A rezsim születésnapja és egyéb fontos események
Eredeti szerző: Kettes
A Hoppál Péter Trollakadémia közleménye
Lelepleződött a Fidesz trafikmutyija! Nem elég, hogy a Fidesz több ezer magyar családot fosztott meg a megélhetését jelentő családi trafiktól, de a mutyiban kiosztott trafikkoncessziókkal fideszes polgármesterek pereputtyát juttatta kiváltságos helyzetbe. A Hoppál Péter Trollakadémia véleménye szerint Orbán Viktor magyarázattal tartozik a magyar emberek felé, hogy a halálkufárkodással szerzett dohánymilliárdokkal tankolja-e meg a kampánybuszát, vagy izé, dízellel.
Erős héten vagyunk túl. Sikító üveghangon pörög a Fidesz választási kampánya alig egy évvel a választások előtt. Beizzították Hoppál Pétert és Hoppál Pált, a két sziámi táncoskomikust, hogy a dadaista sajtóközleményeikkel undorba és halálvágyba fojtsák a választók maradék érdeklődését is. Rogán, Répássy és Selmeczi a maguk idejében már felfoghatatlan lokális minimumok voltak, mégis hogy előreverekedték magukat a pártkarrier korrupcióval, cinikus hazudozással és seggnyalással szegélyezett útján. És akkor jön Hoppál és Zsigó, ez a két bükkfagatyás, közműtúlszámlázáson megtollasodott suksükölő kisvárosi fideszkáder, és leiskolázza a műfaj klasszikusait. Bajnainak ideje sem volt felfogni, hogy drogliberalizálás fontolgatásába keverték, amikor már rezsicsökkentés elleni multinacionális összeesküvés vádját vágták a fejéhez, hogy a harmadik nap Amerika-barátsággal (ami köztudomásúlag az árdrágítás és a sötétben bujkálás minősített esete) inszinuálják, sikerrel. Uramisten, mire lesznek képesek ezek a fiatalok, ha egyszer bizonyítási lehetőséget kapnak mondjuk az orosz-magyar gázkereskedelem területén, és megcsináltatják a fogaikat?
A héten egyébként a szervezett bűnözés történetének legpompásabb, csoportosan elkövetett védelmipénz-szedése bontakozott ki a magyarok ámuló szeme előtt. Száz és száz fideszbűnöző csodálatos szándékegységben, a rezsimre amúgy nem jellemző módon jól megszervezett akciósorozattal szedett el a dohányosoktól mintegy ötvenmilliárd forintot, és osztotta el a klánok között. Az ügy egyedülálló eleganciáját jelzi, hogy azt sem eltitkolni, sem eltussolni, sem letagadni nem kell, inkább társadalmi célú óriásplakáton kéne hirdetni, mint annak bizonyítékát, hogy a NER magasabbrendű az ortodox európai válságkezelésnél:
“Melyik országban sikerült néhány tucat politikusnak ötvenmilliárd forintot ellopnia a népétől úgy, hogy azok fel sem néztek közben a lábujjpiszkálásból?
Nigériában?
Szomáliában?
Tádzsikisztánban?
Fidesztánban!
A Fidesz jobban lop.”
A héten volt a rezsim születésnapja. Április 25-e az Alaptörvény és Orbán második eljövetelének napja. Ehhoz képest sehol egy vezércikk, sehol egy lendületesebb seggnyalás, kivéve Borókait (Gábor, rád mindig lehet számítani, ha kicserepesedik valahol egy valag). Arra számítottam, hogy legalább egy háromórás agyzsibbasztóan monoton hangon előadott Áder-beszéddel, egy rendkívül osztályfőnöki órával, vagy néhány, a barátoknak kiosztott járásnyi termőfölddel megemlékezik magáról a rendszer. De nem. A rendszer megint megfeledkezett magáról.
De hát kit érdekelnek ezek az ügyek, amikor végre kiderült, hogy Gyurcsány. Már rég tudtunk meg valamit Gyurcsányról. Én például tökéletesen átéreztem Orbán Viktor izgalmát, aki a napi sajtóból tudta meg, hogy Gyurcsány embere, pontosabban Gyurcsány emberének az embere találkozott az alvilággal, és eladta neki a lelkét. Tehát Gyurcsány, vonta le a következtetést briliánsan Hoppéter Péterpál szóvivő. Gyurcsányt mégsem viszi el az ördög. Meg a fekete autó sem, meg a fehér Škoda Fabia sem. — Sok álmatlan éjszakát okozott nekem, míg az ügy összes mozzanata összeállt a fejemben — mondta Rákosi Mátyás szerényen a Rajk-per koncepcióját prezentálva. De ezt nem ide akartam írni, csak rajta maradt a vágólapon.
