A Kohlhaas-szindróma
Eredeti szerző: maroz
<
p class=”MsoNormal” style=”text-align: justify”>Kleist híres regényhőse, Kohlhaas Mihály a jámbor,
törvénytisztelő polgár mintapéldánya mindaddig, amíg utol nem éri őt egy
mondhatni szokványos és hétköznapi igazságtalanság. Talán még ez se okozna
súlyos törést, inkább a folytatás okoz, mert emberünk a fejébe veszi, hogy ő
bizony az igazságáért megküzdene, leginkább a hatalommal, és ettől csúszik
félre drasztikusan az élete. Ugyanis a hatalommal szinte soha nem olyan
egyszerű ügy megküzdeni, és ezt az emberek nagyon nagy többsége többnyire
rezignáltan tudomásul is veszi: fal, nem megyünk neki fejjel, hanem kikerüljük (lásd még: magyar út).
Kohlhaas Mihály ebből a szempontból a kisebbséghez tartozott, hiszen amikor
eljutott addig a felismerésig, hogy tisztességes, mondhatni jogállami
eszközökkel nem képes az igazságát érvényre juttatni egy iszonyatos döntéssel a
nem ortodox megoldási módok felé fordult: gyújtogatott, rabolt, gyilkolt. Régi
dilemmája ez a filozófiának, Kant is nekiment, a középkori „fiat iustitia et
pereat mundus”-elv mellé téve le a garasát, amely elvet sajnos azóta is,
manapság is sokan szó szerint értelmeznek. Mindegy, hogy megpusztul a világ,
mindegy, hogy mi rombolással jár, hány ember, hány ártatlan ember élete megy
rá, mindez nem számít, a fő, hogy az ő vélt vagy valós igazsága
győzedelmeskedjen.
Ezt a posztot csütörtökön kezdtem el írni, egy velem történt
igazságtalanság hatására, de nagyon nehezen haladtam vele, mert egyrészt el
szerettem volna kerülni azt, hogy az írás a Homárra való panaszkodásnak nézzen
ki, másrészt viszont a történetem általános érvényű morgolódásokat is
tartalmaz, de a konkrét eset leírása nélkül igen körülményes lenne ezt az
általános érvényűt elővezetni, így csak vakartam a fejem, töröltem, újraírtam,
megint töröltem, bizonytalankodtam, hagytam volna a fenébe az egészet
leginkább, szóval eléggé döntésképtelen voltam, és akkor erre jött tegnap a
norvégiai hír.
Lehet, hogy most rosszul döntök, de mégiscsak inkább megírom
azt, ami napok óta nem hagy nyugodni. Majd legfeljebb én is kikapok a kedves
olvasótól, remélem szempontpuska kollégának maradt még egy kevéske kukoricaszeme,
megyünk együtt térdepelni a sarokba.
A történet, röviden: középső gyerek is lassan felnőtt, kéne
neki jogosítvány, hogy amíg még a közelünkben van vezessen le vagy párezer
kilométert, szerezzen egy kis rutint, kipróbált módszer, a nagyobbikkal bevált, tehát eldöntetett, előre
a jogosítványért! De ugye ha már kis felnőttként kezeljük a lurkót, akkor
legyen ez teljes, fiam, nézz utána a dolgoknak, keress egy iskolát, intézd,
hadd tapasztald meg, hogy milyen szar dolog is felnőttnek lenni, csomó macerás
döntés, ez van, ebbe is bele kell tanulni. Pár nap múlva sündörög a kölök, hogy
te apa, egészen biztosan jól gondolod te ezt az egészet? Mert??? Mert hogy
eddig bárkivel erről a témáról beszélgettem azzal kezdte, hogy no, akkor a tudú
a következő: kell egy ismerőst keresni, aki… Laza atyai sóhaj, igen, fiam,
tényleg Balkán, de azért ennyire mégsem, én elhiszem, hogy ismerőssel,
protekcióval könnyebb, de azért nem annyival, és nőjön az egód, hogy te azt a
picivel csúszósabb pályát is le fogod tudni küzdeni, ami a nem csókosaknak van
kijelölve. Kicsit még berzenkedett, mondta, hogy pletykák terjengenek,
miszerint a hatóság direkt a pénzszerzés miatt hatra-vakra buktat meg
mindenkit, de a végén engedett, nem kerestünk ismerőst, holott.
A városi vezetésen annak rendje és módja szerint el is
meszelték.
