Nyerhet-e Boris Johnson? UPDATE: FELADTA!!!!!
Abból, hogy a Johnson-stáb megkörnyékezte a biztos kieső Penny Mordaunt-t arra lehet következtetni, hogy elég messze lehetnek még a száz támogatótól, akiket holnap délután kettőig (Pesten három) kellene megszerezni. A jobboldali lapok érezhetően inkább Sunak-ot támogatják, akinek már 130 feletti a támogatottsága. Közben Boris emberei azt követelik, hogy a “Boss” nevét is terjesszék a párttagság elé. A hangulat most olyan, hogy Johnson nem nagyon lehet miniszterelnök. Braverman és Kemi Badenoch Sunakot támogatja, ahogy az ERG-nevű keményvonalas frakció volt vezetője Steve Baker is. Engem nagyon meglepett, hogy James Cleverly viszont Boris mellett állt ki.
Johnson félelmetesen jól kampányol, Rishi Sunakban viszont mintha sokkal jobban bíznának a “piacok” (néha elképzelem, ahogy ülnek a piacok az asztal körül és bíznak). Az biztos, hogy “difficult” döntések előtt áll a következő miniszterelnök (a “difficult” azt jelenti, hogy tényleg nagyon durva lesz és a választók utálni fogják). A konzervatívoknak olyan politikát kell folytatniuk, ami nagyon nem áll jól nekik, ez egészen biztos.
A hardcore jobberek (akiket azért nem lehet összetéveszteni az orbánista kommenthuszárokkal) látványosan utálják Sunak-ot, az LBC rádióban egy betelefonáló egyszerűen azt mondta róla, hogy nem is igazi brit, hanem amerikai, és persze indiai (ezt mind Sangita Myskanak sikerült elmondania a végtelenül cizellált konzervatív úriembernek).
De ezt Boris egyszerűen nem nyerheti meg. Nem azt mondom, hogy teljesen lehetetlen, de azt igen, hogy ezt most nagyon nem kellene kipróbálni.
Ez az ország nincs nagyon nagy bajban, de azért aránylag méretes bajban van, és ilyenkor nem BoJo-ra van szükség. És azt hiszem ezt most sok konzervatív szavazó is így gondolja, a parlamenti frakció nagy többsége bizonyosan. Ha hétfőn Sunak lesz az egyetlen jelölt (azaz már mehet is Károly királyhoz, egy “dear, oh dear”-re) az ország legalább egy időre megnyugodhatna, tea, sütike, ilyesmi.
abszolut nem ertek az angol politikai elethez, pofa es benyomas alapjan a borisra a kutyamat nem biznam, mig a sunak azzal az intelligens indiai pofajaval nekem szimpatikus. nem vagyok konzervativ
Sunakról nem tudok semmit, ami hatalmas előnyt jelent számára az én szememben Borishoz képest.
@outis58: Boris megtartaná Jeremy Hunt-ot pénzügyminiszterként. azt én el tudom képzelni, hogy képes lenne kezelni a helyzetet, de vannak problémák. egy Privileges Committee vizsgálat folyik Boris ellen azzal a gyanúval, hogy megtévesztette a Parlamentet. kicsit biztosan megtévesztette, ami miatt felfüggeszthetik. egyáltalán, ez az egész, hogy fellázadt ellene a saját kormánya, és most újra miniszterelnök lenne… én nem próbálnám ki.
Oddschecker most: Rishi Sunak 1/5 Boris Johnson 4/1
Ez azért bíztatóbb mint a minap.
@nyulambator:
“Bloomberg reporter Alex Wickham and the Sun’s political editor Harry Cole have both tweeted a screenshot which they say is of a post showing MP Chris Heaton-Harris in the Johnson campaign WhatsApp group claiming they’ve “now verified 100 MP nominations” and “completed paperwork to get on the ballot”
Fabricant is tweetelte. Én nehezen hiszem, de ha igaz, akkor a jövő héten háború lesz a konzervatív pártban.
@jotunder: : “A konzervatívoknak olyan politikát kell folytatniuk, ami nagyon nem áll jól nekik, ez egészen biztos.” Az élet nem csak kívánságműsor (sajnos).
“fellázadt ellene a saját kormánya, és most újra miniszterelnök lenne” : Én egy közös vonást találok a BoJo-Trump-Vitya(sőt még putyin is)-féle vonalban, amit az ő_pozíciójukban! és abban_a_mértékben! én nem igazán tudok tolerálni, és az a felelőtlenség.
“akkor a jövő héten háború lesz a konzervatív pártban” Azért remélem, ezt csak feszes felsőajakkal fogják vívni ;-).
Hiv.: @ijontichy:
Nem tudom, hogy Sunak mennyire hülye, de lehet, hogy nem elég eljátszani. Egy sikeres politikusnak annak is kell lenni.
@ijontichy:: Boris csak annyiban hasonlít Trumpra és Orbánra, hogy szeret a közönségnek játszani (“populista”), de egyébként sem nem gazember sem nem szélsőjobboldali, csak egy elkényeztetett alak. Visszajövetele szerencsétlen lenne, mert amolyan következmény-nélküli országnak tüntetné fel az UK-t; ha valamivel, akkor ezzel eddig nem volt vádolható ez az ország.
