A románok okosabbak, mint a magyarok
Eredeti szerző: maroz
Ez persze így, ebben a formában hülyeség, de hát amit a kedvenc miniszterelnököm mondott, az legalább akkora. Hogy egészen pontosan mit mondott, rohadtul nem érdekel, a sajtóban ez jelent meg:
“A választók nem tudnának okosan dönteni 60 oldalról.”
Lehet, hogy csak a firkászok forgatták ki a szavait, és valójában azt mondta, hogy Anikó asszony nem tud dönteni: lábasjószág legyen-e hétvégére, vagy hatvan napos tojás. Mondom, nem érdekel: a lényeg, hogy lófasz fog itt folyni, nem megerősítő népszavazás. Hülye a mi népünk, tessünk tudomásul venni.
Meg még ez is, hogy ha népszavazás lenne, akkor lenne olyan megátalkodott, aki ellene merne szavazni, és ezzel mintegy szétbasznák a seggét ennek a gyönyörű szűzleánynak, az meg hogy venné már ki magát, ha Orbán csak mintegy 89,7%-ban szűz menyecskét adna a Bokrétának. Mondom, hülye nép, beszámíthatatlan. Teljesen igaza van Orbánnak, hogy nem bíz rá semmi ilyen fontos döntést, én végső soron egyetértek vele.
Abban is egyetértettem volna, hogy 2010-ben se szavazhasson, mert az is eléggé bonyolult kérdés, hogy négy évig ki kormányozzon és hogyan, pláne bonyolult az az önnön farkába harapó kélgyó, amely szerint ha ugyanaz a hülye nép adott 2010-ben mandátumot Orbánnak, amelyik rá egy évre képtelen 60 oldalt megérteni, akkor most az a voksolás is renonsz? Egy hülye nép által megválasztott Orbán legitim? Vagy akkor nem volt hülye, csak mostanra vált azzá? Vagy nem is legitim Orbán? Mondjon le!
Bezzeg a románok! Nekik valamiért nem okozott problémát 2003 októberében népszavazáson is megerősíteni az alkotmányuk módosítását. Elvánszorgott az urnákig a választásra jogosultak mintegy 55,7%-a és ebből 89,7% igennel szavazott a módosításra. Akik el se mentek, azokról nem tudunk nyilatkozni: lehet hogy hülyék, de az is lehet, hogy nem. Ők Schrödinger szavazói, és a hülyének levés szuperpozíciójában leledznek, ellentétben azzal a durván öt százaléknyival, akik elmentek, és nemmel szavaztak. Na, ők az igazán hülyék!
A román nép, a román államiság ezek szerint kibírta, hogy a választásra jogosultak mintegy 5 százaléka az alkotmánymódosítás ellen szavazott. A magyar, az belepusztulna, legalábbis Orbán szerint. Orbán Viktor mondjon le. Vagy a nép, nekem mindegy.
A magyarnál tehát kevésbé hülye román nép az alkotmányuk módosításában olyasmiket szavazott meg, mint például a kisebbségek szabad anyanyelvhasználata a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a magántulajdon deklarált védelme, az uniós csatlakozás utáni választhatóság módosítása (külföldi is indulhat a helyi választásokon), és hogy az uniós, valamint a NATO-csatlakozásról nem népszavazás dönt, hanem a parlament. Ismétlem: 2003-ban volt az esemény, és a román nép, valamint a román állam köszöni szépen, túlélte. Lehet irigyelni őket.
Komolyra fordítva: a népszavazás nem arról szól, hogy nyolcmillió ember valami iszonyatosan penge módon megértené azt a bizonyos 60 oldalt, hanem a képviseleti demokráciákhoz szocializálódott társadalmakra jellemző módon arról, hogy képes-e a nyolcmillió ember egy meghatározott hányadát a politikai elit meggyőzni arról, miszerint igenis időszerű és szükséges az alkotmányt módosítani, méghozzá pontosan úgy, abban a formában, ahogyan azt a beterjesztő javasolja.