Rutinos vigasztaló vagyok, nagyobbik gyerekem eddig minimum
egytucat bukott vizsgát sírt ki a széles
vállaimra (irónia) borulva, de most ez a gyermek nem vigaszt keresett, hanem
igazságot. Hogy őt azért buktatták meg, mert átlépett volna egy záróvonalat, de
ő visszament, megnézte, és szerinte ott ha valaha volt is felfestve záróvonal az
mára annyira lekopott, hogy már egyáltalán nem látszik. Nem vagyok az az ember,
aki azonnal és feltétel nélkül elhisz bármit a gyerekének, nem azért, mert
hazudnának, hanem ilyen az ember, sokszor úgy mesél el egy történetet, hogy
abban a rá nézvést kedvezőbb aspektusokat domborítja, míg bizonyos, a valóságot
árnyaló információk pedig erősen homorodnak, sokszor a láthatatlanságig. De az
igazság az szent dolog, autóba be, azon frissiben, végigmentünk a szóban forgó
utcácskán, és tényleg. Majd újból és újból, még vagy ötször végigmentünk,
készítettünk videót, fényképeket, és egyre erősebben gyökeresedett meg bennünk
a gondolat, hogy bizony, itt most nekünk lenne igazunk. Adjunk a nevelésnek,
fiam, holnap elmegyünk a hivatalba, bekopogunk, jó napot kívánok, Kohlhaas
Mihály lennék, az igazságomat keresem.
Frontálisan ütköztünk a hatalommal és véres fejjel jöttünk
ki belőle.
Különösebben nem részletezném, van a történetben másfélórás
várakoztatás, olyan ügyfélszolgálatos, aki éppen csak hogy le nem hányt minket,
és volt olyasmi is, ami még engem is meglepett, ugyanis sikerült egy annyira
sültparaszt, rosszindulatú, ráadásul a végletekig aljas középvezetővel
összekerülnöm, hogy talán még most sem tudom elhinni, hogy ilyen ma még
létezhet egyáltalán. Meglepett, na, hogy ennyi év és ennyi rendszer után ott és
akkor kell összefutnom eddigi életem legborzasztóbb hivatalnokával. Pedig higgyék
el, sokat megéltem, tudnék mesélni.
Ennyi a történet, és most a különös rész után jöjjön az
általános.
Egy rendszer akkor jó, ha annak az igazságos működéséhez nem
sok kétség férhet. Fontos a bizalom is, jó dolog az, ha elhiszi az ember, hogy
bár most ebben az esetben a rendszer outputja egy olyasmi lett, ami számomra
rossz, kellemetlen, de ezt nekem férfiasan el kell fogadnom, mert ezt a döntést
egy igazságos procedúra nyomán hozták meg az arra illetékesek. Igen ám, de ez a
bizalom nagyon erősen tud táplálkozni az ellenőrizhetőségből, tehát abból, hogy
ha mégis kétségeink merülnének fel a rendszer igazságos voltát illetően akkor
léteznek olyan mechanizmusok, amelyek segítségével az ilyen kétségek jó
eséllyel eloszlathatóak. Na, ez az, ami a gépjárművezetők vizsgáztatását
szabályozó normákból némileg kimaradt. Nincs semmilyen érdemi ellenőrzési
lehetősége a szolgáltatást igénybe vevő polgárnak, ha a vizsgabiztos azt
mondta, hogy megbukott, akkor megbukott, kész, vége. Mivel a sikertelen
vizsgáról meghozott döntés nem közigazgatási határozat, így jogi úton
megtámadni eléggé körülményes lenne, és ugye ehhez előbb az kéne, hogy valami
tényhez hasonlító dolgok legyenek az ember kezében, de az egy külön harc,
hiszen a szabály, ki tudja miért, úgy szól, hogy a sikertelen vizsga
dokumentumát nem kell átadni a vizsgázónak, hanem azt csatolni kell a
jegyzőkönyvhöz, ami a hivatalnál marad. Abba mezei polgárnak belenézni komoly
szopatások, esetemben másfél órás várakoztatás és egyéb parasztkodások után
lehet csak, és arról másolatot de facto készíteni nem lehet, mert a [jelzők
utólag törölve] középvezető szerint nem lehet, pont. Mondjuk meg is értem, mert
abból aztán semmi ki nem derül, körülbelül olyan mélységben és pontossággal
volt vezetve, mint ahogyan anno nagyanyám tartotta az evidenciát a reggel
megtojózott tyúkokról: a tizenhétből tojós úgy kábé hat, három kicsúszott a
kezeim közül és lehet, hogy egyet kétszer tojóztam meg, tehát ha olyan
öttől-nyolcig tojás lesz, akkor ma rendben is lennénk. Ült a középvezető, kezében
a misztikusan enigmatikus papír és próbálta megtippelni, hogy konkrétan miért
is buktatták meg a gyerekemet. Mikor érezte, hogy a „záróvonal!!” (aláhúzva,
bekeretezve) talán mégsem tartható, elkezdett tippelgetni, hogy akkor biztosan
valami másért, de még az is meglehet, hogy en gros döntött úgy a vizsgáztató,
hogy ennek ő ott véget vet, mert hogy neki ahhoz is joga van.