Orbán Viktor őszintén megdöbbent. Ilyen van? Egy titkosszolgálati tiszt leül egy bűnözővel, és alkudozik? Hát micsoda dolog ez? Én még ilyet nem láttam. Még akkor sem, amikor Pintér Sándor leült Dietmar Clodóval vagy Kubatov Gábor a fradista gyilkossal. Még akkor sem, amikor Merkel csak a testőrei jelenlétében volt hajlandó együtt ebédelni velem. Észbontó. Hívják ide a Hoppálokat, énekeljenek és táncoljanak valamit, meg küldjék be azt a faszlengető motorosgyereket is, meg akarom mondani neki, hogy már nem haragszom rá.
@is:
lószart nem volt meg. jó, persze, 2006-ban végleg elözönlötték az önkormányzatokat (nem véletlen a nagy adósságelengedési hullám), de ezek az emberek nem 2006-ban születtek.
tipikus példa a jani, aki a korai köztársaság egyik legaljasabb, leggusztustalanabb, leggátlástalanabb, legcinikusabb helyi despotája mellett edződött, és nédda, hát nem olyan is lett? 🙂
@mavo: Igen, azt a kettősmércén sütötte el.
@MolnarErik:
ott IS. 🙂 vidéki elvtárs megbízható elvtárs. 🙂
nemrég átfutottam a sok ezres termését, és remekül látható, hogy ugyanazokat a paneleket pakolgatja c&p segítségével évek óta, például heti rendszerességgel edobja ugyanazt a két állítólagos latin és német közmondást, és így tovább. 🙂 . ajánlom mindenkinek, szórakoztató órákat lehet vele nyerni.
Olaszországban a cosa nostra idején kő kemény ügyészségi és rendőri ellenállásba ütközött a maffia, nálunk nem hogy beleütközik, hanem a politika nyíltan kiszolgálójává lett a bűnözésnek. Hol merne a Polt féle ügyészség megszólalni itthon bármiben is? Emberek megélhetését vették el, nyilvánosan megkárosítottak embereket. És ezt még nemzetinek is hívják az elvtársak mindjárt sírok…alattvalók és kirekesztettek országa lettünk. A világ minden táján ebből indult a polgár háború, hogy a politikai elit hűbéres csapata ellen a kirekesztett tömeg fellázad
A Fidesz a maga módján következetes. Mindig is azt állították, hogy ők a nemzet. Orbán, Simicska, Nyerges és rokonaik meg akik még jóban vannak velük. Természetes tehát, hogy a nemzeti vagyon őket illeti. Spekulációs célú beruházást is csak ők csinálhatnak, mindenki más a “munka világában” boldogulhat, szerény, alázatos gürcöléssel.
@nu pagagyí:
plusz elveszik a komcsiktól. mert ez is fontos. ott van például a családi trafikos, akitől az 50-es években egyszer már elvették a trafikot: tipikus komcsim, akitől el kell venni, és odaadni a nemzeti erőknek. 🙂
a másik fontos érv, hogy elvették a “dílerektől” a megélhetést, akik meg is érdemlik. hogy az új dílerek legalább tízszer olyan jól keresnek majd vele, az bagatell. 🙂
@mavo:
Nem csak a komcsik vették el az emberek üzleteit, de a nácik is elvették a zsidók üzleteit kicsit korábban.
Orbán lényegében visszahozta a 40-es és 50-es éveket: a hatalom jön, és elveszi ami a tied. Pont.
Nem tehetsz semmit. Jogodban áll kussolni.
Horthy – Rákosi – Orbán
@mavo:
Elveszik a komcsiktól. Vagyis elveszik a kisvállalkozóktól.
Vagyis mindenki, akinek saját megélhetése van … zsákmányállat.
A saját cégből élő családok …. a fidesz-horda célpontjai.
És nem hagyják abba. Ezeknek soha semmi nem elég. Utolsó vérig mennek.
Holnap már azok lesznek a komcsik, akiknek lakása van,
holnapután meg azok, akiknek cipője,
aztán meg azok, akik még esznek.
Ennek a harácsolásnak nincs határa.
” “Mi tart ennyi ideig? Az állam mi vagyunk, mi adjuk az engedélyeket, nem? “
http://www.origo.hu/itthon/20130425-kihelyezett-kormanyules-a-baranya-megyei-kemesen.html
“”Na, álljunk meg egy pillanatra. Mire kell neked 200 millió?” Majd szólt a gazdasági minisztérium államtitkárának, hogy készítse a pénztárcáját,…”
….
A Debreceni József egy halovány kis bérrettegést irkált ahhoz képest, hogy itt ez a csőcselék azt csinál mindennel és mindenkivel, ami abban a percben megfordul a degenerált fejében.
“Ilyen van? Egy titkosszolgálati tiszt leül egy bűnözővel, és alkudozik?”
