WTF baloldal (válasz a Kettős Mércének) 1.rész
Eredeti szerző: jotunder
A Kettős Mérce blog elindított egy vitát a baloldaliságról „WTF baloldal” címmel. Ezt a posztsorozatot hozzászólásnak szánom.
1. 1989. augusztus 11.-én érkeztem meg az Indiana állam-béli West Lafayette-be, és azt az őszt a Purdue Egyetem kollégiumában töltöttem. Nem emlékszem pontosan, mikor kezdtem arra vágyni, hogy elhagyjam az országot, évekkel voltam fiatalabb, mint ma Jámbor András vagy Papp Réka Kinga. Akkor hallottam először a liberalizmusról és a konzervativizmusról (a baloldaliság nem érdekelt), honnan a francból tudhattam volna, hogy miről van szó. Sokat jártam úszás után a könyvtárba, és mindenféléket összeolvastam. Számomra ezek a meghatározó olvasmányélmények, a padlón fekve olvasott könyvek a konzervativizmusról.
Gyerekkoromban Deutsch Tamás szülei összejártak az én szüleimmel, a mamáink gimnáziumi barátnők voltak, és bizony én még az Orbán Viktorral is erősen szimpatizáltam, ha nem megyek ki Amerikába, lehet, hogy beléptem volna a FIDESZ-be. Ehelyett ott voltam a Pat Buchanan és a Dan Quayle választási gyűlésén.
Számomra Antall József halála nem a Kacsameséket jelentette, hanem azt hogy másnap a könyvtárban Erdős Pálba ütköztem, aki azt kérdezte tőlem, hogy igaz-e, hogy rendkívüli állapotot hirdettek Magyarországon. Írogattam a HIX-re, már akkor is elég sok mindenkinél kihúztam a gyufát, de az igazság az, hogy kimaradtam a rendszerváltás utáni évekből, azoknak az éveknek a mondataiból, hangjaiból, érzelmeiből.
A keretes történethez tartozik, hogy ezeket a sorokat egy angliai egyetemi városból írom, és bár aránylag gyakran járok haza, valójában kívülálló lettem. Nem tudom, hogy mikor lettem az, azon a délelőtt, amikor először láttam meg a lausanne-i Bel Air trolimegálló ATM-masinájának képernyőjén életem első, bayerzsolt-i értelemben vett, komoly fizetésének megérkezését, vagy amikor az a bizonyos telefon csengett állásügyben. Nem érzem a bőrömön Magyarországot, néha nagyon komolyan szeretném érezni, de valójában nem érzem. Ahogy az ember a bőrén érez valamit, úgy, bizony nem érzem.
……………………
2. Mostanában Jeremy Corbyn (ő a brit Munkáspárt erősen baloldali elnökjelöltje) nevét rakom be először reggel a Google News keresőjébe. Laurie Penny-t, Owen Jones-t, Labour-Uncut-ot olvasok, és persze gyakran kell utána néznem bizonyos neveknek, amelyekről soha az életemben nem hallottam. Nem nagyon tudhattam én eddig arról, hogy mi történt a hetvenes-nyolcvanas évek Angliájában, ki volt az a Michael Foot, mi az az „entrysm”, nem hallottam azokról a személyiségekről, botrányokról, történetekről, amelyek ehhez a szigethez tartoznak, amelyeket úgy kellene ismernem, mint Semjén diplomaügyét, a Vajna Tímea bizsujait vagy a Schmidt Máriát. Nekem évekre visszamenőleg kell(ene) felfedeznem a brit politika finomságait, azokat a címoldalakat, amelyeket nem láttam, azokat a vitákat, amelyeket nem hallottam, és nem is biztos, hogy valaha sikerül megértenem ezt az országot, olyan mélységben, ahogy azt szeretném.
Mindazonáltal, ez a történet, a brit baloldal furcsa válsága az, amibe bele tudok kapaszkodni, ami viszonyítási alapul szolgálhat ehhez az íráshoz.
……………………….
3. Az 1989-es új magyar Alkotmány 2. paragrafusa szerint „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek.”
Igen, az új Magyar Köztársaságban még úgy definiálták a jogállamiságot, hogy abban a demokratikus szocializmus értékei is érvényesülnek. Például a 70/(4) paragrafus szerint: „Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.”
Valószínűleg a magukat jobboldalinak tartó magyar állampolgárok jelentős része is tökéletesen azonosulni tud ezekkel a sorokkal, a szavak megválasztásával, a mondat sajátos lüktetésével. Noha, ez az 1949-es népköztársasági alkotmányban majdnem pontosan ugyanígy szerepelt:
46. § (1) A Magyar Népköztársaság biztosítja a dolgozóknak a pihenéshez és üdüléshez való jogát.
