Én költő vagyok
Eredeti szerző: Mezei kékcsillag
[ÉN KÖLTŐ VAGYOK…]
Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy,
kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szívem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.
(József Attila)
József Attila: Születésnapomra – ahogy régebben hallgatták:
… és ahogy most 🙂
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521179-6a0906b75a593' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521179&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521179-6a0906b75a593&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521179-6a0906b75a593' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Külön szép, hogy ma derült ki, lekerül a rakpart alsó kövére…:-(
No, ez a mi szép új világunk.
Azért én is beírom ide az egyik kedvenc versemet- nem tőle.
boldog lehetek,
hogy törődhetem veletek,
mert magammal is így törődöm;
viszonylag sokat tehetek,
ha fölismerem bennetek
mindazt, mi jó s mi rossz e földön;
viszonylag csak hasznomra van,
ha bennetek nézem magam,
megtudni: mért és hogyan élek;
viszonylag biztos igazam
innen őrzöm minduntalan -:
a világ léptéke a lélek;
viszonylag jól dolgozhatom,
míg példátokból tudhatom:
a lélek léptéke a munka;
viszonylag ékes szavakon
csak így, csak így indíthatom
önmagamat felétek útra; –
viszonylag boldog lehetek
s elégedett: hogy tehetek,
hogy eme gyönyörű kínomnak
élhetek, s hogy tiértetek
láthatok én és érthetek
s ti érettem -: mert így lehet
elejét vennem az iszonynak,
hogy boldog lehessek viszonylag.
Szép ez a vers a posztban, és szép a vers a kommentben, sajna nem ismerem….
Én az alábbi versét is nagyon szeretem, sok másik mellett, most csak azért idézem, mert elgondolkodtam rajta, kit hívna ma mesélni:
„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.”
@zsazsu4: Annak azért igen örülök, hogy nem nevezték át.
„Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.”
A látványterv: index.hu/belfold/2012/04/11/a_rakpartra_kerulhet_jozsef_attila_szobra/
Ha már a rakpart köve szóba került, had idézzem egyik kedvencemet :–)
KARÓVAL JÖTTÉL…
Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,
mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.
Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.
Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.
Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.
József Attila
1937. október
http://www.youtube.com/watch?v=limSCG_Bt0o
@George Sand: @zsazsu4: Talán ebben az egyben vagyok konzervatív, hogy maradjanak a szobrok meg a tér-elnevezések, de azt kell mondanom, hogy ott fönn soha nem értettem a szobrot, nem is látja onnan a Dunát, meg mit keres a Parlament mellett, szóval a javasolt hely, azt hiszem, jobb.
Talán nem off: egyben az én születésnapom is.
Mellesleg: az atyai jó barát, Juhász Gyula háza évekig a családom tulajdonában volt Makón. A gimnáziumot is ott végeztem. Anno kétszer találkoztam a testvérével, József Etelkával. Egyszer mint a városi József Attila szavalóverseny 3. helyezettje, egyszer pedig mint egy emlékrajzverseny 2. helyezettje.
Csatlakozom azokhoz, akik szerint közelebb a Dunához jobb helyen van.
@Mister Gumpy: @molaris: a helyszínválasztás mögé bújtatva a módszer már nem is olyan „ördögtől való”? A Károlyi-szobor eltüntetése is milyen osztatlan sikert aratott. A dísz- és felvonulási terek kormánya sikert sikerre halmoz.
@molaris: Ezzel egyben a takarítását is megoldották. Nagyon szépen fog kinézni az évi 1-2 áradás után. Bal kezén egy PET palack, jobbján egy Tesco gazdaságos nájlon zacskó…
@Tragedy: @zsazsu4:
Történelmi személyiségeinkről elég elítélő véleményem van, még az ún. „nagyokról” is. Az 1100 év elég sok selejtet termelt. Ráadásul nagy része nem is volt magyar. Zrínyi, Bocskai, Fráter György, Nagy Lajos, Széchenyi, Tisza, Bethlen és talán az öreg Hunyady. Ők tényleg tettek a nemzetért.
Sajnos a hőseink többet ártottak, mint használtak. Károlyi meg végképp nem tett semmit, amit köszönettel és főhajtással fogadhatnánk. Mondjuk nem is ártott annyit mint Kossuth vagy Rákóczi. Eme két agyon süvegelt ártotta a legtöbbet.
Csak nyomor és szenvedés maradt utánuk.
@zsazsu4:
A rakodópart alsó kövén ültem/néztem hogy úszik el a dinnyehéj.
