A Mandiner mától hivatalosan is a magyar pártállam része
Eredeti szerző: jotunder
“Tíz kiadóvállalat, közöttük a Mandinert kiadó Mandiner Press Kft. csatlakozott a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz. Az alapítvány idén ősszel többek között azzal a céllal kezdte meg működését, hogy a magyar írott sajtókultúra fennmaradását segítse. (mandiner.hu)
A nyilas szennylapok közé vétette fel magát a Mandiner, közvetlen pártirányításnak vetve alá magát. Gratulálunk az egykori Reakciónak. Kíváncsi lennék, mit szól ehhez Oli bácsi vagy Turulmadár.
Soha demokratikus országban ilyen sajtókonglomerátum nem létezett. A fasiszta Magyarországon már a látszatra sem ügyelnek.
Ami meglepőbb, a Szabad Földet is megvették és beletették.
Megvonom öntöl a szót. A mai ülésnapon ebben a témában már nem szólhat hozzá.
@Bogomil: Meglepő? Puch már rég lepaktált velük és elég sokáig fideszes lap volt…
.
Semmi meglepő.
A centralizált, monopolisztikus, hierarchikus rendszerek előbb-utóbb eljutnak ide.
A Rákosi-rendszernek ehhez kb. két év elég volt – ők előbb. Most az Orbán-rezsimnek kb. nyolc év kellett hozzá – ők utóbb.
Ja, és Turul_2_-nek jó orra volt; még időben lépett. Btw. a mandi már évek óta olvashatatlan volt. Nem csak a borzalmas kommentelői, de a cikkei is. Olvassa, akinek hét anyja volt.
.
Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók…
@HaKohen: Lelépett, a Corvinusra, Lánczi mellé. Nyilván ez aztán az autonómia. 🙂
@Uni1002:
Helyesen: aki disznók közé keveredik, megeszik a korpákok…
@Wolff:
Tudom, de ennek ellenére ő sem fekete-fehér. A 2014 előtti mandi blogot (nem a portált!) sokra becsültem. Voltak borzalmak ott is, és borzalmas kommentelők is (tudod, nem magamra vagy néhány odaránduló vincentesre gondolok). De nem volt teljes mazochizmus olvasni és kommentelni, mint manapság. És az “Ilyen ország pedig nincs” sorozata kifejezetten jó volt.
Na de mint tudhassuk, így változik transzneművé a Mundusok góriája…
.
Még a rendszerváltás környékén állapította meg valaki, hogy a magyarországi alapítványok abban különböznek a külföldiektől, hogy utóbbiaknak pénzt lehet adni, a hazaiaktól pedig (állami) pénzt lehet kapni. Ha nem tévedek, ez is afféle intézmény.
@HaKohen: egyetértek, régen lehetett tudni, hogy mik az értékeik és az érdekeik, de ezt valamennyire átszűrték a józan észen. épp azért kedveltem, mert informatív volt, hogy jé, többé-kevésbé hitelesen lehet így is gondolkodni, sőt akár igazat is tudtam adni nekik egyben-másban. meg az a banda csinálta az árokásó blogot is, meg kínai kálmánt azóta is értéknek tartom stb. az akkori gárda pl. rezsi szilárdon jóízűeket röhögött volna, a mostani meg lesi a szavát (aki átfedés, na az volt a régiben is gázos).
@HaKohen: Helyesen: aki disznók közé keveredik, az megeszi a korpát.
” Gratulálunk az egykori Reakciónak” JC…Reakció blog. Egy okádék. Félnótások írták.
Miért kell utólag is úgy tenni, mintha pont a Mandiner lenne a meglepő ebben?
@jotunder
ki az az oli bácsi?
amúgy azt nézted h géfodorék milyen tempóban szálltak bele az egyetemekbe?
@zsírPubli: Oli bácsi egy kiváló magyar történész.
Hogy mit csinál most Oli bácsi? Hát többek között, gondolom, szomorúan nézi, ahogy a mandineres verőlegénykék levadásszák Csunderlik Pétert, aki Oli bácsi tanítványa volt, nem máshol, mint az MCC-ben. (Talán nem vadásszák le, csak mint harapós kutyák, bele-beleharapnak a bokájába, de az is elég rossz.)
Egyébként szinte az a csoda, hogy magát Oli bácsit nem kezdték még megvádolni valami jó kis Trianon-relativizálással.
Amúgy mellékszál, de jól értelmezem, hogy most mindazon személyekről, akik a “tulajdonukat” “felajánlották” a “közhasznú” alapítványba, szóval róluk most egyértelműen kiderült, hogy strómanok voltak?
@jan: Veszprémy nem Oli bácsi tanítványa?
@jan: Ez az “önkéntes felajánlás” talán a leghátborzongatóbb az egész történetben.
@jotunder: Lehet, de nem tudom. Nem forgok annyira történész körökben.
Amúgy a régi Mandinerre azért neheztelek, mert őket olvasva alakult ki bennem az a tévképzet, hogy a Gyurcsány-féle bohóckodás után majd egy komolyan vehető, korrekt, kulturált jobboldali kormányzás jön. 2010-ben huhogóknak tartottam azokat, akik már akkor Fidesz-diktatúrától féltek. Persze nyilván nem direkt vezettek félre a régi mandisok, ők is azt hitték, hogy majd valami jó jön, emlékszem mennyi filozofálgatás ment a “jó kormányzás” mibenlétéről stb., azt lett belőle egy primitív maffiállam.
