Jobboldali költők borzalmasan gyönge versei — LXVIII.
Eredeti szerző: Pásztörperc
Utolsó látogatásunk Vona Gábor honlapjára, avagy Ambruzs Norbert másodszor:
TRIANON
Kilencven hosszú esztendő nagy idő
Kerek emberöltőnyire volna éppen elég
Egy anya azóta szüntelen csak sír és sír,
Siratja fájdalmában sok drága gyermekét.
Szorosan ölelte magához mindet
Védte és táplálta őket hű kebelén,
Mígnem egy nap elrabolták tőle mind,
S barbárul átdöfték az anya szívét.
Mélyen hatolt a rideg acél,
Vére patakokban gyönyörű ruháján
Könnyeivel ömlik szerte, majd eggyéválik,
S üvöltve kihúzta szívéből a dárdát.
Keserves kiáltásától zengett vadul az ég,
Morajló visszhangjába beleremegett a föld;
Nem burjánzott hátán soha ennyi gaz,
Mely Istent, Népet, s Hazát ily mód meggyötört!
Tolvaj szarkák, s rútul vijjogó vércsék,
Tetemszagra gyülekező mohó héják,
Hússzaggató karmú álnok sasok
Vágytak arra, hogy becserkésszék a prédát.
Tépték, s cincálták, húsába lyukat vájtak csörükkel,
Vergődött csak magatehetetlen, Ó áldott pára,
Tűrte és állta csöndben saját halálát
Szenvedett, míg az utolsónak nem múlt étvágya.
Ott feküdt immár holtan, lelkét kilehelve,
Némán, s mozdulatlan meredt a magyar égre
Nézte a halott madár, mintha választ várna tőle,
Vajh’ lesz még e Népnek élte és jövője?
Napnak sugarai, mint vérbe mártott ecsetek
Vörös mázba vonták a látóhatárt, a hegyeket
Sötét, vad fellegek haragtól dühös népe,
Ordít, s kiabál!
Könnyei hulltak magyar Golgota keresztjére…
Tombolt a vihar rónákon át, szörnyűségnek erejével,
S dühvel teli nyilak szórták haragjukat,
Mint megzabolázatlan csataló, úgy vágtatott a szél
Dúlva-fúlva rótta a Kárpátok közti ormokat.
Pokoli tánc támadt az Adrián, kegyetlen keringő
Fodros ruháikban a hullámok vég nélkül ropják,
Összecsapnak, s mardossák kapuját a mennynek
Háborog a tenger, mert kikötőjét ellopták!
Puccos úri kastélyt tölté meg a kapzsiság,
Hazug szavak, gőgös kacajok zaja mindenhonnan,
Nem urak voltak ezek, enyveskezű tolvajok!
Banditák döntöttek sorsunkról akkor, Trianonban.
Fegyvereik arzenálja nem kard, pisztoly, s ágyú
Hanem pénz, papírok, és kényszerítő hatalom,
Átkozott a kéz, mely ezt a békét aláírja!
Zsarnoki kezek pennát futtattak egy lapon…
Kék tintával íródott szegény Hazánk sorsa
Minden betűje csupa-csupa kín és fájdalom,
Tollnak vonásai, mint mély tőrdöfések,
Milliók szívébe szúródtak, fájtak, de nagyon!
Nemzetgyilkos nagyhatalmak galád okmánya,
Egy ócska papiros, alapja gyarló mohóság,
Mely sárba tiprott emberi méltóságot, s jogokat
Oh drága keresztre feszített Nagy-Magyarország!
Merre vagy már szép Erdély és Partium?
Csaba királyfi, ösvényed immár a mi utunk,
Alább nem adunk!
Te áldott Kárpátalja, Ki óvod ősi hegyed álmát,
Ha eljő az idő beteljesítjük vágyát,
A szíve leghőbb kívánságát!
Gyönyörű Felvidék, szerény Burgenland és Muraköz,
Szlovák, osztrák, s horvát Titeket gúzsba köt,
De örökre meg nem kötöz!
