Enzo Bearzot
Eredeti szerző: Medvegyev
Nyugodt ember volt.
Amikor 1986-ban kiestek a franciák ellen, válaszolt az újságírók kérdéseire, majd zsebrevágta a pipáját, és elindult a többiek után. Nem tűnt idegesnek, pedig épp a karrierje végére ért. Csak később kezdett füstölni a zsebe.
Játékosként védekező fedezetet játszott az Inter, a Catania, a Taranto színeiben, 251 meccsig jutott. Egyszer még be is válogatták, 1955 novemberében Puskást kellett fognia Budapesten.
Még nem az olaszok nyertek, hanem a legendás története végéhez közeledő Aranycsapat, néhány helyen frissítve: Faragó védett, Szojka söprögetett, Kotász zakatolt Bozsik Cucu mellett, Tóth II. robogott a jobbszélen, a poétikusan ifjú Tichy Lajos volt a center. 2:0 ide.
Egy kisebb kitérőt nem számítva sosem volt klubedző, az olasz szövetség alkalmazásában állt: 1969–75 közt mint az U 23 válogatott vezetője, 1975 és ’86 közt mint szövetségi kapitány.
Marcello Lippi mondta róla: „Az én edzőm is volt, amikor az U23-as válogatottban szerepeltem. Mindig is közel állt hozzám, sok szeretetet kaptam tőle.”
1975-ben egy dupla kudarc után lett kapitány: Olaszország, a ’68-as EB győztese ki se jutott a ’72-es belgiumi kontinensvetélkedőre: a ’70-es VB ezüstérmét 7’4-ben sima kiesés követte. Tizenhat meccsen még ketten kapitánykodtak Fulvio Bernardinivel, aztán ’77 őszétől már csak ő irányított.
Összesen 104 meccset jegyzett, ezzel rekorder az olasz futballtörténelemben. A legendás Vittorio Pozzo, ’34 és ’38 világbajnokainak edzője 95-ig jutott…
1978-ban is jó csapata volt már, ezt nemcsak Baróti Lajos válogatottja szenvedte meg a VB-csoportban, hanem a fiatal Platinival érkező franciák, sőt, a későbbi világbajnok argentinok is. Utóbbiak sorra fennakadtak a technikás, cseles, okos védőfalon. Három győzelem, 6-2-es gólkülönbség.
Bearzot szerette a támadó focit, akkor Causio, Rossi és Bettega bárkinek tudott meglepetéseket okozni. A középdöntőben simán elintézték Ausztriát (Prohaska, Krankl),
ikszeltek a németekkel, aztán a kor holland nehéztüzérei, Haan és Brandts 30-40 méterről lőtt irdatlan góljaikkal a bronzmeccsre küldték őket.
Itt a brazilok ellen megint egy nagy lövés lett Dino Zoff veszte, Nelinho éles szögből lőtt találata ellenére az a negyedik hely szép reményekre jogosított.
1980: újabb negyedik hely, ezúttal EB-n. Kis szépséghibával: Itália volt a rendező. Bearzot, ki tudja miért, kipróbálta — hazai környezetben! — a catenacciót.
A mérleg: 1 győzelem Anglia ellen, 3 döntetlen, 2-1-es gólkülönbség 4 meccsen… Nem ez volt pályafutásának legjobb tornája.
A bronzmeccsen a Panenka irányította csehszlovákokkal vívtak éjszakába nyúló 11-es párbajt. Itt bőven esett gól: 9-8 oda, az olasz drukkerek lógó orral mentek haza.
Aztán beütött a totóbotrány, eltiltások tömegével, a válogatott gólzsákját, Rossit 2 évre elmeszelték.
Így érkezett el ’82, a spanyolországi VB. A kapitány kijárta, hogy Rossi játszhasson. Nem úgy indult, mint egy romantikus hősköltemény. Lengyelország, Peru és Kamerun ellen 3 döntetlen.
