Rogán Antal: Nincs szükség sajtos pogira!
Eredeti szerző: jotunder
„We must never raise the price of the cheese pogie. (V.I.Lenin, 1920)”
Mint azt a kedves Olvasó már bizonyára tudja, Rogán Antal bejelentette, hogy a továbbiakban nincs szükség a sajtos pogira. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint egy modern demokráciában nagy kitömött zebrák vannak, színes mosószóda, választási retardáció, de a sajtos poginak nincs helye. Rogán szerint ha valaki meg akarja tanítani a mosómedvéjét tangózni, semmi szüksége sajtos pogira, elegendő a peronoszpóra elleni lábkrém. Azt is mondta, hogy a Fidesz választási programjának is része volt a sajtos pogi rendszer felszámolása, csak véletlenül ráejtettek egy nagy kitömött zebrát, és ezért nem látszott.
A Nézőpont Intézet telefonos felmérést készített, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy a magyar lakosság örülne-e, ha egy hatalmas sajtos pogival jól fejbe vernék őket, vagy inkább azt szeretnék, ha kapnának egy kis ribizlilekvárt. Kiderült, az ország 79 százaléka negatív véleménnyel van a sajtos pogiról, 21 százaléka meg ne csapkodja le a telefont, mert nem lesz jó vége. Felhívtuk Lánczi Andrást, aki közölte, hogy már korábban nagy monográfiát akart írni a sajtos pogiról, mert a konzervativizmus egyik alapvető kérdéséről van szó, korszakhatárról, és megkérdezte, tudtuk-e, hogy a Felvilágosodás kényszerítette rá Európára a sajtos pogit. Nem tudtuk, de sejtettük. G.Fodor Gábor szerint egy igazi férfias férfi eleve nem eszik sajtos pogit, hanem színes mosószódákról álmodik. Azt is hozzátette, hogy nagyon vonzónak tartja, ahogyan Orbán Viktor énekel, bár ezt nem kérdeztük. Kerényi Imre bejelentette, hogy várjátékokat szeretne rendezni az ügyben, és tervez egy harminc kötetes, hörcsögbőrbe kötött könyvsorozatot is, amelyben Gróf Pántossy Gereglye és Vitéz Szitáczki Malvinka sajnálatos módon elfeledett, a bolsevik-liberális kánonba nem illeszthető munkáit tárná a magyar középiskolások elé, Harcunk a Sajtos Pogi ellen címmel. Török Gábor blogbejegyzésében tévedésnek minősítette azokat a véleményeket, amelyek szerint a sajtos pogi betiltása teljes mértékben ellentétes a demokratikus jogállammal. Kifejtette, hogy sok minden múlik a tematizáláson, és azt is hozzátette: nem tartozik ide az a tény, hogy elfogadta kinevezését a Magyar Mosómedvetangóztatási Egyesület elnökségébe. Bayer Zsolt szerint a sajtos pogit eredetileg Weiszmajer Slómónak hívták, és valakit nagyon pofán kellene már vágni egy olyan abriktoló izével, mert mindennek van határa.
Várhatóan kedden pontosítják az Alaptörvényt. A 119. B § szerint ugyanis a sajtos pogit nem lehet betiltani. Független fideszes jogi szakértők szerint ezt egy sarkalatos törvényben lehetne olyan módon értelmezni, hogy: Nyuszifül, most nekünk van kétharmadunk, vagy neked? Na ugye.
A közszolgálati televízió izlandi tudósítója többször megrúgta a rejkjavíki főrabbit, amit az MTVA elnöke kisebb hibának minősített, és felhívta a figyelmét arra, hogy több szakmaisággal kell viszonyulni a sajtos pogi kérdéséhez.
José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke nyilatkozatban dicsérte meg a magyar kormányt, hogy mindig akkor tiltja be a sajtos pogit vagy adóztatja meg a nagy, kitömött zebrákat, amikor már éppen menne lefelé a vércukra. Közölte, hogy egyáltalán nem fenyegeti szankció Magyarországot, 2013 és 2020 között meg fogja kapni mind a nyolc euró negyven centet, ami jár, de most már menne krikettezni.
Tamás Gáspár Miklós véletlenül a Pemete utcai kisközértbe ment be az ATV helyett, de feltalálta magát, és közölte, hogy ő ugyan nem hajlandó a sajtos pogit védeni, amikor a világban millióknak nem jut színes mosószóda. Szomorúnak találta, hogy Magyarországon csak ő olvasta el Charles Pittout-Bussier anarchoornitológiai kiáltványát svédül.
Ez a mi „sajtos pogis” posztunk, a kilencedik sajtos pogis poszt a magyar blogoszférában, erre büszkék vagyunk. Jövő héten is számíthatnak ránk, amikor a tangózó mosómedvéket fogják betiltani.

