Három majom
Eredeti szerző: szempontpuska
Ketyeg a kéthetes ultimátum, amit a Fidesz kapott a médiatörvény megvédésére. Az eddig bevetett lózungok és az oly’ kedvelt összeesküvéselméletek után most már érdemben is válaszolni kell a kényelmetlen kérdésekre.
Egy hónapnyi bagatellizálás, majd kapkodás, hazudozás és az ebből születő vádaskodás, arrogancia után muszáj lesz tényekkel és érvekkel leülni az asztalhoz, hogy megvédjék a védhetetlent. Hogy végül módosítani fogják-e a törvényt, vagy éppen ellenkezőleg, eszük ágában se lesz, azt a hetente egymásnak ellentmondó nyilatkozatokból most még nehéz kihámozni.
Szavaikon, rigmusaikon még most is látszik a döbbenet, hogy ezt meg kell indokolni valakinek. Pedig maguknak ásták ezt a gödröt, amiből megpróbálnak kimászni. A nyilvánosságot megkerülve, sunyi módon, titokban készítették el a törvényt, visszaélve és kijátszva a vonatkozó jogszabályokat. Itthon nem egyeztettek senkivel és semmivel. Diktátumként került a parlament elé, ahol a kormányoldal kénye-kedve szerint módosítgathatta még az utolsó pillanatban is (106 db zárószavazás előtti indítvány arcátlansága!).
Amit nem akartak egyeztetni a NER cinikus rezsimjében, azt most a nemzetközi nyilvánosság előtt kell megvédeni és összhangba hozni az európai értékrenddel.
Martonyi, Navracsics, Schöpflin és Orbán rohangálnak Brüsszelbe, magyaráznak, nyugtatnak, indokolnak, fenyegetnek és ígérgetnek felváltva.
Nektek nem hiányzik valaki ebből a listából? Csak éppen azok, akik — elvileg — ezt a törvényt megalkották.
Ma már fel sem merül, hogy akárcsak megszólaljon az a három képviselő, akik a médiatörvény tervezetét benyújtották.
2010. november 22-én három darab képviselő nyújtotta be a törvény tervezetét. Ez az a hírhedt, T/1747-es önálló indítvány.
Rogán Antal | Cser-Palkovics | Menczer Erzsébet |
Hivatalosan — nem tudom, van-e még, aki ezt elhiszi — az Ő elméjük szüleménye ez a törvény. A kétharmados többség “csak” elfogadta, a nemzeti együttműködés kormánya pedig sajátjaként megvédi azt.
December óta mindhárman hallgatnak. Sem a sajtóban, sem a parlamentben, sem az EU-ban senki meg nem kérdezi őket, nem szólalnak meg, nem fejtik ki érveiket, elméleteiket, meglátásukat és azokat az eszméket, amelyek vezették tollukat, amikor megalkották ún. “önálló indítványukat“.
Persze szónoki a kérdés, hiszen ennek a gyalázatnak már a születése is nyilvánvaló hazugság volt.
Rogán Antal egyébként éllovasa az egyéni kezdeményezéseknek. A fülkeforradalom kétharmados parlamenti többsége ugyan minden kormányzati vagy kormánypárti indítványt megszavaz, ám a kabinet mégsem gyakran adta nevét a törvényjavaslatokhoz. Eddig szinte minden, nagy port kavaró indítványt a kormánypártok képviselői nyújtottak be a Háznak.
Ebben a ciklusban eddig 38 új — önállóan tárgyalt — törvényt, továbbá 107 törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés, ezek közül 18 nemzetközi jellegű jogszabály volt. A fideszes Kósa Lajos és Rogán Antal vezeti a legtöbb elfogadott egyéni képviselői indítványt benyújtó honatyák listáját. Kósa 17, Rogán 16 elfogadott javaslatot mondhat magáénak, ebből négynek mindketten előterjesztői voltak.
Mivégre ez a színjáték?