A csapat szenvedett, a nézők is. Az olasz sajtó Rossi és Cabrini férfiszerelméről értekezett, a vérmesebbek kilószám rohasztották a paradicsomot, várva a hazaérkezőkre. Bearzot hallgatott, szívta a pipáját, és nem nagyon állt szóba újságírókkal.
A középdöntő első meccsén megverték Argentínát, a dél-amerikaiak lábai úgy néztek ki utána, mint a vágóhíd. Maradonát Gentile fogta, mit fogta: rúgta, csípte, marta, ahol érte.
20 éves egyetemista voltam, romantikus futballimádó, társaimmal együtt. Gyűlöltük őket. Alig vártuk, hogy a brazil álomcsapat: Zico, Socrates, Eder végre leszámoljon velük, és hazaküldje a „digókat.” Bársonyos eleganciával, udvarias tánctanár módjára bántak el Pelé utódaival. Sportszerűek, finomak és hatékonyak voltak. Hüledezve ültünk, amikor Rossi, a kis totócsaló háromszor is megszerezte a vezetést. Kettőre még érkezett válasz….
Amikor Zoff megfogta Socrates 3 m-es fejesét, nem nagyon hittünk a szemünknek.
A Bonieket nélkülöző lengyelek elleni 2-0 a döntőbej utásért ehhez képest szabadedzés volt. Rossi, a kapitány kedvence lőtte mindkettőt…
A döntőt a németekkel vívták, akik a franciák elleni elődöntőn több évtizedre megutáltatták magukat. Ahogyan Schumacher leütötte Battistont, az felért egy kivégzéssel. Kísértett a brazil meccs: körbeadogatták a németeket, finom trükkökkel macska-egereztek velük, természetesen Rossi kezdte a gólgyártást, de aki látta, nehezen feledheti pl. Tardelli diadalüvöltését is saját gólja után, vagy a protokollt mellőzve önfeledten üneplő Sandro Pertinit a spanyol király oldalán. 3-1.
Elnöki különgéppel mehettek haza, a gólkirályt az államfő majdnem örökbe fogadta, Bearzot pedig a mennybe ment a sajtónál. Ez volt a csúcs.
Aztán Fortuna visszaütött. Az azzurik a következő tíz válogatott meccsükből kettőt nyertek meg: Görögország és Ciprus ellen. Zoff egy, a románoktól kapott 35 méteres potyagól után vonult vissza. Rossi többet volt sérült, mint egészséges.
A ’84-es EB-re ki se jutottak. A ’86-os VB volt a kapitány búcsúja: a nyolc közé jutásért vesztettek a fénykorát élő francia válogatott ellen. Nem ült többet kispadra.
Ha azt mondják, Bearzot, sokunkban ’82 kábító nyara ködlik fel, a kétarcú, ellenszenvesből fokozatosan szórakoztatóvá, majd zseniálissá váló csapattal. Ez az, ami megmarad. Mint a 2004-es pólódöntő.
Nagy temetése volt, írják a lapok. Ott volt mindenki, aki komolyan megfordult a keze alatt. Paolo Rossi azt mondta: „Minden kétséget kizáróan Enzo Bearzot az egyik legnagyobb olasz a 20. században. Az apámként tekintek rá. Mindent neki köszönhetek. Nélküle nem tartanék itt. Ő egy hihetetlenül őszinte ember és nagyszerű edző volt.” Dino Zoff hozzátette:”Nagyon fáj, hogy elvesztettünk egy ilyen nagyszerű és becsületes embert. Egész életemben emlékezni fogok rá.”
<
p style=”text-align: justify”>Nyugodjék békében!
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16516799-6ab3e5aab4118' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16516799&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16516799-6ab3e5aab4118&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16516799-6ab3e5aab4118' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Azt az olasz-brazilt soha nem fogom elfelejteni! 🙂
@szempontpuska: Talán a legjobb VB volt, amit láttam.
