Hé, paraszt, melyik út megyen itt a vellneszbe?
Eredeti szerző: maroz
<
p class=”MsoNormal” style=”text-align: justify”>Ülnek? Gondolom, igen. Ha nem, akkor legalább kapaszkodjanak
meg, mert olyant mondok, hogy ha más mondaná és én hallanám valószínűleg
megroggyannának a térdeim: a mi falunkban nemrég bezárt egy kocsma, és mi nyílt
a helyén? Egy fitneszterem! Hogy miiiii??? Hogy ezen önök nem hajlandóak
meglepődni??? Akkor tessék elképzelni azt, hogy most 1988 van, és egy
bukmékernél egy az ezerhez adják a fent vázolt eseményt. Rátettek volna akár
csak egy forintot is arra, hogy egy alföldi faluban hatalmi kényszer nélkül
bezár egy kocsma és afféle seggrázó-szalon nyílik a helyén?
Pedig az ilyesmi úgy nagyvonalakban azért előrelátható. Azt
mondják, hogy úgy nagyjából azonos társadalmi berendezkedések nagyjából azonos
jelenségeket generálnak, így elég jól meg lehetett tippelni azt, hogy a
rendszerváltással mi is ráállunk arra a bizonyos pályára, amelyen a boldogabb
országok már egy ideje menetelnek és emiatt jól el is húztak tőlünk, de
legalább megvan az az előnye ennek, hogy nem nekünk kell kitaposni az ösvényt. Elég,
ha figyelünk és megpróbáljuk megérteni, hogy mi is fog ide pár éven, évtizeden
belül beszivárogni. Például vidékre.
A vidéki lét elviselhetetlen könnyűségéről szeretnék
csacsogni egy kicsit.
Az utóbbi időkben sűrűn nyílogatott a kisbalta a zsebemben,
Anikó asszony lábasjószágozása, majd ennek doktrínává emelése, az ócsai skanzen
terve, a pesti liberális értelmiség (kurzív, nem megsértődni!) belharca a „ki a
legjobb vidék-szakértő”- versenyben, de ugyanúgy viszolyogtat a pesti- és nem
csak pesti libertariánus értelmiség (és nemértelmiség) üggyel kapcsolatos
önigazolása, hogy lám-lám, mégiscsak igaza volt Ayn Randnak, szóval nem egyszerű
ez. A két szélsőséggel (a libertariánus „ő dolguk, oldják meg!” és a szélsőbal
„de, meg lehet ezt oldani, csak akarni kell!”) még csak vitatkozni sincs
kedvem, pláne, amikor számomra annyira ellenszenvesen képviselik ezeket a
nézeteket, amennyire nézeteket káeurópában ellenszenvesen képviselni lehet ,
persze ettől még ezek a nézetek jelen vannak, legitimek, de amíg adott a
lehetőség arra, hogy én udvariasan átléphessek rajtuk, addig élni is szeretnék
ezzel. No, bízva abban, hogy sapienti sat, rá is térnék a mire is? Tényleg, mi
is itt a lényeg?
A vidék? Van olyan, hogy vidék? Mihez képest? Ami a
nagykörúton túl van, az már vidék? Békásmegyer, azzal a cuki kis lakótelepével,
az vidék, tessék mondani? Hévíz, Bükfürdő? És egy megyeszékhely, mondjuk Zalaegerszeg?
Na jó, de egy zalai falunak már mindenképpen vidéknek illik lennie. És hozzá
képest egy szabolcsi egybejáratos akkor mi?
Nem olyan nehéz belátni, hogy ez a vidékezés önmagában nem bír sok
magyarázóerővel, hiszen ha el is fogadjuk, mint kézenfekvő ellentétpárt
(főváros-összes többi, nagyváros-összes többi, város-falu, etc.) használni nem
nagyon tudjuk, mert az, amit a „vidék” szóval jelölünk annyira heterogén, hogy
szinte teljesen értelmetlen csoportként tekinteni rá, hiszen nincs olyan
csoportképző ismérv, amelyik legalább valamelyest működni tudna. Ezért is
gyanús nekem mindig, amikor valaki erősen vidékezik, mert ilyenkor szinte
mindig kiderül, hogy valami egészen másra gondol ő, csak vagy nem tudja, vagy
nem akarja azt mondani.
