A kereszténydemokrácia sajtójáról G.Fodor Gábor könyve kapcsán
Eredeti szerző: jotunder
A FIDESZ legutóbbi kongresszusán elfogadott programnyilatkozatából egyértelműen kiviláglik: a fejlett kereszténydemokrata, nemzeti érzelmű társadalom építésének időszakában megnő a tudati tényezők szerepe. Társadalmunk keresztény fejlődésének ugyanis elválaszthatatlan része a társadalmi tudat fejlődése, az emberek gondolkodásának, erkölcsi erőnlétének változása, műveltségének gyarapodása. A fejlett kereszténydemokrata társadalom építése olyan emberek munkáját és aktivitását igényli, akik társadalmi céljaink megvalósításában fegyelmezettek: jó munkájuk mellett a közügyekből is kiveszik részüket, ismerik és megtartják a keresztény erkölcs normáit; akik számára a keresztény magyar haza szeretete elválaszthatatlanul összefonódik a nemzetköziség elutasításával.
E célok eléréséhez fejlődésünk jelenlegi szakaszában az kell – hangsúlyozta pártunk kongresszusa -, hogy még erőteljesebben munkálkodjunk népünk kereszténydemokrata és nemzeti tudatának erősítésén erkölcsi és világnézeti egységének megteremtésén, harcoljunk a marxista-leninista-sorosista eszmeiség ellen . Arról van szó, hogy az egész társadalom előrehaladásának egyik kulcskérdése: milyen gyors a tudati viszonyok nemzeti irányú változása, a kereszténydemokrata erkölcs általánossá válása. A kongresszus középpontba állította a keresztény-nemzeti tudatosság fejlesztésének kérdéseit, társadalmi jelentőségét tekintve azonos szintre emelte politikai, gazdasági feladatainkkal.
:))) van a ket Fodornak koze egymashoz? (szellemi rokonsagon kivul?)
Ez tuti, hogy egy 53-as szövegböl készült search and replace segítségével.
@ámbátor:
Azért volt vele munka, a ‘kommunista’ néhol ‘kereszténydemokrata’ lett, máshol csak ‘keresztény’ (de ha visszaírod őket, egy-az-egyben ’50-es évek). Oké, ehhez elég egy pénzfeldobó szkript is.
“a keresztény magyar haza szeretete elválaszthatatlanul összefonódik a nemzetköziség elutasításával. ” Ez pont addig nem igaz, amíg a nagy Magyarország matrica súlya úgy aránylik a német gyártású autó és a szlovák rendszám súlyának összegéhez ahogy…
@Rhonin: Ha szeretnéd a keresztény magyar hazát, akkor ezt a kizsákmányoló nemzetközi autóipar elutasításával fejeznéd ki és magyar autót vennél. A szlovák rendszám pedig a magyar vircsaft ifjonti megnyilvánulása, amíg nem lesz belőle kereszténydemokrata erkölcsű közpénzlopás…
“A Magyar Dolgozók Pártja legutóbbi kongresszuson elfogadott programnyilatkozatából egyértelműen kiviláglik: a fejlett szocialista, internacionalista társadalom építésének időszakában megnő a tudati tényezők szerepe. Társadalmunk szocialista fejlődésének ugyanis elválaszthatatlan része a társadalmi tudat fejlődése, az emberek gondolkodásának, erkölcsi erőnlétének változása, műveltségének gyarapodása. A fejlett szocialista társadalom építése olyan emberek munkáját és aktivitását igényli, akik társadalmi céljaink megvalósításában fegyelmezettek: jó munkájuk mellett a közügyekből is kiveszik részüket, ismerik és megtartják a szocialista erkölcs normáit; akik számára a szocialista hazafiság elválaszthatatlanul összefonódik a nemzetköziség elfogadásával.
E célok eléréséhez fejlődésünk jelenlegi szakaszában az kell – hangsúlyozta pártunk kongresszusa -, hogy még erőteljesebben munkálkodjunk népünk szocialista és internacionalista tudatának erősítésén erkölcsi és világnézeti egységének megteremtésén, harcoljunk a kapitalista-klerikális reakció ellen . Arról van szó, hogy az egész társadalom előrehaladásának egyik kulcskérdése: milyen gyors a tudati viszonyok kommunista irányú változása, a szocialista erkölcs általánossá válása. A kongresszus középpontba állította a munkásosztály tudatossága fejlesztésének kérdéseit, társadalmi jelentőségét tekintve azonos szintre emelte politikai, gazdasági feladatainkkal. “
Gerő Ernő, 1954.
Bocsi, nem jött át az irónia :))
Visszaforditottam az eredetire, de igy is jó :)))
@ámbátor:
1978 :))
Nyisd meg a linket :))
🙂 🙂 🙂
@ámbátor: 1953 ennél már sokkal lazább volt. G. Fodornak az 1949-51 közötti időszakra áll fel a fasza. A lányok pedig folyton irígykednek. Az volt az igazi tehetségek berobbanásának az időszaka.
