Életről, halálról és a ferdetestek szabadságáról
Eredeti szerző: jotunder
R. egy olyan tételt bizonyított be, amelyikre éppen ma volt szükségem, így találkoztam a nevével. A tétel a szabad ferdetestről szól. Hogy mi a szabad ebben a ferdetestben? Nehéz lenne megmondani. Talán az, hogy semmi más nem korlátozza, csak az, ami mindenki mást is. Ez a szabadság lényege. R. cikkeiből láthatóvá vált számomra, hogy Angliában doktorált, majd Kansasba költözött, végül a rendszerváltás környékén hazaköltözött Miskolcra. Igen, Miskolcra. Aztán nem írt több cikket.
1973. július 1. éjjel fél egy. A. és felesége egy partyról érkezik haza a Maryland állambeli Bethesda városában álló házukba. Öt lövés dördül, A. perceken belül elvérzik. A. Izrael állam légügyi attaséja volt, a gyilkosságot a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorcsoport egy tagja követte el.
C. 1939 májusában érkezett Angliába Németországból. Tizenöt évesen. Egy csirkefarmon kezdett dolgozni. Még két évig kapta a leveleket a szüleitől, akiket végül Rigába deportáltak, és soha többet nem hallott felőlük. Miután a csirkefarmot bezárták, négy évig egy gyárban dolgozott, azután jelentkezett Cambridge-be a Trinity College-ba. Később a Királyi Társaság tagja lett, az egyik leghíresebb brit algebrista.
Emlékszem, amikor először hallottam F.-ről. F. is matematikus volt, és egy Thompson nevű kollégájával, aki később Fields medált kapott, bebizonyította, hogy minden páratlan rendű csoport feloldható. A bizonyítás 254 oldal hosszú és a csoportelmélet egyik legfontosabb eredménye.
K. 1998-ban kapta meg a kémiai Nobel-díjat. P. pedig 45 éves korában a fizikai Nobel-díjat kapta meg a kozmikus háttérsugárzás felfedezéséért.
W. egy alig 140 centiméter magas lány volt, akit mesterlövésznek képeztek ki Izraelben. Soha nem ölt meg senkit. Súlyosan megsebesült, de végül felépült, és ma is él. „Dr. Ruth” néven Amerika leghíresebb szexológusa lett, színdarabot írtak az életéről.
The Kinder. Így hivatkoznak arra a körülbelül tízezer zsidó gyermekre, akik 1939-ben, szüleiket hátrahagyva menekültek el Németországból, és kerültek nevelőszülőkhöz, általában Angliába. A, C, F, K, P és W is a Kinderek közé tartozott.
Egy novellából tudtam meg, hogy R. fiatalon meghalt. Rájöttem, hogy C. tanítványa volt, a csirkefarmon dolgozó fiúé, aki egy napon már nem kapott több levelet a szüleitől. R. találta ki azokat a bizonyos szabad ferdetesteket.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519349-6ab239751b420' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519349&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519349-6ab239751b420&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519349-6ab239751b420' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Szép írás. Egy pillanatra megijedtem, hogy ebből megint egy rejtvény-konteo lesz, melynek megfejtése Kádár János.
Olvasom és bizsergek. Nem is tudom pontosan mit érzek, de tudom, hogy számomra fontosat olvastam.
„Aztán hazajöttem, végigmentem a Vármegye utcán, a Kossuth Lajos utcán, elsétáltam a Deák tér felé. Nem vagyok honvágyas típus, nem éreztem boldogságot, nem éreztem megkönnyebbülést, nem éreztem semmit. Egyszerűen csak rájöttem, hogy minden fontos dolog itt történt velem, ezen a kutyaszaros pár méteren. És hogy nincs megoldás, mert aki elmegy, az is vesztes, aki itt marad, az is vesztes.”
@Unseen Academical: akkor most már tudom, hogy ki kzsszs, aki a novellát írta.
@jotunder: Ennek örülök. Én csak azért emeltem ki a novella végét, mert szíven ütött. Azóta is azon töröm a fejem, hogy miért nem éreztem magam vesztesnek, míg máshol éltem otthon, s azóta sem, amióta itthon élek újra.
@Unseen Academical: Szerintem egyszerű a válasz: mindig szabad elhatározásodból éltél ott, ahol éppen jólesett. Mi, elüldözött emigránsok ezzel másképp vagyunk.
@Unseen Academical: Szerintem alig van osszefugges a loser-feeling es a loser-being kozott.
@balmoral: Jogos, noha számos vonatkozásban nem esik jól itt élni. Ezek közül néhányról a belinkelt novella is ír.
@jotunder: Lehet, bár azt gyanítom, ha eleve vesztesnek érzem magam, könnyebben vesztek. Majd rákérdezek, mit mond erről a lélektan.
