A Fidesz Raszputyinja
Eredeti szerző: zsazsu4
Arra a felvetésre, hogy a múlt héten azt mondta, százszázalékos a kormánypárti képviselőcsoport bizalma Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterben, hétfői tájékoztatóján Lázár János azt közölte: ez már 110 százalék.
Arra a kérdésre, hogy mi növelte meg a bizalmat, azt válaszolta, hogy az elmúlt hét eseményei.
Kíváncsiak vagyunk mi kell a százhúsz százalékhoz?! Államcsőd, vagy elég a további leminősítés?
<
p style=”text-align: center”>
@mavo: Dixi et salvavi animam meam, hogy egy hajnali nagyképűsködéssel kezdjem:)
Ezt kellett volna tennie, nem többet, lásd még hány hadosztálya van a pápának.
Annyi volt a tételem, hogy S. a totemállata annak a hipokrita, erkölcsi piedesztálról a nemzetre rárontó baloldalt és a fertőben hempergő liberálisokat folyamatosan kioktató „keresztény konzervatív” értelmiségnek, amelyik ugyanakkor a saját vezérürüjétől bármit bármikor bő nyállal és kéjesen nyögdécselve fogad be.
S. sok olyan ember számára, akik saját erőből nem tudják vagy nem akarják felfogni a jogállam tiprásának folyamatát a „sajátjaik” részéről, egy nagy tekintélyű figura ma is, akinek a határozott állásfoglalása akár el is gondolkodtathatná azokat a legalább mérsékelten tisztességes embereket „azon az oldalon”, akiket az ÉS, a vincentblog vagy tótaw századik brilliáns elemzése sem fog ilyesmire ösztönözni.
@prandelli: Sólyomnak az elmúlt másfél évben majd’ minden új törvény (beleértve a kotmányt is) kapcsán minimum olyan vehemenciával kellett volna kiabálnia, mint az elmúlt másfél évet megelőző nyolc évben.
@mavo: Még akkor is, ha a politikai súlya nulla.
Volt egyetlen szava bármi ellen?
Simor mondja
blogs.wsj.com/emergingeurope/2011/11/29/hungary-not-vitali-klitschko-but-punching-bag-central-bank-head-says/
@kisa: Én ugyanezt próbáltam elmondani arról, hogy milyen OKBÓL kellett volna megszólalnia, kiegészítve azzal, hogy az erkölcsi imperatívuszon túl milyen CÉLBÓL lett volna_esetleg_haszna is a megszólalásának. Lehet, hogy kicsit túlcifráztam.
@mavo: Én nem vártam tőle semmit.
Sólymot, az alkotmánybírákat Szily Katalint és Morvai Krisztinát egyforma bazári majomnak tartottam
mindig.
A jogvédelem és az alkotmányosság meg a morális iránymutatás és nagymagyar egység jobboldali büszkeségei :
agyrakó fidesznyik csicskacsapat.
És már megint nem kellett csalódnom.
bazárimajom – gondolom, egy szó…
@prandelli:
Szvsz NEM cifráztad túl.
@simonmondja. cifrázza túl gyakran, amikor indulatai elfogult alagútjából nem lát ki a tarka szivárvánnyal övezett napvilágra. (Na még egy képzavar – nesze nektek.)
@HaKohen: Próbálok tömör lenni, de az egyszavas vélemények durvák, és ez egy moderált blog.
@kisa: Sólyom visszament jogásznak – ha egyszer az – és ott mondja. Kár, hogy mivel szakmai fórumokon mondja és szakmailag, nem nagyon kapkodnak utána a médiákok. Egy vagy két megnyilvánulásra emlékszem az alaptörvény kapcsán, ami az általános belpol rovatokba befért.
@Counter: Hümm. Tudtommal megvan még neki a titkársága. Közleményről se hallott még.
Ül a kis háromszintes, 265 m2-es normafai kuckójában, és várja, hogy odamenjenek az újságírók, és megkérdezzék tőle, hogy elnökúr, mégis mi a véleménye erről meg arról a törvényről, ha már jogásznak teccik lenni.