A jogalkotásról szóló törvény 18. § (1) bekezdése kimondja:
„A jogszabály megalkotása előtt … elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdek összeütközések feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit. Erről a jogalkotót tájékoztatni kell.”
Majd a 20 §:
„A jogalkalmazó szerveket, a társadalmi szervezeteket és az érdekképviseleti szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének elkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetőleg társadalmi viszonyokat érintik.”
Csakhogy az egyéni javaslatok sajátossága, hogy alkalmazásukkal a Nemzeti Együttműködés Kormánya kikerüli a társadalmi, érdekvédelmi egyeztetést. Érdemi párbeszéd és tárgyalás nélkül fogadható így el minden olyan jogszabály és törvénymódosítás, amelyek az érintett szakma, az ellenzék, a külföldi és hazai jogvédő szervezetek, de még Brüsszel szerint is nagyban csökkentetik hazánkban a jogbiztonságot.
Amit ők tettek, amihez a nevüket adták, az a parlamentarizmus kijátszása, visszaélés a joggal.
A médiatörvény három szellemi szülő mostohaatyja/anyja azóta hallgat. Nem szólnak, nem látnak, nem hallanak, mint az a bizonyos három majom ott a képen.
Posztzártakor érkezett:
Kiszivárgott a médiaügyi biztos levele
@banurr:
Hát kérdezni MÉG lehet…
Erről a szabadról meg beugrott az “Én egy szabad országban élek…” kezdetű mondat:
Én egy szabad országban élek, azt csinálok amit szabad!! 🙁
@sprenczl: már bocs de ha valaki ateistából meg a legnagyobb hivő lesz az mennyivel jobb???? a hatalomért meg a személyiség kultuszáért és ráadásul az én adóba befizetett pénzemből…
Ja és akkor a Banditának legalább van közös pedofil témája a fityesz által pátyolgatott egyházi vezetőkkel… És van köztük is köztörvényes szép számmal ám…
@Tőzsdecápa: Khmm… khmmm.. te nagyon hülye! A szövetkezeteket kik is verték széjjel? Csak nem Torgyán? Ki is ette Torgyán húslevesét?
Melyik kormány is adta el a 12 állami gazdaságot?
A feldolgozó ipar lófitty, az nem érték, egy cukorgyárat, egy konzerv gyárat semmi idő alatt össze lehet rakni, az nem technológia. A parasztokat összeszervezni nagyüzemi termelésbe, amire ezek alapulnak, na az nagy dolog! Ezt nem a szocik verték szét!
Az Eu meg a nagyüzemi mezgazd termeléshez ad támogatást, a kis talpalatnyi földön gazdálkodó parasztoknak nem.
Úgyhogy ne csodálkozz ezen a helyzeten!
@szerjóska: Lehetek úgy jobboldali beállítottságú, hogy közben ateista vagyok? A libbancsokat nem szeretem, a szociktól felfordul a gyomrom, nem vagyok vallásos kivetne a jobbik, akkor most én mi a faszom ideológiának felelek meg? 🙂
@Tőzsdecápa: segitek!!! Kérdésedben a válasz! 🙂 Azért egy kérdés csak kiváncsiságból: a jobb oldalt csak azért nem kedveled mert vallásosak? A többi dolgával amúgy minden rendben?
De most komolyan… Érdekel a válaszod!
@fakopács: “Az Eu meg a nagyüzemi mezgazd termeléshez ad támogatást, a kis talpalatnyi földön gazdálkodó parasztoknak nem.
Úgyhogy ne csodálkozz ezen a helyzeten! “
Én nagyon hülye, kérdezem az eu-s ügyekben magasan kvalifikált fakopácsot, hogy ezt azért nem mondtad komolyan ugye? Mekkora támogatást is kapnak az osztrák gazdálkodók?…és nem a nagyüzemiek!
