G.Fodor Gábor tündöklése és …
Eredeti szerző: jotunder
( A posztban nem lesz szó a 888.hu-ról és G.Fodor Gábor mai különös bocsánatkéréséről. Egy árva szó nem lesz az egész ügyről, és nem fogom semmiféle közepesnél valamivel kisebb termetű, nem túl gusztusos lényhez hasonlítani. Ez most egy ilyen szöveg lesz.)
„… értetlenül állok azelőtt, hogy a politikatudományi munkásság terén a rendszerváltás után az egyik legkimagaslóbbakat alkotó G. Fodor Gábor miért nem korrigál…” –írja a Kettősmércén Böcskei Balázs.
„Az egyetemen a legtöbben zseniként tekintettek rá. Kifejezetten művelt volt, nagyon folyékonyan beszélt olyan témákról, amelyeket alig tudtunk felfogni. – idézi évfolyamtársait az Origo.
„Kevés olyan könyv keletkezik a magyar politológiai irodalomban, amelynek kiadása után fél évtizeddel is érezhetően és dinamikusan növekszik az aktualitása.” –jelenti ki Békés Márton a Konzervatóriumon, G.Fodor Gábor Kérdéstilalom című kötetéről.
” A „Lú-e vagy szobor?”-ban közzétett írások többsége a hazai politikatudományi és politikaelméleti tanulmány- illetve esszéirodalom gyöngyszemei közé tartoznak. Olvasásuk különös szellemi élményt jelent. – méltatja Körösényi András professzor, az MTA Politikatudományi Intézetének jelenlegi igazgatója, a Kolnai Aurél-díj átadásán G.Fodor és Schlett István kötetét.
G.Fodor Gábor summa cum laude doktorált az ELTE-n, Akadémiai Ifjúsági Díjat és Bolyai János Kutatói Ösztöndíjat kapott.
Ebben a cikkben egyenesen egyetemi tanárnak nevezi magát, ami talán egy kicsit túlzás, de docensnek valóban docens.
G.Fodor Gábor története egészen az utolsó pillanatokig egy jellegzetes Orbán-korabeli sikertörténet. A szikszói fiatalember, vélhetően nem csúcsértelmiségi családból, elindul és következetes munkával lenyomja a sokadik generációs értelmiségieket. Ha valami imponál a korszak névadójának, akkor ez az. És esetleg ez a munka is. A magyar jobboldali elit kétségbeesetten kereste a tehetségeket a soraiban, és nem nagyon talált (na ebben nem különbözött lényegesen a baloldali és a liberális elittől), és akkor ott van valaki, aki nyilvánvalóan kiemelkedik a környezetéből, aki olvasott, aki művelt, aki ugyanúgy idézi Bourdieu-t, mint a Dessewffy Tibi. Nem, nem gúnyolódom, ez az ember nem kókler, általában felismerem a kóklert, G.Fodor nem az. És most visszautalok a poszt elejére, ebben a posztban nem foglalkozom morális kérdésekkel, pláne nem a jelenlegi morális pánikkal, engem sokkal jobban érdekel az, hogy mi került ezen a fotelon hétezerkétszáz forintba. Miért plankolták az égbe G.Fodort, mi az égbe plankolás mechanizmusa.
Ez az ország az égbe plankolásról szól. Itt nem lehet valaki egyszerűen csak nagyon jó, ha itt valaki kiragyog a karból, mint Molnár Ferenc Ibolyája, és ráadásul elég ügyesen ragyog ki a karból, akkor rögtön legkimagaslóbbat alkotó lesz, és korszakos tehetség. Ehhez természetesen nagyon sok borzalmasan tehetségtelen emberre van szükség, ehhez igazán szagos mocsári háttér kell, és kell a politikai és értelmiségi elitek mániákus önigazolási kényszere is.