Itt meg a videók jók nagyon, kösz!:-)
Kösz a posztot!
http://www.historia.hu/ (FARKAS Ildikó: A labdarúgás kultúrtörténetéből, 2010/08)
@sajtohuba: Megnézem:-), kösz!
@Medvegyev: Nekem is az a VB tetszett legjobban és szinte kizárt, hogy ez változzon. Szinte mindenre úgy emlékszem, ahogy leírtad, egyedül az olasz-argentin második gólja esett ki.
Bearzot szimpatikus volt (már 78-tól), ahogy a VB-győztes csapata is (kivéve Gentile) a csoportmeccsek után.
Jól emlékszem, hogy ő hívta volna meg Törőt 79-ben a világválogatott kapitányaként?
@JuAn: Igen, Bearzot volt, 79-ben, de Törő akkor karambolozott, így aztán nélküle verték meg az argentin világbajnokcsapatot.
@JuAn: Utánanéztem kicsit, ez volt Bearzot győztes világválogatottja.
Leao (Koncilia) – Kaltz, Krol, Pezzey, Cabrini (Toninho) – Causio, Asensi, Tardelli, Platini (Zico) – Boniek, Rossi.
Gratulálok méltó írás Bearzot emlékének! Nyugodjék békében a mester. Emlékszem volt mersze kihagyni 78 -ban Fachettit, betenni a fiatal Cabrinit, 82 -ben alig-alig játszatta kedvencét Causio -t, Conti zsenialitása miatt, s persze bejött neki Rossi reaktiválása is.
Pótolni tudta a 1977 -ben tragikusan elhunyt Re Cecconit, a mókamester belépve egy ékszer boltba „Figyelem rablás!” -t kiáltott mire az ékszerész agyonlőtte…
Tisztelt medvegyev!
Kivételes élmény manapság a neten futballhoz értő ember futballszakmai szempontból ennyire rendben lévő írását olvasni.
Gratulálok a remek munkához!
@STEWART NEAL: @Tutó: Köszönöm, Uraim!
@Medvegyev: Asensire ugyan nem emlékszem, de nálam Zico bármelyikük helyett kezdő lett volna. A másik meglepetés, hogy miért nem talált jobb kapusokat?
@STEWART NEAL: Azért, ha jól emlékszem, a megsérült Graziani helyére becserélt Altobelli helyett csak beküldte a döntő utolsó perceire.
@Medvegyev: Gratulálok én is az íráshoz, nagyon tetszik és most jöttem rá, hogy én is a 82-es VB-re emlékszem a legjobban. Örülök, hogy felidézted ezeket a meccseket is és persze megismertettél Bearzot életével, mert nem sokat tudtam róla.
@JuAn: Juan Asensi a Barca nagymenője volt, amikor épp Rinus Michels edzette őket és Cruyff volt a sztárjuk, egyszer 5-0-ra verték a Realt, Asensi vállalt belőle kettőt:-)
Kapusok? Maier abban az évben szenvedett autóbalesetet, Viktor visszavonulófélben volt, Zoff, mondjuk, kéznél lett volna éppen, Fillol meg a túloldalon védett:-)
@Nisa: Köszi!:-)
@Medvegyev: Természetesen én is gratulálok az íráshoz.
Bocsánat, hogy nem ezzel kezdtem, a következőnél figyelni fogok, ígérem.
@JuAn: Az a fontos, hogy olvassák:-), nem az, hogy dicsérjék…
@JuAn: Hát persze a régi kedvenc ennyit megérdemelt! 🙂
Mondjuk a Peru ellen kapott 45 perc alatt – Rossi cseréjeként – nem alkotott maradandót.
Kiváló poszt, gratulálok. A 82-es VB is jó volt. Emlékszem, hogy a csoportkörökben bukdácsoló (mint mindig) olaszok tobábbjutását Vitray úgy vezette fel, hogy jobb gólkülönbséggel, jobban mondva gólkülönbtelenséggel jutottak tovább. Mert a gólkülönbségük egyenlő volt a harmadik Kamerunnal, csak több volt a rúgott góljuk.
