Az érdem zsarnoksága avagy kiáltvány a meritokrácia ellen
Eredeti szerző: jotunder
Szeptember elején jelent meg Michael Sandel, az egyik legismertebb kortárs politikafilozófus könyve:” Az érdem zsarnoksága” (The Tyranny of Merit). Sandel még nem volt harmincéves, amikor megírta híres liberalizmuskritikáját a Liberalizmus avagy az Igazság határai-t, mely munkáját sokan kommunitariánusként írták le, erre válaszul, könyve második kiadásához “Mi a baj a kommunitarianizmussal? ” címmel írt előszót. A Vincent-en én azt írok le filozófiáról, amit csak akarok, hiszen nem értek hozzá, teljesen kivülállóként azt gondolom, hogy az Érdem zsarnokságának megközelítése nagyon hasonlít arra, amit én a kommunitarianizmusról- nyilván végtelenül naívan-gondolok.
Ha az Olvasó esetleg megdöbben azon, hogy Sandel elveti (mert elveti) a meritokráciát, mely kifejezést szinte kizárólag pozitív értelemben használjuk, érdemes felidézni, hogy a meritokrácia szót Michael Young, brit baloldali szociológus, eleve egy negatív disztópiába ágyazva konstruálta meg, és igen csalódott volt, amikor később Tony Blair beszédeiben pozitív kontextusban jelent meg.
Sandel részben a meritokratikus elvek bukásának tulajdonítja a populizmus, különösen pedig a trumpizmus sikereit. Ha az Olvasó esetleg össze akarja rakni a könyvből az Orbán Viktort, nem lesz könnyű, legalábbis nekem nem sikerült, Trumpot annál inkább.
Az arisztokratikus rendszerben az ember beleszületik egy osztálystruktúrába, és az lesz belőle, ami az apja vagy a nagyapja volt. Ha cipész családból származik, azt várja el tőle a társadalom, hogy a lehető legjobb cipész legyen, ne vágyjon többre, egészen pontosan, maradjon a kaptafánál. Aki jó családba született, behozhatatlan előnybe került azzal szemben, akinek a szülei a társadalom alsóbb rétegeibe tartoztak.
A meritokrácia ezt az igazságtalanságot akarja felszámolni azzal, hogy az Elitbe, tehetséggel és a kemény munkával megszerzett tudással és nem születési előjogokkal lehet bejutni. Érdemesnek kell lenni, és az érdemesség jutalma az Elithez tartozás. Az Érdem a lényeg, nem az Előjog.
Sandel, miután körüljárja azt, hogy miért is korrelál a meritokratikus siker a jó családi háttérrel, felveti, hogy mi lenne akkor, hogyha kiküszöbölnénk ezt a korrelációt, és a nyers tehetséget keresnénk a fiatalok között (Kínában, ahol egyébként Sandel nagyon népszerű, pontosan ez történt). Elfogadja, hogy ez esetleg lehetséges, majd amellett érvel, hogy a tökéletes meritokrácia is igazságtalan.
Azt próbálja megmutatni, hogy Bill Clinton és Obama szlogenje a ” segítünk neked kibontakoztatni a tehetséged, hogy valóban az legyél, aki lehetsz” is mély szakadékot épít, de nem a felső és alsó osztályok, hanem a “smart” és a “dumb” címkéjű emberek között. Aki a meritokratikus versenyt veszíti el, akinek azzal kell szembenéznie, hogy a tehetsége hiányzott a sikerhez, megalázottabbnak érezheti magát annál, aki alacsony társadalmi rétegbe született egy arisztokratikus társadalomban.
Luther Márton és a korai reformáció éppen azzal támadta a katolikus egyházat, hogy az Isteni gondviselést az érdemekhez kötötte (adott esetben ugyanúgy meg lehetett vásárolni a gondviselés kegyét, ahogy bizonyos egyetemekre lehetett bekerülni azzal, hogy a szülők bőkezűen támogatták az intézményt). Luther az eleve elrendeltség dogmájával, az Érdem helyett Isten tiszta és feltételek nélküli elfogadását követelte meg, szerinte a Mennyek országa nem érdemelhető ki. Csak a puritánok hozták vissza a providencializmust, azt, hogy Isten szeretetét ki kell érdemelni, a kemény munkával szerzett vagyonra bátran lehet büszke az ember, hiszem Isten akaratát szimbolizálja. Sandel (számomra) egyik legérdekesebb érve éppen lutheri. A meritokrácia kiöli a győztesekből az alázatot, ez pedig végzetesen gyengíti meg a társadalmi kohéziót és szolidaritást.