@Unseen Academical: valódi vesztesek nagyon kevesen vannak. olyan emberek, akik vesztesnek érzik magukat, sajnos annál többen. ez a depresszió egyik fajtája :(((
@jotunder: Igen, rá is telepszik az országra ez a hangulat. Néha már-már az az érzése az embernek, hogy mentegetőznie illenék, ha boldog. 🙁
A közben hazaérkezett pszichológus megerősítette, hogy valóban szinte nincs összefüggés a loser-feeling és loser-being között.
@Unseen Academical:
Köszönöm!, hogy az Ön által említett „szinte” eszembe juttatta egyik legkedvesebb olvasmányomat, Götz Gusztáv cikkét az 1993. decemberi Fizikai Szemléből. 🙂
fizikaiszemle.hu/archivum/fsz9312/gotz9312.html
@jotunder: „nagyon kevesen”?
Úgy három-négymillióan esetleg? Mármint közvetlen értelemben, mert közvetve ennél nyilván sokkal többen, úgy egy országnyi ember.
@Unseen Academical: békés mosollyal művelgessük kertecskéinket, Mr. Ridcully?
@labrys: én a „losert” értem vesztes alatt.
@labrys: Jót nevettem, köszönöm! Alapjában véve igen, sőt inkább boldog az a mosoly, a kert meg virul. Amíg azon is át nem gázolnak…
@az A,B,C,R-hez, de nem is ahhoz, nem is a poszthoz, csak valamihez, ami ezt olvasva előjön:
„A mit csinálnak a cigánygyerekek” nótájára (Balassi nyomán, aki a versei elé zsoltárokat idézett meg):
J. – ne nevezzük J.-nek, mert ő J., – a lányom fiúja volt, apja cigány, anyja nem az (vagy anyja magyar, ahogy a cigányok mondanák) nyolcadik után zongorázni tanult egy közeli falu konzervatóriumi tanárától, a zeneművészeti főiskolára készült. Aztán abbahagyta, mert se zongorára, se tanárra nem futotta. Dolgoznia kellett, mert felmenői és „handicap”-jébe beletörődő ikertestvére nem fizették ki a közüzemi számlákat, ő pedig szeretett volna esténként gyertya helyett villanynál olvasni. A keresetéből a havi számlák kifizetésén túl (jó sok hónap után) futotta – zongora, vagy pianínó helyett – egy pár százezer forintos szintetizátorra is. Néhány hónapig ezen zenélgetett amikor csak volt rá ideje, és énekelt énekelt, amit egyszer meghallott, azt mind el tudta énekelni, kedvencei Máté Péter és Fenyő Miklós voltak. Amikor a TV-ben meglátta az első Megasztár döntőt rögtön tudta: neki oda jelentkeznie kell. Egy Zséda nevű – számomra ismeretlen, de talán nem annyira gyenge hangú – sztárocskától leckéket is vett a sikeres szereplés reményében. Nem jutott be, már nem emlékszem hányszor próbálkozott – ez a lányommal való találkozás előtti időben történt -. Egy darabig nem adta fel, szentül hitte, hogy végül be fog jutni a Megasztárba.
A szükség és a rezsi elnyelte a szintetizátort, el kellett adnia. De J. csak énekelt és dolgozott tovább rendületlenül. Beiratkozott az esti gimnáziumba, és a zeneművészeti főiskoláról sem mondott le, bár azt már tudta, hogy a komolyzene tanulás abbahagyása miatt kiesett éveket nem tudja majd pótolni. Sokszor mondtam neki, amikor a terveiről beszélgettünk, hogy a Megasztár-bűvölet helyett inkább kezdje el újra a zongorázást.
-Hangmérnökként is neked való munkát találsz majd magadnak, -próbáltam vigasztalni. Időközben a lányommal szétváltak. Néha összefutunk a buszon – most biztonsági őr egy bankban, úgy tűnik a zenei pályáról végképp letett, viszont leérettségizett.
Nem is ez a zenetanulás a legszomorúbb az ő életében, hanem egy kisiskolás élménye, amit elmesélt. Az iskolában csillagászati szakkör indult ősszel. J. és ikertestvére – nevezhetjük Gy.-ek, az ő nevét sajnos már elfelejtettem – boldogan mentek a szakkörvezető tanárhoz, és mondták, hogy ők szeretnének járni. A „tanár” – de inkább azt kellene írnom, hogy az az embernek látszó tetű – rájuk nézett és azt mondta:
-Ez nektek nem való.
Es egy másik esett. Ezt nem éltem jmeg közvetlenül, csak Z. mesélte tegnapelőtt este:
P. (az ő nevét sem tudom) tizenhatodik évében járó cigány fiú.
Valami csoda folytán (talán a falubeli pap révén, az előzményeket nem ismerem) Pannonhalmára a bencésekhez kerül. Sikerrel elvégzi az első osztályt. Nyáron nem megy haza hanem inkább ott marad az apátságban dolgozni. Meg is keres vagy hetven-nyolcvanezer forintot. A keresetén vesz egy anyadisznót és hazaküldi a családjának.