És itt álltam én fel az asztalától, itt hagytam faképnél,
mert ez már nem az én harcom. Én abban bízva mentem be a hivatalba, hogy tisztességes,
jogkövető, és nem utolsó sorban egyenlő polgárokként végig tudjuk ezt az
egészet beszélni. Hogy legalább elvi szinten ki tudjuk deríteni, igen, történt
némi kis igazságtalanságocska, és együtt szomorkodtunk volna azon a furcsa
tényen, hogy hiába egyezünk meg mi ebben, sajnos jogi lehetőségünk a
kvázi-justismord kijavítására nincs, mert nem gondoskodott erről a jogalkotó.
Kicsit megerősítettük volna egymást lélekben azt illetően, hogy ugyan nem jól
van ez így, de legyünk türelemmel, tegyük sűrűn szóvá, hátha idővel eljut az
illetékesek fülébe is, és történni fog valami. Hogy a velem lévő gyerekem
látja, miszerint van még egy csomó igazságtalanság a világban, de legalább van
értelme szóvá tenni őket, van értelme a tisztességesség, a jogállamiság keretein
belül maradva küzdeni. Kohlhaas Mihályon innen.
Engem az utóbbi tíz évben úgy nem aláztak meg, ahogyan most
ebben a hivatalban, és különösen ahogyan ez a középvezető hivatalnok tette. Nem
állítom azt, hogy ha akkor és ott lett volna valami pusztításra alkalmas eszköz
a kezemben akkor használtam volna, de azt igenis állítom, hogy ha akkor és ott
valaki más elkezdi halomra lődözni az egész miskulanciát, úgy én annak – akkor
és ott – örülni tudtam volna. És ez egy szörnyű dolog. Már eleve az a gondolat
is szörnyű, ha egy igazságtalanságot egy másik igazságtalansággal próbálunk meg
úgymond helyreállítani, de egyenesen iszonyatos az, amikor a két
igazságtalanság között óriási a különbség. Ezt a felismerést juttatja a jog
kifejezésre például a talio elvével, de a szemet-szemért, fogat-fogért
toposznak is inkább a felső korlát a lényege, tehát hogy fogért csak fogat, és
nem többet. Ezért, az ilyen szörnyű gondolatok megjelenésének és
megerősödésének a megakadályozásáért kéne igen komolyan venni azt, hogy a mindenféle,
jellemzően polgár-hatalom relációkban előforduló eljárásaink a lehető
legigazságosabban zajlodjanak, és ha mégis lennének olyanok, akik igazukban
bántva éreznék magukat, akkor legyenek erre is átgondolt, korrekt, emberbarát
eljárások, mert tény, hogy az ilyesmi strapás és sok többletodafigyelést
igényel, de ez még mindig nem nagy ár egy olyan veszteséghez képest, amit egy
Kohlhaas-szindrómás embertársunk alkalomadtán okozni tud.
No, ez az az ügy, amit a mai Magyarországon gyorsan el kell
felejteni, gyorsan túl kell lépni rajta, mert ahol a fejnél úgy zajlanak az
események, ahogyan azt az elmúlt bő egy évben megtapasztalhattuk, ott sajnos a
lábbal kapcsolatos pimf kis kifogásainkkal elmehetünk mi a picsába. Majd
keresünk ismerőst, az igazságérzetünket meg jól feldugjuk magunknak, gyerek,
apránként ideje lenne megtanulnod Orbániában élni, és ha neked már megy, akkor
segíts apádnak is, mert ehhez már ő túl öreg.
Sajnálom ami veletek történt, de nehogy azt hidd hogy ez Magyarország vagy Orbánrezsim-specifikus, inkább az van hogy a bürokráciák ilyenek. Nekem már volt sok „most mindjárt felgyújtok vmit” pillanatom USAban (pl SSN és jogosítvány, haha), és pár európai országban is.
A gyereknek add a kezébe a 22-es csapdáját, az a megfelelő felkészítés az életnek ezen területére 🙂
Szolidaritásom az utolsó mondatig volt meg, utána elszállt. Egy, az átlagosnál valamivel gennyesebb hivatali packázásból Orbán-ellenes posztot kanyarítani, mikor a dolgok már húsz, harminc és ki tudja hány éve így működnek, szemétkedés, még ha nem is akkora, amit átéltél.