És itt térünk vissza a Limit of Libertyhez, Sandel nem fogadja el azokat az igazságelméleteket, legyenek azok bármely tetszetősek, amelyek nem a valóságos társadalmi viszonyokra épülnek, nem hisz a Tudatlanság Fátylában, és bizony abban a kanti elvben sem hisz, hogy előbb a Right és csak utána a Good, vagy másképpen, előbb a Szándék utána a Következmény. Sandel, a Következményetikát képviseli (ezt a szót is a lockdown alatt hallottam először, lassan csak kikupálódom), a Deontological Ethics-t támadja(hú, de megy ez nekem ma este), odáig megy, hogy az elit egyetemek felvételeinél a sorsolást használná. Attól fél, hogy az Ész és a Tehetség felsőbbrendűsége ugyanolyan károkat okoz, mint a faji felsőbbrendűség (ez a gondolat egy az egyben jelenik meg egy másik hasonló könyvben, amit nem olvastam el, de azért nézegettem, Freddie DeBoer: The Cult of Smart), valódi, mérhető társadalmi károkat. Az is kárt okoz, ha a Piac szabja meg az emberi értéket, és az is, ha a Tehetség birtoklása.
Sandel fő motívuma a társadalmi szövedék felfeslésétől való félelem. Azoknak az embereknek az indulatától fél, akik az utóbbi negyven év hipermeritokratikusnak tűnő amerikai társadalmi rendszerében elveszítették az Amerikai Álmot. Felidézi azt a könyvet, amelyben először írták le az Amerikai Álmot, és nem úgy, mint egy tiszta és igazságos versenyt, amelyben csak a győztesekre vár ez az álom. Hanem egy olyan Amerikát álmodtak meg, amelyben minden tisztességes amerikai nyertes lehet, ahol az alacsony státuszú emberek ugyanolyan tiszteletet kapnak, mint a kiemelkedettek, ahol az Amerikai Kongresszusi Könyvtárban : ” a székeken csendes olvasók ülnek, idősek és fiatalok, gazdagok és szegények, feketék és fehérek, igazgatók és munkások, tábornok és közlegény, híres tudós és iskolás fiú, mindannyian a saját könyvtárukban olvasnak, amelyet a saját demokráciájuk biztosított számukra (James Truslow Adams: The Epic of America) “
@rdos:
Ugye érzed a különbséget a között, ahogy te Grétikézel, illetve ahogy a tanítónéni Janikázott?
@ikaruss: saját szavai szerint “le Grétikézte”
@ikaruss: Nem érzem (főleg ha komoly dolgokról van szó, a klíma változása az pedig ilyen és persze ezt, a változást nem is tagadom). A Grétikézéssel egyetlen célom van csupán. Az, hogy felhívjam a figyelmet arra, Gréta Thunberg még pár? évig gyermek. Grétike. Vagy kedves, vagy nem, vagy aranyos, vagy nem, de gyermek. Nem mellékesen egy több betegséggel küzdő (erről nem tehet), iskola kerülő (hogy erről ki tehet az nem rám tartozik) gyermek politikus az új szent, aki érzelmekkel operál. Ezt érzed?
Ki volt az előző arca a CO2 hisztinek? Al Gore. Sikeres volt? Annyira nem. Mi a hasonlóság Gréta Thunberg és Al Gore (8 évig volt USA alelnök) között? Semmi. Mindenben ellentétei egymásnak. Gréta Thunberg (ahogy mondani szoktam Grétike) sikeresebb lett. Na így kell CO2 hisztit (migráncs hisztit, …) kelteni, így kell érzelmi politizálni. Nyugodtan ragadjon el téged az érzelem.
@ámbátor: Meggyőztél az érvelési hibámmal. Mind megsülünk. 🙁
Gyengébb felfogóképességű nagyképűeknek: Greta Thunberg 17 éves. Svédországban a tankötelezettségi korhatár 16 év.