A disznót valaki az irigy szomszédok közül megmérgezi- és ellés előtt nem sokkal megdöglik.
P. történetét tovább nem tudom. Pannonhalmán járja a második osztályt. Időnként meg fogom kérdezni Z.-t mit tud róla.
@ATCG: Es egy másik esett. Ezt nem éltem jmeg: És egy másik eset, ezt nem éltem meg közvetlenül…
@ATCG: Eszembe jutott: J. ikertestvérét A.-nak híják.
@ATCG: J. ikertestvérét A.-nak híják.: J. ikertestvérét A.-nak hívják.
@ATCG: híják teljesen rendben. Gyerekkoromban felénk így mondták
@ATCG: A történeteid szívszorítóak
@Érvsebész: Nyaranta nagymamámnál Öcsödön sokszor hallottam én is a gyerekektől különös szavakat: most hirtelen csak a górál ugrik be . Arrafelé azt hiszem nem úgy kérdezték: hogy hínak, de az is lehet, hogy igen.
Bárkit hallok is beszélni – beszédjéről – az öcsödit és az erdélyit (anyám és apám nyelve) azonnal felismerem.
(Ja és a palóc kiejtés. Feleségemnek gyönyörű alt hangja volt. Az „a” és „á” betűi, magánhangzói az irodalmi nyelv hangjai voltak, kivéve amikor veszekedett, akkor egy szempillantás alatt palóccá változott. Anyósom és apósom Pest határában sem hagyta el szülőföldjének nyelvét.)
@ATCG: Nem olyan messze nőttem fel, megvan a górál 🙂 Más vidékekről származó ismerőseimet a „dévánkozik”-kal szoktam kiakasztani
@Érvsebész: azmiaz dévánkozik? (Cserébe túszt ajánlok: „ludáj”? 🙂 )
@labrys: kb. kelletlenül döntésképtelenkedik
Példa:
„Kezgyí fijam kapálni, vagy aggyá a disznónak, de ne dévánkozzá mán”
@Érvsebész: köszönöm!
(Ludáj: ovális/elliptikus alakú – ha esetleg nem.)
@labrys: [türelmetlen voltam, és kikerestem innen: http://nepszotar.com/?szo=lud%C3%A1j%5D
Feladvány következik, Zákányszéken gyűjtöttem: megcsöllenik
@Érvsebész: hmm… így kapásból azt mondanám, ‘a nyíratlan juhon lévő ázott, saras gyapjú a hodályban melegében komplex szag- és állagváltozások kíséretében kemény nemezloknikká merevül’, esetleg ‘nadrágzsebbe, aprópénzek közé gyömöszölt, lejáró feltöltésű okostelefon jellegzetes hangot ad ki’.
…Langyos? 🙂
Nem, nem. Attól tartok, kevered azzal, hogy „kukoricafosztás közben véletlenül a szomszédja iphone-jába üti a könyökét”
@Érvsebész: affene, pedig annyira ráérezni véltem…
Na, elárulod? 🙂
[Addig én is adok 1 könnyűt: kágyilló.]
@labrys: mondjuk „a szülőnőhöz siető bábaasszony homokfutójának saroglyáján kialakított tárolóhely, ahol a szüléssegítéshez szükséges eszközeit elhelyezte”?
Megcsöllenik: elfordul, letér, megcsűszik
@Érvsebész: 😀
kágyilló = meztelencsiga
(folyt. köv. léter on – jó éjt!)
@labrys: cábár?
@Érvsebész: sose hallottam 🙂
Szerintem jiddis vagy román eredetű, tehát én délkelet-magyarországi elterjedésre tippelnék.
Mondjuk ‘komatálat fedő díszes kendő lelógó, hosszú rojtja’?
Vagy esetleg ‘céda, aki szabályos elismervényt ad, egyensapkában’? 🙂
@labrys: érdekes, mert az utóbbi megfejtést mintha a cábár (majdnem) anagrammájából, a bárcáról asszociáltad volna (bár az egyensapka még megfejtésre vár…)
A cábár, az kicsit rosszabb, mint a –> pacuha
@Érvsebész: „…ó, fiam, ne legyél már ilyen pacuha! Tűrd be az inged rendesen!”
Rémlik. 🙂
[Az egyensapka számomra a hivatalosság jele. + Sajnos az én képzeletemben teljesen vonzó képként jelenik meg egy ledér hölgy 1 szál sapkában, számlatömbbel.]
Ez azt jelenti, h. a cábár az ‘taszítóan elhanyagolt’, v. ‘rettentően igénytelen benyomást keltő’?