(2) E jogot a Magyar Népköztársaság a törvényes munkaidő, a fizetéses szabadság és a dolgozók üdülésének megszervezése útján valósítja meg.
Ez itt pedig a sztálini szovjet alkotmány egy részlete, ahonnan ezek a szavak átszivárogtak a magyar alkotmányokba.
ARTICLE 119. Citizens of the U.S.S.R. have the right to rest and leisure. The right to rest and leisure is ensured by the reduction of the working day to seven hours for the overwhelming majority of the workers, the institution of annual vacations with full pay for workers and employees and the provision of a wide network of sanatoria, rest homes and clubs for the accommodation of the working people.
Ugyan mitől lesz egy 53 éves magyar melós jobboldali, amikor a zsigereiben vannak ezek a szavak, a dolgozókról meg a pihenésről, padlóra köp a kapitalizmus említésétől is, és tisztesség ne essék, de még egy kisebb zsidózásféle is előtör belőle, ha a piac szót a szatyor és a másfél kiló pacal kifejezésektől lényegesen eltérő kontextusban hallja. Az 53 éves brit melós, akinek rezonál a szíve a pihenéshez való jogra, akinek van valamiféle kisebb (sokkal kisebb) issue-ja a capitalism-mel, az a brit Munkáspártra fog szavazni, és ha tagja is a pártnak, már el is küldte szavazatát Jeremy Corbyn-ra. Itt egy megjegyzés kívánkozik. Vannak, akiknek feltűntek Lengyel László szürke kardigánjai. Azok bizony Dolce e Gabbana öltönyök azokhoz a fess kis kötött mellénykékhez képest, amelyeket Jeremy Corbyn a fénykorában a lehető legnagyobb természetességgel viselt. Autója ma sincs, minek az, ha van vonat meg busz. Vannak bizonyos szavak és formák, amelyeknek meg kell értenünk a jelentését, és azok a jelentéstartalmak a Kőbányai Világos illetve a Newcastle Brown Ale („the Dog”) környezetében valahogy máshogy alakulnak.
………………………………..
4. Azzal a kurva kommunista rendszerrel nem tudunk mit kezdeni. A legegyszerűbb megoldás, Herr Obersturmbannführer Boross Péternek is bejött, rezzenéstelen arccal azt mondani, hogy mi ott sem voltunk. Ötvenhat volt meg nyolcvankilenc, ami közte van az valahogy kimaradt. A legdurvább kommer televíziós rendvédelmi propagandaműsor a hírhedett Kékfény vezető munkatársa Stefka István elvtárs ma jobber rezsimszolga. Nem kell róla beszélni (de, valójában de). Persze van ennek a kellemetlen kommunista ügynek egy másik oldala is, a reformkommunisták azért nemcsak reformok voltak, hanem kicsit kommunisták is, és egyesek közülük kicsit korábban kevésbé voltak reformok, inkább csak kommunisták voltak, és az a kis piros a szájuk szélén sem feltétlenül ribizlilekvár volt. Voltak vallásos emberek, akiknek felmentésük volt (a felmentésnek esetleg csak olyan apró ára volt, hogy nem mehettek egyetemre, meg mondjuk a gyerekük sem mehetett egyetemre, főleg vidéken) a kamumarxista mosolygás alól, és volt kb. annyi ellenzéki, hogy tíz rabomobilban kényelmesen elfértek volna. Zúgott azért itt az ének az április négyről, érctorkok harsogták a felszabadítók hősi nevét, álltunk a vártán Madrid határán, drága volt a bunkócska, meg ilyesmi. Igen, továris ucsityelnyica nyikto nye atszusztvujet volt leginkább, még ha elég sokan úgy is emlékeznek, hogy ők azon ucsenyikek közé tartoztak, akik pedig mégis. Hát nem. Itt még az Orbán Viktor is KISZ-titkár volt, a papája meg akkora bolsi, hogy a Commandante Che Guevara is elhajlónak tűnt volna hozzá képest, de mondjuk nem volt ezzel egyedül, nagyon nem. Valahogy túl kellett élni azt a két-háromszáz évet, amennyire az ideiglenes hazánkban állomásozás időtartamát a hetvenes években becsülték. És közben volt LGT, Omega, meg Piramis, Sodrásban, Ötödik pecsét, István a király és a Ki lesz a bálanya, Kellér Dezső, Komlós János meg a Hofi Géza. Ez egyáltalán nem logikus.