@netukki: Ma is tanultam valami hasznosat svéd iskola ügyben. Akkor nem iskolakerülő.
Tévedtem.
Nagyképem csökkent kicsire. 🙂 Ettől még gyermek. 🙂 A lényegen nem változtat semmit.
Érzelmi politizálás. Al Gore-al nem sikerült. Vele igen. Rettegjetek mert mind megsülünk. 🙁 Ja és mindezt mi emberek okoztuk. 🙁
Ha elmondok tíz idvez légy Gréta Thunberget bűnbocsánatot kapok? A megtért báránykák mindig értékesebbek voltak mint a szimpla hívők. 🙂 Úgy szeretnék én is veletek rettegni. 🙂
@rdos: Érdekes, hogy a svéd tanköttlezettségről szóló információt bemondásra elhitted egy netuttki nevű authoritásnak, beláttad, hogy tévedtél.
A klímaváltozásról szóló nézeteidet a tudományos konszenzus ellenére fenntartod.
climate.nasa.gov/scientific-consensus/
“Multiple studies published in peer-reviewed scientific journals show that 97 percent or more of actively publishing climate scientists agree*: Climate-warming trends over the past century are extremely likely due to human activities. In addition, most of the leading scientific organizations worldwide have issued public statements endorsing this position. “
@ámbátor: Most mondtam hogy kérem a felvételemet a rettegők konszenzusos todományos közösségébe. A klíma eddig is csak miattunk emberek miatt változott. Mondjuk 2oo millió éve még nem is léteztünk, de a hitemet és a rettegésemet ez nem zavarja. A hit mindennél erősebb, leszámítva persze a rettegő érzelmeimet. 🙂
Ja? És én kérek elnézést hogy legrétikéztem a Gréta Thunberg szentet. Nem volt ez szép dolog tőlem. 🙁 Bűnbocsánatot kérek. 🙁
Azért pedig külön elnézést kérek hogy gondolkodni mertem, amikor a tudományos konszenzusból is és a vízcsapból is, és a politikumból is az folyik ezerrel hogy elbasztuk. 🙁
@rdos:
Az a baj, hogy te nem érvelsz, hanem
1) szalmabábokkal harcolsz (“mind megsülünk”)
2) egyéb tipikus érvelési hibákat követsz el: ha a bevándorlástól való félelem irreális*, akkor a klímaváltozástól való félelem is az? Ha az emberiség korábban túl tudott élni jelentős éghajlatváltozásokat, az bizonyíték arra, hogy a jelenlegi technológiaszinten lévő emberiség is túl fogja tudni élni ezt jelentős életszínvonalcsökkenés NÉLKÜL? Ha Gréta gyerek, akkor nem lehet igaz az alapja annak, amit állít (hasonlóan Jézushoz), és fellépését hitelteleníti az, hogy nem járt iskolába?
3) amikor tudományos tényeket közölnek veled, akkor válasz helyett áldozati pózt veszel fel és kifigurázod a vitapartnereidet: ők a “rettegők”, klímaalarmisták (climate alarmists), te gondolkodni mersz és mégis támadnak, mégis neked kell bocsánatot kérned
Ez a Vincent, nem pedig egy trollfészek.
Ennek megfelelően arra szeretnélek megkérni arra, hogy világosan, érvekkel alátámasztva válaszolj a következő kérdésekre, ahelyett, hogy kitérnél és mismásolnál:
1) Elhiszed-e azt, hogy
i) a közelmúltban a Föld (felszíni) átlaghőmérséklete jelentősen (az emberi civilizáció néhány évezredéhez mérten jelentős sebességgel) emelkedett
ii)és ez az emelkedés ezen évszázadban nagy valószínűséggel folytatódni fog még gyorsabb tempóban? Ha nem, miért nem? Miben téved a témával foglalkozó tudósok nagy többsége?
2) Elhiszed-e, hogy a jelenlegi és a közeljövőben (száz éves távlat) várható hőmérsékletváltozásnak (globális felmelegedésnek) és az ezt kísérő eseményeknek (pl. vízszintemelkedés) elsősorban az emberi tevékenység, ezen belül is az üvegházhatású gázok nagy mennyiségben történő kibocsátása az oka? Ha nem, miért nem? Miben téved a témával foglalkozó tudósok nagy többsége?
