágosult uralkodócsalád helyett lehetne mondjuk CEU, vagy Nyílt Társadalom Alapítvány, vagy Pintér Béla Társulat, vagy valami még jobb dolog.
@Késes Szent Alia:
Nem tudom mi a megoldás, szerintem aki a migránsozás után is még fideszes, az vagy olyan gonosz vagy olyan hülye, hogy nincs értelme észérveket szórni elé.
Azt nem feltétlen gondolom, hogy egy felvilágosult uralkodócsalád a megoldás. A második világháború után sem az csinált demokratát a németekből, hanem a megszállók, majd Adenauer és Ludwig Erhard. A mostani befasizálódásnak szerintem nem lesznek ennyire drasztikus következményei, mint ahogy annyira drasztikus kihatásai sincsenek. Ha nem jön meg az eszük, hatalmas versenyhátrányba kerül az ország, mert elmennek, akik olvasni tudnak, aztán a maradék elveszti a jelentőségét, és szép lassan kivásárolják. Abban viszont szinte biztos vagyok, hogy nem az én észérveimtől fog megjönni az eszük, ha meg fog, hanem valami nagy gazdasági pofáraeséstől. Ennek megfelelően nem is látom értelmét, hogy beszéljek fideszesekkel, attól függetlenül, hogy mit gondolok róluk. (Nyilván van kivétel, akivel szóbaállok valami okból, pl. régi ismeretség vagy szakmai okok miatt, de azért keresni nem keresem a társaságukat.)
@Késes Szent Alia: hogyan, milyen módszerekkel látod garantálhatónak a felvilágosult uralkodócsalád mindenkori létét, illetve „felvilágosultságát”?
…Mivel ilyen garanciák hiányában valójában diktatúrákról, diktátorokról és a diktatórikus rendszerek dicsőítéséről beszélnénk, ugye.
@labrys:: Kicsit félrecsúszott ez a beszélgetés, mert én csak annyit akartam mondani, hogy sokféle nézetet valló emberrel lehet kíváncsian beszélgetni közügyekről, feltéve, hogy nem valami nagyon gonosz álláspontot képvisel. És erre kérdezte a kolléga, hogy jó, de mi van, ha a beszélgetőpartner nem akar demokráciát, akkor ő végső soron az emberiség ellensége, és az olyan emberrel nem kell beszélgetni. Na, és erre próbáltam írni egy példát válaszként (a felvilágosult abszolutizmust), ami szerintem egy viszonylag érdekes és normális beszélgetés témája lehet. És aztán teljesen efelé kanyarodott a téma, pedig én csak példának írtam. 🙂 De végülis akkor így kiderült, hogy tényleg lehetne még egy demokráciát ellenző emberrel is beszélgetni, mondjuk egy Mária Terézia-rajongóval, és nem kell az első szó után leköpni.
@szazharminchet:
“aki a migránsozás után is még fideszes, az vagy olyan gonosz vagy olyan hülye, hogy nincs értelme észérveket szórni elé”
Mire gondolsz itt? A migránsozás stílusa az hányadék, de a lényegéről Konrád György azt mondta, hogy ebben Orbánnak igaza van. Ezt a ballib sajtó valószínűleg szégyenletesnek gondolta, hiszen amit Orbán tesz, az csak rossz lehet, ezért agyonhallgatta, csakúgy a kincstári média, hiszen ennek tükrében nem lehet kijelenteni, hogy minden liberális migránssimogató.
@szazharminchet:
“A demokráciának bizonyára megvannak a maga nehézségei, de az egyetlen rendszer, ami guillotine nélkül is képes önkorrekcióra”
Mi van akkor, ha kétharmad, plusz mihazánk meg a kommunisták meg az “ellenzék” további részletei nem akarják a demokráciát? Miféle önkorrekcióra képes ilyenkor?
@darnoknew:
Azt nem tudom, hogy a ballib sajtó minek gondolja, de én szégyenletesnek tartom, akkor is, ha Konrád György mondta. Hallottam akkor is, Konráddal meg most már más okból sem fogok beszélni.
@darnoknew:
Ha az adott országnak elég erős alkotmánya van (mintha a német alkotmány esetében alkotmányosnak kellene lennie a módosításnak a meglevő alkotmány szerint, de lehet, hogy rosszul tudom), akkor megvédi magár a demokrácia. Egyébként pedig ilyenkor nem lesz demokrácia, és az önkorrekcióhoz kelleni fog kötél, guillotine, vagy koleszterin.
@szazharminchet:
A migráció ügye van annyira összetett, hogy még csak vitatkozni se merjek róla.
@szazharminchet: : “Ha az adott országnak elég erős alkotmánya van” Brithonban BoJo ment a levesbe. Vagy ők nem demokrácia? 😉
@ijontichy: Hát speciel alkotmányuk az nincs.
@ijontichy:
Mi a gond azzal, hogy BoJo ment a levesbe? Tudtommal az ő demokráciájuk szabályai szerint ment. (Most arról nem is beszélve, hogy arrafele az alkotmány csak szokásjog alapján van, amit úriemberek betartanak. Szóval nem pont erre gondoltam erős alkotmányként.)
@szazharminchet: : Semmi gond, csak kötözködtem (ld. emoji), merthogy “arrafele az alkotmány csak szokásjog alapján van”. Ami tény. Ahogy az is, hogy “amit úriemberek betartanak ( * ) “.
Mint már leírtam (szvsz), korunkban a demokráciákat sújtó “popdemagóg” jelenségek (Bolsonaro, Trump, BoJo, Vitya, Erdogan és Putyin, hogy a közismerteket soroljam) gyökereit ugyanaz a “talaj” biztosítja. A “növény” már erősen eltér (az adott társadalom fejlettségi, kulturális stb. sajátosságai). Ahogy az is, mennyire életképes, mennyire agresszív módon, mennyire sikeresen próbál fennmaradni.
Annak idején le is írtam, hogy megemelem kalapom a britkonzerv előtt, mert a szemetjüket saját maguk eltakarították ( * ). Globálisan/hosszabb távon szemlélve a Brexit tkp. csak egy kis “color local”, ebben a globális popdemagóg műsorban.
A jenkiknél még nincs vége, de kétlem, hogy a Trump-jelenség képes lenne valami Vitya-Erdogan-Putyin vonalon menetelő “illiberáliát” létrehozni. Akkor sem, ha netán Donald visszamászna a Fehér Házba. A brazilok kukázták Bolsonaro-t, de hogy a társadalmuk le tudja-e zárni ezt a fejezetet, azt nem tudom.
Mogyoróföld – a fejletlen társadalmi (“polgári”?) gondolkodás hiányában – a legsikeresebben (és tkp. erőszakmentesen) létrejött “illiberália”. Kicsi, erősen nyitott, de a nyugati gazdasági szférába beágyazódott, ezért nem fog összeomlani, s így komolyabb “tettleges erőszak” sem várható. A rossz hír, hogy emiatt a NER jó eséllyel képes addig fennmaradni, amíg vitya föl nem dobja a büdös komcsy talpát. A mogyoró össztársadalmi gondolkodás fejlődését mindenesetre elég sikeresen konzerválta és lassítja (teljesen tudatosan és előre megfontolt aljas szándékkal, hogy hűlne rá a bürkéje mihamarabb).
A törököknél Erdogan már kénytelen volt erőszakosabb eszközökhöz nyúlni, de így is billegett a választáson. Ők nem annyira fejletlenek. Például volt már – saját jogán – női minielnökük is, ami egész más kategória, mint mogyoróföld “vitya kegyelméből díszlet KE-e”.
A Szu… arról fogalmam sincs :-(.