Na szóval: 1994-et írtunk. Riporter kérdezte Horn Gyuszi nagy vezérünket, miért nem szavazzák meg a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget? Hiszen végig lehetne követni, ki hogyan gyarapszik és hogy befizette-e az ennek megfelelő adót! A mi nagy Horn Gyulánk mit mondott? Emlékszel? Nem? Segítek….. Gyula a következőt mondta! (igyekszem szó szerint) ” Tudomásul kell venni mindenkinek, hogy Magyarország a vagyonfelhalmozás korát éli! ” Na kedves barátom, azt hiszem ehhez nem kell további kommentár!
@komment2010: konkrétumokra csúsztatások, mint a forradalmi időkben, hehe….
ja igen 2. rész: legnagyobb konzervativunk (debreczeni) szépen pityereg a Népszarában. Ő is látja, hogy ez a lemez kifújt, egy ideig illegalitásban kell majd harcolnia, szamizdat, stb. Bár fel is gyújthatná magát, azt én is nézném élőben.
A filoszainkra is rossz idő jár. Copy+paste munkáik nem érnek biz fél milliárdot, max egy szakdolgozat 3-ast, bár ott is elégtelen, ha a téma nem stimmel a kiadotthoz képest. Legalább arra figyelhettek volna, a hülye bérért rettegőink.
A pénzosztás a holdudvarnak című pályamunka átolvasásával kellett volna kezdeniük, még 89-ben…..
@komment2010: Nem egészen! Sok dologban azonosulni tudok velük, de talán náluk is kimaradt ami a fideszből is! Ez pedig a “gereblye” , hívjuk csak így! Nyilván a tiszta emberekből álló akármilyen párt léte, csak egy idea! DE!!! Azért egy gereblyézést nem ártana tenni egyik pártnak sem! Egyik barátom mondása: ” Ha növekszik a gaz a kertemben, nem a tetejét vagdosgatom, hanem kib@szom gyökerestől! A bal olbali politikának is vannak jó dolgai, de nálunk hol van olyan???? Egy neoliberális csapat, aki mert azt mondja, hogy ő a szocialista párt, még nem lesz az!!!!
@sprenczl: melyik része csúsztatás a kommentemnek? Kik is mondták hogy csuhások, térdre imához??? Kinek volt a polgári esküvője után 1x évvel fontos hogy az egyházit is megtartsa? Ki fordult 180 fokot a 20 évvel ezelőtti politikai nézeteihez képest csak azért mert igy jobban feszül a vitorla???
Vagy az a része csúsztatás hogy nincs lassan olyan hét hogy nem derül ki egyik másik egyházi szentéletűről hogy kupiba jár sikkasztott vagy éppen gyerekeket molesztált? És ehhez asszisztál most ezerrel a fidesz… Ebben hol a csúsztatás??
De azért egy mellédumálós félmondatot válaszként az önérzeted megkövetelt, igaz?
Tudod olyan vagy mint egy kisgyerek, aki azt hiszi ha hangosan énekel vagy dúdol akkor nem kell félnie a sötétben… Magadat csapod be azzal hogy a homokba dugod a fejed…
Bár igy is lehet élni… de minek????
@Tőzsdecápa: sok dologban hasonló a véleményünk ami ezt a kommentet illeti. De ha sokat gereblyézgetünk akkor jönne el az a helyzet a politikában mint az ideális hálózat egy informatikusnak: nincs benne felhasználó! Itt nem lenne egy politikus sem… Bizony a jobbosok is sárosak ám csak a legnagyobb szerencséjük hogy egy impotens politikai környezetbe kerültek be anno. A baloldalt még a mai napig is sárba lehet tiporni a “mit tetteteke 40 év alatt az országgal…” dumával (hozzáteszem ennyire idióta banda mint ez megérdemli a sorsát)
Középen nincs senki a jobb oldal meg hát… olyan amilyen. És itt jön a kulcsmondat: akkor kire lehet szavazni? A kevésbé rosszra… De bazz attól még ezek is csak sárosak???
