Prelúdium egy interjúhoz

Eredeti szerző: maroz

<

p class=”MsoNormal” style=”text-align: justify”>L. Simon Lászlóval, a parlament kulturális bizottságának az
elnökével készített interjút közöl a Magyar Narancs e heti száma, „A botrány
kifejezést nem használnám” címmel.  Sajnos a smucig dögök nem adják ingyér’, (update: most már adják) tessék megvenni az újságot, van még
benne egy remek TGM-írás, a fene se érti hogyan tud ilyen jó írásokat keríteni
egyetlen hamis premissza köré, de hát egy írás arra való, hogy ne értsünk vele
egyet, mi másra?

Szóval olvasom az L. Simon interjút, és elképzelem az előzményeket.
Ilyen kiadósabb interjúk előtt többnyire a felek tartanak egy afféle kis
rávezető-ráhangoló bemelegítést. Nem ritka, hogy az érdemi információk ennek
során hangzanak el, persze szigorúan csak magánközlésként, majd ez után
hozzálátnak közös erőfeszítéssel elrizsázni ezt a
lényeget az interjúban. No, én ezt az előzménybeszélgetést próbáltam meg
rekonstruálni. Aki ezen meg szeretne sértődni, annak innen üzenem: húzzon egy
sorszámot!

Fanyar
Narancs: Kihez is lenne tulajdonképpen szerencsém?
L. Simon László: Hülye kérdés, maga is tudja, hogy én az Akkora Nagy
Kultúrpolitikus Vagyok, Hogy A Fal Adja A Másikat.
FN: Értem. Képviselő úr…

