Nem szurkoltak eléggé a magyar csapatnak az ellenzékiek a nyilasok szerint (jézusmáriaposzt)
Kiszerkesztette a Mandiner azokat az ellenzéki politikusokat, akik nem osztottak meg semmit a magyar válogatott tegnapi meccsével kapcsolatban. A magyarok azt a bolgár csapatot verték meg, akik tavaly remiztek Gibraltárral és Luxemburggal, továbbá kikaptak Grúziától. Békepárti Viktor ezt az európai hadjárat részének tekinti.
Biztos van szánalmasabb ország nálunk, csak nagyon elbújt.
A 86-os 0:6 óta nem érdekelnek a mogyoró futballisták. (Átálltam amcsi focira.)
A hajuk jól állt legalább? Nem fújta szét ez a nagy szélvihar? Jó, ez sem érdekel… Mandiner… mi az?
Én most arra leszek kíváncsi, hogy az ukránok mit tudnak kezdeni azzal a beígért tavaszi ellentámadásukkal. Mert annak van tétje, kurvára nagy tétje van. De mandiner, meg mogyoró fotballisták… nevetségesek.
Most jönne persze az a szokásos mantránk, hogy aki mandinert olvas, az …
De ehelyett néhány adatot: a tegnapi mérkőzést 700.000 honfitársunk nézte tévén (esetleg még max százezer, de inkább ötvenezer online), az elérése 1.273.000 volt, a közönségaránya (az éppen tévét nézők között) 18,9%. Magyarán, ha lenne minimális józanság és gerinc az “ellenzéki” politikusokban, akkor nem kellene az ilyesféle listázásokra összerezzeni sem, ez nem az ő szavazótáboruk, nincs az a focimintnemzetiügy, aminek meg kellene felelniük.
Hiv.: @ipartelep:
Jé, én is pont azóta ignorálom, késtem két percet az elejéről, és kérdeztem, hogy áll a meccs…
(0:2 ha valaki esetleg nem tudná)
Soha, semmilyen erőből kivitelezhető (prof.) versenysport.
Egyszerű emberkereskedelem, reátapadt értéktelen futtatókkal.
A futball főleg, mert a legértéktelenebb tömeget mozgatja, persze nem a jó irányba.
Az emberiség egyik szégyene, a vallásokon kívül.
Őszintén szólva ez a magyar nyomifoci csak annyiban érdekel, hogy mélységesen felháborít, hogy ilyen szinten a világszínvonal alatti munkáért valakinek fizetnek. Hol az a lista, hogy kik szarták le? Megnézem, hogy lássam, hol vannak értelmesek.
OFF Hiv.: @zardoz2: “késtem két percet az elejéről, és kérdeztem, hogy áll a meccs… ”
rohantam haza nyelvtanfolyamról, beesek az ajtón, apám: ne siess, 0-2.
Mondjuk szerettem azt a csapatot (jó volt kint lenni a brazil meccsen is, még ha a brazil játékosokból vagy 8-an nem voltak kint azon a VB-n)
De el voltam kényeztetve (’84-85; ifi EB, Vidi), így nem tört annyira meg 86; a kilencvenes évektől viszont már nem érdekel (sőt, kifejezetten bosszant) a magyar “elit” foci “hájpolása”; (kis grofo az öltözőben…)
@Morp65:: csak a történeti pontosság miatt: az első gól jött a harmadik perc elején, a második gól a negyedikben. Az egy nagyon jó és valóban nemzetközi szintű focit játszó magyar válogatott volt, mondjuk, a morális gondok abban is kijöttek, hogy a sokkoló szovjet meccs után egy könnyű kanadai nem volt elég a franciák elleni összeszedéshez. A közönség utána kezdte el otthagyni a csapatot,. a zavaros tészta-magyarázatok stb. nyomán.
Viszont valóban kevés talmibb és idegesítőbb dolog van, mint a mostani divatszurkolói mentalitás és ünneplés, a végtelenül giccses politikai felhang már csak a hab rajta.
Már 54-ben is megtört valami, aztán 62-ben és 66-ban is az egekben voltunk de vagy a cseh csapat és az orosz bíró, aztán 66-ban Rákosi az öt méterről a kapusba (Jasin?) lőtt kapáslövés és az orosz csapat,
majd 68-ban megint a csehek. Szóval voltak előjelek. 78-ban az argentínok léptek a gyűlölt oroszok helyébe.
Baróti és Mezey kapitányságai alatt vártuk hogy “régi dicsőségünk” előbújjon végre “az éji” homályból. De jött Lobanovszkij, akiről nemrég olvastam, hogy edzői módszereiben ötvözte a “tiszta matematikát”, a holland totális futballal és sikerült egy klubot (a Kijevi Dinamót) és egy válogatottat Haalandhoz hasonló “robotokból” összehoznia.