Na mind1.
mekkora öröm egy ilyen blog…. :(((
Kedves szempontpuska!
El kell keserítselek, de ezen a héten Heller Ágnes a fősodor.
@atila68: vígasztalhatatlan vagyok :-)))
@VonS: Nekem semmi bajom azzal, ha valaki újságírásból él, én nem abból élek, de meggyőződésem, hogy lehet azt a sportot is igényesen művelni.
De nem is az a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy még egy hivatásos újságírónak sem az a dolga, hogy ő mondja meg a tutifrankót, nem, ő csak közvetít. Nem tudom, hallottál-e Sajó Andrásról, jogász, akadémikus, most éppen bíró Strassbourgban, az ő egyik esszéjéből idéznék pár sort:
“Az állam mûködésének anomáliái csak valamennyi társadalomtudomány mûvelõinek – jogászoknak, közgazdászoknak, szociológusoknak és más diszciplínák képviselõinek – együttes erõfeszítéseivel, a szaktudományi elkülönülést meghaladó közös szemlélettel tárhatók fel. A közös gondolkodás elõfeltétele, hogy belássuk, nem az állam okozza az egyes életterületeken tapasztalt zavarokat, alacsony hatékonyságot, hanem az állam is szerves része az alacsony hatékonyságú mûködésnek. Nemcsak az államra nagy befolyást gyakorló politikai szereplõknek, hanem más meghatározó társadalmi szereplõknek is részük van abban, hogy rövid távon „ésszerû” döntéseikkel, viselkedésükkel diszfunkcionális, alacsony hatásfokkal mûködõ állam alakul ki.”
Ez egy pimf, 22 oldalas tanulmány (epa.oszk.hu/00000/00017/00150/pdf/04.pdf ), egy hosszabb valaminek a rövidített, emészthetőbb változata. Hipotézis, úgy is kezdi, tehát lehet vele vitatkozni, lehet továbbgondolni, lehet igazolni vagy megcáfolni, mindegy is, a fő, hogy ez egy valami, szemben azzal, amiket én írogatok a blogon, de ismétlem, ez így van rendjén. Ha valakit tényleg komolyan érdekel, hogy mi is a répa ebben a kis véráztattában, az olvasson ilyen munkákat, meg mégilyenebbeket, de ne áltassa magát azzal, hogy neki majd egy blogon fél oldal terjedelemben megmondja majd valaki a tutifrankót.
@Tőzsdecápa: passzolom, zsidó neokon zsidó nélkül, de az meg pont a gyurcsány 🙂
@VonS: Nem az a kérdés (itt), hogy úgy van-é (úgy). Az a kérdés, hogy a kormányzati hatalomért milyen eszközöket használnak.
Ez a drága jó magyar nép igencsak hülyíthető ezen eszközökkel.
Nem tűnt még fel, hogy a demokráciából még a ragozást sem tudtuk megtanulni?
Márpedig az úgy van, hogy választás előtt T. (nem T.) politikusok telehazudják az országot, aztán szavazUNK, és amelyik gittegylet nyert, azt megválasztottUK. Ettől még lehet aztán szidni, akár jól csinálja, akár nem. Egyet nem lehet mondani: Ti választottáTOK.
Nézd végig a blogkommenteket. Húsz év alatt ennyi minimumot nem volt képes megtanulni a magyar. Te, ti, tiétek… áhhh. Egyébként pedig:
John Gardner, former Executive Director of Citizens’ Lobby, was once asked why our elected officials were greedy, venal, and self-serving. He responded, “Well, we are, of course, a representative democracy.”