Orbán valójában attól tart — és szerintem joggal — hogy a társadalom igen jelentős többsége egészen egyszerűen ívesen szarja le ezt az egész majomkodást: nem hogy ötven, de tán még 25 százaléknyi szavazó se menne el, ami azért eléggé le tudja lombozni egy forradalminak hazudott hatalom legitimitását. Lássuk be, Orbán nem tehet mást, mint hogy elkerüli a népszavazást, és ha ehhez bazári majmot kell csinálnia magából, hát azt csinál. Tény, hogy egy ilyen, puccsszerű alkotmány is tekinthető legitimnek — lásd még forradalmi legitimitás — de ennek azért már vastagon van kockázata, és most nem kifejezetten a sortűzre gondoltam. Végső soron Milosevics is természetes halállal halt meg egy olyan intézményben, amelyiket bármelyik másik pechesebb puccsista is potenciális otthonának tekinthet, de a puccsisták már csak olyanok, hogy ezzel soha nem kalkulálnak. Mert ők szeretik a kockázatot.
<
p class=”MsoNormal”>Orbán Viktor húszra lapot kér.
Hát kezd tényleg nagyon úgy kinézni, hogy amikor Orbán el lesz zavarva, az nem egy egyszerű parlamenti választás lesz, hanem olyasvalami, ami után Hágában fog kikötni.
Sajnos ez még nem a 20-ra lap kérése.
De egyszer eljön az is, hiszen régi dakota közmondás, hogy evés közben jön meg az étvágy!
Az vigasztal, hogy ha a polgárháború végére győz a nyugatos/demokrata oldal, akkor egyrészt a nemzeti tisztulási folyamat is lezajlik, másrészt ha elzavarják Szeretett Vezérünket, akkor már végre ellenzékben sem tudja az aknamunkát folytatni.
Addig viszont biztos, hogy hatalmas árat fizetünk a gazdasági lemaradással, nemzetközi presztizsünk lerombolásával.
És reméljük, hogy az ember veszteség nem lesz túl nagy, vagy legalább nem érinti a jókat.
Szörnyű, hogy ide jutottunk 22+x évvel a vértelen rendszerváltás után.
Egyébként, lehet hogy pont a könnyű átmenetek voltak az okai annak, hogy az idióták, demagógok, revizionisták így meg tudtak maradni a közéletben.
@XPS:
Forradalomról, fegyveres hőzöngésről nem érdemes vizionálgatni. Részint mert az ilyen események a legritkább esetekben hoznak társadalmi tisztulást, ugyanis ha felkavarod a pöcét, óhatatlanul a felszínre úszik a szar. Részint meg azért, mert a forradalmak nem szoknak spontánul kitörni, azok előkészítésén, megszervezésén keményen kell dolgoznia egy élcsapatnak, amelyről a végső elszámoláskor valahogy mindig kiderül, hogy ők az a szarcsomó, amely már a pöce felkavarása előtt is a felszínen úszott.
És akkor még nem említettem az ilyesmivel járó rémes mellékmotívumokat, mint például hogy nem lehet lesz majd friss császárzsömlét kapni a sarki kisközértben napokig.
@kiskii:
Hát te még mindig a Monarchiában élsz? És azt hiszed, hogy császár van Bécsben sok zsömlével? Egyél komiszkenyeret helyette; háborúban az dukál.
Én már öreg vagyok, tehát semmiféle forradalomban nem veszek részt, tekintve hogy esélyem sincs a pezsgő vérontás rövidke időszaka alatt elegendő mérvű aranykészletet összerabolnom. Bár azt szívesen követném nyomon a tudósításokban, ahogy a skiccpali 5 nap alatt felszopja magát minimum az alvezéri posztig.
Már jóideje kénytelen voltam megállapítani, hogy a vincentesek körében (kivétel ez esetben kiskii) exponenciális mértékben látszik növekedni a wishful thinking aránya. De most ezt nem szeretném tárgysorozatba venni.