Azt a mexikói meccskezdést látva nem hittem a szememnek (én a brazilok elleni meccsen nem voltam kint a stadionban, a bolíviaiak elleni 6:0-on viszont igen,
meg Mezey szövetségi kapitánysága első, – a dánok ellen megnyert -1:0-ás meccsén is, ott – egy késő novemberi ,hideg estén, a meglehetősen üres stadionban – már a bemelegítésnél valami egészen szokatlant láttunk a magyar játékosoktól: méterekről dobálták be magukat előretolt két lábbal elfeküdve a csúszós, vizes füvön a labdákra).
De a VB. előtt akkor is feltűntek baljós jelek: például, hogy Mezey kihagyta a csapatból Nyilasit, akinek azért a kijutásban döntő érdemei voltak.
…És Végh Antal megírta könyveit a magyar foci gyógyíthatatlanságáról, de szavai pusztába kiáltott szavak voltak és nem a focink gyógyult meg, hanem ő halt bele.
…
De a focit, és az összes, nagy közönséget vonzó – profi sportolók által űzött – sportot világszerte a pénz uralja, ez nem “hungaricum”.
Ami igen az az ország anyagi lehetőségeihez képest megengedhetetlen mértékű
anyagi ráfordítás a stadionépítésekre. Pertini is boldogan emelte az égre a karjait
az olasz góloknál a 82-es VB-n a német-olasz döntőn,
Merkel is tapsikolt a 2006-os VB-n, Perónt szerencsére nem láttam, mit csinált 78-ban.
Orbán egy duplanulla, ő nem a fociszeretete miatt az, ami.
A válogatott és a Fradi körüli túlhajtott – TV-közvetítések közbeni áhítat, – túlfeszített
röhejes kiabálás, erőltetett szellemesség, és a sajtótájékoztatókon a reménykedő alákérdezés az ellenfelek edzői felé, csillogó szemmel várva, hogy mondják már ki:
ez aztán igen,hú, ez aztán!!, hogy most már végre “a magyar foci az etalon”.
Szerencsére azért Rossi ennek nem ül fel.
A közönséggel együtt ő is énekli a Himnuszt, mint ahogyan Matthäus is énekelte, de amazzal ellentétben ő ismeri a jelenlegi magyar játékosállomány képességeit;
mert nem nagyon lehetne a világ más szövetségi kapitányaiból – akár
csak egy – hozzá hasonlót is találni, aki ilyen játékosokból egy jól működő
csapatot tudna összehozni. És Rossi olasz, olasz, akinek és segítőjének is a vérében van a foci, a játék ismerete, és ezt át is tudják adni.
Rossi hálás a szeretetért, ami a lelátókról felé árad.
Olaszországban nem ért el sikereket. Magyarországon igen. El lehet ezért ítélni,
hogy boldog? Azt csinálja, amit szeret, jól csinálja, és ezért szeretet kap cserébe.
Valószínűleg az ő története is szomorú véget fog érni a “magyar ugaron”, de mi,
akik – minden más (politikai és giccs körítéstől mentesen – megőriztük a jó foci iránti szeretetünket őt meg fogjuk őrizni “jóemlékezetünkben”.
És, hogy – megint egy klasszikusra utaljak: azért – mert még egy darabig – ez a duplanulla az ország miniszterelnöke, és ilyen az udvartartása, a “Holdudvara”, a tábora
f@szom – na nem a foodballba – hanem ebbe az egész magyari mákonyba, ami elveszi a józan eszünket, szóval a jó focit mindig is meg fogom nézni,
és a magyar válogatott meccseit is, de azt még akkor is, ha nagyon szarul játszunk.
@fortin2: Nagyon ügyesen játszik a Fidesz itt azzal, hogy ugye egyrészt a fociválogatott sikerei elvileg pártpolitikától független, közös, nemzetegyesítő sikerek lennének; de másrészt pedig, mint minden diktatúrában, valójában a rendszer, ill. konkrétan a vezért személyek sikerének vannak beállítva.
Ez egy csapdahelyzet az ellenzéknek: ha beállnak lelkesen, feltűnően szurkolni és örülni, akkor ezzel ha akarják, ha nem, ők is erősítik a fociválogatott-mániát, amivel Orbán malmára hajtják a vizet. Ha nem állnak be szurkolni, akkor hazafiatlannak lesznek beállítva a médiumok nagy részében: az M1 híradóban, a Kossuth-rádióban, a megyei lapokban, a TV2-ben. És ezek elérése már nem 18.9%, hanem inkább 80-90%.
Szánalmasabb ország? Uganda?