A tudás burzsuá trükk volt, a nem-tudás pedig a forradalom igazi arca. A mai Fideszt Csurka István alapította, azzal a különbséggel, hogy benne volt tehetség.
@Rhonin: @Online Távmunkás: Ha szeretném a Keresztény Magyar Hazát, és még következetes is lennék, akkor nem a hanyatló marxista-leninista-sorosista (de igen, a linkre is rákattintottam :)) interneten, Harry Potter gépen és valamilyen kimondhatatlan nevű szoftveren (eleve: mi az hogy szoftver? Puhaárú! A jóanyámat hátmár) válaszolnék, hanem…most kapaszkodjunk meg: SÁMÁNDOBON wazze….
Jótündér adja nekik az ötleteket. Most, hogy Finkelstein halott…
Keresztènydemokrara nemzeti tudat b+! Ezeknek már kevès az 50-es èvekbe visszaajövőbe. A szekularizáció igènyèt Luther a xvi. szaázadban fogalmazta meg. Hova fog mèg ez az ország èlrehátrálni ?!
a legnagyobb baj, hogy mindenki csont nélkül elhitte …
@_ef_:
mer’ mind marha, mint én, elolvassa, a linket persze nem nyitja meg, de azért válaszol :))
(Én duplán marha vagyok, mert még vissza is forditottam :)) De legalább működik :))
@jotunder
már írom is a névtelen feljelentést h balliberális propagandát folytatsz az egyetemeken! 😀
@ámbátor: 53-as szöveg? Nekem inkább 1933-ra emlékeztet. Tessék csak a címkéket felcserélni!
@ámbátor: Nekem is ez tűnt fel olvasás kozben és behelyettesítettem a “keresztényt” a “szocialistával”. Tökéletesen működött.
@vrana: Megy akár együtt is: CS(U). 🙂
@gromit: Nem teljesen kizárt valami távoli rokonság; amennyiben az ominózus dr. Fodor László a Népszava volt főszerkesztője, ő miskolci családból származik. Fodor Gábor meg szikszói.
Teljesen elmebeteg. Remélem, ez csak valami rossz vicc és egyedül én nem értem…
@Naki vagyok kerdojel:
Mit nem értesz? Jótündér egy 1978-as kiadványból (link) kiemelt egy részt és átirta benne kb a szocialistát kereszténykonzervativra. És lám, teljesen olyan mintha GFG irta volna most.
Konklúzió: EZ a rendszer ~ AZ a rendszer.
már az elsö bekezdésnél tudtam, hogfy csak bizonyos kifejezéseket kell kicserélni, és máris megvan a megfejtés.
Nekem ez az ” erkölcsi erőnlétének változása” nagyon tetszik! Tipikus bármitbelegondolhatsz szófosás.
énédesjóistenkém, MAGYAROK édesjóistenkéje…
Az MSZMP harmadik kongresszusának szövegezése…(a megfelelő behelyettesítésekkel).
…nemzetközivéééé lesz holnaaapra aa viláág!
@DarthVader: Érdekes szerintem ezt te innen plagizáltad:
doktori.bibl.u-szeged.hu/3620/1/1980_palotai_jeno.pdf
Egész mondatok egyeznek e google szerint. 🙂
444.hu/2018/12/05/jon-a-rendszervaltas-emlekeve-a-miniszterelnokseg-leszerzodott-konya-imrevel
Az igazságtételről szóló hires vita elején Kónya és Pető is megyegyeztek abban, hogy olyan rendszert kell teremteni, amelyben soha többé ne merüljön fel az utólagos igazságtétel szükségessége. Talán ez a rendszerváltás legnagyobb kudarca. Igenis, valamikor szükség lesz – újra – igazságtételre.
Most már értem 🙂
Remélem ez nem vicc mert annak erős….
http://www.origo.hu/itthon/20181204-az-egyetemek-es-a-katedrapolitizalas-furesz-gabor-es-g-fodor-gabor-irasa-az-origonak.html
@vtmgq8:
Remélem, a katedrán propagandázó fideszektások és a szószékről orbánt dicsőítő nyomorultak nem olvassák ezt, még összetörik kisviláguk.
@seol: Látom nem értetted meg. Mindenkinek, (nekik kiváltképp) joga, söt kötelessége a tudományos igazság keresgse és hírdetése a katedráról. Ellenben a posztmodern aktivista álbalálliberális tézisek hallgatókra eröltetése nem egyeztethetö össze egyelöre jóerkölccsel, hamarosan BTK-val sem.
@ámbátor:
Nyilvános önkritikát szeretnék gyakorolni. 🙂