Aha. Aki bakkancsban masírozott a bánáti bazsarózsához, hogy megvédje saját magától…
@kisa: Aki úgy aggódott anno az erkölcsi válság miatt. Aki mindig annyira tudta a tutit, amikor az előző kormányok figyelmét kellett felhívni valami alkotmányellenességre vagy ilyesmire. Akire a fidesz anno úgy tekintett, mint valami orákulumra, és minden szavával egyetértett.
Aki olyan szigorú erkölcsi magasságokba helyezte magát meg az alkotmányt, és mindig talált valamit, ami miatt nem írta alá.
Mitől fél ez az ember, és hova lett a magas erkölcsisége???????
@kisa: Nézd, neki akkor hivatali kötelessége volt felhívnia. Felhívott úgy, ahogy a hivatala megkövetelte. Most szakmai és emberi kötelessége volt felhívni. Felhívott úgy, ahogy a szakmai és emberi tisztesség követeli. Én nem gondolom, hogy hivatalban nem lévő államfőként hivatalban lévő államfőként kellene viselkednie, és biztos vagyok benne, hogy ha hivatalban lévő államfő volna, akkor nem szakmai konferenciákon tarttt szakmai előadásokban mondaná el, amit el akar.
Most nem az ő dolga megtagadnia az aláírást és nem az felelőssége, hogy akit a helyére állítottak, nem tagadja meg.
Egyszerűen ne államfőkön kérjünk számon néptribunusi viselkedést.
@Counter: Lehetséges. Mint az egyszeri gyerek, aki elbújik a vécében, és ott mondogatja, hogy hülye a tanár…
Neki nyilván már semmi dolga ezzel a cirkusszal. De ha annyira tisztességes és erkölcsös lenne, mint ahogy hirdette volt magáról, akkor azért egy kis kiabálást csak meg kellett volna ejtenie. Nem államfőként, hanem VOLT államfőként, jogászként, sőt, alkotmányjogászként.
Igazából nem vagyok csalódott, hiszen nem vártam mást, sőt azt se hittem volna, hogy valaha visszasírom azokat a szép napokat, amikor még visszaküldtek törvényeket megfontolásra.
@kisa: Egy volt államfőnek nem dolga szíjjártóskodni, és nem teheti meg azt se, hogy megpróbál egyelőre nemlétező mozgalmak élére állni. Nem maradt néma, de nem várhatod el, hogy hivatal nélkül akarjon hangosabb lenni azoknál, akiknek van hivatala – és azért volna, hogy hangjuk is legyen hozzá. Szerintem az a „kis kiabálás”, amit hiányolsz, megtörtént, de most már nincs meg hozzá az a politikai szituáció, amelyben kellő visszhangot kaphatna, és itt nem csak a hivatalának meglétére vagy nemlétére gondolok.
@Counter: Oké, biztos bennem van a hiba, hogy nem találkoztam kis kiabálással sem.
@mavo: @prandelli: Göncz Árpád se szólt egy szót sem még. 🙂
@Counter: Ahhoz képest, hogy nem dolga, a bölcs Boros Péter, és a nyálcsorgató Mádl a Dalmájával
elég sokszor ott terpeszkedett mindenféle rendezvényeken és tévéműsorokban, hogy jól elmondja a véleményét az állapotokról.
Elnök úrként és förszt lédiként tették oda magukat ügyek mellé.
Persze Sólyom az más.
Ő csak akkor szólal meg, ha azért kapja a fizetését.
@kisa: Többé-kevésbé igen. Tényleg tartott előadást exelnökként az alkotmányozás folyamatáról komoly szakmai fórumon. Aztán vagy nem igazán foglalkozott a későbbiekkel a média, vagy ráébredtek a jogász urak, hogy új időket járunk és a kutya se foglalkozik azzal, mit eszelnek ki a kívánatos eljárásról, mert ugye forradalom van.
