Civil bátorság
Eredeti szerző: sajtohuba
… avagy a hatalom nélküliek hatalma
Most olvastam a fenti című könyvet, és jó volt.
Azért tetszett, sőt tetszik, mert a benne levő történetek meggyőzőek, viszont egyszerre felkavaróak és megnyugtatóak is.
Meggyőzőek, mert azt mondják, hogy rengeteg módja van annak, hogy a NER-Behemótot, ami a futballokos behéma válogatottból áll össze, ki lehet piszkálni gyengéd erőszakkal is az általuk bebetonozni kívánt hatalmi helyzetből. Felkavaró a könyv egésze az aktualitása miatt volt, megnyugtató pedig azért, mert megerősített abban, hogy emberi tulajdonságok mellett, amelyek a mai magyar közéleti pornográfiát eredményezték, más, pozitív tulajdonságokkal is, – mint pl. kreativitás, kezdeményezőkészség, összetartás és persze maga a civil kurázsi,- képesek az emberek akár a szélsőségekig elmenni, ha elegük van az embertelenségből.
Van a könyvben egy nagyon találó mondat a megnyilvánuló belső erő, belső tartás hatásáról: Egy teremben, ahol a jelenlevők egy emberként hallgatnak agyon valamit, egyetlen igaz szó pisztolylövésként hat. (Czeslaw MiŁosz)
A pontos receptet, amíg nem késő!
el fogom olvasni, jó hogy szóltál.
amúgy a netről, mint új platformról mennyi van benne?
@Spániel: A pontosat nem tudom, de az egy egységre jutó részét tudom vállalni.
@remiz: Igen, van róla egy külön fejezet, a 15., Digitális véleménykülönbség címmel. Van benne facebookos, twitteres, sms-es, flash drive-os sztori is.
Már ketten éhségsztrájkolnak az MTV-nél a retusálás miatt
nol.hu/belfold/ketten_ehsegsztrajkolnak_az_mtv-nel
http://www.facebook.com/video/video.php?v=333202103361420
Civil Bátorság: Steve Crawshaw videóüzenete
http://www.youtube.com/watch?v=4N1hW0D4QU4&feature=g-upl
@remiz: Thx
na, olvasom.
itt az egyik fejezethez tartozó film:
For Neda:
http://www.youtube.com/watch?v=F48SinuEHIk
mellesleg megjelenik a filmben az a Googoosh,
aki egy másik fejezet témája.
hvg.hu/vilag/20111218_meghalt_vaclav_havel
történik a könyv folytatása:
hu.globalvoicesonline.org/2011/12/1767
“Álláspontjának hangsúlyozására Najcsevszka professzor a Hitlerjugend fotóival illusztrálta posztját és leírta, hogy szándékosan idézte a törvénytervezet összes helyesírási hibáját, hogy bemutassa a javaslat elégtelenségét.”:))))
látom ez a helyesírás dilemma globálprobléma lett:))
Adam Michnik interjú
http://www.es.hu/palyi_andras;a_nepboldogito_hazugsagok_tundoklese_es_bukasa;2011-12-14.html
Kertész Ákos interjú:
ellenszek.hu/index.php/kiemelten/204-a-magyar-fel-a-szabadsag-tiszta-de-huvos-levegojetol
“Ma nagyon érvényes József Attilának a következő sora: „…lelki restség, mely hitetlen csodára vár”, mert ez van. Míg a lelki restségünk mozdulatlanná dermeszt, hitetlen csodákra várunk, hisz hinni már rég nem hiszünk. Vagy Radnótié: „S várja a véget a sűrű homályba bukót, a csodákat”. Nem tudjuk, hogy mikor fog megszűnni ez az állapot, csak azt tudjuk, hogy megszűnik. Ez az abszurditás nem tartható örökké. De az a pillanat, amikor megszűnik, nagy kataklizmával járhat. És félő, hogy után borzalmas romhalmaz marad az ország helyén.”
„hallgasd interneten http://www.klubradio.hu/, vagy okos telefonon a Klubrádió-t. Androidos készülékekhez ajánlom az AndroidMarket-ből letölthető “TuneIn Radio”-t. Minél több helyre juttassátok el a Klubrádió hallgatásának internetes, okos telefonos lehetőségét!”
atv.hu/cikk/20111221_faluradio_orbannal_es_szijjartoval_webkettes_kampany_a_klubradioert?source=hirkereso