Coming out
Eredeti szerző: maroz
<
p style=”text-align: justify”>Maroz vagyok, középkorú férfi, és előítéletes. Huhh,
kimondtam.
Jól érzem magam a bőrömben, mint előítéletes. Meglepő?
Miért? Rossz dolog lenne az előítélet? Az, de erre mindenkinek saját magának
illene rájönnie. Az, hogy az előítélet rossz, az is egy előítélet. Ráadásul egy
rendkívül felületes előítélet. Mint minden ítélet, az előítélet is részben arról
szól, hogy lezárunk vele egy ügyet. És ha lezártuk, az le is van zárva, azzal
többet nem foglalkozunk, hiszen éppen pont ezért zártuk le ilyen hamar. Az
előítélet, egyik definíciója szerint arról szólna, hogy valakire (valakikre) nem
túl sok szeretettel gondolunk, és ezt pusztán azért tesszük, mert egy adott
csoport tagjának véljük az illetőt (illetőket). Például: a benzinkutak
kávéautomatás löttyeinél is jobban utáljuk az előítéleteseket. Az is egy
csoport, nem? És kik az előítéletesek? Akikről én, a felületesen, külsőségek
alapján (tehát előítéletesen) véleményt alkotó emberke azt gondolom, hogy azok. Magamat, mint minden
egészséges ember, szeretem jónak, bölcsnek, okosnak, szépnek (na jó, ne
túlozzunk, ezt az utóbbit visszavonom) látni, tehát ha az előítéleteseket nem
tartom helyesen gondolkodó csoportnak, akkor magamat sem tarthatom
előítéletesnek. Ha nem tartom magam annak, pedig valójában az vagyok, akkor nem
is tudok ezzel a tulajdonságommal foglalkozni.
Pedig kéne. Nekem. A saját előítéletességemmel, és nem a máséval.
Ha egy társadalomban mindig a más előítéletességével verjük a csalánt, abból
idővel bajok lesznek.
A dologgal az a legnagyobb baj, hogy működik. Az egyik
legősibb sémánk ez, hiszen már az ősember is tudta, hogy jobban jár, ha minden
kardfogú tigrisnek látszó élőlény elől eszeveszett sebességgel elrohan és
minden kecskének látszót megpróbál megfejni. Biztosan lehettek közöttük olyan kultúrliberális
ős-zemberek is, akik megpróbáltak minden áron elfogulatlannak látszani és a
kecske elől szaladtak el, valamint a tigrist próbálták meg megfejni, mert ne
ítéljünk a látszat alapján, de ezek nagy bizonyossággal még a kellő időben
kihaltak. Velem is azt mondatja az élettapasztalat, hogy az előítéletesség
gyakran hasznos. Sokfelé megfordultam életemben, voltam egészen érdekes
helyzetekben is, sűrűn volt olyan, hogy szinte pillanatok alatt kellett
meghoznom súlyos döntéseket, és ilyenkor óhatatlanul az előítéletekre
hagyatkoztam.
Ezeknek egy részét úgy kaptam készen, a társadalomtól,
amelyikben szocializálódtam, más részét pedig én magam alakítottam ki,
leginkább a korábbi tapasztalataimat túláltalánosítva, valami olyan egyszerű
logikával, mint amilyent az a macska mutat be, amelyik egyszer már ráugrott a
forró sparheltra. És itt csíphető fülön az előítéletesség potenciális hibája: a
macska, amelyik egyszer már megégette magát a forró tűzhelyen többet nem fog
ráugrani a forró tűzhelyre. De a hidegre se. Ami viszont már baj, mert ezzel
indokolatlanul korlátozza a saját lehetőségeit.
Mondok egy példát az előítéletességemre. Volt, illetve bár
csak múltidő lenne már, tehát helyesen: van ez a szörnyű ügy.
Közösség elleni erőszak miatt több év börtönre ítélte azt a
11 roma férfit a miskolci bíróság, akik tavaly rátámadtak két autóra Miskolcon.
A nem jogerős ítéletet többek között az alapozta meg, hogy a támadáshoz egy
„halál a magyarokra” feliratú botot is használtak.