A magyar politikatudomány nagyjából nem is létezett 1989 előtt, Schlett István „a Nagy Öreg” korábban tudszoc tanár volt, és még 1988-ban is egészen tűrhető átéléssel tudott Vlagyimir Iljics Lenin Mi a teendő című munkájáról értekezni. Iskolák, mesterek nélkül nem könnyű, és nagyon vigyáztak arra, nehogy a Stanfordról, a Harvardról vagy az LSE-ről jöjjenek vissza magyar fiatalok, mert akkor bizonyos karrierek el sem indulhattak volna. Ennél csúnyább történetek is vannak más területen, mely területeken gyakorlatilag mindenki kókler. Nem tudom, hogy G.Fodor Gáborban lett volna elég kakaó ahhoz, hogy egy normális közegben karriert csináljon, bocsánatot kérek az Olvasótól, de csak azért mert utálom GFG-t, nem fogom azt mondani, hogy ez lehetetlen, mert nem vagyok benne teljesen bizonyos. Az biztos, hogy nemzetközi beágyazottsága zérus, és ezzel sincs egyedül a közegében. Az ő története erről a közegről is szól, arról a szomorú kudarcról, ami az elmúlt huszonöt évet jellemzi, amiről nem tudom, hogy mennyire volt belekódolva a rendszerbe. A kontraszelekciós mechanizmusok érintetlenek, a középszerűség reprodukciójának semmiféle akadálya, a politikai rendszerünknek pedig a G.Fodorénál sokkal rémisztőbb karrierek is tökéletesen megfelelnek. Mint azt már korábban kifejtettem: nincs remény.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518942-67b5785df20ca' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518942&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518942-67b5785df20ca&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518942-67b5785df20ca' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Tudom, illetlenség valakinek a külsejére hivatkozni, s lehet, semmi kapcsolat sincs bele – mindenesetre feltűnő nála a férfiasság, az erő kultusza.
@Geo_: Voegelin hatas. Erdemes beleolvasni a kinais szovegebe. Hatasosan is tud fogalmazni.
Funk koncerten vagyok eppen. Nem egeszen GFG.
hbcbet-id.com — Thanks so much with this fantastic new web site.
FUNK nem addiktológus?
o))
jotunder, te tulajdonképpen leírtad Hendrik Höfgen karakterér és drámáját.
Bár Szabó István drámaibban jeleníti meg, de hát neki ez a szakmája. Viszont jó pont a felismerésért.
Ez az ország totál reménytelen, a selejt bosszúja. vajon miért veszi körül magát valaki csökött gnómszerű lényekkel??akik ráadásul tehetségtelenek és gusztustalanok
@Hegyi Zerge:
Ő Orbán lelkének kivetülése.
Mostanra az is kiderült, hogy az őszinte bocsánatkérés az állami hirdetések eltűnésével, mint alapvető konzervatív értékkel van szoros összefüggésben.
Olyan III. Richard-szerű figura. Elhatározta, hogy gazember lesz.
a kis gnóm kerti törpe félember,..( aki állva nyalja a seggét a csuti suttyónak).egy geci, egy kis kutyaszar darab, és a magyar jóérzésű embereknek csak egy kis kupac szar!
gfg önmagából kiindulva írt az aktfotóra történő recskázásról. Neki nyilván ez jelenti a szexuális életet.
@jotunder: a végeredmény világos – de azt nem tudom eldönteni, hogy valóban volt-e valami ideológia, ami a gyakorlatban azután (a dolgok természeténél fogva) elcsúszott – vagy eleve a hatalom megszerzéséhez, majd megtartásához kerestek elvi alapokat.
@Geo_: ideológia nincs a történetben (szerintem).
gfg a „politique pour politique” zsenije. gondolhatja magáról. A maffia udvari írnoka. gondolom én.
A hatalompolitika legyőzhetetlen stratégája. gondolhatja ő. A cinizmus agent provocateur-e. gondolom én.
„szikszói fiatalember, vélhetően nem csúcsértelmiségi családból”. De.
@Admirality: ?
@kiazmarmegint: „(…) szikszói fiatalember (GFG), vélhetően nem csúcsértelmiségi családból (származik) (…)”. De igen, onnan származik.
@Admirality: Ennyire en is rajottem. Arra lettem volna kivancsi, hogy kik-mik voltak a szulei :):)
@sisszi: én is így gondolom, minden erre mutat – csak éppen tudni nem tudom 🙂
@Geo_:
„Mindent lehet.