Azt az értetlenségemet viszont kifejezném, hogy mi a görcsnek kellene nálunk népszavazást tartani az alk… bocs, az alaptörvényről. Nos semmi szükség rá, hiszen már rendelkezésünkre állnak a Nemzeti Konzultációs Totó nyerő számai. Nemzeti kormánykörök állítják ugyanis, hogy a kb. nyolc milla nemzeti választópolgárnak kiküldött nemzeti 12 pont a nemzeti alkotmány legnemzetibb és legmélyenszántóbb kérdéseiről sikerrel járt. Ugyanis állítólag visszajött mintegy 910 (vagy 920?) ezer kitöltött nemzeti kérdőív.
Ez pedig jóindulatúan kerekítve is a megkérdezettek kb. 11 és fél százaléka. Amely ragyogó eredmény hallatán a legedzettebb közvéleménykutatók is hangos zokogásban törtek ki. Hogy ők erre sohasem voltak képesek!
Szóval hogy jön ide egy feltételezett 25 százalék? Megvolt a népszavazás(t helyettesítő nemzeti bohócparádé). És punktum.
vajon kinek a bábuja Ovi? kinek az érdeke, jogy hazánk kulurálisan, szellemileg, morálisan és gazdaságilag a béka feneke alatt lévő béka feneke alá kerüljön?
ki profitál midebből?
kulurális = a francba, már magyarul se tudok…
szégyen
@gattamorte:
Én itt megemlíteném a Makó – Jeruzsálem tengelyt.
@HaKohen: De hát mondta itt valaki, hogy _kellene_ népszavazás? 😮
Na jó, lehet, hogy mondta, de az nem én voltam. Számomra ott ér véget ez a történet, hogy van-e alkotmányozási kényszer (nincs) és van-e alkotmányozási helyzet (nincs), így az is érthető, ha szerintem a teljesen pótcselekvés alkotmányozás teljesen mindegy hogyan történik, cserépszavazásal, közfelkiáltással esetleg fingással és sztepptánccal kihirdetve, teljesen mindegy.
Az, hogy közben mondogatnak egyes minisztrelenökök egyre obskúrúsabb faszságokat és én azon röhög egy kínosat, egyre kínosabbat, az egy teljesen más dolog. Az a hülyeségről szól, nem az alkotmányról. 🙂
@gattamorte: Nekem ez az Anikó asszony gyanús. Egyre gyanúsabb. 😉
A blog írója fordítva ül a bilin. Kezdjük azzal, hogy a komcsik által megalkotott előző alkotmánynál sem volt népszavazás. Azon kívül pedig Orbán Viktornak maximálisan igaza van. Az új alkotmány 60 oldalát nagyon kevés ember olvassa majd el, tehát nem is tudnák, hogy mire szavaznak. Eleve nagyon sokan meg sem értenék a szöveget, mert tele van /lesz jogi megfogalmazásokkal. Ezért egy népszavazás csak pártszimpátia-szavazás lenne. Akinek volt valamilyen javsslata, az elküldhette a kérdőíven a véleményét. Én is küldtem javaslatot pl. a környzet védelmével kapcsolatosan, ami bele is fog kerülni az új alkotmányba. Az MSZP és a zöldek (azaz a visszalopakodó SZDSZ) nem javasolt semmit. És arra panaszkodnak, hogy a FIDESZ nem veszi figyelembe a véleményüket. Végül még annyit érdemes csak megemlíteni, hogy egy népszavazás több milliárd forintba kerülne. Ténylegesen többet ért a kérdőívek kitöltése, mert ott konkrét kérdésekre lehetett – időben – válaszolni, nem egy 60 oldalas szövegre. Mert előfordulhat, hogy valaki – ha érti miről szavaz – , a szöveg nagy részével egyetért, de van benn egy bizonyos pont , amivel nem. És ezért elutasítja az egész alkotmányt, azaz a többi jó részt is. Így viszont lehetősége volt csak a sérelmezett pontról az ellenvéleményét kifejteni.