@steinerzsiga:: m1 híradót naponta kb. kétszázezer ember néz (átfedésekkel, ez a nettó szám), döntő többségük napi visszatérő törzsközönség. A megyei lapok auditált példányszáma összesen/országosan negyedmillió. A Kossuth krónika több, az egy nap alatt kb kilencszázezer netto hallgató. Igen, fel tud ez menni összesen a másodlagos hírfogyaztással stb. kétmillióra, aztán a szóbeszéd stb. De ezek már mind egyre gyengülő involváltságú körök, amelyeknél a politikai üzenet csak akkor hat, ha nincs alternatívája,. Ezért nem kényszerűség belemenni ebbe a csúnya és (régi táborbeli szurkolóként mondom) fociminőségromboló mimikribe politikusoknak, közéletieknek.
@ATCG: Perón akkor már nem élt. A diktátor Videla személyesen adta át az aranyérmeket az argentin válogatottnak, aztán börtönben halt meg.
Hiv.: @jotunder:
Köszönöm, eszerint -“bár ő is megérte a pénzét” – igazságtalan voltam Perónnal szemben, hiszen Videla sokkal sötétebb figurája volt az Argentin történelemnek.
De, hogy Perónra és Viledára keresgélve azt olvasom, hogy a FIFA még a fair play díjat is az argentinoknak adományozta, az a az argentin-holland döntőn történtekre visszaemlékezve eléggé megdöbbentő, persze én legalább nyolcvannyolcig nagyon szerettem a holland focit; és különben is mit várjon az ember egy olyan szervezettől, mint a FIFA?
Hiv.: @ATCG:
…az Argentin történelemnek: …Argentina történelmének
@fortin2:
nem a következtetésedben nem értek egyet, mert sztem se kell belemenni ebbe egy ellenzékinek.
de a médiaelérés kapcsán van még pár tudnivaló: a közintézményekben kötelezően propagandára állított adók; az említett tv2 és kapcsolt részei, pl a prime, ahol a könnyű bebambulós szórakoztató sorozatok között a legteljesebb természetességgel jön a rövid híradónak, társadalmi célú hirdetésnek, kormányinformációnak álcázott gyűlöletkeltés, dezinformáció, sikerpropaganda, diktatúranormalizálás; a metropol ingyenes újság; az egyébként az ellenzékiekhez számolt médiában vásárolt propagandafelületek; a fb-elérések. tegyétek még hozzá, ami eszetekbe jut… nekem úgy tűnik, hogy nagyon is lehengerlő a gépezet
ahogy a szabad európa tanulságos 3 részes cikksorozata írja (2. rész), ennek a minden eddigitől eltérő hatalmi modell az alapja:
.
Rengeteg pénz termelődik így a rendszerben, de mivel a magánvagyon és a „politikai közösség” vagyona mindig is összekeveredett a pártfinanszírozásban, ugyanilyen fontos a Fidesz finanszírozásának másik lába: a magyar költségvetés közvetlen felhasználása. „A Fidesz összekeveri a saját és a kormánypolitikát, neki már nem kell óriásplakátra költenie.” A Fidesz a politikai közvélemény-kutatások vagy a pártpropaganda szinte egészét kiszervezte a kormánynak, illetve szintén állami pénzekből finanszírozott külső szereplőknek, mint a CÖF vagy a Megafon Központ. „A költségvetés arra szolgál, hogy finanszírozza a hátországot, vagyis fordult a dolog, nem külön pénzekkel kell ezt megoldani, hanem elsődlegesen onnan mennek a pénzek.”
https://www.szabadeuropa.hu/a/az-illegalis-partfinanszirozas-rendszere-ahogy-a-resztvevok-latjak-ii-micsoda-szolgaltatas-/32238888.html
.
sztem nem szabad lebecsülni a diktatúra ezen eszközeinek az erejét és a hatását, mert addig nem lesznek használható ötleteink ellene
Itt a Rai1-en van egy nagyon jó vetélkedő a szavakkal mondatokkal évszámokkal,
eseményekkel L’Eredita címen.
Kérdés: Mikortól és miért kék színű az olasz válogatott meze.
A felsorolt négy évszám közül 1911 volt a helyes.
Abban az évben az olaszok a magyarokkal játszottak egy meccset és zavaró volt számukra, hogy mind a két válogatott piros-fehér-zöld szinben “pompázott”.
…”Régi idők focija”…
Amúgy, hogy @allofarkucsillagnezo-höz kapcsolódjak a meccsek felvezetésében, szünetében és az utánuk következő “szagértői”magyarázatok közben is mindig szakítanak egy percet az aznapi “Orbán Viktor egy percben”-re.
Ez a világbajnokság ideje alatt legalább napi harminc percet jelentett.
szinben…: színben
@allofarkucsillagnezo:: én csak arra utaltam, hogy egy egyszerű mérőszám (mennyien kíváncsiak valójában a NEMZET NAGY ÜGYÉRE) alapján lehetne az ellenzéki személyeknek nyugodtan negligálni ezt a témát, vagy akár leleplezően beszélni róla. Az általános médiaagymosás más kérdés, az valóban nagyonnagyerőkkel zajlik, de hát ezt tudni…