A bukolikus-álromantikus vidékezés még hagyján, már ugye ha
az ilyen ember nem jut véletlenül fontos döntésekkel járó pozícióba. A városi, jellemzően
értelmiségi, időnként „lemegy” vidékre, feltűri az inge ujját, belepök a
tenyerébe, és egy álló héten keresztül ad férfiasan a bukolikának. Trágyát
hord, kecskét fej, szívja a friss falusi áért, a megérkezése másnapján már
remekül át is vette a helyi dialektust, olyan népiesch ő, hogy a gémeskút adja
a másikat. Egy hét után hazamegy és ódákat ír a vidéki élet szépségeiről, miközben
eszébe nem jutna, hogy a vidéki élet lényege pont az ottmaradás, tehát az, hogy
a vidéki nem csak hét napig vidéki, hanem évi 365 napon keresztül az. Sok-sok
365 napon keresztül, ha pechje van, talán egy egész életen át. Amiről ő ritkán
ír ódát, arra a másikra pedig fejcsóválva cöcög egy kicsit, a fejét többnyire
csak akkor fogja, ha valamelyik hatalom forgatókönyvet íratna abból a szép
bukolikus ódából.
És mintha ez a mostani valami hasonlót csinálna éppen. Nem
nehéz meglátni a hatalom vidékezésében a lényeget: minden, ami nyomor, ami
probléma, ami meglévő vagy potenciális konfliktusforrás, az nekik vidék. Persze
a száz évvel ezelőtti értelemben, amikor még a nyomor, a probléma, a satöbbi
volt annyira tapintatos, hogy eltakarodott a felsőbb osztályok szeme elől, és
amikor mégis összefutottak, akkor tisztelettel megsüvegelte, és ha ezt nem elég
fürgén tette, akkor ott volt a csendőr, aki picit megnoszogatta. Udvariasabb,
tapintatosabb és ha lehet, akkor valamiféle bukolikával nyakonöntött nyomort
szeretne ez a mostani hatalom. Menjen minden szerencsétlen vidékre, ez a
megoldás, mert vidéken ugye ott a főd,
amihez még a szociológus nagyasszony szerint is mindenki ért.
Amitől újfent fogjuk a fejünket, mert konkrétan mihez is ért
minden vidéki?
Emlékeim szerint lehettem már olyan hat-hétéves forma
gyerek, amikor először ettem dinnyét. Nálunk, falun nem ismerték, a város
messze volt, és ott is csak szezonban volt, az évi egyszer-kétszeri városba
menésünk könnyen nem eshetett egybe a dinnyeszezonnal, de nem is ez a lényeg,
hanem az, hogy nekem nagyon megtetszett ez a furcsa tök, és már az első
szeletnek úgymond megszedtem a magját, vittem haza boldogan nagyanyámnak, hogy
mama, mama, vessük el és lesz nekünk is dinnyénk! Ó, hát nem értek én ehhe’,
mondta a nagyi, és én meg ezt nem értettem, hogy mi ez a fakszni, hát mag-mag, fődbe beledug, egyszer-kétszer megkapál,
és nyáron dőzs, mi a rossebet kell ehhez ennél többet érteni? Gyermek, gyermek,
csóválta a nagyi szelíden a fejét, amikor én dafke mégiscsak elvetettem a
dinnyemagokat. Járta a faluban egy mondás, amit azóta sok más faluban is
viszonthallottam: van szar főd,
nagyon szar főd, rettenetesen szar főd, és van ez, ami nekünk jutott. No,
bennem akkor tudatosult az, hogy főd
és főd között is van különbség,
amikor augusztusban végképp lemondtam arról, hogy a saját vetésű dinnyémen
abból a három, paradicsomnál alig nagyobb, apránként rothadásnak induló zöld
gumóból termés legyen. Ma már tudom, hogy dehogyis a mezőgazdasághoz, a
növénytermesztéshez, mint mai értelemben vett hivatáshoz értettek ott az én
falumban, hanem az autarkiához. Hogy hogy lehet a semmiből, abból a fajta fődből valahogyan mégiscsak
éppenmegélni. De leginkább ahhoz, hogy hogyan kell ezt udvariasan,
beletörődéssel, a mindenkori elitet nem zavarva csinálni.