Sandro Pertini önfeledt, protokollt felrúgó örömét anno kiskamaszként pontoztam, mai fejjel viszont elég sunyi póznak tartom.
Minden olasz ciao Sandroja olyan figura volt, hogy mindenki imádta, minden olasz nagyapja, és ő is szerette az egész világot, egy ember kivételével, történetesen II. Umberto, az uccsó király, akit következetesen Trónörökösnek hívott, merthogy lemondott (mennyire önkéntesen tehette ugye 46-ban?) Na bocs az Off-ért.
Amit nekrológ-szakmai szempontból hiányolok, hogy a posztból nem derül ki, a Mester most 21-én hunyt el, de ennek ellenére jár a 10/10:-)
RIP Enzo.
Jó kis cikk ez (bocs, csak most olvastam), igazából minden edzot az eredményei minositenek, egy Vb es Eb negyedik hely és egy Vb arany után nem kell magyarázkodni. Én azt hiszem, a 78-as olasz csapat még jobb is volt; ha azt nem Argentinában rendezik … ne feledjuk, a selejtezoben az angolokat elozték meg, a VBn pedig verték az argentinokat. Az az apro plusz hiányzott, amit Rossi aztán hozott 4 évvel késobb (bár, ezen a VBn is 4 gólt rugott). A legnagyobb kudarc az otthoni EB bukta, reménytelenul játszottak.
A 84es selejtezo égés után pedig le kellett volna lépnie Bearzotnak, tudva levo volt, hogy az az olasz csapat sehol nem lesz Mexikoban (én pl. nagyon szerettem volna, ha oket kapjuk a csoportban). Emlékszem arra 86os francia-olasz meccsre, ritka sima volt.
BÚÉK
@LamiÁrpád: Neked is BUÉK!
Igen, 86-ban az akkori francia csapat nagyon erős volt, meg hát addigra már nem volt Zoff, Gentile, Tardelli és Rossit sem játszatta Berzot.
Kb. minden csapatrészből hiányzott egy-egy egyéniség.
Arról a meccsről Baresi maradt meg az emlékeimben, mármint annyi, hogy milyen elegáns gyerek:-)
Se Tardellit sem Rossit egy percre sem állitotta be azon a VB-n… legalább kovetkezetes volt.
(Kicsit elvesznek ebben a nagy mediapolitikában a focis bejegyzések, sajnos.)
@Medvegyev: Csodálkozva olvastam és azt hittem mégis akad olyan, amit rosszul tudsz, de kiderült, hogy megint csak az én memóriámmal van baj, Giuseppe Baresi pl. nem is került be oda. 🙂
Arra sem emlékeztem, hogy Franco nemcsak a 82-es VB, hanem már a 80-as EB-keretben is benne volt. Arról tudsz valamit, hogy Mexikóba miért nem vitte ki őt Bearzot?
@JuAn: Valami olyasmi rémlik, hogy ő maga nem akart menni, elege volt abból, hogy ő a Juve-hátvédek (Cabrini, Gentile, Scirea) nem játszó tartaléka, gondolj bele, egy EB-t és egy VB-t (1980 és 82) végigült a padon.
@Medvegyev: Tk. érthető, bár én szívesen végigültem volna, akár még egyet-egyet is. 🙂
@Medvegyev: a Bearzot és Baresi közötti konfliktus onnan eredt, hogy egy idő után Bearzot már inkább középpályásként számított volna rá. A valóban „kirobbanthatatlan” Scrirea helyettesének sem őt, hanem Ubaldo Righettit szánta. Az 1984-es Olimpián Baresi végig középpályásként játszott, és állítólag Bearzot minden meccs után őt találta megvalamivel. Itt lett elege a dologból, és közölte, addig nem játszik a válogatottban, amíg Bearzot a kapitány.
@GarciaParra: Köszi, ez értékes infó!