Megnéztem a nyáron egy Sunak-Truss vitát, ahol Truss adócsökkentést igért (be is tartotta), Sunak pedig kiadáscsökkentést, és ez utóbbi azt jósolta, hogy a Truss által tervezett politika felelőtlen gazdasági tévút a jelenlegi helyzetben. Igaza lett, és egyébként is Truss teljesen inkoherensnek tűnt, semmilyen kritikára nem válaszolt, csak azt hajtogatta, hogy majd az adócsökkentés felpörgeti a gazdaságot (hiszen Thatcher idején is így történt).
@valamár:: És most már Boris se lesz. Marad Sunak.
Tory leadership news latest: Boris Johnson pulls out of Tory leadership race
bakker, behazudták a 102 támogatót… simán nem volt meg neki, egyszerűen nem volt meg neki, és most magyarázza, hogy “well placed to win in 2024”. csak most legyen vége, sunak miniszterelnök lesz hétfőn és legalább egy ideig nyugi lesz.
@jotunder: Miért nem lep meg, hogy BoJo ebben is hazudott? Megint megjátszotta, hogy behazudom, hogy már meg is van, hátha akkor tényleg meglesz és sose tudja meg senki, hogy behazudtuk. Egyebek közt ezért is lett volna nagy hiba megint felelős pozícióba tenni ezt a felelőtlen szélhámost.
@valamár: Lehet, hogy nem gazember, de soha az életben nem kellett vállalnia semminek a következményeit, soha semmi nem volt az ő hibája, soha nem rúgta oldalba úgy tisztességesen az élet. Fel se fogja, hogy emberek életével, sorsával játszik. Teljesen alkalmatlan. Pünkt mint Trump.
Sunak Brexiter volt?
https://hvg.hu/vilag/20221024_boris_johnson_miniszterelnoki_poszt
https://telex.hu/kulfold/2022/10/23/boris-johnson-nem-indul-a-brit-miniszterelnoki-posztert
@Podvinecz marsall:
Persze, igazi örömbrexiter:
https://www.rishisunak.com/news/why-i-will-vote-britain-leave-eu-0
https://www.goodto.com/family-news/rishi-sunak-vote-brexit-background
@nyulambator: szerintem nem trumpli a boris. a trump egy amerikai tipusu, felkapaszkodott, muveletlen bunko. nincs meg a kepzettsege es a muveltsege h ratekintsen a dolgokra. a populizmushoz van erzeke. a goreny boris egy rohadek, gatlastalan, elkenyeztetett felelotlen xardarab, aki az orszaga sorsaval jatszhatott (ugy mint trump), de azzal – a szamomra nagyon lenyeges kulonbseggel – hogy mindene (kultura, hagyomany, penz, muveltseg, kapcsolatok) megvolt, h egy tisztesseges vezeto legyen, csak a lelkiismerete nem. ezert nekem trump jobb srac, o magat adekvatan hozta.
@velotanya: köszönöm. Megprobalom magam britnek kepzelni, aki nem elkotelezett egyik oldal mellett sem. Haaat… bar elismerem, nem tudok gyakorlatilag semmit a poszt-Corbyn Labour-rol, hogy milyen iranyban valtozott.
@outis58:
Nono, azért a trump nevű szardarab sem csóró családból jön, őt is befizette a család az egyetemre, el is végezte. Műveltséget az sem ad, a műveltség folyamatos munka, de képzetlen nem volt. Szóval a hagyomány és a műveltség hiánya igaz trumpra, de pénz, kapcsolatok, képzettség volt. A srác szót egyikre sem használnám, inkább átvettem a Te, bojo-ra használt terminológiád.
Sunáznám!
…Ja, nem ide.
.
(Persze nem látok rá a’inglis belpolitikára, de nemt’om, ez a’új fickó olyan… sunáknak tűnik nekem.)
🤡
Rishi Sunak isteni választás. Orbán kevertfajú európájának pont tökéletes mintapéldája.
Már kezdheti is oktatni Ricsit, hogy hogyan kell tisztafajú árják európáját építeni.
Már megy is haverkodni, hogy legyen kinek pofára esni.
Hiv.: @labrys:
Ez egy szerencsefia. Aki úgy tud nősülni, hogy zsebreteszi a királyt, az nem semmi. Nekem tetszik a kis gonosztevő, és kompetensnek is tűnik. Legalábbis tudja, mire vállalkozik.
A toryk meg elég szépen beálltak mögé. Már csak a bulizást kéne abbahagynia.
@szazharminchet:
a letezo szocializmus dicso vegnapjaiban jart a muegyetemre egy ‘barati’ afrikai nepi (emberevo) demokracia elnokenek fia, amolyan ifju fekete ember, mai pc megfogalmazasban. mi akkoriban mashogy neveztuk. egy rabszolgaval, talan nehany feleseggel (mar nem emlexem), stb. mivel irni-olvasni nem, vagy alig tudott barmi nyelven, a szolga jarta az egyetemet es vizsgazott eveken keresztul helyette, mig o bulizott az adofizetok dollarkaibol es aranyifjat jatszott, feketen. most h a trampli kepesitese kerult szoba, valahogy ez a tortenet jutott eszembe. hth 🙂
@velotanya: koszi, elolvastam a linkeket. az elso volt nekem igazan erdekes. a kis indus dolgozott a vilagban szanaszet, nagy nemzetkozi vallalatoknal, stb es a konkluzioja az volt h anglia jobban jar ha kihasznalja az onallosag elonyeit, megtartja a korabbi privilegiumait es magara hagyja az eut…. miert nem csodalkozom, h ez tetszik a toriknak. nekem meg nem, de en nem vagyok brit 🙂