3) Amennyiben feltesszük (elfogadod) hogy a jelenlegi tudományos konszenzus megállja a helyét, vagyis a globális felmelegedést nagy valószínűséggel elsősorban az üvegházhatású gázok emberi tevékenység általi kibocsátása okozza, akkor egyetértesz-e azzal, hogy ezt meg kell próbálni jelentős mértékben csökkenteni?
Ha nem, miért nem? Miben téved az ezzel foglalkozó tudósok nagy többsége? Melyik írja le leginkább az álláspontodat?
a) Alapvetően nem a tudósok tévednek. Azt gondolod, hogy nincs értelme jelentős csökkentésre menni az emberi önzőség miatt, mert hiába csökkentené Európa minimálisra a fosszilis energiát, ha a világ többi része nem így tesz. Ehelyett a globális felmelegedés következményeinek az enyhítésére (pl. a megemelkedő tenger ellen gátak építésével) kell törekedni.
b) nem kell jelentős mértékben csökkenteni, mert a komoly (államilag erősen megtámogatott) csökkentés gazdasági hatásai hosszútávon is rosszabbak, mint a globális felmelegedés hatásai. Ehelyett a globális felmelegedés következményeinek az enyhítésére kell törekedni
c) nem kell jelentős mértékben csökkenteni, mert a globális felmelegedés rengeteg pozitív hatással jár (pl. nagyobb szén-dioxid szint zöldebbé teszi a Földet?), amik ellensúlyozzák a negatív hatásokat
d) nem kell ebbe beleszólni, mert ez egy alap természeti folyamat marad akkor is, ha elsősorban emberi tevékenység következménye, és ez ellen harcolva csak a saját kihalásunkat siettetjük (ahogy azt BolygóHollandi leírta)?
e) valami teljesen más
*jelenleg tényleg az, de ha (amikor?) a klímaváltozás miatt tízmilliók kelnek majd útra Afrikából, akkor nagyon nem lesz az, és Európa egy nagyon nehéz morális pozícióba fog kerülne. Én ezt szeretném elkerülni.
@rdos: a hasonlóan Jézushozt nem úgy értettem, hogy Jézus gyerek volt, amikor prédikált :), hanem hogy Jézus mondanivalója is “megvalósíthatlan”, de attól még erkölcsi alapja van és lehet rá építeni
@libernyák: Sokat foglalkoztok a zérvelési technikámmal, úgy általában velem. Felesleges. Tegnap este megvilágosodtam. Én is rettegni szeretnék a többséggel, a konszenzusos politikummal együtt. Így hogy már én is “hiszek a falkamelegben” talán jobban tudunk beszélgetni. Három kérdéssel kezdem. 🙂
Szerinted most jégkorszakban élünk vagy sem? Igen vagy nem? Vigyázz, bohókásan csalafinta, afféle beugratós kérdés. 🙂
Második kérdésem, mióta, vagy kb. hány éve tudjuk a Föld bolygó jégkorszakainak a kiváltó okát? 🙂
Mi a Föld bolygón a jégkorszakok legfőbb kiváltó oka?
@libernyák: Akkor a válaszaim a kérdéseidre.
1.
Nem hiszem, hanem tudom hogy az utolsó 15o évben nőtt a Föld átlag hőmérséklete. Megmérték ugyanis.
1,ii
Nem tudom hogy mi fog történni a közeli jövőben mert rengeteg ható tényező van (a mi életünkben, pl. ha kitör a Yellowstone parki szuper vulkán, amellett a mai vírus helyzet is és az évi 1 mm tengerszint emelkedés is eltörpül), csak azt tudom hogy mik a hosszú távú trendek, de az már minket nem érint. 🙁
2.
Nem hiszem. Fentebb mondtam, a legfőbb üh gáz nem a CO2, hanem a vízgőz.
3.
Nem. A hosszú távú trend a lassú lehűlés. Ha miattunk nő a CO2 légköri szintje, akkor szinte még jót is teszünk a klímával hogy fűtjük a lassú lehűlés ellenében, igaz az megeshet hogy túlfűtjük. Csak én abban sem hiszek hogy az emberi CO2 kibocsi miatt nő a légköri CO2 szintje. Azt (légköri CO2 szintet) ugyanis egyenes mentén szabályos féléves szinusz hullám írja le az emberi CO2 kibocsi pedig korántsem egyenletesen növekvő.
a-e.