@rókarege: Orbania ennek az orszagnak a leheto leghivatalosabb neve. Igy hivjak. Mi ebben az Orban-ellenes ? Az orszag fovarosa Budapest, az orszag neve Orbania. Ez van.
Első megjegyzés: nem biztos, hogy jót tettél a kölöknek azzal, hogy „ügyet csináltál”. A bürokrácia mindenütt bürokrácia, legfeljebb felénk van pluszban némi sajátosan savanykás mellékíze (hja kérem, fiatal még és éretlen; na ezért nem biztos, hogy jót tettél a kölöknek). És valójában fehér (vö: „million of colors”), maximum mi hajlamosak vagyunk – az aktuális kurzus szerint – narancsban, vagy pirosban látni.
Miután Trurl csak a mesében létezik, nem lehet kiszórni az ablakon az íróasztalokat, írógépeket, kávéfőzőt… stb. (a titkárnőt meg – ha csinos – lenyúlni), megoldva ezzel a problémát. A büro-krá-cia csoport-öntudattal rendelkezik, így a fejét sem lehet levágni. Nincs is neki.
Az orbánok (gyurcsányok, clintonok és obamák!) jönnek-mennek, a büro-krá-cia meg köszöni jól elvan.
Szóval csak semmi virágvasárnap, hanem 22-es. 🙁
Az a helyzet, hogy a férfi keze ügyében mindig van pusztításra alkalmas eszköz. Ilyen esetben kutya kötelessége használni, de legalábbis belengetni.
Velem előfordult már, hogy rohanvást vittem a tüdőgyulladásos pici gyereket a boldogult Budai Gyerekkórházba. Ott rövid vizsgálat után elküldtek vele röntgenre, ahova kb 13.55-kor értünk. Ott közölte a helyi orvos, hogy ő ugyan nem fogja megröntgenezni, mert neki kettőig van a munkaideje. Kérdeztem, mikor jön a váltás, mondta, hogy az ugyan nem jön, ő jön vissza másnap reggel hatra, addig bírjam ki. Én meg ott álltam, kezemben az oxigénhiányos, kékülő gyerekkel.
Ez volt az a pillanat, mikor megemeltem a hangom, és azt találtam mondani, hogy amíg a gyereket el nem látja, innen ki nem megy, mert letépem a fejét és beleszarok a hasába.
Innentől kezdve ment minden, mint a karikacsapás.
@rókarege: Most mondd meg nekem, hogy akkor kire haragudjak? A komcsikra? De hát ők kutyák, belőlük úgysem lehetne szalonna, még ha akarnák sem!
Kitől várjam én a rendszer normalizálódását, ha nem a konzervatív, polgári értékek pártjától? Normalizált bármit is Orbán? Ígérte? Elhitték neki kismillióan? Kapott rá erős felhatalmazást?
Elkúrta-e? Szerintem igen, nem kicsit. Ez az én véleményem. Ne minősítsd, szállj vele vitába, ha gondolod.
@ijontichy: Van a bürokrácia, azt ismerem, mondhatni elég jól. És van azon túl egy másik réteg, akik hál’ istennek csak egy viszonylag szűk területen belül léteznek, de ott nagyon.
Ez, amiről írtam nem a bürokrácia, hanem kábé az, mint a MÁV. Évtizedek óta üszkösödő fekély, amivel még a hatalom se nagyon tud mit kezdeni.
Nem tudom, olvastad-e, hogy az ex-NKH-s Eiselt György ellen éppen eljárás folyik, mit tesz isten, éppen pont a közlekedési hatóság egyik vezetőjeként keveredett valamiféle csúnya vesztegetési ügybe, és milyen a világ, én olyan pletykákat hallottam, hogy Eiselt volt az, aki erősen szorgalmazta, hogy némileg polgárbarátabbá illene végre tenni azt a disznóólat, amit annyi évtizeden keresztül olyan sokan tudtak tiszta szívből utálni. Mit tesz isten, még arról is van információm, hogy éppen pont ezt a vizsgáztatás-szabályozást (24/2005 GKM gúnyrajz) is erősen kritizálta, és nagyjából azokért az eljárásjogi furcsaságokért, amelyekről én is szót ejtettem. Nem tud ebben a kurvaországban okos lenni az ember. 🙁
@maroz: Öcsém 2006. augusztus 21-én vizsgázott. Ugye tudjuk, milyen idő volt előző nap. Ennek megfelelően az útvonalon található 30-as tábla a földön feküdt, autóból nem láthatóan. Egyedül a rohadék vizsgáztató szerint volt látható. Egy 10-es a zsebébe biztosan segített volna a helyzetértékelésén… Az oktató meg persze nem pattoghat, mert akkor lesheti, hogy pályafutása hátralevő részében hány tanulója fog átmenni.