@amor2000: Hát igen… a demokrácia drága dolog 🙂
300 Ft-ról könnyű szavaztatni, de az Alkotmányról…. azt legfeljebb Romániában.
Nagyjából erről szól a poszt
@amor2000: Nem, asszem te ülsz fordítva a lovon. Orbán két, elég nehezen összeegyeztethető álláspontot képvisel egyszerre. Először körbeküldenek véleményezésre 12 kérdést, amihez elég okos a nép, tud választani a felkínált lehetőségek közül. Másodszor azt mondja, hogy ha összegyúrjuk a részeket egésszé, akkor azt nem érti majd a nép, nem tudja megmondani, hogy kell neki, vagy sem.
Namost igazából több lehetőség lenne arcvesztés nélkül megoldani a dolgot.
1. Nem tartunk népszavazást és kérdőívezést, döntsenek a szakemberek. Emellett társadalmi egyeztetést tartunk, aki változtatni akar valamit, az írja be a konzultációs testületnek, aztán vagy átmegy a javaslat, vagy nem.
Véleményem szerint lehetne így csinálni, mert az emberek nagy többségének valóban fogalma sincs az alkotmányról. Erre tartjuk ugye a parlamentet. (És ebben a pontban kívánom leszögezni, hogy az emberek a parlamenti választáskor arról szavaznak, hogy maguk helyett ki okosabbat küldjenek az országgyűlésbe, aki majd ott okosan dönt ilyen kérdésekben.)
2. Népszavazást tartunk, de hogy ne legyen az általad sérelmezett probléma (az alkotmány kis része nem tetszik, ezért nem szavazom meg), minden egyes változtatásról külön népszavazási kérdést teszünk fel. Ez esetben abszolút inkoherens dolgok is előfordulhatnának, márpedig egy alkotmány egyféle szellemű/értékrendű kell legyen.
3. Népszavazást tartunk egyben az egész alkotmányról. Ez a másk, ahogyan lehetne értelmesen csinálni. Ilyen horderejű változáshoz igenis széleskörű legitimitásra van szükség. Már nem emlékszem, hol olvastam, asszem Gulyás Gergely mondta, hogy az új alkotmányt a szöveg jósága legitimálja. Na ez az, ami nem igaz, mert a mostani alkotmány minden mértékadó jogász szerint elég jó, mégis elvesztette a nép szemében a legitimitását – mellesleg nem kis részben a FIDESZ-nek köszönhetően.
És a cikkhez: Orbánnak az ilyen mondatai – meg az egyéb képviselők arroganciája és nagyképűsége – miatt fogják elveszteni a 2014-es választást. Bár ez még nagyon messze van, addig sokminden történik majd (pl. választási rendszer átalakítása – na az érdekes lesz). Az “ellenforradalom” lehetőségét nem látom reálisnak, nem hinném, hogy a FIDESZ-t csak erőszakos módon lehetne eltávolítani a hatalomból. Más kérdés, hogy a bebetonozott emberek biztosítják majd számukra a túlélést.
A 2010-es választást ne keverjük már össze egy eldöntendő kérdéssel.
Azt, hogy a hatályos Alkotmányt, vagy a fideszalkotmányt – azt beikszelni egy eldöntendő kérdés.
2010-ben, pedig Orbán Viktor szeplőtelen habtestére szavazott az a majdnem 3 millió gyökér.
Mert mást nem igért a fideszgyőzelem ezen kívül.
Ja, és ilyen régi-új alkotmány közti választást a törökök is csináltak nyár végén.
Hát ők is okosabbak.
Kötelező volt az analfabétáknak is.
Az új győzött…
@amor2000: A blog írója úgy véli, hogy a kiskáté felmondása helyett akár a posztot is elolvashattad volna. De ha nem, hát nem.
@simonmondja.: A 2010-es választás annyiban volt bonyolultabb, hogy ott vagy ötször ismétlődött a bináris döntési szituáció: álltál a papír fölött és vetted sorra:
fidesz – ikszelek/nem ikszelek
mszp – ikszelek/nem ikszelek
jobbik – …
És így tovább, kábé ötször.