@maroz: az idő hogy megszépít mindent, ugye? 🙂
@poszt: kőkemény populizmus (vö hülyeség). a modern parlamentek/frakciók ugyanúgy apparátusra épülnek, mint a kormány (csak sokkal kisebbre). értelemszerűen az egyéni indítványokat is az apparátus írja/készíti elő, jó esetben a benyújtó(k)al együtt, azok ellenőrzése/iránymutatása/közreműködése stb mellett, azaz nem teljesen kivűlállók, mintahogy a poszt sugallni próbálja. (hasonló sztori a frakciófegyelem kigúnyolása).
valóigaz, hogy remekül ki lehet kerülni a társadalmi egyeztetést (ami szvsz nem is baj a korábbi egyeztetési rendszerben) egyéni indítvánnyal, de sok (és lényegesebb) tv mögött az a megfontolás áll, hogy ez inkább az Országgyűlés, mint a kormány kompetenciája szabályozni. A médiatv pl pont ilyen, (vagy az alkotmányozás, vagy egyes nemzetpolitikai ügyek) furcsa h pont ez a gesztus is hiba lesz az Ellenállás erői szerint.
@heima_: kőkemény tények.
De mentségedre szóljon, fogalmad sincs róla mekkora szakapparátust igényel egy ilyen kétszázhúsz oldalnyi alaptörvény kidolgozása és kodifikálása.
Talán még azt sem tudod, ehhez képest mekkora csapat áll rendelkezésre egy képviselőnek.
Tudatlanságod okán elnézem Neked a csúsztatásaidat… 🙂
(Ps. örülök, hogy visszajöttél a malőr után)
@szempontpuska: Úgy is mint a rossz rendőr :)))), mármint én, szóval, a szakapparátusunkra most tényleg büszkék lehetünk, óriási nemzetközi siker a médiatörvény, egy hónap alatt többet írtak Magyarországról mint az elmúlt néhány évben összesen. És ezt előre megmondta Szijjártó, ez ízig-vérig európai törvény.
“Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarországon ugyanakkor az előző időszakhoz képest javult mind az általános értelemben vett politikai közhangulat, mind a zsidóságot övező közhangulat – közölte Havasi Bertalan. “
Már látom a következő óriási sikert. Javul a zsidóságot övező közhangulat. Szerinte Európa vezető közhangulata leszünk….
@jotunder: szerintem ok
@szempontpuska: Heller Ágnes-ügy is sikertörténet. Habermas nyílt levelével. Kovács Zoltán el fogja magyarázni, hogy voltak apróbb, jelentéktelen kommunikációs nemtökéletességek, de már nincsenek.
hirszerzo.hu/belfold/20110125_europa_tanacs_alkotmany
itt is érlelődik egy nemzetközi siker. kimondom, a magyar kormányzatnak indulnia kellene a londoni olimpián, a négyszer kétszázméteres férfi szakapparátusi váltóban.
@heima_:
“ki lehet kerülni a társadalmi egyeztetést (ami szvsz nem is baj a korábbi egyeztetési rendszerben) egyéni indítvánnyal, de sok (és lényegesebb) tv mögött az a megfontolás áll, hogy ez inkább az Országgyűlés, mint a kormány kompetenciája szabályozni. A médiatv pl pont ilyen”
Tévedés. Nem a kormány kompetenciája vagy annak hiánya, hanem a kormány semmiért felelősséget nem vállalása áll mögötte. Tudatosan, mert a felelősségre vonástól nagyon irtóznak.
Figyeld meg, annyira jellemző minden tevékenységükre. Egyik is mond valamit, a másik is, röviddel utána akár az ellenkezőjét is, de konkrét felelőse semmilyen kijelentésüknek nincs, így a számonkérésenek sincs gazdája. Taktikáznak, trükköznek minden téren, de amit művelnek, az nem politika.
@Szélmalomharcos: azért egyet elfelejtesz most is, hogy az, hogy a fidesznek 2/3-a lett az csak annak köszönhető, hogy a sok politikában megfásult lélek el se ment szavazni (se ide, se oda nem tette a voksát), a fidesz fanok meg futottak reggel 6-ra, hogy kedvenc párjukra végre szavzhassanak… viszont ha lett volna, egy olyab rublika, hogy “leszarom” a szavazólapon, akkor hidd el, a fidesz is a sarokban kullogna az eredményeivel, mert egy ilyen rublikába bettem volna én is az X-et, keményen.
