Örülünk, Vincent?

Eredeti szerző: maroz

Mondják, hogy valami túra lenne itten, dikta, és mondják, hogy régebben én is mondtam ezt. Ééééén? Milyen libát, kérdeznék vissza zsigerből, de nem ér, mert hozzák a szövegem. Kurva net, itt aztán nem jöhet az ember azzal, hogy most mégsem bontaná ki az igazság minden kis szeletkéjét, mert a percen kibontja más. Szerencsére. Szóval beismerő vallomás, igen, mondtam. Bánom. Bocsánatot kérek attól, akit ezzel megtévesztetettem. Ma már nem mondanám, illetve ma már azt is tudom, hogy akkor sem ezt akartam mondani, csak volt egy ember, aki nagyon feldühített, és ha dühösek vagyunk, akkor indulatból. Megöllek, kitaposom a beled, anyád egy riherongy, ésatöbbi. Ha visszakérdeznek, akkor persze tisztázzuk, hogy nem, valójában nem öllek meg, és a kedves mamának is sok egészséget, hosszú életet, hanem csak annyiról van szó, hogy ezt a parkolóhelyet erőst a magaménak érzem, és te bátorkodtál elfoglalni. Az, hogy ez a bizonyos ember engem ennyire feldühített az – és erre is csak viszonylag frissen jöttem rá – nem az ő hibája, hanem az enyém. Ugyanis ha nem engedem magamhoz annyira közel azt az embert, akkor nem is tud feldühíteni. Hát, egy picit elkúrintottam ezt is, túl közel engedtem, de szerencsére még a végzetes liezon előtt sikerült korrigálnom. Tehát összefoglalva: mai eszem szerint Magyarország nem diktatúra és Orbán Viktor nem diktátor.

Ennek az eldöntéséhez nekem keresnem kellett és el kellett fogadnom valamiféle demokráciakritériumot, ahhoz hozzámérni ami van, és eldönteni, hogy bű, vagy bá. Erről mesélek most egy kicsit, meg arról, hogy miért is gondolom én ezt a kérdést lényegesnek.

(tovább…)