Be kéne látni, hogy a vidéknek ez az aspektusa, a növénytermesztés,
az állattartás ma már egy szakma, és semmivel nem igényel kevesebb tudást,
tanulást, felkészülést, mint teszem azt a műanyag fröccsöntés, sőt. Fiatal, a
bukolikába belezúgott ismerősöm teljesen komoly fejjel ágált amellett, hogy az
a rohatt teszkó, az a hibás, és csak annyit kéne, hogy őt kihagyni, megvenni
közvetlenül a paraszttól a kapirgálóst. Mindenki jól járna, a vevő is, mert nem
650 forintot fizetne egy kiló szárnyasjószágért, hanem csak ötszázat, és ugye a
paraszt is jól járna, mert ő így egészen biztosan többet kapna, mint amennyiért
az extraprofitra hajtó multi átveszi tőle a baromfit. Ez a fiatal, amúgy
értelmes, művelt, olvasott barátom tényleg komolyan azt hitte, hogy amit ő a
teszkókban megvesz, azt a multi a vidéki parasztbácsik- és néniktől vásárolja
fel, extraprofittal súlyosbítva. A szokásos hozzáállás: vélemény van, nagyon
határozott, de tudás az szinte semmi, amiért még csak haragudni sem nagyon
lehet egy fiatalra, hiszen pontosan ezt láthatta a nagyjainktól is, erre a
semmi tudásra, a totálisan megspórolt erudícióra alapozott, iszonyatosan
határozott véleményekről szólna ez az ország.
Holott ha kicsit is a bukolika mögé néz az ember azt
láthatja, hogy a száz évvel ezelőtti mezőgazdaság annyiban hasonlít a
mostanihoz, hogy mindkettőhöz szükség van némi mezőre. (Bár ez sem teljesen
igaz, rózsakertész barátom akár a kiskörúton belül is űzhetné az ipart, hidroponikus
kultúrán tenyésznek a rózsái, így válik el a mezőgazdaság a mezőtől.) Ma a
hangsúly sokkal inkább a gazdálkodáson van: befektetés, tudás, technológia,
profit. Hogy a teszkónak szánt csirke nagyüzemileg hogyan állítható elő a
leghatékonyabban. Olyan technológiák használatával, amilyennel a parasztbácsika
–nénike ha megpusztul se képes árban felvenni a versenyt. És a technológiában a
legfőbb csapásirányok egyike a gépesítés. A minél kevesebb élőmunkára való
törekvés. Ócsa, az autarkia, a vidékezés, a lábasjószág, a bukolikus
kertmagyarország totálisan inkompatibilis mindezzel. Ehhez a mai módjához a
gazdálkodásnak nem hogy mindenki értene vidéken, hanem inkább pont fordítva,
alig valakik, ami, lássuk be, így is van rendjén. Fröccsöntő vállalkozásból is
csak viszonylag kevesen tudnak megélni, mire mennénk vele, ha mindenki értene
hozzá?