Ez a megjósolhatatlanság ereje.
Tenni vagy mondani valami megjósolhatatlant. Ebben áll a szabadság.”
(gfg)
@Késes Szent Alia: mindent lehet, – erről rögtön beugrik, hogy a fideszes politikusok, amennyiben fogalmuk sincs, tiltott téma, ködösítés, néphülyítés: immár sok éve feltételes módban kommunikálnak, akár a holnapi vajas kenyérről is.
@Pelso..:
„A társadalmi valóság képlékeny, attól függ, mit érzékelünk belőle, észlelésünk
pedig annak függvénye, hogy azt hogyan írják le a számunkra. A kormányzás
nyilvánosság számára észlelhető valósága ennélfogva többnyire nem
más, mint a kommunikáció által tükrözött valóság, így a kormányzás logiká-
ja a kommunikáció logikája szerint kerül újraírásra.”
(gfg)
Nagyra értékelem, hogy Jótündér művelt és szereti a színházat. Tudja, honnan jön a „kiragyogtam a karból” tündéri idézet. Hogy dicsekedjek, ebben a darabban én is játsztam, méghozzá a zeneszerzőt, aki kiadja magát direktornak. (A valóságban direktor voltam, aki színésznek adja ki magát.) Géfodorról ennyit tartottam megjegyzendőnek, de lehet, hogy ez is érdemén felül volt.
„Őszintének érzem G. Fodor Gábor bocsánatkérését, valószínűleg érzi, hogy mindennek van határa, ismerősei pedig százszor is elmondhatták neki, hogy ezt nem kellett volna” – mondta az Origónak Szentpéteri Nagy Richárd, a Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársa.
:DDD
@Szindbad:
„Nagyvonalú mindenekelőtt a győztes tud lenni, és még az is lehetséges, hogy a nagyvonalúság képes győzelemmé átfordítani egy vesztesnek látszó helyzetet. Mert bár lehet ugyan kisstílűen is győzni, de a győztes nagyvonalúsága erőről árulkodik.
A politikában egész egyszerűen rosszul érzi magát az, akivel szemben kifejezésre juttatják, hogy most éppen nagyvonalúak voltak vele szemben, mert a nagyvonalúság gesztusa aláhúzza az illető gyengeségét.”
(gfg)
Ez így nagyon szép.
De vajon mit mondott neki az öltözőben a nevemelemez?
Egyikféleképp, másféleképp?
Vagy azt, hogy ez most ugye a gondolkodó munkásságod része volt, ugye-ugye?
Vagy azt, hogy te figyusz, az aszófői paradicsomot te hogy hámozod?
Egy csomó megválaszolatlan kérdés.
Vazze, nem olvastam se ezt, se azt, de az a bocsánatkérés fésztufész volt, vagy bízott benne, hogy olvassák a 888-t?
Bocs, Tündér, nem erről beszélünk, tudom. A magyarugari kimagaslásról értekezünk.
@Szindbad: Méltányosság = 25% Századvég, vételre ajánlott.
@Késes Szent Alia: Ehhez képest én azt gondolom, hogy fasza kis reklámot kapott az oldala, hátrány nem fogja érni. Valahogy a nemjobboldal mindig azt hiszi, hogy itt valamiféle elvekről is szó van. Nincsen.
@Szindbad: Nem éri hátrány, amíg a saját oldallal el tudja hitetni, hogy ebből is erősen jöttek ki. A valóság itt is csak reprezentáció.
„A választók rendelkezésére nem állnak biztos alapokon álló tények, adatok, egzakt számok, egészen konkrét információk, csak egymással szemben álló diskurzusok, így annak megfelelően foglalnak majd állást, hogy milyen interpretációk válnak számukra elérhetővé és szimpatikussá. Ebben a térben az a fél győz, aki több szavazót tud meggyőzni saját igazságáról, nem pedig az, aki jobb megoldásokat dolgoz ki.”