Nem akarnék én beleszólni a nagyok dolgába, de az energetika is abba az irányba húz amerre a zöldek. Nincs itt ellentét (csak politikai érzelem keltés megy, de az ezerrel :-(), legfeljebb a megvalósítás sebességében lehet eltérés az energetika és a zöldek között.
@rdos: “Nem. A hosszú távú trend a lassú lehűlés. Ha miattunk nő a CO2 légköri szintje, akkor szinte még jót is teszünk a klímával hogy fűtjük a lassú lehűlés ellenében, igaz az megeshet hogy túlfűtjük.”
Aha. Ha ősszel ég le a házad az direkt jó, mert amúgy épp csökkenőben van a hőmérséklet.
Ha áprilisban melegszik az idő, be kell tiltani a kályhát, mert nyilván az okozta.
(bájos tud lenni ez az XR – greenpeas szint, ha az ember nem veszi komolyan)
@rdos:
“Csak én abban sem hiszek hogy az emberi CO2 kibocsi miatt nő a légköri CO2 szintje. Azt (légköri CO2 szintet) ugyanis egyenes mentén szabályos féléves szinusz hullám írja le az emberi CO2 kibocsi pedig korántsem egyenletesen növekvő. ”
Aki nem tudná: A Keeling-görbéről lenne itt szó. Nem linkelem be, ahogy a szorzótáblát sem szokás.
A görbe alapvetően két jel szuperpozíciójából adódik.
Az egyik a CO2 koncentráció monoton gyorsuló növekedése a kibocsátott CO2 levegőben maradü frakciójának következtében (air-borne fraction). Ez a melegedés fő oka.
A másik a klímaváltozástól független és a vegetáció éves periodicitását (szezonalitást) tükrözi. Az északi félteke vegetációs időszakában a zöld növények növekedésükhöz sok co2-t vesznek föl a légkörből, lecsökkentve a koncentrációt. Ősztől tavaszig a fotoszintézis lecsökken és a respiráció (légzés) dominál, így a nyáron fölvett CO2 visszakerül a légkörbe. A déli féltekén ez fél fázissal (fél évvel) eltolódva játszódik le. A Keeling-görbén az északi félteke dominál, mert a földterületek (és így a vegetáció) zöme ott található, meg a Manua Loa (ahonnan az eredeti görbe származik) is ott van. A globális görbe is hasonló, csak kicsit kisebb az amplitúdója mert nagyobb súllyal jelentkezik benne a déli félteke ritmusa.
A két görbét összeadva kijön a Keeling-görbe.
Ha @rdos: vitaképes lenne _és_ tudná, hogy miről beszél, akkor megkérdezném tőle, hogy ha elfogadja, hogy nő a CO2 koncentrációja, de nem “hisz” abban, hogy ezt az emberi tevékenység okozza, akkor vajon mit “hisz”, hogy mégis honnan jön az az évi sok Gigatonna CO2, és hova kerül a fosszilis tüzelők elégetéséből származó CO2 (ha nem az marad a légkörben). Egy egyszerű (ne mondjam triviális) feltételezés helyett (nevezetesen hogy a kibocsátott CO2 marad a levegőben), két titokzatos, hatalmas, nagyjából azonos nyagyságú, de ellenkező irányú és egymástól független áramlásra (kibocsátott CO2 eltűnik a légkörből, de helyette máshonnan kerül bele ugyanannyi) kellene magyarázatot találni.
De nem kérdezem.
@Bolygó Hollandi: Nem tudom nálatok hogy megy, mi április körül le szoktunk állni a fűtéssel különben túl hamar túl meleg lesz.
@ámbátor: Attól függ, hogy merre vagyok, mert esetleg pont el kell kezdeni 😉
A gond akkor van, ha valaki szét is veri a kályhát áprilisban, mert kiszámolja, hogy ha úgy folytatódik a melegedés ahogy januártól áprilisig, akkor 100 hónap után emberi létre alkalmatlan lesz a Föld.
@Bolygó Hollandi: “A gond akkor van”
Az tényleg nagy butaság lenne.