Néztem a videót, úgy 4 perc 50 másodperc magasságától, még az elsőfokúról, Miskolci Városi Bíróság,
és néztem a bírónőt. Nézzék meg önök is:
No, itt jön képbe az én előítéletességem. Képzeljük el, hogy
egy olyan helyzetben vagyok, amikor úgy durván egy percen belül meg kell hozzak
egy nagyon fontos döntést, amihez szükségem van egy olyan információra, amit
egy okos, értelmes, intelligens embertől vélek megszerezhetőnek. Körülnézek, és
mit látok? Hogy széles e megyében csak két ember van elérhető közelségben:
tőlem öt méterre a képen is látható Doktor Szöszi, és száz méterre egy
porfesszor kinézetű hölgy (kép nincs, de szerintem mindenki érti, hogy milyen
külsőségekre gondoltam). Ismétlem: egy percem van a fontos információ
beszerzésére és a döntés meghozatalára. Elítélnének-e önök azért, ha szaporán a
nyakamba kapnám a lábaimat és Ben Johnsont megszégyenítő sprinttel egyből
odarohannék a porfesszor kinézetű hölgyhöz, hogy tőle kérdezzek inkább, mint
Doktor Szöszitől?
Na, ez az én előítéletességem egyik megnyilvánulási formája.
Mondom: egyik! Ha önök nem ítélnek el a példabeli esetért, annak örülök, de mit szólnának
akkor, ha abban az esetben is inkább odacammognék a professzor kinézetűhöz, ha
bőséggel lenne időm a döntésre? És akkor, ha a bírónőt pusztán csak a kinézete
miatt vélném alkalmatlannak bármiféle értelmiségi tevékenységre?
Tényleg, mit gondolnak önök, annak vélem?
Röstellkedve vallom be, hogy igen, annak vélem. Tudom, hogy
nem kéne, de annyira erős ez a rögzülés bennem, annyira erősen belém plántálódott
a szocializációm során, hogy ezt kigyógyulni valószínűleg már soha nem fogom
tudni.
Maroz vagyok, középkorú férfi, és előítéletes. Huhh,
kimondtam.
Tehát adott számomra a feladat: elfogadni, hogy én más
vagyok. Más, mint a többség, mert a többség nem előítéletes. Legalábbis az
önreflexiója szerint nem az. Én az vagyok, így ezt nekem meg kell tanulnom kezelni.
Nekem. Nem másnak. A saját előítéletességemet. Nem a másét. A munka neheze
innen jön: hogyan próbáljam meg alakítani a gondolkodásomat, az ítéletalkotási
eljárásaimat, milyen szűrőket, kontroll-eszközöket tudok beépíteni, hogy az
előítéletességem ne uralkodjon el fölöttem, hogy még időben felismerjem, ha
jelen van a gondolataim között és hogy a helyére bírjam valahogyan tenni. Erre
érzésem szerint nincs királyi út, nincs általános érvényű szamárvezető, ezt
mindenkinek saját magának kell kimunkálnia. De ehhez túl kell tudni jutni a
tagadás fázisán. Ki kell tudni mondani, akár hangosan is.
Maroz
vagyok, középkorú férfi, és előítéletes. Huhh, kimondtam. Jöhet a neheze. Innen
már jól érzem magam a bőrömben, mint előítéletes, mert van munka, van mivel
megküzdeni. Meg kell tanulni elfogadni ezt a másságot és megtanulni együtt élni vele. Csak idő legyen rá elég, de hát ez már nem az én dolgom, hanem a
Felsőbb Hatalmaké.
A hölgy teljesen alkalmasnak látszik a NER* igényeit kielégítő bírói munkára. Mondjuk Tesco pénztárosnak, és okmányirodai ügyintézőnek is alkalmas lehet a kinézete alapján. Lehet, hogy nekem is el kellene mennem az Anonim Előítéletesek egy foglalkozására? Maroz legközelebb szólj ha mész.
* Nemzeti Elhülyülés Rendszere
Fura, nekem semmiféle előítéletem nincsen a bírónővel kapcsolatban. A kép alapján semmiképpen. Úgy tűnik, én az a archo-liberális ősember vagyok, akit már rég megevett volna a kardfogú tigris. Bár a NER még bedarálhat.
„professzor kinézetű hölgy”
Mondjuk a Hegedűs Zsuzsa?
Gondolom, ha egy férfi jólöltözött, a maga mércéje szerint divatos, esetleg mondjuk túldivatos, extrémül zselézi a haját, akkor meg melegnek tartod. és ha még bíró is…..akkor gondolom a büdös, korpás zakójúhoz mész inkább…..
mi a kocsmaokosság a jókülsejűekkel. hogy ez a tulajdonság népszerűbbé teszi őket az ellenkező nemnél, tehát fiatalon mindenképpen nagyobb időt fordíthatnak a partnerkapcsolatokra, mint a tanulmányokra. a csúnyáknál, szürkéknél nincs ez a kísértés, ritkán csajoznak/pasiznak, mert ugye nem kellenek senkinek, tehát minden idejüket a tanulásra fordíthatják. ezért nyilván többet tudnak, jobb szakemberekké válnak. nagyon nagy tudósok/nők ritkán modellszépségűek. ez tény.
