Abigél bulija
Eredeti szerző: jotunder
Ma megnéztük a Kamrában az Abigél buliját. Ascher Tamás rendezte, nagyon jó kritikákat írtak róla, ez egy kiváló előadás, Jordán Adéllal, Ónodi Eszterrel, Rezes Judittal, Kocsis Gergellyel és Ötvös Andrással.
1979-ben az ITV televíziós csatornán sztrájk volt, akkor adta le a BBC az Abigél buliját és tizenhat millió ember nézte meg. Erről a darabról sört neveztek el, menüsort és a mai napig tartanak „Abigél bulija” bulikat. A darabot valójában maguk a színészek írták meg egykoron Mike Leigh rendező inspirációjára, ők találták ki a karakterek háttértörténetét, együtt választották ki az akcentusokat a pár évvel korábbi színházi előadásra.
Az Abigél bulija a hetvenes évek Angliájáról az új középosztály, az „Essex man” megszületéséről szól, az öt szereplő közül három eredetileg az Essex-Estuary akcentust használta. Nagyon nehéz (számomra lehetetlen) megkülönböztetni a régi munkásosztály romjaiból feltörő újgazdagnak sem nevezhető közép-középosztályt, és annak szinte azonnal megszülető paródiáját.
Az Abigél bulija a brit színház Rocky Horror Picture Show-ja, egy rituálé, amelyet manapság olyan emberek néznek meg, akik minden egyes sorát ismerik. A franciákat érdekli Franciaország, sorba állnak a francia filmek előtt, a briteket, legalábbis a britek jelentős részét, pedig érdekli a saját országuk, sajnos minket magyarokat nem érdekel Magyarország.
Anglia nagyon furcsán heterogén, a régi osztálystruktúrák sok helyen tükröződnek a szemekben, és az emberek mintha tisztában lennének a különbözőségükkel, elég sokan azzal is, hogy ez a különbözőség milyen módon akadályozza a mai napig ennek az amúgy igen gazdag és erős országnak a fejlődését. Anglia tele van furcsa szokásokkal, összenőnek, összekeverednek a hagyományai, nem csak a dicső hagyományok, hanem a kevésbé dicsőségesek is, még a korrekt berúgásnak is régiónként mások a szabályai. Angliában a középosztály rétegeiről könyveket írnak, a finom distinkciókat pontosan el tudják játszani a színészek, élvezettel nézik magukat, mint valami furcsa bogarak a furcsa bogarakat. Színházi szempontból ez fantasztikus lehetőségeket rejt.
Mi magyarok nem nagyon érdeklődünk magunk iránt, a mi Abigéljeinknek nem lehetett bulija, nem lehet utólag bulikat hazudni Abigélnek, amikor őt valójában Tamáska Máriának hívták, aki burgonyalevest próbált főzni az ő kedves férjének. Az amúgy a maga módján kiváló Abigél című filmsorozatot, szegény Szerencsi Évával, pontosan akkor forgatták, mint amikor a Hampstead színházban először mutatták be az Abigél buliját, nem mondom, hogy jó világmagyarázatnak, de azért figyelemreméltó egybeesés. Rólunk sajnos semmi se szól. A Házmestersiratókat és a Döglött aknákat már nem lehet eljátszani, csak idegesítő fasiszta nénik előtt, lehetőleg bocskaiban. Nem maradt múltunk, áthazudtuk azt az időszakot, amikor még rekonstruálható lett volna valami. Az ottomán megszállás lett releváns, amiért külön gratulálunk kreatívan gondolkodó népünknek és vezetőinek.
Magyarország a mindenkori politikusokról és a körülötte rajzó furcsa frizurájú, érdekes fogyasztási szokású emberekről szól, szinte visszamenőlegesen, mintha mindig minden a Habony Árpádról szólt volna, az egyikről meg a másikról, mindig keverem őket. Aztán egyszer kiderül, hogy még ők sem léteztek, hogy még őket is kitaláltuk, mert annyira nem volt itt semmi. Akkor majd elő kell venni az Abigél buliját és igyekezni kell tisztességesen megcsinálni, érteni akkor sem fogjuk, de legalább másfél órán keresztül jól fogjuk érezni magunkat.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518962-6ae5f46acb7ed' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518962&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518962-6ae5f46acb7ed&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518962-6ae5f46acb7ed' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Jól értem, ez még mindig a „magyar emberek nem néznek magyar filmet” trip? Nem lehet, hogy
1) bizonyos országméret alatt ez van, kevés filmet lehet elkészíteni, oszt azé’,
2) generációs okokból bizonyos filmeket nem mutat a radarod? (VAN, Liza, Hajnal Tímea)
@közösperonos átszállás: látom, leástál a poszt legmélyére! 🙂
@közösperonos átszállás: A VAN valóban a mai Magyarországról szól, a többi nem. A Liza eredetileg nem is Magyarországon játszódik, az Újszínház egykori rendezője Pozsgay Zsolt írta Liselotte és a május címmel. Magyarországon nem szeretik, ha egy film Magyarországról akar mondani valamit. Ne mondjon.
Nekem az tetszett legjobban az Egyesült Királyságban, amikor negyedszázada ott jártam, hogy nem volt keverőcsap. Viszont lehetett kapni olyan elágazó gumicsövet, amit rá lehetett csatlakoztatni a két külön vízcsapra, és egyesíteni a sugarukat. Későbbi híreim szerint aztán megjelent egy külsőleg keverőcsapnak kinéző alkalmatosság, de annak meg egy válaszfalat építettek a kifolyójába, nehogy már össze tudjon keveredni a kétféle víz, nyilván nem az a dolguk. Egy evolúciókutatónak Anglia maga a paradicsom. Nem lehet véletlen, hogy Darwin és A.R. Wallace is angol volt.
