A tündér
Eredeti szerző: maroz
Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.
Az orbánizmus apologétáihoz és haszonélvezőihez szólnék most, röviden. Mondok egy vicceset: önből is lehet Ángyán. Ön erre most legyint, és én megértem önt. Megértem, hogy rengeteg munkája, ideje, érzelme fekszik Orbánban, és azt is megértem, hogy tízegynéhány év elköteleződését nem lehet egyik percről a másikra kidobni a szemétbe. Én még azt is megértem, hogy maga Ángyán sem hitte volna el nekem egy évvel ezelőtt, hogy belőle is lehet ebben az országban Ángyán. Ez van, mindennek ára van. Csak éppen piac nincs, így Ángyán a rajongásáért most annyit fizet, amennyit a rajongása tárgya jónak tart. Alkalomadtán ön miért úszná meg olcsóbban?
Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.
Ángyán elhitte, hogy rá tényleg szárnyat igéztek, hogy neki tényleg csókot ígértek. Ma már talán nem hiszi, hanem azt hiszi, amit én hittem és hiszek még ma is: hogy ráült és röptette. Amint hogy az egyéb malacokra is. Amint hogy az egyéb malacokat is kikacagta, ha már nem úgy röpültek, ahogyan azt ő elvárta. Vagy ha már nem volt szüksége az ő röpülésükre, és ezt a buta malaca nem bírta megérteni, ha nem bírt a fenekén megülni és ő mindenáron röpülni akart. Malac ebben az országban csak akkor röpüljön, ha ő azt úgy akarja. Ellenkező esetben üljön meg csöndben a seggén, majd szólítjuk, ha. Ne élj, mikor nem akarom. Kushadj, csihadj, játszd a rád osztott szerepet. Az ő sorsának alkatrésze légy. A semmiért, egészen.
Bóbita, Bóbita épít,
Hajnali köd-fal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe-király fia-lánya.
Az orbánizmus apologétáihoz és haszonélvezőihez szólnék most, röviden. Mondok egy vicceset: önnek sokkal rosszabb lehet ez az építmény, mint nekem. Én ugyanis semmi jót nem gondolok róla, semmi jót nem várok tőle, ezért belőlem soha nem lesz Ángyán. Nem adom meg nekik a lehetőséget. Én még csak a vendégük se leszek. Hidegháborút vívok a közzel, hogy belőlem ne csinálhasson Ángyánt. Nem is csinálhat. Viszont önből bármikor. Elég, ha egyszer eszébe jut, hogy ma mégse lépne egyszerre. Persze, igaza van, ilyesmi nekem is sűrűn eszembe jut, de velem mit tehetnek? Legfeljebb nem kapok rétest estére. Na és, én pont ezt várom ettől a rendszertől, van egy jó adag bespájzolt rétesem, minimum tíz évig kihúzom vele. De önnek nincs, vagy ha van, azt öntől elveszik. El kell venniük. Tőlem nem, öntől igen. Ezt kívánja a rendszer logikája. Nem hiszi? Olvasson MTI-t!
Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.
Egyszer mindennek vége lesz. Hogy milyen és mikor, nem tudni. Még az is lehet, hogy csöndes. Elpihen őszi levélen. A sárga Dácia nem zárható ugyan ki, de nem is valószínű. Káeurópában időnként még a tragédia is komédiába fullad. Két csiga fogja őrizni álmát, de mi lesz önnel? Ki fogja majd akkor önt röptetni? Vagy legalább szárnyat ki igéz önre? Kitől kap ön színházat, egyetemi tanszéket, kutatóintézetet, bármit? Ki áll majd szóba önnel, ki lesz az, akinek lesz majd gyomra ahhoz, hogy elviselje azt a gusztustalan iszamót, ami az évek során a sok csúszás-mászástól önön megképződött? Félre ne értse, lesz majd ilyen, mert nincs az a gusztustalanság, ami ne lenne valaki számára kívánatos, de vajon jó lesz-e ez önnek? Vagy már ennyire minden mindegy lenne?