(gfg)
@Admirality: Megnyugodtam. Ezt a fajta túlpörgetett verbalitást, ahol sokkal bonyolultabbak a mondatok, mint a gondolatok, és aminek klinikai esete a Corvinus társadalmi kommunikáció szaka, csak GFG-nél van egy kicsi értelme is (más kérdés, hogy undorító genny), ezt csak csúcsértelmiségi szülőkkel tudom elképzelni.
@Késes Szent Alia: A saját oldalnak nincs más választása, mint elhinni ezt. Szerintem már túl vagyunk azon a fázison, hogy a saját oldala interpretáció alapon dönthet, egyszerűen nem engedhetik meg maguknak GFG bukását. Egyébként egy gagyi bulvársztoriról van szó, 2 nap múlva mindenki elfelejti, a brutális olvasótábor emelkedést meg szépen elkönyveli.
Amit írsz, az a nagy tömegekre vonatkozik. GFG bukását egy szűk kör dönti el, más szempontok alapján. Szvsz Schmitt Pál esetéből irtó sokat tanultak.
@Mister Gumpy:
és még csodálkoznak egyesek a bölcsészet alacsony presztízsén…
@WiteNoir: És attól vagyok szomorú, hogy habár a bölcsészetben is elképesztően okos emberek tevékenykednek, eszükbe sincs a tudományos módszert használni, miszerint az elméleteik kísérleti igazolni próbálása alapján javított elméleteket gyártanának. Akinek a kísérletezés nem volna ellenére, az se tud róla gondolkodni: szerintem, ha C G Jungnak elmagyarázta volna valaki a statisztika alapjait, ő lehetett volna a XX. század egyik legnagyobb tudósa, egy őskori Hari Seldon.
Ehelyett, „igazán beleérzett”, vagy rosszabb esetben „merészen bemondott” elméleteket gyártanak, aztán 30 év múlva, amikor már minden nő/férfi elhagyta őket, akkor már máshogy látják a világot, és jön a javított elmélet (persze ez csak egy példa; TGM pld kétévente döbben rá az új igazságra). Közben meg nyavalyognak, hogy nem értik meg őket. Összehasonlításképp, a matematikusoknak max 1%-a nyavalyog ilyesmin, a fizikusoknak max 10%-a (a saját rendkívül tudományos tudományszociológiai hasraütésem alapján).
Mivel korábban érveltem itt amellett JTvel szemben, hogy gfodor nemzetközi publikációk híján is érdemi filozófiai produkciót hozott létre a vogelein-könyvével, most nyugodtan leírhatom, hogy eléggé könnyelmű dolog átvenni az alaptalan dicshimnuszokat erről a figuráról. Semmi zseniális, semmi lehengerlő nincs benne, az átlagosnál vmivel műveltebb politológiai oktató volt, aki a politikai filozófia egy részét jobban átlátta. Mármint régebben.
Ez viszont: „A magyar politikatudomány nagyjából nem is létezett 1989 előtt”, azért a politikai-filozófiában vagy politikai szociológiában Ludassy, Csontos, Bertalan, Huoranszky stb. ismeretében nem méltányos kijelentés.
@Mister Gumpy: 🙂
Bonsai Duce egy ‘G’, mondotta volt Simicska.
Fodor Gábor úgyszintén.
Egy kései mea culpa nem menti fel elkövetett bűne alól.
Szerény véleményem az, hogy távoznia köll a közéletből és a katedráról.
Is.
Amúgy sommás véleményemet már korábban megfogalmaztam róla:
kismalac.blog.hu/2014/06/18/g_fodor_gabor_politikai_gondolkodo
Nem kell bántani szegény szellemi toprongy, gfg-t. Valóban magas szellemi szinten indult az életbe, mert lángész volt kiskorában.
Csak mivel füstölt, hogy el ne égjen a nagyeszű. lehugyozták a fejét és a lángész kialudt. Bolond lett belőle. Idióta, pedofil hajlamú, seggnyaló tuskó.