én az igénytelen külsejű embertől fordulnék el. mitől lenne kreatív/igényes a munkájára az, aki a külsejében nem az? aki megjelenésében túlontúl alkalmazkodó? aki mer így kinézni bíróként, az magabiztosabb lehet, mint mondjuk egy egérkosztümös. nekem más az ízlésem, de ezzel a nővel a maga rendszerében semmi baj nincs. a stílustalanok sokkal gázabbak. munkailag is. ez meg az én előítéletem.
és ha már előítélet, akkor idézzünk egy kis Aronsont: …(kísérlet)…. Egyetemista fiúk és lányok tanúi voltak, hogy egyik társuk kiváló teljesítményt nyújtott egy bizonyos feladat megoldásában. Az egyetemistákat ezután megkérték, mondják el, szerintük hogyan volt lehetséges ez. Amikor a kiváló teljesítményt nyújtó fiú volt, akkor a fiúk és lányok egyaránt képességeinek tulajdonították sikerét, de ha lány volt, akkor a fiúk és a lányok is a szerencsének magyarázták a kiváló problémamegoldást.
einstein hajléktalan külsejű volt. még a nóbel díj átvételekor sem vett fel zoknit.
@tyto: Igen, elég széles palettáról lehet meríteni, ilyen dolog ez a szocializáció, az ember sokszor bele se gondol, rá se döbben, hogy bizonyos dolgokban mennyire automatikusan kialakulnak az előítéletei. Gondolj bele: élsz egy közösségben, ahol körülötted mindenki, a lehető legtermészetesebb módon ugyanúgy viszonyul egy adott dologhoz. Iszonyatosan magas a valószínűsége, hogy én is átveszem ezt a viszonyulást. És ha nem is kapok semmiféle visszajelzést arról, hogy ezt esetleg revideálnom kéne, akkor miért is tenném?
„nekem más az ízlésem, de ezzel a nővel a maga rendszerében semmi baj nincs.”
De miért kéne egyáltalán foglalkoznunk a külsejével? Releváns az ügy megítélése szempontjából? Szerintem egyáltalán nem az. Amit és ahogyan döntött és ahogyan azt megindokolta, ennyi lenne a releváns. Ezzel, és csak ezzel kéne foglalkozni, a külseje, az öltözködése, a műkörme, a sérója, a smukkjai ebből a szempontból teljesen irreleváns dolgok. Ott az ítélet, az a lényeges.
Felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a bírónő aláveti a bírói tekintélyt a párkeresés sürgető igényének.
De lehet, hogy tévedünk.
Miskolc messze van.
Végülis, lehet, hogy arrafele-ottanság a szőke ciklon figura a tekintélyes külső, amelyik oszthatja.
Értek én a vidékhez ?
Nekik jó így.
Előitéleteim meg nincsenek, ugye.
@maroz: A bírónőn látszik, hogy meg kíván felelni az elvárásoknak, és belead apait-anyait.
Ez nyilván alaptulajdonsága.
Az elvárást már a hír másnapján közölte az Ügyészség :
off.blog.hirszerzo.hu/entry/16335
Kissé pikírt a stílus, amiért elnézést kérek.
Vagy ez nem a Sajóbábony ügy ?
@maroz: egy munkám kapcsán hosszan jártam a fiatalkorúak bíróságára. ha neked ez az ítélet túlzó, akkor ott nem tudom mit csináltál volna. nagyon komoly ítéletek születtek trafikablak betöréséért, pár doboz cigi ellopásával, mondjuk visszaeső (akkor is pár száz forintos tételről volt szó) vádlottak ügyében. mondhatnám a közhelyet, hogy a jog nem igazság, de itt lúdbőröztök a közhelyektől :))) a dolog annyira volt embertelen, hogy azt, hogy milyenek voltak a bírók, meg se jegyeztem. csak a viszolygás meg a félelem érzése jön, ha visszagondolok. és hogy olyan messzire kerülök el minden bíróságos helyzetet amennyire lehet. százszor inkább fizetek igazságtalanul bírságot, minthogy pereskedni kezdjek.
te mondtad, hogy a professzorkülsejűhöz mennél doktor szöszi helyett. nem biztatlak a társas lény olvasására, gondolom rég túl vagy rajta. ha jól emlékszem, az előítélet megszüntetésének legjobb eszköze a kooperálás. ha legközelebb választhatsz, válaszd tudatosan a doktorszöszit. terápiás céllal.