Orbán szerint erre teljesen alkalmasak a magyar emberek, mi az hogy, nagyon is, már ugye ha az az eredménye, ami, mert máskülönben jön a “haza nem lehet ellenzékben”, ezzel szemben az alkotmánynál már nem működne ugyanez, mert az a zemberek, aki 2010-ben megbírkózott öt darab bináris döntéssel az 2011-ben már nem bírkózna meg egy darab döntéssel.
Egészen kicsi pulya koromban volt nekünk egy barátunk, aki egészen egyszerűen képtelen volt bármilyen játékban is veszíteni. Ha fociztunk, akkor a végén csak kitalált valamit, a hátulról rúgott, kettőt érő gólt, vagy hogy mostantól szabad kézzel is, mindegy, a lényeg, hogy addig módosítgatta a szabályokat, amíg ő, vagy az ő csapata győzött. A kellemetlen az egészben az volt, hogy ez egy irtózatosan csóró faluban történt, ahol szinte az egész faluban másnak nem volt labdája, csak ennek a mi barátunknak. Meg úgy játéka, általában. Na, erre a kiscsákóra emlékeztet engem Orbán: nekem van labdám, de csak akkor játszhattok velem, ha mindig én győzök.
@maroz: Még azt sem tartom kizártnak, hogy tényleg hasonlóan szocializálódott. Nem volt egyedi az eseted, én is láttam hasonló szitukat, amikor vidéken nyaraltam. Sőt, a “pesti srác” nimbusza még a nagyobbik fiam gyerekkorában is élt kisebb településeken.
@acs63:
Nekem pesti az öcsém, de borult az asztal, ha nem győzött valamiben.
Ezt kivételesen nem írnám a falusi belterjesség rovására.
Teljesen veleszületett az emberi természetünk.
Ő úgy mondja, hogy én burokban születtem, mert nem látom, hogy a világ egy sötét sikátor, ahol lesnek rám és bennem csak egy sétáló pénzeszsákot látnak, amit meg akarnak lékelni.
@simonmondja.: Itt speciel nem a belterjességre gondoltam, hanem az egyszerűbb gondolkodású emberekben meglevő sokszor feltétlen tekintélytiszteletre.
Van abban valami, hogy a kisebb közösségben több a “burokban-született”. Egy nagyobb közösségben vegyesebb a felhozatal, fiatalabb korban és sűrűbben találkozhat az ember mindenféle élethelyzettel. Az erre kialakuló immunitás már gyermekkorban megtörténhet. (Nagyobb dzsungel, több ragadozó.)
Manapság már könnyebb az információ-áramlás, így a zártabb közösségek is könnyebben alakíthatnak ki saját véleményt. Az átlag-ember mindenhol képes egyéni döntést hozni, csak az adatok mennyisége és minősége befolyásolhatja ezeket jelentősen.
@acs63: Nem is tudom.
A városban sincs sokkal több ismerőse az embereknek, mint falun.
Csak az a különbség, hogy többnyire megválogathatja őket.
A rugalmas elszakadás azért más érzés, mint egy életen át ugyanazt a néhány seggfejt kerülgetni.
Pósán László. Oppardon, doktor Pósán László. Ő okos, ő megérti mind a hatvan oldalt, ő dönthet róla. Én nem, mert én nép vagyok és hülye.
sajtospogi.nolblog.hu/archives/2011/03/30/A_fideszes_politikus_kipakol_az_j_Alkotmnyrl/
Nagyon érdekelne pedig, hogy hogyan tudna engem egy Pósa meggyőzni arról, hogy ő, illetve ők, ő meg a többi pósa jó alaptörvényt alkotott, jó az, hogy ennek a mostani hatalomnak az összes elképzelhető kontrollját kiiktatták, így akármit végigvihetnek, ami épppen az eszükbe jut.
Ha a sorkatonaság visszaállítását, akkor azt. Ejj, de jó is lenne.