LSL: Kultúrpolitikus úr, ha kérhetném…
FN: Legyen. Kultúrpolitikus úr, nagyon zavarosnak tűnik ez a hazai struktúra.
Nagyon nehéz átlátni, hogy kinek mi a szerepe, hogyan osztoznak a hatalmon, mi
Réthelyi játéktere, mi Szőcs Gézáé, és mi az öné. Ezt majd az interjúban is meg
fogom kérdezni, de most, magunk között árulja már el, nem gondolja úgy, hogy ez
a Szőcs Géza az ön székében ül?
LSL: Ne vicceskedjünk már. A kormányon belül nagyon jól le vannak osztva a
kompetenciák. Az igazgatási, adminisztrációs munkát is el kell végezze valaki,
tudja, csomó papír, kimutatás, elszámolás, szóval megvan ebben a rendszerben a
bürokratáknak is a maguk szerepe, és erre az államtitkárom, Szőcs Géza kiválóan
alkalmas, de mi is volt a kérdés?
FN: Haladjunk inkább. A lényeg: pénz, az van-e, lesz-e?
LSL: Hát honnan a lófaszból lenne, már elnézést??? Vakok-süketek maguk? Nincs
della, mert a Főnök lesöpörte a mi padlásunkat is. Ukáz van, hogy helyette
konzervatív értékekről rizsázzunk, dolgozzunk ki nagyívű távlatos programokat,
majd egy ilyenről fogok is egy kicsit süketelni az interjúban. Hülyeség, de ismétlem,
én hatalmas kultúrpolitikus vagyok, és ha ehhez az kell, hogy majmoljam a
főnököt a távlatos terveket illetően, hát majmolom, nagy ügy! Improving your
life!
FN: Szóval nem lesz pénz. És annak a kevésnek az elosztása hogyan fog zajlani?
Hallani, hogy ön, mint a Nemzeti Kulturális Alap frissen beszentelt elnöke nem
is kicsit szabta át a pénzosztó struktúrát…
LSL: Igen, billentettem rajat egyet, de érdemben semmi nem változott. Eddig is
az volt, hogy a hatalom mondta meg kinek jusson, ez most sem fog változni, csak
ugye mostantól majd én mondom meg, hogy kinek adjunk és kinek ne.
FN: Ez kicsit úgy hangzik, mint a gályarab vágyainak a kivetülése: ő sem szabad
szeretne lenni, hanem hajcsár.
LSL: Ezt el ne merje az interjúban mondani! Micsoda igénytelenség már ez, jön
ezzel az elcsépelt, százszor plagizált gályarab-hasonlattal! Hát ez maguknak a
minőségi újságírás? Hát csoda, hogy az
egész magyar értelmiség romokban van? Szégyellje magát!
FN: Magamba roskadtam. Bosszúból áttolnám egy csúszósabb terepre. Új Színház-ügy.
LSL: Nem.
FN: ? 
LSL: Nem!
FN: ???
LSL: Értse meg, ennek semmi köze a kultúrához. Ez a Főnök hatalompolitikai
játszmája, itt én legjobb esetben is csak szépen nézhetek. Ha mégis rákérdez
majd, akkor virágnyelven utalni fogok rá, hogy a Főnöknél a kassza kulcsa, és
ha tovább megy a hiszti, akkor mehet az összes színház a búcsúba csepűt rágni. 
FN: Kossuth-tér. Mi lesz József Attilával? Visszaállítani a tér 1944-es
arculatát. Ez nem ciki egy kicsit?
LSL: Sőt, nagyon. Mondhatni: botrányos. De én ezt a kifejezést nem használhatom.
Jé, ez milyen jó lenne címnek, mit szól hozzá, kolléga?
FN: Na jó, de ha nem használhatja, akkor mit mondana? Mit használna a „botrány”
kifejezés helyett? A mazsolás kalács jó lesz?
LSL: Tudja hogy van ez: értem én a viccet, csak nem szeretem. Nem kell ide
állandóan ez a botrány. Nekem azt kell mondanom, hogy nem kérünk a
kultúrkampfból. Senki ne gerjessze. Van nekem bajom így is elég, alig bírok jól
kijönni belőlük. Ezek a hülye Novák Elődék is nekimennek Alföldinek, aminek
speciel örültem, mert legalább úgy tehettem, mint aki megvédi, és ezzel
sikerült pár pirospontot begyűjtenem a…, a…, szóval onnan. De azért tartsunk
már mértéket! Hát érdekel engem, alakítsák vissza ’44-es állapotára, vagy
dózerolják le és makkoltassanak a helyén mangalicát (háhá, azt várta, hogy majd
libalegelőt mondok, hát egy frászt, ravaszabb vagyok én annál!), vigyék a
szobrokat Gubcsi Lajos kertjébe, ki nem sajnálja le. De ne pofázzanak róla!
Abból csak kultúrharc lesz, és hogy leszek én így még hatalmasabb
kultúrpolitikus? Mondom: dózerolni, vinni, áthelyezni, bedobni a Dunába, mindez
nem érdekel, erről szól a kétharmad, csinálják, de ne pofázzanak! Simplicity. Van
ám nekem is pár angol szavam: just do it!
FN: Na jó, de az interjúban mi álljon erről?
LSL: Mit tudom én. Majd belerúgok egyet Szőcs Gézába, bemószerolom jól a
Főnöknél, mit lehessen tudni, hátha feljebb kerülök ezzel a nyalási listán.
FN: Apropó, Főnök. Betegyünk néhány aprócska kis alányalást?
LSL: Mindenképpen. Majd kérdezzen rá az IMF-re és én elmondom jól, hogy a Főnök
bölcs, a Főnök ezt is egészen biztosan jobban tudja, vagy valami olyasmit, hogy
 a miniszterelnök felelőssége teljes