@tyto: Nem, én azt mondtam, hogy ez az én előítéletességem. _Ha_ arra hallgatnék, _akkor_. Ez a poszt arról szólt volna, hogy mekkora meló küzdeni a saját előítéletességünkkel, sőt, egyáltalán beismerni annak a létét, de ezek szerint nem ment át. Van ez így. :(((((
@maroz: jajnemár…átment. ez a netes társalgás furcsasága, hogy az ember ahhoz szól, és abba a részletbe kapaszkodik, amihe éppen kedve vann. szóban semmilyen ehhez hasonló félreértés nem történik.
számomra bármilyen önmagunkon való dolgozás tiszteletreméltó, bármennyireis szokatlan manapság, másrészt aki csinálta/csinálja, az tudja, hogy ennél érdekesebb dolog kevés van. nekem ez az instant tudomány. :))) lehet kísérletezni. ott van az alany, én, mindig ott van, annyiszor ismételem meg a kísérletet ahányszor akarom.
cserébe egy saját előítélet. nem bírom a túl tudóskodó szövegeket. gimnazista éveimben filozófuspalántaként pózoltam, minden mondatban egy hermeneutikával, ezzel próbáltam a különlegesség látszatát kelteni. aztán hálistennek leszoktam róla, viszont az ilyen írások mögött azóta is pozőröket feltételezek. pedig vannak dolgok amiket csak bonyolultan lehet leírni. persze azért azt gondolom még, hogy kevés ilyen van :)))))) de fejlődhetek …….
@tyto: Pedig egy Nícse, egy Kant, egy Oakeshott mekkorát bír dobni egy-egy szövegen. ;)))
@maroz: aristo is keményen nicsézik odaát, a mandineren. Ez egy ilyen nap. Talán az eső teszi.
@Szolgálati Füldugó: Eső??? Én még nem nagyon láttam a Mandineren olyan komolynak szánt írást, amibe ne lett volna minimum három hivatkozás valamelyik Nagy Névre. 🙂
Szerintem ez a hír lehetett a kiváltó ok:
index.hu/kultur/2011/12/05/a_new_york_times_fontosnak_tartja_nadas_peter_regenyet/?rnd=162
Na, most tessék megmondani, itt vagyunk mi, a mindenfélék leghitelesebb letéteményesei, és akkor ez a kurva NYT kiről ír? Nádasról!!! Wass Albert idézetet ide, de azonnal, meg Kantot és Nietzschét, ami belefér, mert posztot kell írnom, ne legyen többet Aristo a nickem, ha nem! :)))))
Ki tudja – a Nagy Nevek karaktereit tán duflán számolják…
Hát azér csak szarvashiba, hogy a porfesszor-kinézet nincs illusztrálva.
Mer a középkorú férfifantáziába sokminden belefér. Hogyan fesszorja a port, vagy porral, vagy valami ilyesmi … 🙂
@tyto: alapveto gond az h valaki jokulsejunek latja a bironot, es a korpas apolatlan ugyvedet, szakertot tartja jonak.
Ez csak itt, magyarorszagon kerekedhet ki igy, sot.
Magyarorszagon az uzleti kulturaban mar 15 eve nem elfogadott, h valaki apolatlan legyen, a fogatlan ugyvedek, budos informatikusok kora reg lejart, bizonyos szint ( ergo diploma plusz 5 ev szakmai tapasztalat ) felett senki nem rokonyodik meg ha armaniban jarsz, de mindenhol fontos annak az erzete h a munkad es a munkaddal kapcsolatba kerulok ( partnerek, munkatarsak, fonokok, stb) lassak az alazatot az irant amit csinal az ember.
Itt ennel a holgynel ( leven birorol van szo ) nincs meg a koherencia. A holgy nem csinos egyaltalan, de fontosabbnak tunik neki h csinosabbnak latszodjon, mint a munkaja iranti alazat.
Ellenpelda v inkabb csak egy pelda : ismerek olyan ugyvedet aki a top 10-ben benne van elismertseg es ar alapjan, hajlando bamit felvenni ( evekkel ezelott is mar rozsaszin gumicsizmaval sokkolt – pasirol beszelunk) de munka utan.
@maroz: de szerintem kell foglalkoznunk a kulsejevel, igenis fontos, ha mar o ezt nem nagy sikerrel teszi meg. Ez is messzire vezet, de en mindig azon az allasponton voltam, h egy ember nem az egyes darabok, reszek megitelese. Nem mondhatjuk azt sem h veri a gyerekeit de amugy kituno biro v ilyesmi.