😛 csak a helyére kerül.
És egy nem igazán emlegetett verse:
BÚS MAGYAR ÉNEKE
Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán,
Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván
Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról
S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja,
Régi honát, testvéreit – mást se tehet – siratgatja.
Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben,
Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek,
Rajt’ pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek.
Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján
S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Nem nézi a délibábot, túl van az már a határon
S elkerüli zárt szemét az incselkedő pajkos álom.
Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejcset
S fohászkodik: Uram, Hazám el egészen ne felejtsed:
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre
S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre.
1922 első fele
@MézesRozi: makmak
@zsazsu4:
ne plagizáljon:)
@MézesRozi: Úba’ tényleg. Még a végén elkezded magad itt otthon érezni. Bocsika
Hm, szerintem a második videó egész jó, csak túl sok benne a szöveg. :))
@zsazsu4: Egy másik, ugyanattól
UTÓHANG
Tán nemet vettek és igent arattok.
Kisebzett és fázik a meztelen föld:
siessetek! hogy új búza borítsa,
mielőtt az esztendő megöregszik.
(Babits)
Hontalan fények közt otthonos lélek:
mindentől, ami volt, mindentől félek.
Könnyező-csillag-szem-bárány a késtől:
félek a sajgó megismeréstől.
Akad-e, akad-e valaki még?
Számban gyöngyöznek keserű igék.
Csillagok pislognak kialvatlanul.
A fény, a fény remegni tanul.
Mennykő igazságok között vacogva
világom szétszakad darabokra.
Akár a nap az esttől,
elválik test a testtől
és el a kéj a vágytól,
férfi és nő az ágytól,
az akarat a szótól,
el a cukor a sótól,
pokol a magas égtől,
befejezés a végtől,
a kezdet a nyitástól,
sírás a csitítástól,
az eszmény a valótól,
élő a meghalótól,
halott az élve-holttól,
és ama zsák a folttól,
fölrúgva talmi törvényt,
ami volt, meg se történt,
s ami lesz mindhalálig,
még ma halálra válik,
a szólott szó is szótlan,
a való is valótlan,
a létező is létlen,
a vétkező is vétlen,
az ártatlan is ártó,
a föld égre kiáltó,
és tettető a tettes,
és kedvetlen a kedves,
és a kegyes kegyetlen,
az összesség egyetlen,
több a kevés a soknál,
és több a csönd a szóknál,
és csupa seb vagyok már,
s már nem szól senki értem,
s én nem értem. Nem értem.
Magamat világgá kiáltván,
állok kéretlenül a vártán.
Éget a szó, éget, eléget.
Adjatok, adjatok oltó igéket.
Romlandó húsom végét a rögben:
hinnem az Útban, az örökben.
Az Útban, mely veszni nem ereszt,
és amely örökös újrakezdés.
(Elmondhassam, hogy megcsalattam:
nemet vetvén, igent arattam.)
@nerángass: Ó be szép! 🙂
Szintén Tőle:
Nem, nem soha
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! – Az lesz a viadal!!
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
JA. versei között ilyen is akad:
{„az áramló könnyűségű rét”-ek
mellett de sokszor elmegyünk vakon}:
NYOLCESZTENDŐS LÁNYOK
Hosszú sorban jönnek, mennek,
apró ördögök, de szentek,
homlokuk friss, meleg kenyér,
szén a szemük, szénparázs.
Hosszú sorban jönnek, mennek,
mint a virág, úgy szeretnek,
úgy szeretik a fiúkat,
akárcsak a gyöngyvirág.
Hosszú sorban jönnek, mennek,
ha sírnak is: csak nevetnek,
messze vannak, messze vannak,
mint a vidám csillagok!
Ma inkább Radnóti Miklóshoz kapcsolódva hozom fel a posztot. Ma ünnepli ugyanis 100. születésnapját Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni.
Gratulálunk!
http://www.hirkereso.hu/search?q=radn%F3ti&timelimit=168&x=0&y=0&archivum=-1
Zárójeles önkritika: még a Mandineren is van erről poszt.
Van, de kinek?
Mert a nemzeti érzelmű polgári közép törzsközönség előtt kár volt meghurcolni ezeket a neveket:
„Radnóti (Glatter) Miklós a mindenkori rendszereknek egy alacsony-középszintű, túlfuttatott írója volt”
„Durva dolog azért éltetni valakit, mert egyszer vagy 70 éve összefeküdt egy posztumusz ma már híres költővel”