„Lánczi Andrásról elmondhatjuk, brutálisan megbukott egyetemi professzorként, hatvanéves korára egyetlen egy C kategóriás publikációja van. G.Fodor Gábornak értékelhetetlen a tevékenysége. Nulla. Ez a két ember áll a Századvég mögött, amely intézmény három évre kapott egy 4.8 milliárd forintos kormánymegbízást.”
orulunkvincent.blog.hu/2015/11/17/a_szazadveg_4_8_milliardja
Nincs itt egy árnyalatnyi ellentmondás?
@William Blake: a scholar.google.com alapjan G.Fodor tevekenysege ertekelhetetlen. egyszeruen nem latszik. (ez azert benne van a posztban is) abbol tudok csak kovetkeztetni arra, hogy nem kokler, hogy szamomra aranylag hiteles figurak plankoltak az egbe. teljesen hulyet nem plankoltak volna az egbe.
Olyasféle képességekkel bír, mint Orbán a politikában: ahhoz volt elég, hogy felismerje: nincsen remény, így marad ő, és a szűk család.
@Szindbad: „nem engedhetik meg maguknak GFG bukását”
Pedig valamivel megfenyegethették, hogy bocsánatot kérjen.
A brutális olvasótábor-emelkedésben nem hiszek. Lesz egy spike január végére, aztán visszaáll nagyjából oda, ahol volt. És ennek is a felét az adja, hogy a 444-en bevezették a moderációt január 21-én, és két napra átmentünk a 888-ra megbeszélni a helyzetet, merthogy ott is disqus rendszer van és nem kellett külön regelni.
Itt látszik az alexán, ahogy a 444-esek átmentek :)))
http://www.alexa.com/siteinfo/888.hu
Ennek akkor GFG borzasztóan megörült, írt egy welcome posztot, de senkit nem érdekelt, iszonyúan le lett oltva a kommentekben:
888.hu/article-mindenkit-szivesen-latunk
Azóta a 444-es lázadók csináltak maguknak egy külön fórumot, és már csak trollkodni járnak át páran.
Azért a reklámozásnak volnának ennél hatékonyabb módjai….
Én sem szeretem gfg-t. Azt azonban el kell mondanom, hogy kiemelkedően, na ez rossz szó, szóval felül múl mindenkit akit ma a Fidesz körül látunk. Mégpedig szellemi fölényével. Úgy egy éve lâttam egy interjút vele amit a tanár úr, vagyis Havas Henrik készített. Érdekes volt látni, ahogy a Havas nagy arca, és ez a nagy böszme ember hogyan lett töpörtyűvé a műsor végén. Gfg olyan tudományos, vagy áltudományos katyvasszal iskolázta le, mosta fel padlót, küldte el 10 deka parizerért ezt a szellemi fölényére, tudására mindig büszke, hungarikumot, aki mar volt 1 osztályú sofőr, vasutas, lakatos, államtitkár, író, tv-s személyiség, humorista, egyetemi tanár, hogy csak ámultam. Gfg-t nem szabad hülyének nevezni, nem az. Összekombinálva a jelenleg létező állampárti hatalommal, inkább nagyon nagyon veszêlyesnek nevezném.
@Admirality:
„A 41 éves G. Fodor Gábor a Miskolc közelében fekvő, ötezer lelkes Szikszón született. A szerény családi körülmények között nevelkedett fiúra a miskolci egyetemen figyeltek fel a politológus tanárai, ők beszélték rá, hogy Budapesten tanuljon tovább. (vs.hu) „
Egy kis adalék – részlet a g nélküli Fodor Gáborral készült interjúból:)
– Telefonban nem keverték még össze G. Fodorral?
– Nem. Ha látnak, úgy nemigen lehet minket összekeverni, de telefonban akár előfordulhatna, az igaz. Egyébként valamikor a kilencvenes évek második felében levelet kaptam egy bizonyos Fodor Gábortól. Politológusként mutatkozott be. Azért írt, hogy mivel mindkettőnket ugyanúgy hívják, jó volna, ha tennék valamit a nevem elé. Hogy meg lehessen különböztetni minket.
– Már hogy ön változtasson? Addigra túl egy miniszterségen?
– Igen. Nevetve olvastam.
@velőtanya:
Mondjuk a G. nélküli Fodor is megéri a pénzét, de ez tök jó. 🙂