Az eloiteletesseg pedig jo, egyszerusit bizonyos dolgokat, hogy mas – fontos – dologgal foglalkozhassunk. Azt gondolom h az agyunk leegyszerusiti amit lehet es halmazokba rendezi amit lehet, ami az agyunknak fontos azzal ugy sem teszi ezt. Marpedig senki sem lehet okosabb a sajat agyanal:)
@karnak: az ápoltságot tartom alapkövetelménynek. persze vannak munkahelyek ahol van dress code, oda aki munkaerőként belép, ezt nyilván tudomásul kell vennie.
de miért van pénteken jeans day?????
@karnak: nem. az előítéletesség nem jó. mert ugye az a lényege, hogy valódi megismerés nélkül alkot előzetesen ítéletet valamiről. inkább valakiről, egyénről, vagy csoportról.
ha a ruhával ápoltsággal kapcsolatosan megkövetelnéd az igényességet, akkor a hozzáállásban miért nem? valaki vagy igényes, vagy nem. aki igényes, az nemcsak fogat mos, hanem mindenféle szóbeszédből, meg közösségi általánosításból nem alkot véleményt. ráadásul az előítélet, bár van pozitív is, mégis inkább negatív véleményként létezik.
az aronsoni meghatározás:
az előítélet ellenséges vagy negatív attitűd valamilyen csoporttal szemben, amely attitűd téves vagy nem teljes információkból származó általánosításokon alapul.
az előítélet megnyilvánulásának gordon allport féle skálája:
1. Szidalmazás, szóbeli bántalmazás
2. Elkerülés
3. Megkülönböztetés
4. Fizikai bántalmazás
5. Megsemmisítés
szóval szerintem hibásan érvelsz az előítéletesség mellett.
akit fáraszt a gondolkodás, az menjen vissza fára, zabáljon banánt, és kúrja a kellően vörös seggű majmokat.
@tyto: én csak annyit tennék hozzá, hogy a tökéletes informáltság kegyelmi állapota SOHA nem érhető el. tehát max azon lehet elmélkedni, hogy milyen konfidenciaszint mellett hozod meg a döntésedet vagy ítéleted.
maga az előítélet szerintem semleges kifejezés, bár a köznyelvben tízből kilencszer negatív konnotáció kapcsolódik hozzá. a pre- előtag nem egészen arra utal, hogy információ NÉLKÜL hozunk következtetéseket, hanem hogy korábbi, hasonló élmények alapján. itt nyilván nem lehet egzakt módon meghatározni, hogy milyen korábbi tapasztalat köthető milyen új élményhez, ez az egyén megítélésén alapszik. természetesen semmilyen élmény nem duplikálható 100 százalékosan, valamennyi indukciót mindenképpen használni kell. de így működik a világ.
nincs meg az a luxus, hogy minden döntés vagy megítélés előtt legyen időnk, módunk, lehetőségünk teljes körűen tájékozódni.
ami kiverheti a biztosítékot, az max „indokolatlan” vagy „hibás” előítélet. bár abban nem vagyok biztos, hogy előbbi értelmezhető, hisz ha vkinek nincs is vmiről személyes tapasztalata első kézből, akkor is közvetetten értesülhetett róla. persze benne van a pakliban, hogy ez téves, valótlan infó, de ilyenkor ugyanúgy hibás következtetésekhez jut el, mintha körültekintően tájékozódna… csak szintén valótlan állításokból, forrásokból.
tehát nálam az előítélet épp olyan semleges szó, mint a döntés vagy a választás. lehet helyes is, helytelen is.
evolúciós szempontból szerintem elvitathatatlan a hasznossága, és ha 100 esetből 1-szer életet ment, és 99-szer ujjal mutogatnak rám, akkor részemről oké.
ami a bírónőt illeti.
csatlakoznék az előttem szólókhoz. komolytalanabb cégeknél is van, corporate identity, dress code meg ilyen hülyeségek. mivel az emberek előítéletesek. ha van egy szutyok zseni és egy snájdig idióta, akkor az utóbbival szeretnének egy asztalhoz ülni. és ezzel nincs gond, nincs senkire ráírva a szellemi képessége. (na jó, van, akire rá van.)