@simonmondja.: Te sz. h., Boross – aki szerintem egyáltalán nem bölcs, viszont annál sötétebb alak – sose volt államfő. Mádl háttérbe húzódó politikus volt elnöksége előtt, annak is ment vissza. Sólyom jogász, ő annak. Miért kellene egy ex-államfőnek jobban előtérbe tolnia magát, mint a hivatalban lévő hatalmasságok? És milyen legitimitásra hivatkozva?
@Counter: A tekintélye miatt.
Aki ennyi népszerűséget, elismertséget meg ismertséget nem használ arra, hogy az elveit hangoztassa,
annak nincsenek elvei.
Csak céljai voltak.
Boross és Mádl is valami jelképes államfő bácsi az emberek számára.
Úgyhogy kaptak figyelmet, ha volt mondanivalójuk.
Hogy amúgy kicsodák … hát jobbosok, ugye.
@simonmondja.: Mádl igazából államfő volt, Boross meg soha. Azért ez egy jelentős különbség kettejük között.
Sólyom hangoztatja az elveit, de azoknak az elveknek saját megítélése szerint jogászszakmai körökön belül van most a helye. És ténylegesen is úgy tűnik, hogy most ott van, mert senki se tűzi transzparensre, amit mond, és senki se rohan vele a Kossuth térre. Ez nem Sólyom dolga, és épp a tekintély miatt nem is engedheti meg magának, hogy visszhangtalan legyen.
Nem látom jelentősnek. Megbízott miniszterelnök volt, aki kábé csak reprezentált.
Ha jogásszakmai körökben nem röhögik ki a történtek után, akkor tényleg ott a helye.
Van még jogásszakma ?
Vagy már a kifestőkönyvből itélkeznek az ötnapos tanfolyamos bírók ügyvéd nélküli vádlottakon ?
@simonmondja.: Miért ne volna. Ugyanolyan, mint sok más hivatásrend: kismillió érdek szerint tagolt. Van például bírói egyesület, ami nyilván nem véletlenségből, hirtelen lepaktált a hatalommal. Vannak egyetemek, ahol ugyanúgy kell továbbra is tanulni a római jogot. Folyóiratok, konferenciák, tanulmányok és az ezzel járó nemzetközi kapcsolatok.
@Counter: Oké, teljesen nem győztél meg, de elfogadom, hogy szakmai körökben sivalkodott. Ahogy azt is elfogadom, hogy ma már a fideszt se érdekli annyira, mit mondott Sólyom, mint mondjuk 2-3-x évvel ezelőtt. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet…
@simonmondja.:
Az jó, hogy ez egy moderált blog, ezért (?) te is moderálod magad. Na de azért ne tartsd vissza, hiszen nemrég egyik kollégánk azt feltételezte, hogy én vagyok a Vincent verőembere. Na persze, mi más lenne egy bérrettegő. Aki ráadásul abból gazdagodik meg, hogy itt kommentel. Azért ha most feldühödsz a blődlizésemen, megkövetlek előre is.
Viszont álláspontomat tartom.
@Counter:
„…nem dolga szíjjártóskodni…”
Ma láttam az Auchanban Szijártó-féle tojást leértékelve. Ezek a franciák tudnak valamit? Nem félnek a CBA-tól, hogy őket is fölvásárolja? Minden esetre a két(egyesek szerint egy)bites ME-szóvivőnek már van helye, ha megy netántán.
@kisa: áááá, értettem a miértet. 🙂 Csak azt írtam le, ami hirtelen eszembe jutott a látottakról. 🙂
Keresik Gyurit
http://www.economist.com/blogs/easternapproaches/2011/12/hungary-and-imf
@nerángass: Hova tűnt Damon Hill??? Hova tűnt Damon Hill???? :-))
@nerángass: Ha Orbán tényleg megválna jobbkezétől az IMF kedvéért, akkor ráadásként igazán magukkal vihetnék! Kurucos büntetés lenne nekik. 🙂
@acs63: A jobbkéz a MOL zsebében fog turkálni.
privatbankar.hu/karrier/lapertesules-szerint-matolcsy-gyorgy-lehet-a-mol-elnoke-242638