Szerémség, Bánság, Bácska, hol legszebb a Tisza folyása,
E föld magyaroknak otthona, nem mondunk le róla!
Nem! Nem! Soha!
Üde levegőjű hegyoldalban legel a nyáj,
Furulyaszó hallatszik erdőn, s lankákon át
Naphosszat versenyt fut dalosmadarak énekével,
Mezőségi kunyhókba esténként be-bekémlel.
Búzamezőt ringat a délvidéki szél,
Olyan lágyan, s gyengéden, szinte hozzá sem ér
Érett kalászok aranylóan ragyogó tengere,
Ember vetette, Isten gondozta: készül a magyarok kenyere.
Csodás székelykapuk míves faragása,
Völgyek kristályos patakjainak halk csobogása,
Egy ezredév történetét regélik időtlen-időkig
Attilától Rákóczin át Bem Józsefig.
Szigetvár védőinek hősi helytállása,
E falak közt még kering Zrínyi Miklós legendája.
Délcegen áll erős Komáromnak bástyája,
Utolsókig! zengi Klapka, nem engedünk, Duna Gibraltárja!
Krasznahorka büszke vára elmereng a múlton,
Régmúlt idők dicső tettén, a hosszú úton.
Gátat szabott Nándorfehérvár a pogánynak,
Európa harangjai delente megkondulának.
Eger éke, Dobónak szilaj vára,
Hajdanán maroknyi sereg a törököt szétzilálta.
Gúnyhatáron innen, gúnyhatáron túl,
Nagy csaták, fényes győzelmek, az ősi magyar múlt!
Elődeink útján tovább kell járnunk,
Nem lehet félúton megállnunk,
Csak menni rendületlen, míg bírja lábunk!
Hitünk erős, meg nem törhetik,
Balgák azok, kik a magyart temetik,
Csillagunk az égen fényesen tündöklik!
Nem téríthet el célunktól semmi,
Ha itt lesz az óra, tudjuk mit kell tenni,
S megfogjuk cselekedni!
Áldott Nagy-Magyarország,
Nem tűrjük tovább szenvedésed, fájó keresztfád,
Töviskoszorú helyett feltesszük Szent Koronád!
Nyisd hát föl szemed magyar, ne hagyd magad becsapni,
Sok hazugságot rejtenek a világnak lapjai!
Ne vezessenek félre üres, megtévesztő mondatok,
Igazság köpenyét magukraöltő hazug alakok!
Aljas hazaáruló, ki magyart magyar ellen uszít,
Nemzetet nyúz, tömegeket butít!
Ami elmúlt, nem tér vissza már,
De cserben nem hagyunk, szép Hazánk,
Újra állani fog a régi magyar határ!
Magyar daltól lesz hangos Fiume fogadója,
Magyar matrózok szállnak majdan hajóra!
Szép magyar lányokkal csárdást járnak,
Igyunk még pálinkát angyalom,
Nem futunk ki, csak vasárnap!
Magyar földé lészen újra Őrségnek kontyos háza,
Székelykő hegyormai, Mátyás kincses Kolozsvára!
Nem terem a Bánát horvátnak kenyeret,
Szepesség válláról levesszük a terheket,
S visszavesszük újra a magyar földeket!
Egységes lesz újfent Népünknek szent Hona,
Kezünkben villog a kard;
Mellettünk a magyarok Nagyasszonya!
Tömegsírnak vermében rég elfeledt csonthalom,
Negyvenezer porhüvely a sötét mélyben…
A te lelkeden szárad ez is, Trianon!
Megbosszulunk mi mindenkit; élőt és holtat,
Magyar Testvéreinket, mezőket, a gyalázott múltat!
Nyilaink, mint sűrű záporeső,
Fut a gaz előle!
Vérkeresztet festünk az összes határkőre!
Magyar volt, magyar lesz Nemzetünknek jövője!
Feltámad halotti hamvaiból a büszke Turulmadár,
Óvó szárnyai alatt pihenj meg örökre magyar határ!