.
De fogadok, ezt meg te nem ismered! (Én is csak vagy 2x hallottam életemben.)
geggyülni
geggyülni
‘nyekkenésszerű hanggal venni tudomásul erőfeszítéseink hiábavalóságát’ ?
@Érvsebész: :))
„ápolgatni”, „ajnározni” (Vazs megye)
@labrys:
Aha, értem. „Nagyon cábárul áll kegyednek a fején az egyensapka, de majd én mindjárt gyeggülöm egy kicsit”
Na és erről mit gondolsz:
levenni a ruskóról?
[jézusom, egyszer kirúgnak minket innen, hogy minden threadet szétoffolunk 🙂 ]
A geggyülés többnyire személyre irányul, ha jól tudom. Mármint „geggyülni valakit”, általános értelemben.
„Levenni a ruskóról”? – Hm, ‘ideiglenesen szilfahordóban érlelt málnabort átfejteni végleges palackjaiba’? Nem, nem, inkább ‘hivalkodásból legkülső szárítókötélre kitett hímzett alsóneműt mángorolás céljából beszedni”.
[Én úgy nézek ezekre a halódó posztok-béli offolásra, mintha ilyen elhagyott pusztulatokban művelnénk valami effélét:
youtu.be/hPC2Fp7IT7o
…persze kérdés, a poszt _gazdái_ hogy néznek rá :)]
@labrys: Szerintem a geggyülés, az valójában afféle ötletbörze, brainstorming (Emlékszünk, ugye: tisztelt bíróság, nem volt geggyűlés!)
Ellenben a ruskós válaszod gyakorlatilag helyes. (helyesközeli). Pontosan erről van szó, épp csak nem málna-, hanem bármilyen bor, illetve felénk mindenféle borok nagy üvegdemizsonokban készültek (sok cukorral), és igen, a lefejtés után ott maradt némi szárazanyag (törköly? seprő? ruskó), azt nagyanyám kidobta a szemétdombra, egyszer a tyúkok kiszabadultak és irtózatosan benyestek tőle.
[ 🙂 ]
@Érvsebész: …ahhá, „sok cukorral”? Tehát kiskunsági borvidék…
(Ha most nemzetközi gém v. adathalász lennék, efféléket gondolnék.)
Amúgy óvatosan az ilyesmivel; mindjárt feltűnnek a szakértők, és aprólékosan elmagyarázzák, mi a különbség a seprő meg a törköly között, továbbá jajongani kezdenek a pocsékolása miatt 🙂
@labrys: ez a kreatív nemzet bárhol képes bort pancsolni
444.hu/2015/07/01/elhunyt-sir-nicholas-winton/
Ő mentette meg a Kindereket. A-t azaz Yosef Alont, C-t azaz Paul Moritz Cohn-t, F-t azaz Walter Feit-et, K-t azaz Walter Kohn-t, P-t azaz Arno Penzias-t, és W-t azaz Ruth Westheimert.
@Érvsebész: Kőröstárkányi szavak : pasla = kisgyerek, manko = malac.
Máramarosban és Északerdély bizonyos részein a régies „nyalka” átment románba ugyanazzal a jelentéssel, fonetikusan „nyálkos” nak ejtik ))))
@nerángass: ‘pasla’? Ez tök érdekes! Vajon milyen eredetű? [A ‘manko’ pedig a japán szlengben = ‘punci’, szóval a malac az stimmel 🙂 /…mindig örülök, ha akár morzsányival is, de hozzájárulhatok a közművelődéshez/.]
A ‘nyalkát’ nem bánom, kaptunk cserébe ‘cimborát’.
@nerángass: @labrys:
Ezeket tanultam a héten:
ákorog
acsít
@Érvsebész: ‘ákorog’ – méltatlankodva mások ablaka alatt ténfereg?
‘acsít’ – …erre tényleg semmi ötletem sincs (a kézenfekvő hasít/ásít variációkon túl). De érzésem szerint valamilyen büszkeséggel, sőt talán önhittséggel teli, aktív & dinamikus tevékenység. 🙂
@labrys:
mindkettő egyszerű hangutánzó szó, az ákorog kb. az a kisbabahang, ami nem gagyogás, hanem út az agyat- és szívettépő sírás felé, még nem csecsemőüvöltés, hanem hát amolyan diszkomfortérzet-kifejezés (a méltatlankodás említéséért beírok egy ceruzás kisötöst zölddel).
AZ acsít ezzel szemben a nagyobbacskák rikácsolásszerű megnyilvánulása (főleg a dackorszak adekvát hangképzése).
A „hasít”-hoz annyi köze feltétlenül van, hogy a baltás gyilkos sírva könyörögne a know how-ért egy-egy jobban sikerült acsítás hallatán.
Off _?
http://www.youtube.com/watch?v=sPlhKP0nZII