@Lasombra: hmm….szépen lehet tudósálruhába öltöztetni a közhelyeket. és mindjárt súlyt sejtünk bennük. (basszus, mennyivel szebb lenne úgy, hogy súlyt sejtünk bennük legott….csakhát nem ideillő)
én marozzal értek egyet. dolgozni kell az előítéletek ellen.
ha van olyan, hogy tárgyakkal szembeni előítélet, és miért ne lenne, akkor az felőlem mehet….én se veszek sose rózsaszín dolgot. nem előítélet, csak utálom. meg a világoskéket. meg a narancssárgát…..stb.stb……evolúciós előnyről civilizációban már nem nagyon beszélhetünk. vagy mondj példát.
olyan dolog ez, mint a gyereknevelés. tökéletes szülő nincs. de törekedni rá, az szükséges. ugyanígy kellene a más emberekkel való viszonyokban. törekedni. maximálisan. nincs teljes megismerés, de nem törekedni, az méltatlan.
ráadásul ma rengeteg eszköz, tudás, írott anyag van a megismeréshez, nincsenek távolságok, lehet kérdezni, elérhetőek a szakemberek. én nemhogy az előítéletet nem tartom jónak (emberekről beszélek) de az általánosításokat is csak módjával. a kommunikálhatósághoz persze kell némi általánosítás, meg egyszerűsítés, de ezt is mindig jelezném.
itt vagy például te. oké, elmondod a gondolataidat. de van az előítéletnek vaskos szakirodalma. amit forgathatnál. hamar látnád, hogy az előítélet általában versenyhelyzetben, konfliktusban, konkurrenciahelyzetben, ínségben, szükséghelyzetekben kerül elő, vagy agresszióban, ahol kell valamilyen csoport, vagy egyén, akit valamilyen indokkal háttérbe lehet szorítani, vagy bűnbakként meg lehet nevezni. a gazdag svájban pl. aránylag kicsi a rasszizmus, mert ugye nem érzik, hogy „azok” elvesznek tőlük valamit.
és igen, vannak előítéletes személyiségek. nekem -nem akarok megbántani vele senkit, és túlzónak is érzem a saját általánosításomat- kicsikét a magukat konzervatívnak nevező (nem filozófusokra gondolok, hanem kocsmaokosokra) figurák jellemrajzát mutatja a leírásuk.
az előítéletes személyiség fő jellemzői:
gondolkodásmódja merev
értékrendszere konvencionális
nem tűri a gyengeséget
híve a megtorlásnak
nagymértében gyanakvó
szokatlan erős tiszteletet táplál mindenféle tekintély iránt
szóval. a tőlem telhető maximumon törekszem az előítéletesség ellen. nem tartom jónak. ha gyorsan kell felmérni valakit, akkor óriási előnyben vannak a nem előítéletesek. mert ők már sokszor mélyültek el emberek megismerésében, nagyobb a tudásuk a dologról, többféle dologra figyelnek, a konkrét jeleket keresik és nem az általános sémákat. szóval szerintem a nem előítéletes jobb a megismerésben. és ez szerintem sikeresebbé teszi. (emberi értelemben persze)
@Lasombra:
„…evolúciós szempontból szerintem elvitathatatlan a hasznossága, és ha 100 esetből 1-szer életet ment, és 99-szer ujjal mutogatnak rám, akkor részemről oké.”
Léci mutass rá az evolúciós szempontú hasznosságára, ha lehet, némi példával. Egyébként sem szeretem az elvitathatatlan dolgokat, mert rohadt libelárisként szeretek mindent vitatni, amit nem úgy gondolok, mint te vagy akárki megmondóember.
És azt is örömmel venném, ha megmondanád, hogy mikor mentette meg az életedet az előítélet, vagy másét.
Egyebekben pedig legalább @tyto: fenti kommentjeit olvasd el, ha kérhetlek. (Aronson vagy Allport klasszikusait már nem is merném ajánlani.)
@tyto: mutass az evolúciónak bármilyen nyomát a civilizáció korában! kemény dió. az emberi civilizáció nagyrészt arról szól, hogy a természetes evolúciót igyekszünk kizárni, tompítani, másrészt időben sem telt el olyan sok, hogy kimutatható legyen. bár létezik társadalmi evolúció is, ahol a rátermettebb túlél, és ha ez ad absurdum a bigott, xenofób, introvertált, előítéletes csoport, akkor gondolom így jártunk.
mellesleg én nem tartom magam előítéletesnek. sőt! igyekszem a lehető legtöbbet megismerni a környező világból. amennyire csak futja. de egyáltalán nem tagadom az előítélet létét és hasznát.
buta példa: tfh nő vagy, késő este a 37-es villamossal zötyögsz hazafelé, valahol a MÁV telepnél melléd lép egy csuklyás, roma fiatalember.
előítélet bekapcs: a zsebedbe nyúlsz a paprikaspréért.
nem fújod le(!), de a kezed ügyében tartod.
mihelyst a további információd az lesz, hogy -tudomisén- csak megkérdezi, hogy hány óra van, akkor senkinek semmilyen sérelme nem esett.
ha viszont a tárcád érdekli, akkor két lehetőség van: vagy előítéletes voltál és sértetlen, vagy nem és sértett.