Olyan is van hogy egy tényleges életfogytiglanra ítélt maffiavezérrel bulizik a Miszterelnökúr!
egyenlito.blog.hu/2010/12/14/partyfotok_kerultek_elo_orban_viktorrol
Madarat tolláról, ugye.
nol.hu/lap/hetvege/20130427-a_muvelt_trafikos
Ez a “trafiktörvény” az ékes példája hogyan lehet munka nélkül, más munkáján élősködve megélni. Nem is rosszul. Csak “koncesszió” kell hozzá, ami a fideszbarmának van, a többi kisembernek meg nincs…
@sárkányfő: “Addig lehet hatalmat gyakorolni az embereken, amíg adsz is nekik valamit! Akit megfosztasz mindenétől, a fölött többé már nem lesz hatalmad!”
@tucano: Luxemburg? Ahol azon rinyálnak, hogy 2020-ra elérheti az államadósság a GDP 25%-át, ha nem vigyáznak? Ahol úgy összeomlott az ingatlanpiac, hogy csak 5%-kal nőttek egy év alatt az ingatlanárak (és egy kétszobás (+nappalis) lakás félmillió euró? Ahol ha bejelentik a szomszéd, hogy megnyomták az autódat és bediktálja a rendszámot, kijön a rendőr helyszínelni? Ahol a közterület-felügyelő kijön, ha bejelented, hogy szemetes a szomszéd üres telek? Ahol egy terepjárós az autójával keresztbeáll a menekülő betörőnek, amíg kijön a rendőr?
Svájc, ahonnan a németek lazán megvásárolják a bankszámlatulajdonosok adatait tartalmazó CD-t?
Mondjuk Írország nem offsór központ, egész másról szól ott a dolog (és annyiban hasonlítható Magyarországhoz, hogy ők felhasználták azokat a lehetőségeket, amelyeket Mo. nem, többek között a lakosság szakképzettségével, nyelvtudásával, és Ny-Európa szegényházából kiküzdötték magukat? Pont azért vannak egyébkét most bajban (és Luxemburgban is ez a fő kockázati tényező, Ciprus meg főleg ebbe bukott bele), mert hagyták, hogy a banküzlet aránytalanul nagy részét adja a jólétüknek. Ami Svájcban pont nem így van, ezért sokkal könnyebben viselik, hogy a feketepénzek otthagyják őket. Végül pedig nem ők az utolsó ellenálló, hanem Ausztria. De hát, a tények időnként elhomályosítják a tisztánlátást…
@mojszipupi: Hol itt a maffia? Már legalábbis a kormánypártokon kívül. Önmagukkal csak nem fognak szembeszállni?
@mavo:
Teljesen tisztába vagyok azzal hogy miért kellett ez.Hüség a néphez,hűség a párthoz.Ezt jutalmazni kell.Egyébként is úgyis vissza osztanak valamicskét a jutalmazottak.Drága a kampány ne hogy már a saját büdzséböl legyen megoldva.No ezért is illetném az arcoskájukat a kinai dorkommal.
@baliquez: Nem látom a nagy leleplezést a címlapokon.
Magyar újságírónak nem feladata a kormányfő maffiakapcsolatainak feltárása..
Micsodadolog Viktor közlendőjét kell csak szépen kiszinezve képpel betenni.
Csak azzal foglalkozik, amit megrendelt tőle a brancs.
@Kuviklacz: Nem hasonlítottam ezeket Magyarországhoz. Legfeljebb egymáshoz, illetve jeleztem, hogy kéne nekünk egy Merz. Úgyhogy nem értem mit írtál, de biztosan úgy van.
most nézem, lázár elvtárs és a népi demokratikus dohányoscég kapcsolata legalábbis nem újkeletű … meg az is kiderül, hogy ha lázár elvtárs megígéri, hogy a kormány támogatni fogja a népi demokratikus dohányoscéget akkor az úgy is lesz.
vastagbor.blog.hu/2011/07/14/lobbi_lazar_ketszer
@tucano: Azt írtad: “Se Írországnak, se Ciprusnak, se Liechtensteinnek, se Luxemburgnak nem jutott Merz, roppantak is.” Na ezt a roppanást vonom kétségbe. Meg persze azt, hogy az offsór státusz fenntartása (a valóságban a banktitoké, de fenébe a részletekkel) lenne a legnagyobb haszon, amit egy jó miniszterelnök más országokhoz képest Svájcnak adhat (meg persze a banktitok nem ér sokat, ha aki meg akarja szerezni, egyszerűen megveszi).
Amúgy persze nekünk már bármi jobb lenne.
@Kuviklacz: á, értem már bocsánat. Azért a felsorolt államok mind elvesztették pénzügyi központjuk legalább 30 százalékát, Luxemburg meg zárkózik fel. Ugye nem úgy roppantak, mint Magyarország, de magukhoz képest szép lejtmenet.
Merzről meg azt írtam, hogy időt szerzett, akkor és ott az volt a legfontosabb.
“(meg persze a banktitok nem ér sokat, ha aki meg akarja szerezni, egyszerűen megveszi)”
Már amit meg lehet 🙂
@én már a fény gyermeke vagyok: Rákosi Mátyás után szabadon ez a fidesz hitvallás!