Az orbánizmus apologétáihoz és haszonélvezőihez szólnék most, röviden. Mondok egy vicceset: talán még mindig lenne remény. Halvány. Reményecske. Ha ön merné elgondolni azt, hogy akármikor, bármelyik pillanatban önből is lehet Ángyán. Forgassa meg a gondolatot a fejében: ön kerül ilyen helyzetbe. Azt hiszi, hogy önnel nem fogják ugyanezt megcsinálni? Miért ne tennék? Megtehetik? Tett valamit ön azért, hogy ezt ne tehessék meg? Mit? Magára kent újabb két kiló iszamót, hogy hátha így képes lesz kisiklani a kezükből, ha? Ángyánnak sikerült? Az ön egyedüli reménye egy olyan ország, ahol ezt nem tehetik meg. El tud ön egy ilyen országot képzelni? Pedig ez lenne az ön utolsó reménye. Egy olyan ország, amelyikben önből nem lehet egyik napról a másikra Ángyán.
Ennek a kálója, a járulékos kára az, hogy belőlem sem. Már ugye ha én mégiscsak megadnám a lehetőséget neki, hogy belőlem is Ángyánt csinálhasson. Ha beszüntetném a magyar állammal a csöndes hidegháborúmat. Ha lenne, ha egyáltalán akarnám, hogy nekem is legyen bármiféle közöm a közhöz. Tudatosan, szándékoltan. A procedurális demokrácia már csak ilyen, az igazságos eljárás sajnos, nomen est omen, olyan, hogy abból akár én is kijöhetek győztesen. Időnként. El tudná ezt ön alkalomadtán viselni? Ismétlem, cserébe önből se lehetne egyik napszakról a másikra Ángyánt csinálni. Olyan súlyos engedmény lenne ez? Mihez képest?
Röpteti és kikacagja.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521150-6ae4703ec4fe5' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521150&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521150-6ae4703ec4fe5&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521150-6ae4703ec4fe5' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Mivel ez a poszt most egy kicsit a két oldal egymás felé tett gesztusairól is szól, eszembe jutott Orbán az Európa Parlamentben (a második szereplése, amikor sokkal visszafogottabb volt).
Gondolom sokan néztük a vitát: ki azért mert szereti őt, ki azért, mert ha nem is szereti, de mégis ő hazájának a miniszterelnöke. És nem mindegy, hogy mit gondol a külföld róla, rólunk.
Fontos szereplés volt és viszonylag jól is beszélt.
Érdekes volt, ahogy a támadások kereszt-tüzében az őt védők hozzászólásaira reagált.
Egy olasz szélsőjobbosnak, amikor az megvédte őt- odatisztelgett.
Amikor viszont Tabajdi Csaba befejezte hozzászólását, Orbán arca rezdületlen maradt.
Pedig Tabajdi így kezdte beszédét:
„-Orbán Viktor nem PusztaPutyin. hanem Magyarország miniszterelnöke, akinek kijár a minden ember méltóságát megillető tisztelet.”
Vajon romlott volna a hívek szemében az Orbán-kép, ha Viktor erre
a gesztusra is egy gesztusértékű tisztelgéssel felel?
A baloldali híveknél – és ugye a mi miniszterelnökünk is – biztos, hogy szerzett volna egy-két jó pontot.
De OV az OV, hiába, és magyar. Külföldön pedig három magyar az biztos, hogy legalább kilencfelé húz.
@Counter: Köszönöm a segítséget.
@kamerasmobil: Egyrészt igazad is van úgy általában, másrészt azért én kíváncsi lennék az oldalletöltések számára. Én végigolvastam, és azt mondhatom, igen jellemző ez a megosztottság a magyar családokra, barátságokra, kapcsolatokra. Ez a leírt élet egy korrajz is, némiképp tipikus.
A hosszúsághoz annyit még hozzáfűznék, hogy az emberek jórésze már papíralapon se szereti a nagyregényeket. Sőt, a regényeket se annyira.
@George Sand: Rádiójátékokat, meg esti mesét sem szeretnek már hallgatni a felnőttek és a gyerekek.
Biztosan kihalnak lassan a diafilmvetítések is, ahol a kicsik az olvasó szülővel együtt, vagy gyakran már előre mondják a sokszor látott mese szövegét, mint ahogyan a négyéves lányom mondta a Jancsi és Juliska nézése közben előre. három évvel fiatalabb öccse mellett szorongva és izgulva:
-„Úgy hordta a hasádfákat”- (ismerősebb volt neki így d betűsen a szó),
azután a megnyugtató végkifejlet felé közeledve:
-„Tessék megmutatni, hogy kell!”-és a gonosz boszorkány beugrott a kemencébe.