amúgy szerintem ott a nézeteltérés, hogy te az előítéletet a NEGATÍV előítélettel azonosítod. rasszizmussal, agresszióval, elnyomással. (biztosan tetszett a villamosos példám.) pedig van pozitív is. és hazudik vagy képmutató, aki azt állítja, hogy ő ilyet soha nem tesz. mindenki használja, ha észre sem veszi, akkor is. törekedni törekedhetsz, kizárni jó eséllyel akkor sem fogod, max áltatod magad meg jófejkedsz. (bocs.) egyszerűen az érzékelés, a megismerés, a környezet feldolgozása, rendszerezése az agyunkban ilyen mechanizmusokra épül. az ingerek csak egy része kerül be „közvetlenül valós időben” az agyba, a nagy részét kb a korábbi tapasztalatainkból egészítjük ki. az olyan egyszerű dolgoktól kezdve, mint a látás, az olyan összetettekig, mint emberek megismerése ez így működik.
de az, hogy van benned egy induló kép, közel sem jelenti, hogy ez úgy is marad, bármi is történjék időközben. igen, ezeket felülbírálhatjuk.
amiket írsz, azokat egy percig sem vitatom. csak azt állítom, hogy te másról beszélsz, mint én: egy jelenség részhalmazáról.
írod az előítéletes személyiség ismérveit. persze, a magyar nyelvben azt az embert hívjuk előítéletesnek, aki gyakran él _negatív_ előítéletekkel, vagy aki erre a fenti „felülvizsgálatra” képtelen. ez esetben pláne elfogadok mindent, amit írsz.
jó dolog volna mindent a saját tulajdonságaiból, a saját idejében, a saját környezetében értékelni. erre szerintem is maximálisan törekedni kell. de be kell látni, hogy a világ nem így működik. (sokra menne néhány állat a sárga-fekete veszélyt jelző színével, ha nem létezne előítélet, és mindenki a saját példáján szeretné kitapasztalni, hogy meddig mehet el.)
@HaKohen: nem eszed meg a pöttyös gombát. akkor sem, ha esetleg az spec ehető.
következő kérdés?
@Lasombra: te összekevered a dolgokat. a természet feltűnő színekkel jelzi a veszélyes dolgokat. a mérgező állatot, növényt, stb.stb…..ez nem előítélet. szerintem válasszuk is szét. az előítélet csak az emberre jellemző, hagyjuk a gombákat meg a vörös hasú unkát. az félrevisz.
a példád sem stimmel. ha hazafele megyek, akkor ismerős terep felé tartok. a csuklyás roma nem először kerül elém, és tudom hogyan kell viselkednem. ha olyan helyre megyek, ahol nem voltam még, olyasmiket látok amik idegenek, akkor félhetek. az ember fél, de legalábbis tart az ismeretlentől. tehát vagy elkerülöm az ilyen helyzetet, vagy felkészülök. ez lehet az általad említett paprikaspray. ez sem előítélet. sejtelmes hely, csuklyás ember, rossz fények, ismeretlen félhomály……nem kell ide roma…..te is azért írtad, mert előítéletes vagy …nyilván :))))
két évig laktam egyedül egy erdő széli házban szentendrén. naponta fostam össze magam a fák árnyékától, a furcsa erdei zajoktól, a túl nagy csendtől. de bármikor sétálok totál zavartalanul és félelem nélkül a nagyfuvaros utcában éjjel. mert városban nőttem fel. és mert nem félek a romáktól. viszont ma is félek a furcsa árnyékoktól. szerinted ez előítéletesség….
értem amiket írsz, csak éppen te is remek példa vagy arra, hogy valaki nem néz utána a dolgoknak. az előítélet fogalmát magyarázod a saját gondolataid szerint. mert a szó hétköznapi értelemben is használt, és ettől máris olyan, mintha mindenki tudná, hogy mi is a pontos jelentése. pedig lófaszt. te is itt összekeversz mindent. az hogy az ember használja az általános tapasztalatokat, kiegészít, vagy egyszerűsít, tök más dolog. igen ezeket mind teszi, és ezeknek nulla köze van az előítéletességhez.
@Lasombra: a legjobb példát kihagytam. forgattam egy helytörténeti filmet vácról, és a teréziánum mint híres épület ennek része volt. ma ez a váci börtön, kísérettel jártuk be, és leszakadtam a stábtól, kint rekedtem az udvaron, a kísérők nem vették észre azonnal. az udvaron százvalamennyi elítélt férfi sétált éppen, meg hát én……és valóban félelmetes volt. nem volt néhány percnél több idő amíg észrevették, hogy kint maradtam, de tényleg nagyon féltem. és nem azért mert romák voltak 99%-ban. hanem mert elítélt férfibűnözők, akikkel -pláne ilyen mennyiségben- semmiféle tapasztalatom nem volt. ez sem előítélet.
az előítélet szó a szociálpszichológia szakszava, de használják hétköznapi kommunikációban is, többnyire rosszul.