Orbánia leendő futballsztárja, apuci szemefénye.
sportgeza.hu/futball/2011/07/23/orban_fia_profi_futballszerzodest_kapott/
Számomra a legszomorúbb a tétovázásod, hogy egyáltalán megírd -e, hogy van-e értelme megírni a veletek megesett igazságtalanságot.
Azt gondolom, hogy ott, abban az irodában nem csupán az aktuális igazságotok veszett el.
Talán kapcsolható a témához az alábbi – bocsánat, tudom, hogy elég közismert – angol gyerekvers:
A szeg miatt a patkó elveszett,
A palkó miatt a ló elveszett,
A ló miatt a csata elveszett,
A csata miatt az ország elveszett.
@Zigi:
Nagy szerencse lenne számunkra, ha annak idején az apja kapott volna .
@rókarege: Az a nagy büdös helyzet, hogy I Viktor cár és kormánya mindenért – de szó szerint mindenért – felelős, ami ebben az országban történik tavaly óta. Azért is, hogy én az imént kiborítottam a kvt. Hiszen ő maga mondta, hogy ők bármit megtehetnek. Nem volt kötelező, sőt, nem is presszionálta őket senki, hogy despotásdit játszannak (mint ahogy ezt Kádár óta mindenkinek sikerült elkerülni ebben az országban), de ha már teszik, legalább az erkölcsi következményeket tessék viselni!
@ijontichy: Szerintem azért Lehet Más a Bürokrácia!
Én eddig a magyaron kívül összesen egy kultúra bürokráciájával kerültem hosszab időre kapcsolatba, a némettel. Nem állítanám, hogy az a létező világok legjobbika, van hogy átláthatatlan, van, hogy fölösleges szopásokra kényszerítenek, ugyanakkor például tahó tisztviselővel egyel sem találkoztam, és ez már szvsz önmagában visszafogja a Kohlhaas szindromát.
(Most arról már ne is beszéljünk, hogy miféle jogállam az, amelyik – illetve bármely képviselője egy személyben – hozhat olyan döntést, amelyikhez nincs felülvizsgálat???!!! HÁHOGY???!!!)
„No, ez az az ügy, amit a mai Magyarországon gyorsan el kell felejteni, gyorsan túl kell lépni rajta, mert ahol a fejnél úgy zajlanak az események, ahogyan azt az elmúlt bő egy évben megtapasztalhattuk”
Ez ebben az országban nem 1 éve van így hanem minimum 150 éve. Ehhez Orbánnak nincs köze. Orbánia nem így alázza meg a polgárait, így a magyar és (többé kevésbé) más országok bürokráciája működik. Nálunk többé mint kevésbé. Engem pl.életemben a leggecibb módon egy orvos alázott meg egy kórházban. Mondjuk ez azt hiszem magyar specialitás, de ennek sincs köze Orbánhoz. Persze nem lesz itt olyan változás ami a hatalom polgár viszonyban a polgárt segítené.
Mindenesetre ennek a posztnak a végén Balkánozni kellett volna nem o
Orbánozni.
@maroz: SZVSZ mivel téged épp most rúgott tökön a kismagyar valóság, s ezért ez jobban fáj. Na nem mintha nem lettél volna korábban is tisztában vele (ti. valósággal), csak ez most friss és nyalogatnivaló 😉
Ebben az országban 90 óta egy kormány (hatalom) sem irányított túl sokat a bürokrácián, maximum azt hitte. A harmadik bekezdésed simán elmegy ezen konglomerátum „immunválaszának” (polgárbarátabbá? micsodaaa???! az Változás!).
Ezt tényleg nem lehet ráverni az alcsúti fütyire. A magyar bürokrácia híven tükrözi a magyar társadalom színvonalát. A politikai elit úgyszintén. És abban az országban, ahol 3 milla Manyuposból 100k veszi a fáradságot/van mersze felmutatni a középső ujját, más nem is várható, mint rohadt lassú evolúció. A Vincent blogot lájkolja kb 1k. Nem hiszem hogy nagyot tévedek, ha néhány tízezerre teszem azok számát, akik egy-egy itteni jól sikerült posztot teljes egészében képesek értelmezni (including szarkazmus/humor, nyelvi lelemény). Párszázezer honfitársnak van talán nyeu-i szélességű léthorizontja. Az alcsúti fütyi ezt tökéletesen jól becsülte fel. Na ez a szomorú. Mert amit csinál, az még erre a lassú (tudati) fejlődésre is inhibitorként hat. 🙁 (Na most jól elkalandoztam a tárgytól 😀 ).