Nem tudjuk, tudják, mit veszítünk, veszítenek a nem-olvasással.
Elveszítjük a képzelőerőnket.
Verseket sem olvasnak.
@ATCG: A srácok neteznek. Viszont cserébe eléggé kitágult a világuk.
Amit régebben egy nagyregényből ismertek meg, azt most kattintásokkal nézegetik végig. Aztán megmutatják egymásnak és feldolgozzák klipekké meg animációvá. Az már képzelet…
A suliban gyerekkoromban voltak dolgozatok, hogy hogyan képzeljük a jövőt.
Úgy képzeltem, hogy a tévé interaktív lesz, és a nézők belebeszélhetnek és egymáshoz is szólhatnak.
Nahát végülis sikerült.
Vannak betelefonálós műsorok és a neten is lehet nyüzsögni.
Régen az író beszélt az olvasókhoz.
Most mindenki mindenkihez.
Jóhogy az író okosabb volt, de ennek is megvannak a szépségei.
@ATCG:
Az, hogy a mai gyerekek mit csinálnak, abban a család felelőssége, szerepe a legnagyobb. Nekünk van diavetítőnk, és a Mazsola és Tádé a sztár, ugyanakkor a gyerek stratégiai (meg harcolós stb.) játékokat játszik a gépen. Úgy látom, fejlődik a logikai készsége, közben kénytelen olvasni is, és azt meg is kell értenie, de az esti mese, felolvasva, apa-anya hangja az ágy mellett nem pótolható.
Ismerjük be, hogy a nagyregények régebben sem voltak a többség kedvencei.
Remek lehetőségeket nyújt ez a század, siránkozás helyett alkalmazkodjunk és hozzuk ki mindenből a legjobbat!
Nekem tetszett a hosszú bejegyzésed.
@Dr. simonmondja.: George Sand és én csak sajnálkoztunk azon, ami elveszőben van.
Az Internet és a számítógép varázslatos dolog.
Kattintgatsz, és bármit megtudhatsz a világból.
Valami lassan elmúlik, miközben valami új keletkezik.
Lehet búsulni, lehet örülni.
Kedvenc könyvem az „Öreg halász és a tenger.”
Ott nem az író beszél hozzám, hanem az öreg. A mű túllép íróján, és életre kel bennünk. „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet.” Mondja a mű.
Santiagot, az öreg halászt tényleg nem lehetett legyőzni.
Az író viszont öngyilkos lett.
Az öreg halász soha nem lett volna öngyilkos.
@saravad: Köszönöm.
@ATCG:
„Tisztában vagyok vele, hogy nálam is sok az érzelmi elem.”
Szerencsére. (Na és kinél nem? Legföljebb úgy tesznek, mintha…)
@HaKohen: Hari Seldon! 🙂
@ATCG: Igen, a képzelőerő egyik edzése az olvasás. De azért az adottság kérdése is.
A versolvasás egy időben nagyon felfutott, aztán lecsengett. Manapság is olvasnak – illetve most már hallgatnak. Meglepődtem, hogy Radnóti Hetedik eclogáját Kaszás Attila előadásában a Youtube-on 70.762 ember nézte meg.
És hangoskönyvet is sokan hallgatnak. Csak annak nincs szaga 🙂
@Counter:
„a tempósabb technológiai haladás hívei pedig a Lazarus nevű, Firefoxban, Safariban és Chrome-ban is használható böngészőkiegészítővel”
Bocs, de ilyenkor soha nem bírom megállni: Opera-használók meg egészen egyszerűen nyomjanak előtte Ctrl+c+shiftet, egérbuzik jobklikk és ‘copy to note’ és már el is mentették a böngésző beépített jegyzetkezelőjébe. 😉
@Counter: Reméljük, hogy ez mindig így lesz:
Pszichohistória.
És méltóak lesznek utódaink Nagy László üzenetére:
„Ha lesz még emberi arcuk: csókolom őket.”
@George Sand: Valóban a könyv – minden mással szemben
megmaradó – vonzerejének egyik nagyon fontos összetevője a szaga.
Én is mindig megszagolom a könyveket, a régieket és az újakat is.
nagyon jó! had ajánljam az én blogomat neked: bosprimigeniustaurushungaricus.blog.hu/