@Lasombra:
Ettem már pöttyös gombát, gombaszakértő bemérte, semmi bajom sem lett – bár most az a halvány gyanúm támadt, hogy te ettél bolondgombát.
Nincs következő kérdés, mert utálom a pökhendi és tudatlanságról árulkodó válaszokat. Inkább lapozok egyet.
@tyto: mert szerinted az eloiteletesseg minden esetben csak negativ lehet, vagy olyan dolog, amit az ember rosszul el meg?
miert gondolod, hogy aki eloiteletes valamiben, az nem gondolkodik?
nyilvan tudod, hogy ez is egyfajta eloiteletesseg, sot.
egyebkent nyilvan nem vagyok olyan jo szociologiabol mint te, de nem csak negativ eloitelet van.
plusz lehet kovel dobalni, de a mindenki mas, mindenkit meg kell ismerni dolgot kb 18 eves koromban elhagytam, pedig jo alapelv volt.
nem lettem gonosz, egyszeruen munkambol kifolyolag tul sok emberrel beszeltem, targyaltam, egyeztettem (naponta 2-50 idegen), nyilvan esszerusiteni kell.
sot, mivel az embereket a problemaik miatt ismertem meg, ezert abban is altalanositottam, mivel maskepp nem lehet, megorultem, eldaralodtam volna, ha minden elethelyzetet es ember eloitelet nelkul meg akartam volna ismerni.
ez van.
@karnak: ne legyél mérges. felesleges. az egyszerűsítés, meg az általánosítás az nem előítélet. annak lehet tapasztalati alapja.
az előítélet meghatározása nagyjából ilyesmi: olyan vélemény, ítélet, amelynek nincs tapasztalati alapja, elsősorban érzelmi alapon szerveződő ítéletalkotás.
és van pozitív is. persze. mondjuk, hogy a balkezes emberek tehetségesek. egy előítéletes ember sokmindenen gondolkodhat. mondjuk hogy érdemes-e a gyerek köldökvérét tároltatni, vagy bízzunk a közösségi őssejtbankokban. mert nem mindenben előítéletes. csak mondjuk abban, hogy a rózsaszín inges pasik mind buzik.
@tyto: ne viccelj dehogy vagyok, miert lennek? senki nem probalt itt serteni senkit remelem.
en ugy latom, hogy te azt irtad, hogy az eloitelet csak negativ lehet, (fogalommeghatarozas, skala) en ezzel nem ertettem egyet, de valahol azt sugalltad hogy a nem negativ eloitelet az altalanositas, vagy aki nem az altalad megjelolt fogalom szerint hasznalja, az kepzavarban, fogalomzavarban el, ezt pedig – meg ha lathatoan tobbet foglalkozol szociologiaval mint en – nem igy latom, gondolom.
messzire vezethet ez, hiszen igy lathatoan vekony a hatarvonal az eloitelet es az egyszerusites kozt, ha jol olvasom amit irsz a tapasztalat, de az meg.. sajat vagy egy kozosseg tapasztalata?
valos, vagy velt tapasztalat? mi van ha az eloitelet maga tapasztalatot general?
amugy nem ertettem, miert gondolod, – meg az elso valaszod – hogy nem fontos szamomra csak a kulcsinyre vonatkozo igenyesseg? az alazat amire utaltam pont a munka iranti igenyesseg alapfeltetele, eloszobaja. ha valaki alazattal csinal valamit, akkor velhetoen igenyes is.
nem akarom fosni a szot, kell az eloitelet ellen harcolni, de nem minden aron es nem mindig, es azt gondolom az eloitelettel sujtott felnek is, sot neki igazan.
lehet azt mondani, h ez nem korrekt, de ettol a vilag valoszinuleg meg ilyen.
@karnak: itt csak egy félreértés van. én a szociálpszichológiai meghatározásokról beszélek, nem a véleményemről. lehet az a véleménye az embernek, hogy a göndörhajúak hajlamosabbak a szürkületi vakságra, ettől még nincs így. az előítélet meghatásozásait szakirodalomban megtalálhatod. általában azt mondják gyakoribb a negatív előítélet, de létezik pozitív is.
a tapasztalat, a megismerés a lényeg. a vélt tapasztalat nem tapasztalat. a vélt partnerrel való beszélgetés se beszélgetés. hanem monológ. vagy skizo.
szerintem túlbeszéltük. 🙂