@Vitéz Kőbányai Világos: Én Kanadáéval. A „szabál az szabál” néha ott is bosszantó és megszívat, de van egy lényeges különbség! Arra vannak kondicionálva, hogy a problémát tényleg meg kell oldani (nem elkenni/odébbtolni/kirúgni), nomeg a klienssel nem lehet egy darab szar módjára bánni. És sokkal inkább létezik az operatívan kivételkezelésre (is) képes bürokrata. Ennek egy fajtájával már a reptéren találkoztam: indiaiak kilométeres sora befelé, mese nincs, (akkor még) vízumosként beállni a sor végére. Öt percen belül végigsétált egy fazon, rámnézett intett, elvitt egy irodába, ki vagyok–mér vagyok-mennyi cash van nálam-a „farmvédő” 😉 kérdőívüket kitöltöttem? és már bent is voltam az országban. Felszedtem és leporoltam az államat. 🙂 Aztán később hazajöttem 🙁
Ahogyan többen is írták, nem a bürökráciával van a baj. Hanem azokkal a bürökratákkal, akik nem a köz szolgájának érzik magukat, hanem kiskakasnak. (Őket még nem nevezték át kormányszolgának, csak a köztisztviselőket, ez is jelzésértékű, de várjuk ki a végét.) És aki ilyennek érzi magát, az egy nem megfelelően szabályozott környezetben (lásd poszt) büszkén állhat és kukorékolhat a szemétdombján.
Egyébként engem a rutinon húztak meg pár éve egy olyan cselekményért (elindulás-menés-megállás közben nem váltottam fel kettesbe, mert jeges emelkedőn kellett felmennem), ami nem szerepel a vizsgaszabályzatban. Márminthogy fel kellene váltani kettesbe. Azt nem is piszkáltam, tudtam, hogy nem lehetne igazam a szabályozás hiánya miatt. Azóta háromszor akasztottam bajszot az APEH/NAV-val, háromszor nyertem, mert ott viszont elég rendesen le vannak írva a dolgok.
@ijontichy: Azért ne legyünk igazságtalanok.
Azért is tipródtam, hogy írjam-e meg egyáltalán ezt a posztot, mert tartottam attól, hogy afféle generál bürokrácia-csesztetésnek fog tűnni, holott. Holott nekem nincs _annyira_ rossz véleményem a hazai bürokráciáról, sőt, inkább azt gondolnám, hogy a mi bürokráciánk talán egy picivel jobb, mint amit megérdemlünk, tehát van még hová rontani. 🙂
A gondot inkább abban látom, hogy a társadalom tud nehezen megbarátkozni egy olyan bürokráciával, amely bürokrácia megpróbál valamelyest közelíteni a bürokrácia ideáltípusához. Ezt a nehézséget főleg az okozza, hogy ugyanattól a tranzakciótól mindkét fél mást vár: az ügyintéző szeretne egy jól sztereotipizálható, egyszerűen megérthető, az általa elsajátított és rutinosan használt mechanizmusba pásszentosan illeszthető ügyet, mígy ezzel szemben a polgár szeretné, ha sokkal, de sokkal személyesebb lenne az egész, szeretné, ha az ügyintéző nem az ügyével, hanem ővele foglalkozna. Hogy az úgy van, teccik tunni, hogy a Balog Józsi komám körösztannya, a Manyi néni ekűtte azt a papírt a traktoros Józsival a tanácsho’, mert… Na, ez az, amit egy bürokrata soha nem akar hallani. 🙂
A mezei, hétköznapi bürokrácia egészen jól kitanulható, és ha az ember veszi a strapát, hogy megértse a rendszer lényegét, akkor egészen jól használható. Többnyire az eljárásjog is a helyén lenne, megvannak azok a garanciális elemek, amelyek elég jól tolják abba az irányba a rendszert, hogy olyan nagy szopatásokat ne lehessen elszenvedni. Az én kölkeimnek például már 14 éves koruk óta van ügyfélkapujuk és készség szinten használják. De az a szomorú, hogy mindezt csak azért, mert az ehhez való készséget megkapják von haus aus.
Kérdeztem a fiamtól, hogy osztán az iskolában, bármilyen tárgy keretén belül, vagy azon kívül, csak úgy, került-e szóba ez az ügyfélkapu, meg a bürokrácia, annak a mibenléte, és az, hogy hogyan kell ezt használni okosan. Vagy öt percig derült a kérdésemen. 🙂
De ismétlem, ez a mostani eset nem a bürokráciáról szól, hanem arról, hogy egy állam-az-államban rendszeren belül hogyan torzulnak el a viszonyok akkor, ha a normatív feltételek adottak ehhez a torzuláshoz.