@jotunder: Erre vonatkozott a kérdés (SW-poszt alatt írtad): „Ekozben a magyarok nem neznek magyar filmet. „
Mert a mostani poszt ennek a vonalnak a továbbgondolásának tűnik. A felsorolt filmek meg magyar filmek, amiket a magyarok néznek (nyilván lehet mondani, hogy de a bredpittet többen nézték, meg hogy ötvenezer néző nem néző stb., de most komolyan, ne má). Meg akkor a Kraftidioten, az nem Norvégiáról szól, stb.
Az egyes kérdés meg arra vonatkozott, hogy nem lehet, hogy egyszerűen csak az van, hogy évi tizenöt film készül? Aztán abból csak egyharmad olyan, ami az angoloknál, franciáknál stb. meg tíz.
@közösperonos átszállás: en.wikipedia.org/wiki/Lists_of_highest-grossing_films_in_France Nagy-Britanniában más a helyzet, a Harry Potter és a James Bond franchise britnek számít, de a Mamma Mia is, ők tényleg majdnem Amerika.
@közösperonos átszállás: az Abigél bulijáról (Abigail’s Party) volt szó, egy olyan vígjátékról, ami alig van megírva, a szövegek látszólag teljesen közhelyszerűek, de a reakciók, a szereplők közötti versengés, a kulturális utalások olyasmit mondanak el Nagy-Britanniáról, amelyet Magyarországról nem is nagyon tud senki, és ez talán nem is a magyarok, hanem a magyar kényszerpálya hibája.
ja, jó az Abigél, én lais bírom ezeket a brit kamaradarabokat.
A bemutatón voltam, az Ascher mellett kettővel a Térey, nincs hozzá köze, de nyilván érdekelte. Annyira, hogy egyszer csak bealudt…
Amúgy vmilyen szinten társdarabja ennek a Harper Reagen, szintén a Kamrában, és szintén Kocsis Gergellyel főférfiszerepben.
„még a korrekt berúgásnak is régiónként mások a szabályai. ” Ezt kérlek szépen legaláb 2 mondatban fejtsd ki (ki, kit, miért és hogyan), de érzek mögötte egy posztnyi infót is 😀
@jotunder: Ez egy eléggé sznob sztereotípia, elég sok magyar film szólt Magyarországról, igaz, jórészük az előző rendszerben készült. De magyar film és magyar közönség attól még van.
@Söntésarcú Csömör: előző rendszerben?? úgy érted, hogy Kádár?? :))) az nem volt egy kicsit régen???? a Van volt az egyetlen a mai Magyarországról bármit is elmondó, és valóban sokak által megnézett film az elmúlt évben.
@jotunder: De, régen volt, ám a verdikted úgy hangzott, hogy Magyarországon nem szeretik, ha a film Magyarországról mond valamit. A kor nem szerepelt benne.
A VAN egy elég szórakoztató, jópofa film volt, amit egy idő után kissé untam – lehet, hogy az országról mondott valamit, de az tényleg éppencsak valami volt. Hogy itt nehéz boldogulni, ha nem is érdekli semmi az embert, vagy ilyesmi.
Az ún. társadalmi, politikai mondanivalójú filmek tényleg hiányoznak, kérdés, tényleg hiányoznak-e valakinek. ))) Szerintem egy film először is legyen jó, aztán meg lehet nézni, miről szól. A Lizán egészen prímán szórakoztam, nekem ennyi elég is volt ott és akkor. Mellesleg rémlik, hogy pl. Kocsis Ágnesnek voltak mai sorsokról szóló filmjei, igaz, a kutyát nem érdekelték.
Hogy a brit, francia, ír, cseh stb. filmes kultúrákban mennyire van jelen a napi valóság, az más kérdés, ebben nem vagyok tájékozott, úgyhogy nem mondok véleményt, szerintem nincsenek általános igazságok.
Amúgy, ha már Katona: A nép ellensége pl. nem mai darab, nem is magyar, mégis úgy ültem gyomorba vágva a nézőtéren, mintha kimondottan nekem írták és adták volna elő. Van ez a recept ugyanis, hogy klasszikusok is szólhatnak a máról, sőt, az igazi klasszikusok minden valóságban érvényesek. ))
Pl. a Szomszedok cimu teleregeny megprobalt rolunk szolni, nem? Most mindegy hogy hany embernek volt ez a valosaga (az essexi uj kozeposztaly sem az osszes angol ember) de sokakat erdekelt, sokan neztek. Vagy itt most csak a filmek meg a szindarabok szamitanak? Vagy hanyas evekrol van szo egyaltalan? Nekem nagyon furcsa ez a valasztas, miert akarja valaki megrendezni pont ezt magyarul? Lattam az Abigel bulijat vagy ket eve es szorakoztato, meg minden, de kabe olyan probalkozas, mint hogy a Szabo Magda Ajtaja valahogy atmenjen az angoloknak. Valami biztos atmegy a vegen, csak sejtelmunk se lehet rola, hogy mi lesz az. Szoval nekem ez az egesz nem all ossze, ettol meg lehet egy szorakoztato/informativ darab.
@gabsagabs: ó, a szomszédok nem rólunk, hanem neünk szólt. „Itt vagy te, proli, itt vannak a problémáid, és így viseld őket szép csendben”.
Egy napot gondolkodtam, és a következő dolgok jutottak eszembe:
Veri az ördög a feleségét
Viharsarok
Portugál
6-3, avagy játszd újra, tutti
Kis Valentínó
Kopaszkutya
Ennek ellenére azért igazat kell adnom a poszternek, ezek jobbára régi filmek, és némelyiküknek nem a fő témája az, hogy mi, magyarok milyenek vagyunk, bár e témában is sokat tesz le az asztalra
@l ember: álombrigád