Like this:

Like Loading...

@Magánvéleményem:
Ah, különös dolog az ízlés.
Nálam ez minimum a hónap posztja. Remek.
köszi, sikerült jókedvre deríteni egy ködös délelőttön. 😀
Egyetértek a pogácsák törlésével!
ÉLJEN A LÁNGOS!!!!
De Tóni: ehhez semmi közöd nem lehet!!
Sajtospogi 470 000 Ft-ért :).
index.hu/belfold/2012/10/16/oldalankent_470_ezerert_dolgozik_a_szazadveg/
@TG69: érdemes megnézni a szerződést: dr Lánczi András vállalkozó.
@TG69:
„Csank János vagyok, nem Olcsó János!”, hogy a Magyarországon világhírű Mestert idézzem.
@jotunder: Nagy V-vel, tehát Vállalkozó. Ez a definíció még az első oldalon van, két Századvég-cég és egy Strategopolis együtt értendő alatta, nem a saját nevében szignált.
@közösperonos átszállás: pedig ő tényleg vállalkozó, sőt Vállalkozó.
@jotunder: Miért? Ebben nincs semmi. Egy vállalkozási szerződésben van a megrendelő, meg a vállalkozó ugye.
@zsazsu4: ugye:)))
@jotunder: Erre nekem ez jut eszembe hirtelen :
„Ki az a Vincent? A névtelenek senkik maradnak akkor is, ha himalájányi véleményük van. Jöjjön ide, vállalja az arcát, a valódi nevét, megbeszélek vele bármit!” – fakadt ki Lánczi András filozófus, amikor interjúnk közben felvetettük: a kormányzattal szembeni megértő attitűdje újra azt eredményezheti, hogy – mint idén a Vincent blogon már egyszer megtörtént – lekurzusértelmiségizik. „Egyébként ha a kurzus az igazság oldalán áll, akkor szívesen vagyok „kurzusértelmiségi” – fogalmazott Lánczi”

Egyébként a vincent szerintem is tévedésben van, nem kurzusértelmiségi, hanem zsoldos katona. K ilehetne tenni a képét az oldal tetejére 🙂
index.hu/belfold/2012/10/16/lazar_janos_szerint_se_kell_a_lakcimnyilvantartas/
A poginak mostmár tényleg annyi.
@Lasombra: A Vár a te lelkeden fog száradni 🙁 😀
És a rektorok kussoltak:
http://www.origo.hu/itthon/20121017-orban-viktor-a-magyar-rektori-konferencia-plenaris-ulesen.html
@szerénységem: De csak nyilvánosan, mert négyszemközt még azt is bátran a szemébe vágták, hogy ilyen fasza miniszterelnöke ezeréve nem volt a hazának.
„Az [origo] által az előadások után megkérdezett rektorok megértően fogadták Orbán szavait, mindegyikük egyetértett a miniszterelnök által vázolt problémákkal, és örültek, hogy nem fog mindenhonnan kivonulni az állam”
Szétkúrta ugyan a felsőoktatást, de kompenzációként fényességes jelenlétével aranyozta be a rektori konferenciát. 1:1, győzelemmel felérő döntetlen.
Bankszövetség 2.0
endresy.blogspot.hu/2012/10/visszanezve-2002-re.html