Visszatér anyjához mindegyik gyermek,
Köszönöm Istenem az igaz kegyelmet!
Sír, s arcán könnycseppek gördülnek,
Köszönöm Istenem, hogy e Hont adtad földünknek!
Árpádnak szent Hona!
A világ minden magyarjának otthona!
Többé nem mondunk le Rólad!
Nem! Nem! Soha!
(2010. május 30.)
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521394-6ae3f13c37da1' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521394&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521394-6ae3f13c37da1&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521394-6ae3f13c37da1' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
asszem aki ezt az elso betutol az utolsoig elolvassa, az lehet a blog aranyfokozatu olvasoja.
nekem nem sikerult.
@remiz: első kettő és utolsó versszak, ez egy bádogfokozatra elég asszem. amúgy 90 évbe nekem majd 2 emberöltő is beleférne.
Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden.
Egyszerű, de tiszta nóták
Amiket én dalolok –
Mert a szívem súgja őket,
Nem is olyan nagy dolog.
Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.
Ami a szívemen fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versirást.
Egyszerű és tiszta nóta,
Gólyafészek, háztető –
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.
A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.
Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék –
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.
Szabolcska Mihály: Egyszerűség
szerző: Karinthy Frigyes
Akúrvaszentségit!
Azt hiszem erre mondják, hogy nem finom, de legalább sok.
@El Topo (Sgt. Elias): Fogják ezt még szavalni az Új Színházban! 🙂
Vers az, amit annak tartanak?
Na ne…
@amalka84:
Szabolcska egy tisztességes epigon volt. A versei harmat-gyöngék, de azért versek. A triviális képi eszközök és a bornírt képzavar – l. Pásztörperc ‘lelísei’ – közt azér’ van különbség. Az, amit az egyébként általam nagyra becsült fentnevezett ideposztol, bizony a ‘vers’ szavunkra nézve sértő. 🙂
Nem is értem, mi van veletek? Na például ‘Nagy csaták, fényes győzelmek, az ősi magyar múlt!’ én ezt nem is tudtam. Végre le van ez írva. A rézangyalát.
És ide nekünk Burgenlandot, Muraközt és Fiumét is matrózostul, magyarlányostul, pájinkástul.
Csak az Őrséget nem értem. A pasas nem ismeri a térképet?
ez az eredménye annak, ha az ostobaság találkozik a szorgalommal…
@remiz: Ugyan én nagyon türelmes – mindenevő – olvasó vagyok, de nekem sem sikerült.
@nandras01: Rémes a végeredmény… Nem vagyok egy műértő kritikus, de legközelebb nevére ránézve is messziről elkerülöm…
@Malachi: Az emberöltő az az idő, ami alatt az egyik nemzedék felváltja a másikat: 20–25 év. A 90 év az éppen 4 emberöltő.
@Pásztörperc: (most már több: most kb. 30 — ha mostani fejünkkel gondolkozunk, és nem a „történelmi”, a huzadixázad utsó harmadáig érvényes emberöltőket vesszük, akkor 3)
@Malachi:
Rosszak vagytok…. méér, a Gettysburg Address is valahogy így kezdődik : Four score and seven years ago……………
@remiz: Akkor talán ezt, rövidebb:
Lám, havas
a lámpavas,
ormán groteszk alak
Ha alábbhagy
a fagy,
kiolvad
a vad
torzó,
de nincs tömeg:
egy-egy kuvik toroz
rutinból, unottan
ha éppen ott van.
Még enyészete is
emészthetetlen.
Könyörgöm, kössön már gúzsba engem is valami osztrák!
Szegény szegény Burgenland :-)))
annyit tennék hozzá, hogy mennyire igaza volt Spirónak 1984-ben!
Spiró György: Jönnek
Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,
fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van. Senki se pisszen. Alantról
kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért –
miért is? ki tudja. Trianonért? –
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klima: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyítsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.
„Nem terem a Bánát horvátnak kenyeret,”
Tényleg nem: Bánát Romániában, Szerbiában és Magyarországon van.