…………………………….
(folyt. köv.)
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519062-6ae6406f00830' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519062&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519062-6ae6406f00830&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519062-6ae6406f00830' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@kltebtk: nem, pontosan:munkás, paraszt, értelmiségi, egyéb. a 60 években voltam érintett, a 70 évek elején enyhítették…de az osztályidegen nomenklatura fennmaradt az évtized végéig.
@evasanyoca:
Transzindex: (2013) :
50 éve törölték el Magyarországon a származási kategorizálást az egyetemi felvételiken
@kltebtk: nem tudom, de gyakorolták……sok minden volt és van ma is, aminek már régen nincs jogi alapja, de művelik…az öcsém felvételi lapján még rápecsételték 68-ban…de biztos igazad van.
@kltebtk: azaz 1960-1957=3 év
a mai orbángeci 1998-2015 között taccsra is tette az egész szart…
de ha 2010-2015=5 évet veszek akkor túlszárnyalt mindent csak a kasztokat kellene még törvénybe foglalni és máris ie.: 14. századi India…mecsoda naccság???
@kltebtk: naaa…. még az én időmben is volt ilyesmi, pedig én még mindig egészen fiatal vagyok. egészen rohadt dolgok is voltak az én időmben.
@jotunder: nem tudom, hogyan kellene reagálnom arra, mikor rendesen „alátámasztva jogi környezettel” de cáfolják az általam testközelben tapasztalt, átélt dolgokat….egyszerűen nem tudom ezt kezelni, jó nem is vagyok már naposcsibe, kisebb a türelmem, de akkor is, egy másik blogon egyszerűen ” anyó rózsaszín köd ül a szemeden”-nel pimaszkodtak velem, és nem tudom kezelni…..
korábbi hsz-edmhez:
http://www.facebook.com/vallaskritika/photos/a.705335016238202.1073741837.638742859564085/719545811483789/?type=1&theater
teljes a bizonyosság…és ha nem találja meg a pantheon-ban akkor csinál magának egyet
Hát, mindenkinek megvan a története, hogy hogyan vették föl az élcsapatba, mert ugye itt a fölvettek kommentelnek.
Én úgy tudom, hogy a Kádár alatt a korosztályok 10 %-a járhatott felsőfokú képzésre. De lehet, hogy a szám csak a nappalira vonatkozott. Nem tudom.
Annyira kevés volt, hogy például általánosan elfogadott volt, hogy az iskolákban képesítés nélküli pedagógusok dolgoztak,
a hivatalokban, gyárakban egy technikus képzettséggel már középvezetők, vagy igazgatók voltak.
De már a harmincas években is ott ültek a gyárigazgatók az iskolapadban, hogy érettségit szerezzenek, ha valaki látta Kabos Gyulát, amikor az oskolában felel, és súgást kér….
A 10%-os szám kitartott egy darabig, mert 2000 után nyitották csak szélesre az egyetemek kapuit. 2010 után ismét záródnak.
Aki ki akar javítani, az hozzon pontos számokat, mert megköszönném.
Szóval azon rágni egymást, hogy a templom, vagy a diplomás apuka, vagy az 56-os feketelista, vagy a kisz lehetett mindennek az oka….
Protekciós felcsúti párttitkárgyerekek a 800 ezer párttag háromgyerekes szapora családjaiban – voltak bőven.
Simán lefedték a teljes továbbtanulási potenciált.
A művészeti, a sport és a vallási oktatással együtt…. és 100%-ban.
Szerintem.
Szerintem még egy-két év piactisztítás és hamarosan a bombabiztos állásokban üdülő fideszesek lesznek az egyetlenek, akik tanulni fognak.
Ahogy Kádár alatt.
Igaz, nekik a vezető állások ott várakoznak a diplomaosztásra, ahogy Dajcstomira, vagy bármelyik fideszes családi barátra.
A többi igénytelen meg járja addig az élet iskoláját.
@jotunder: a rendszer-értést segíti, csak ezért egy komment: mindkettőtöknek igaza van, mint erősen érintett jelzem, hogy a vallásossághoz, egyházhoz tartozáshoz való viszony elképesztően különböző volt, nem függött település-típustól stb. Sokhelyütt nemhogy probléma nem volt belőle, de az adott település vezetése (igen, a párt-titkárral súlyosbítva is) mindenben segítette a papot, a gyülekezetet, másutt beszóltak a templomba járó tanároknak. Nekem tanárszakos egyetemista társaim sora a hetvenes ével végéről meglehetősen nyíltan voltak vallásosak (pap gyerekek stb.), a nyolcvanas évektől már bölcsészképzéseken is. A hetvenes években került ki Dubnaba nyíltan és mélyen vallásos tudós nem egy. Ugyanakkor hurcoltak meg diákokat pap gyerekként másutt, gyakran.