És itt basz fel engem ez az orbánizmus. Amikor elindul abba az irányba, hogy nemzetiszínűre dukkózza a szart és ráírja, hogy első osztályú nutella. Ennyi. Kiteszi az ötvenszerhetvenes nenyit, átnevezio a hivatalt Kormányablakká, előír valamiféle dress code-ot, és – nem viccelek – egymillió forintért ódát, himnuszt írat a kormányablakról. Kibaszott pótcselekvések, amihez egyrészt sok ész nem kell, másrészt pedig csak arra jó, hogy elfedje a lényeget. Azt, hogy a normák átgondolt, fokozatos, a feedbackre is odafigyelő alakításával jobbá tegyék ezt az egészet már el se kell várni tőlük, hiszen melldöngetően büszke, nemzeteiszínnel nyakonöntött akármi lett ebből az egészből, elégedjünk meg ennyivel, na ez az, ami miatt orbánoztam.
@rókarege: Orbán ígérte az eltúlzott bürokrácia felszámolását is. Ha valamit nam akar betartani, akkor ne ígérgesse. De nála már megszokott a köpönyegforgatás.
@the_lonewolf: Természetesen be fogja tartani (hisz Orbán még soha, de soha nem hazudott), csak előbb a fontosabb feladatokra koncentrálnak. Pl még mindig van Magyarországon egy csomó olyan közterület, amit nem neveztek át, hiába dolgoznak éjjel-nappal fáradhatatlanul.
De eljő majd a Nemzeti Kánaán, amelyben önérzetes, de tisztelettudó bürokraták irányítják az állampolgárok életét, kik az előbbiek döntései ellen soha nem akarnak fellebbezni: bár joguk az lenne, de senki nem gyakorolja mert úgy érezné magát mint ha szerető szigorral gondoskodó édesatyját köpné szembe. Az ajtókon nemzetépítő cselekedeteket jutalmazó ajtódíszek virulnak majd, az házak udvarán szaladgál a sok lábasjószág. A Nyugat hozzánk jár majd tanulni, lesz nekik egy bentlakásos továbbképző központ Felcsúton, korán kelés, hidegvízben mosdás, de így is örülnek majd neki. Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.
@maroz: OK. Az utsó bekezdéseddel ez így teljesen rendben van. Továbbá az is, hogy tényleg van még hova rontani. 🙁
@tollaszerge: „A Nyugat hozzánk jár majd tanulni, lesz nekik egy bentlakásos továbbképző központ Felcsúton, korán kelés, hidegvízben mosdás, de így is örülnek majd neki. Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni. „
Az a tragikus, hogy ez a fasz ezt sajnos komolyan is gondolja, csak ott téved, hogy ez nem egy homokozó, ahol max összedől a homokvár, annyi baj legyen.
@maroz: „Kibaszott pótcselekvések, amihez egyrészt sok ész nem kell, másrészt pedig csak arra jó, hogy elfedje a lényeget. „
Téves. Nem pótcselekvés (legalábbis nem annak szánják): ennyit tudnak. Igen, higgy a szemednek: tényleg ennyire hülyék. Amit másfél éve naponta látsz: az a kormányzás. Szar ügy, de ez van.
(Oszkó a kormány gazdaságpolitikájáról: http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/oszko_devizahitelesek_orban_euro_ado_gazdasag
Persze hozzátéve, a devizahitelezés elterjedésében vastagon benne van az első Ovi kormány, a „zelmúltnyócév” meg még vastagabban.)
@gyilkos fűegér: Egyetértek veled, csak a gyakorlatban az a baj hogy a magyar választópolgárok egy része még mindig nem. Orbánnak sajnos mindenképpen rombolnia kell ahhoz, hogy viszonylagos konszenzus legyen arról hogy le kell váltani. Hogy mennyire erős konszenzus kell, az persze azon is fog múlni hogy milyen alternatívái lesznek.
Ez sajnos egy általános dilemma: véleménykülönbség van arról mi a jó megoldás, és nem tudjuk eldönteni anélkül hogy kipróbálnánk, amiben benne van az is hogy rossz megoldás lesz és szívunk. Fejlettebb demokráciákban legalább a nagyonhülye megoldásokat ki szokták nyesni a lehetőségek halmazából, nálunk ez nem jött össze.
Az Oszkó-interjú nagyon jó példát tartalmaz: amikor Orbánék beleturkáltak az adórendszerbe, kb <0.1% volt biztos benne hogy ez hülyeség (kb a lakosságnak azon része, akinek vannak közgazdaságtani alapfogalmai), most hogy beérett már a tájékozottabb újságolvasók is tisztában vannak ezzel, legyen ez nagylelkűen 1%, de még kell 1-2 év amire ez elterjed a köztudatban mert mindenki megérzi. Olyan hajón utazunk ahol hiába látja pár utas a jéghegyet, kénytelenek vagyunk nekimenni, mert az utasok jelentős része elhiszi amikor a kapitány arról szónokol hogy sípályát nyitunk rajta.