@Aegopolis2: De csak akkor, ha feltételezed, hogy a magántulajdonukról van szó. Amikor a parasztok “felajánlották” a tsz-nek a földjüket, az hátborzongató volt. De itt inkább az van, hogy az egyik stróman-technikáról átváltanak a másik stróman-technikára, a valódi tulaj változatlan lesz…
@jan: Persze, a Lokál vagy a New Wave Media Group útja “egyenesen” vezetett ide, de mondjuk a Gong Rádió anno nem nagyon nem úgy kezdte, hogy most Liszkayt “kérje fel” keresztapának. Kicsit a takarékszövetkezeti szektor átalakítására hasonlít a sztori. Az is szép fegyelmezetten – és főleg nagyon-nagyon önként – lezajlott.
@Wolff: @Hölderlin ist ihnen unbekannt?:
Tanulság: Mától kezdve nem kell napilapot járatni vagy venni. Informálódásra ott a van a neten a blogjava.
http://www.blogaszat.hu (Amíg nem tiltják be a hazai portálokat.)
@jan:
“jól értelmezem, hogy most mindazon személyekről, akik a “tulajdonukat” “felajánlották” a “közhasznú” alapítványba, szóval róluk most egyértelműen kiderült, hogy strómanok voltak?”
Ez nem is lehet kérdéses.
Kívülről nézve a magyar demokrácia virágzik. Ezt onnan lehet tudni, hogy a magyar értelmiség virágnyelven cseveg. 🙂
@s.g.l.: “Mi ez ha nem a mostani ellenzék – akkori hatalom ostobaságának bizonyítéka?”
Annak jele, hogy erőforrásokat (=államtól lopott pénzt) nem sajnálva, törvénysértéssel (GVH, Médiatanács, Mediaworks) nem törődve hajlandóak a srácok mindenkit lenyomni, mindent bekebelezni, mindenki mást kitúrni, eltaposni.
Az az érvelés pedig, hogy “a szocik miért nem loptak maguknak rádiót meg tévét?”, mi más is lenne, mint a te ostobaságod bizonyítéka. (Megjegyzem, rádiót például loptak is, csak a Fidesz kurva gyorsan kicsinálta.) Ezzel nem lehet felmenteni a Fideszt, a te érvelésed pedig pont arra megy ki.
Az Origó mint iskolapélda NYT – international edition
http://www.nytimes.com/2018/11/24/world/europe/hungary-viktor-orban-media.html
@közösperonos átszállás: Ostoba te vagy kishugyos!
Ha nem ismered hogyan volt és higyan vagy akkor ne személyeskedj, minden hülye a tudatlanságát személyeskedéssel leplezi!
Ezt felfogod?? Undorodom a személyeskedő húgyagyuaktól oldalfüggetlenül!!
2002-ig milyen is volt a média helyzet?
Hogyan tünt el a szociké és hogyan is nőtt a fideszé?
Szóval ha ha hülye vagy valamihez ne reklámozd!
Szoci éra alatt éíptette ki a fidesz a média birodalmat! Sőt a gazdasági birodalmát is!
Mi volt a kezdet? Az hogy a hülye Kuncze nem fogatta le a lakáscsaló és székháztolvaj két fideszest, OgV- és Simicskát! Innen van az eredenedő bűn!!
Mondjuk indulásnak ennyi és aztán guglizz!!
ha meg nem érted amit írtam akkor ne vonj le téves következtetést!
A fideszt nem mentettem egyetlen betűvel sem, hanem a szok tesze-toszaságát emletem ki akiknek köszönheti a fidesz a média birodalmát, hatalmát!
stb!
Felfogod?????
@jan: @Aegopolis2: @trabant: stb:
hvg.hu/itthon/20181129_Adni_jo
.
@zsírPubli: tortenelem.mandiner.hu/cikk/20160511_ablonczy_balazs_interju_dehogy_zsakutca_a_nacionalizmus
Jámbor András kiakadt Puchra:
merce.hu/2018/11/29/puch-laszlo-te-nyomorult/?fbclid=IwAR0hzK_y9EKpeHY1S8Q3iq0JMUT-bej9omNTH9c50OJnU2JBhyzgJi3RDFA
@jan: Te hol voltál 1998–2002 között.
Ami most van az annak a folytatása. Kis korrekció, a módszerekben Tokaj helyett Felcsút, bor helyett stadion, de ennyi.
@jan:
mert őket olvasva alakult ki bennem az a tévképzet, hogy a Gyurcsány-féle bohóckodás után majd egy komolyan vehető, korrekt, kulturált jobboldali kormányzás jön.”
igen. hiperaktív, nagyarcú, keményen széljobbos nézetekkel is kacérkodó fiatalok, akik egy részéről sütött, hogy az anyjukat is eladnák a karrierért.
ez nekem legkésőbb 2008-ban lejött, neked nem?
Nocsak-nocsak. Valakik elmentek a Mandinertől?
mandiner.hu/impresszum