@Tőzsdecápa: egy rejtvényt meg kellene fejtened most gyorsan, de segítetk, egyből a megodást mondom: nem mindenki balos, aki rühelli jobboldalt, ezt mikor vágja már le minden tirpák agyú? vagy a könnyebb érthetőség kedvéért: attól, hogy nem akarok jobbra kanyarodni éles ívben, az még nem jelenti azt, hogy akkor autmatikusan és minden áron balra akarok kanyarodni… nem lehet, hogy egyenesen szeretnék menni, he?
@holex: Ha végigolvasod a kommentjeim, tökéletesen láthatod, hogy ezt én nagyon jól tudom! Nekem semmi bajom azzal, ha valaki kritizálja bármelyik oldalt! DE, ha valaki olyan kritikát pendít meg valamely oldalról, ami pont nem rá jellemző (és tökéletesen érezhető rajta, hogy ezt ő is vágja, csak nagyobb az egója, mint hogy ezt beismerje) azt a nézetet (ál)vallót, had kóstoljam már be! 🙂 Nyilván tudva, hogy nem én fogom megváltoztatni a nézetét egy blogon keresztül!
☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭
Sokáig éljenek hős nagyjaink, határnyitó horn, -kádárpapucs medgyesi, -humanhunter gyurcsány, -libalopó bajnai és akire szaros gatya maradt, mesterházy! “Munka hadának a lépte dobog…”
☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭☭
Nem unják még?
Tozsdecapa, egy tippet mondhatnal: allamkotvenyt vegyek, OTP-t, esetleg MOL-t? Melyik fog NAGYON felfele menni? Fiuk mit igernek?
A herom majom meg…hat…azok. Ez a CSP olyan bicskanyitogato stilusu csoka, hogy visszasirtam Navracicat meg SzijArto Petyat is, amikor megszolalt…istenem…
Valaki magyarazza el, mennyivel jobb ez a slepp, mint a tanctanar Fleto?
Mert szerintem egy percenttel sem..
@VonS:
@VonS:
” mivel az MSZP az alternatíva, így ha nem csak gondolatkísérletezünk, végül mégis az MSZP-hez kell hasonlítani a Fideszt 🙂
No de az természetesen simán lehet, hogy félreértettelek. “
Nem szeretném ha eljönne az az idő, amikor egy ilyesfajta összehasonlitásból az az mszp jönne ki jól, amely , at least, a katalizátora volt annak a folyamatnak, amelynek köszönhetően most van nenyink és körvonalazódni látszik létezésünk magyar minősége. A mostani mszp nem alternatíva semmire, még egy kabaréra sem.
Nem elegáns Quasimodot Adonis-hoz hasonlitani, nem ugyanaz a kategória, ezt magyarázta a fidesz az utóbbi években.
Úgyhogy, hasonlítsuk csak kormányunkat ahhoz, amit igért, mérjük össze az eredményeit azokkal a honfiui keblet melengető szólamokkal, amelyekkel elénkvarázsolta csodás jövőnket, egyszóval nézzük meg – on daily basis – azt, hogy mit mond, mit tesz, hogyan magyarázza és mik a eredményei.