:(((((((
en a legorultebb Kolhaas Mihalyt olvasom eppen, Anders Breiviket. borzalom, egyszeruen borzalom. teljesen hidegveru, rendszerezett, tokeletes angolsaggal. ez az ember oszinten hitte, hogy amit tesz az helyenvalo. ilyen nincs, soha eletemben ilyen szoveget nem olvastam. az a legborzalmasabb benne, hogy sokkal intelligensebb a kurucinfosoknal, sokkal tajekozottabb, es meg valahogy visszafogott is. a legremisztobb tortenet a vilagon.
@maroz: nem az a baj, hogy azon gondolkodtál, megírd-e a sztorit. Az a baj, hogy nem írtad bele, hogy „ja, mitakarokmondani, a középvezetőt egyébként Seheresetöki Benedeknek hívták, a vizsgabiztost meg Toszomlaky Matildnak.” És hogy ők azok, akik ketten közösen nem tudnak kitölteni egy vizsgalapot úgy, hogy az szabályos legyen. (Még utólag sem! Hivatalban dolgozom, tudom, mire kellett az a másfél óra várakoztatás!)
Beperel? Bizonyítsa be, hogy jogosan buktatott, helyesen kitöltött! És ez lett volna a te kólházmihályos ellencsapásod. Ezt mulasztottad el.
@Humperdickk: Az a gondom, hogy az a magánügyem része, de engem a közügy része foglalkoztat, tehát az, hogy a rendszer nem jó, mert nem jó a norma, amelyik a rendszert megteremti és működteti. Ez közügy. És a köz ügye attól még, ha én ki tudom magam vonni ez alól az egész alól és a saját problémámat meg is tudom oldani – így vagy úgy – bizony egy vesztett ügy marad, hiszen mit fog tudni kezdeni az a szerencsétlen, akinek lényegesen kisebbek az érdekérvényesítő képességei, mert mondjuk nem állnak a rendelkezésére a megfelelő eszközök? Rajta nem segít semmit az, ha én perelnék is, aminek újfent semmi értelme, mert a rendszer megintcsak olyan, hogy az igazságkeresést olyanná teszi, mint a disznókkal való birkózást. Szinte semmit nem nyerek, viszont a végére sárosabb és szarosabb leszek, mint ők. És ez is közügy. Kéne, hogy legyen, szerintem.
@Humperdickk: Másrészt itt maroz lett volna a felperes, neki kellett volna bizonyítani a jogtalanságot (jogtalan buktatás, hibás kitöltés). És ahogy írta, a rendszer miatt szinte semmit nem nyert volna.
@jotunder:
Az 1500 oldalas valamije elég kemény. A neten sok hasonló túlművelt, grafomán őrülttel lehet találkozni, de itt ez a jelek szerint tényleges intelligenciával és komolysággal vegyült. Mindenestre a blog.hu-n mandineren, stb. népírtásokra meg diktatúrákra onanizáló futóbolondok egy ideig kevésbé tűnnek viccesnek, az tuti.
Amúgy önkénytelenül is az ember eszébe jut a Varg Vikernes sztori, csak míg annak volt valami sajátos, kamaszos bája, ez a csávó egyszerűen csontig hatolóan félelmetes.
@snakekiller23: Az, hogy valóban megtette, hogy elment a point of no return-ig és tudatosan is olyan állapotba hozta magát, hogy képes megtenni.
@maroz: Kedves maroz! Ez gyorsan ment: A pelenkázás és a hivatali ügyintézés is bekerül a tananyagba 😀 Mi a titkod?
http://www.origo.hu/itthon/20110722-a-haztartastant-a-mediat-es-a-honismeretet-is-oktatni-kell.html?beuszo
@oggángyi: Üröm az örömben:
„munkaszerű kétkezi tevékenység kézi eszközök, technológiák alkalmazásával”
Akiből kijön egy ilyen félmondat, attól jóra ne számítsunk. Ennél még a hadseregben is schmittpálmentesebb volt a fogalmazás. Mibe, hogy ezt a diákok majd le fogják fordítani jól: jaaa, faszverés óra! 🙂
@maroz: Jóra? Na arra speciel sose számítottam tőlük…. 😛 Én is fönnakadtam ezen a félmondaton, de a megfejtéshez nem volt elég egy női agyvelő. 🙂 Köszi!
@jotunder: „sokkal intelligensebb a kurucinfosoknal”
Ez az állítás a főemlősök nagy százalékára igaz.