A sztorikon túl: a kádárizmus lényege 62-től éppen az volt, hogy káundká slamperájjal és a kis kiegyezésekkel ameddig csak lehet, békén hagyni mindenkit, „elvi programot” csak esetlegesen és személyfüggően valósítottak meg. Az egyházak ezt élték meg, nem csak a békepapokat és a nyüzsgő ügynököket. Nem volt ez szabadság, csak épp a proletár-diktatúrára is alkalmatlan rezsim.
@evasanyoca:
Én is éltem _NAGYON_ kis városban. Annyira kis városban, hogy akkor még község volt. És igen, mindenki ismerte egymást.
És ez rohadtul nem jelentette azt, hogy a rendeletileg felsorolt vétségeken túl bárki bármivel felfüggeszthetett egy érettségit! Még a hatvanas évek elején se! Vagy be se mehetett az írásbelire (ha megbukott év végén) vagy puskázáson kapták! De ehhez a párttitkárnak a világon semmi köze nem lehetett! (hacsak nem az igazgató volt a párttitkár) És virtigli kisvárosban telefont valóban csak a „legfontosabb” emberek (SE) kaptak, egy igazi kisvárosban csak az orvosnak, tanácselnöknek, körzeti meghízottnak, iskolaigazgatónak, téeszelnöknek volt telefonja! Tekerős, postán keresztül kézzel kapcsolós (Mancika drága, kapcsolja nekem a tanácsot!) és ha Mancika bezárt és hazament, akkor maradt a küldönc! A hatvanas évek végétől (mechanizmus!) kezdtek a nagyobb kisvárosokban kisebb telefonközpontokat telepíteni. Aztán a hetvenesek végén kezdtek konténerközpontokat lerakni. Lakást meg kiutaltak (rohadtul keveset) orvosnak, helyi üzem igazgatójának, főmérnöknek, ritka szakos tanárnak, egyéb nélkülözhetetlen fontos embernek. Ebbe ugyan volt beleszólása a pártnak, de kisvárosban jellemzően ÉPÍTETT az ott lakó család gyereke, vagy bővítette a szülői házat, beépítette a padlásteret.
Nekem meg két unokatestvérem végzett a Lomonoszovon. De akkor most licitáljunk?
Nem csapkodok, csak rohadtul elegem van már abból, hogy az „átkosban” még a méz is epekeserű volt és egy szaros községi párttitkár élet-halál ura volt!
NEM VOLT AZ!
Igen, meg tudta keseríteni valakinek az életét, (pláne, ha nagyon gerinctelen csicskákkal volt körülvéve), de egyrészt ha valakinek volt vér a pucájában, még egy járási VB-titkárnak is kiharcolhatott egy pártfegyelmit, másrészt röhögve arrébb ment egy járással és kalap!
@fortin2:
Igen, ez volt a _SLAMPOS_ létező!
És engem „E” kategóriásként egyből vettek föl egyetemre, mert 20 pontos volt a felvételim, hiába vittem olyan jellemzést magammal, hogy felért egy vádirattal! És igen, a „Szochazások” előnyt élveztek a felvételinél (egy mezei párttag gyereke nem!), aztán a négyötödük kibukott az első évben.
látom, szépen beindult az agnoszkálás…a múlt az csak egyféle lehet, de itt már volt legalább százféle és a sornak nincs vége…a szubjektív szemüvegen át az objektivitásba az mintha nem lenne jellemző…kell csinálni múltat annyi félét amennyit nem szégyelltek és akkor a jövővel már nem is kell foglalkozni aszt majd 15 év múlva fogják -talán mások?- átfösteni, mint a ragyogó múl lesz számontartva …jobbágy és szolgalelküségi romantika…mert az olyan szép volt… az erdők helyére meg kőszobrokat kell ültetni vasbeton és műkő burkolatra, mert az olyan modern…hogy oda ne rohanjak
Ha valami átlagot akarnék vonni a szubjektoktív szenvedéstörténetekből, akkor azt mondom, hogy a magyar értelmiség falun született, amiből később kisváros lett, aztán nagyobb városi egyetemi kollégium,
benősülés és kormánymegbízatás.
Aztán rájöttek, hogy a legjobban egy falusiakból álló kollégiumi párt hiányzott nekik, hogy megmondja, hogy mennyire egy vérből valók.