@Tőzsdecápa: Éljenek a hazugok is, az egymás zsebét megpakolók, a kétarcúak, a Madách-díjjal kitüntetettek, az előző kormányt mindenre takarónak használók, a gyűlölködők, a más véleményen lévőket hazaárulónak nevezők és még sorolhatnám hosszan…
“Az államfő a La Libre Belgique című belga napilapnak adott interjújában azt mondta, ügyelni fog arra, hogy a kormány komolyan vegye az Európai Bizottság javaslatait a médiatörvény módosítására, és idejében válaszoljon a testület levelére. ” (Schmitt Pál interjú)
Kemény csapat lesz az elnök úr, szinte látom amint rápirít Orbánékra, hogy eddig és netovább :))))
@jotunder: Ez mekkora hernyó. Három oldalról ordibáltak a fülébe, hogy bocsássa előzetes normakontrollra a médiatörvényt, de ő a törvényhozás hűséges motorjaként gyorsan elolvasta, aláírta majd – szerintem az eljárási szabályokat megsértve – sürgősséggel közzétette. Aztán meg körbehaknizta Európát, hogy a médiatörvény milyen fasza, nem is érti, hogy mások miért nem veszik át tőlünk.
De majd most ő ügyelni fog. Seggfej.
@jotunder: Ebben csak az van, hogy a KE “komolyan veteti a kormánnyal”, meg “idejében megválaszoltatja a kormánnyal”.
Egy szó szincs arról, hogy a Kormány ezeket a műveltető igéket magára nézve automatikusan kötelezően teljesítendőnek vegye majd, valamint az sincs benne, hogy ha még a kormány komolyan is venné, akkor ez azt is jelentetné automatikusan, hogy átdolgozza a tv – részben, vagy egészen az EB javaslatai szerint. Az idejében megválaszolás max. egy válaszlevél elküldését jelenti.
@Kettes: Nem olvastad el részletesen a teljes interjút, azért ragadtatod magad elhamarkodott kritikára ;-).
Eszter a HVG-ben:
hvg.hu/velemeny/20110128_babarczy_eszter_onkritikat_gyakorol#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_1_28 .
@sajtohuba: szerzőtársunk 🙂
@sajtohuba:
“Szerettük volna azt láttatni, hogy Magyarország nem egy mocsár, ahol hülyegyerekek élnek, hanem nagyon sok ember nem ért egyet az alkotmányos jogok korlátozásával és szeretne demokráciában élni.”
Ejj, mindig ez a vágyvezérelte gondolkodás. 😉
@maroz: Vagy ahogy a híres kisföldalatti megálló névadó fogalmazta két merengés között:
“Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.” 😉
Hmmm…
http://www.metaprime.hu/users/ask/strategopolis2010.pdf
A sok ideírt off után visszatérve a bejegyzés címéhez és eredeti témájához (három majom):
Ugye süt belőletek a sárga irigység? Mert hogy ilyen rönecánc polihisztorokkal és univerzális zsenikkel vagyunk körülvéve. Akik mindenhez és mindennek az ellenkezőjéhez is értenek. És csak csettintenek, és máris kész egy többszáz oldalas törvényjavaslat. Sorozatban.
Ezt csináljátok utánuk, pupákok!
@sajtohuba:
ahogy a híres kisföldalatti megálló névadó fogalmazta két merengés között:
“Kérdjétek akkor azt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?”
Vannak még ütős levelek:
http://www.es.hu/2011-01-26_vannak-meg-hianyossagok
Találó jellemzés Orbánról, Schmittről, Szíjjártóról meg a Martonyi+Matolcsy kettősről.
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=817883
Törpe minoritás véleménye.
http://www.fn.hu//belfold/20110628/kovacs_zoltan_szabad_sajto/
@sajtohuba: Engem megnyugtat, amikor kormány médiakomisszárjai deklarálják, hogy a média felőlük aztán annyira szabad, amennyire csak akar, ha őket megnyugtatja, hogy leszarom a véleményüket. 🙂
index.hu/tech/2011/06/28/egyszer_sem_valaszolt_a_magyar_kormanynak_a_google/
>))
rosszak vagytok! Igenis a külföld tudja a mi demokrata harcosainkat értékelni. Hogy kapnák be szobrostul….
mandiner.hu/cikk/20110629_semjen_kapta_a_reagan_dijat#comments