tudatában hozta meg a döntést, igen, ez lesz, jegyezze is fel gyorsan.
FN: Nem tart attól, hogy a khmmm…, a nem kifejezetten kormánybarát körökben önt
emiatt elvtelen opportunistának fogják vélni?
LSL: Majd segít nekem, és együtt okosan megfogalmazzuk. Nézze az előbbi
félmondatot: hát állítottam én, hogy a Főnök jó döntést hozott? Ugye, hogy nem!
Mit állítottam? Hogy a felelőssége teljes tudatában hozta meg. Lehet úgy is
rossz döntést hozni, nem? De legyen, bővítsük ki egy kicsit. Írja: És ha az országnak ettől jobb lesz, akkor én
örülök. Gyönyörű mondat. Ha, akkor. Ha meg nem, akkor nem. Tényleg, mit
gondol, tudnak még az olvasók a sorok között olvasni? Mert akkor
elhelyezhetnénk még pár ehhez hasonlót.
FN: Nem fél attól, hogy a Főnök megorrol miatta?
LSL: De. Nagyon félek. Mit tanácsol?
FN: Én tanácsoljak? Na jó, legyen. Mondja el vagy háromszor, hogy ön kellően
kritikus a saját táborával, és ezt azért teheti meg ennyire bátran, mert a
Főnök egy nagyon jó ember, és egyáltalán nem igaz az, hogy a párton belül diktatúra
lenne, elnyomnák a véleményeket, hiszen lám, ez a jó Főnök még az ön kritikai
vénáját is milyen bölcsen tolerálja.
LSL: Az ilyesmi be szokott jönni?
FN: Persze. A Főnök egy ilyen után közvetlenül nem csaphatja nyakon önt,
hiszen éppen most hangzott el, hogy ő a jó Főnök, és a jó főnök bölcsen,
belátóan tolerál.
LSL: Na jó, de később? Közvetve?
FN: Már bocsánat, de ez miért is lenne a mi problémánk?
LSL: Jogos. Azt hittem hirtelen, hogy a Heti Válasznál vagyok.
FN: Nos, érzésem szerint a lényegesebb pontokon végig is mentünk. Azért
megtenné, hogy majd a médiatörvényről, a színházak finanszírozásáról, ezekről a
mindenféle kuratóriumokról kicsit visszafogottabban rizsázik? Nem lenne jó, ha
az olvasók is eltévednének, franc se szeretne a Heti Válaszra hasonlítani…
LSL: A költségvetésüket illetően sem?
FN: Haha. Képviselő úr, mielőtt…
LSL: Kultúrpolitikus.
FN: Elnézést. Szóval kultúrpolitikus úr, mielőtt nekilátnánk a szöveggyártásnak
engedjen meg egy privát kérdést, ígérem, hogy ezt még csak érinteni sem fogom
az interjúban.
LSL: Kolléga, csak bátran!
FN: Ön, közvetlenül mielőtt kinevezték az NKA élére nem tudta megúszni, hogy a
szokásos forgatókönyv szerint önből is bohócot csináljanak. Tudja, a Magyar
Alkotóművészeti Közalapítvány körüli rendőrségi feljelentésére gondolok.
LSL: Igen? És mi a kérdés?
FN: Az érdekelne, hogy ön hogyan élte ezt meg lelkileg.
LSL: Mi van??? Egy szót se értek az egészből.
FN: Hogy önt egy ilyen ripacskodásra kényszerítették. Olyan ez, mint amikor a
huszadrangú színész bejön, berobog a színpadra, széles mozdulatokkal széttárja
a kezeit és vigyorogva várja a belépőtapsot. Nem érezte azt enyhén kínosnak,
hogy önre ilyen szerepet osztott a Főnök?
LSL: Figyeljen ide. Maguk nagyon el vannak tájolva. Hát maguk tényleg azt
hiszik, hogy politikusnak lenni az fenékig pezsgő és kaviár? Ha magának csak
felületes sejtése lenne arról, hogy mennyi szart kellett nekem elfogyasztanom,
amíg idáig jutottam, akkor nem kérdezne ilyen hülyeséget. Nekünk az ilyesmi már
rutin, mi ugyanolyan készség szinten vesszük az ilyen akadályokat, ahogyan ön
kerékpározik. Ez egy ilyen pálya, mit tehetnénk?
FN: Esetleg megpróbálhatnák rutinos és bölcs politikusként elkerülni az ilyen
csapdahelyzeteket. Vagy ha már belesétáltak, akkor úgy kijönni belőle, hogy ne
kopjon el ennyire az arcuk, találni rá módot, hogy kikacsintsanak: emberek, én
most a Főnök kedvéért majmot alakítok, de [kacsintás jobbra, kacsintás balra]
hát tudjuk mi…
LSL: Na jó, de mondja meg hogyan!
FN: Újfent elnézést, de ez olyan, mint a színház. Én néző vagyok, így én csak
annyit tudok megmondani, hogy ez a színész szerintem egy ripacs. De nehogy már
nekem kelljen megmondanom azt is, hogy hogyan kell jó színésszé válni. Majd jön
olyan színész, aki kitalálja maga, aki megtalálja a nóhót is, és mi majd
tapsolunk neki.
LSL: Úgy gondolja, hogy én nem lennék elég jó színész?
FN: Kultúrpolitikus úr! Bizonyítson!
 

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521594-6ab426598cc8b' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521594&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521594-6ab426598cc8b&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521594-6ab426598cc8b' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>