Csak mintegy érintőlegesen visszatérnék a nyitógondolathoz,
miszerint azonos társadalmi berendezkedés azonos jelenségeket generál. Látni
nyugaton, hogy van egy figyelemre méltó és szépen gyarapodó szegmense a vidékiségnek,
jelesül a nagyon nem indusztriális-jellegű hasbavalók előállítása. Az
ökobio-izék, meg a gasztrománok által agyonhájpolt nyersanyagok, félkész- és
késztermékek. Jelentem, jómagam is haspók lennék, így én is hájpolnám, hájpolom
is, már ugye ha van mit. De két egészen aprócska mozzanatot azért itt is
érdemes lenne észrevenni: egyrészt ez még hosszú ideig (szvsz nagyon hosszú
ideig) rétegigény fog maradni, a zöm, a túlnyomó többség úgyis csak az
indusztriálisan előállított tömegélelmiszerekre fog hagyatkozni, másrészt pedig
ez a manufakturálisabb jellegű növénytermesztés, állattartás,
élelmiszer-előállítás sem olyasvalami, amihez hozzáértés nélkül is neki lehetne
látni. El kéne fogadni, hogy ez sem Ócsa-kompatibilis. Hogy attól, mert vidéken
és az autarkiával kompatibilis módon állították elő még nem lesz minőségi, és
ebben a szegmensben ez azért egy lényeges szempont. Az önáltatás, miszerint
vedd a vidékit, a magyart, mert az jobb hosszú távon nem nagyon fog működni. Őszintébb
lenne azt mondani, hogy legyél soviniszta és vedd a magyart, a minőségről pedig
ne essék szó. Vagy esetleg azt, hogy venném én a minőségi magyart, ha lenne,
tehát tessék bátran hozzáfogni és minőségi termékeket előállítani. De ismétlem,
ez sem Ócsáról szól, hanem arról, hogy
lenne egy piaci rés, ahová sok-sok munkával, tanulással, küszködéssel nem kevés
vidéki is be tudna törni.
Be kéne látni, el kéne fogadni, hogy a vidéki lét ma már nem
arról szól, amiről száz, vagy akár csak 30-40 évvel ezelőtt szólt. Kis ország,
kis távolságok, helyenként már valójában nincs is vidék, összegyógyult a
várossal. Vannak szerencsésebb falvak, amelyek ma már a wellness-fittnessről
szólnak, nem a lábasjószágról. Vannak olyanok is, ahonnan már a sokadik
generáció jár be a városba dolgozni, és a gyerek abban nő fel, hogy háztáji
helyett gyep és sziklakert van. Vagy: nagyon sok család döntött úgy a
kilencvenes évek tájékán, hogy inkább a városhoz közeli faluban építkezik, mert
ott tizedáron volt a telek, de a megélhetésük a városhoz kötődik. És igen,
rengetegen vannak olyanok is, akik kényszerűségből váltak városiból vidékivé,
ez is egy szegénységi pálya volt a kilencvenes évek elejétől kezdve: megszűnő
munkahelyek, elszegényedés, az értékesebb környéken lévő ingatlan eladása, majd
olyan helyre költözés, ahol lényegesen olcsóbbnak tűnt a megélhetés. De hát ugye
ez már település-szociológia lenne, és egy olyan országban, amelyiknek a
szociológus nagyasszonya kijelenti, hogy márpedig vidéken (értsd: túl a
Nagykörúton) mindenki ért a földműveléshez, ott milyen belátást is várhatok el
én?
Ócsa és a lábasjószág tehát a szar
szőnyeg alá söprésén túl leginkább valamiféle küldetéstudatos népnevelésről
szólna, visszavezetni a zembereket a munka mezejére, vagy mi, ezt még értelmezni is nehéz, annyira unortodox, míg a vemhes kecske és a vetőmagosztogatás a szintén küldetéstudatos megváltásról, amiről még akkor
is igen nehéz lenne értelmesen beszélgetni, ha mentes lenne a ráaggatott hazugságoktól,
a teljesen nyilvánvalóan obskúrus hülyeségektől, ha lenne józanságunk kivonni
ebből az ostoba vidékező narratívából, és annak elfogadni, ami: borzasztóan
súlyos szociális problémákra adott, erősen vitatható válaszok. Nem a derék, Vidéki Magyar Ember megteremtése, nem vitán felüli megváltás, hanem nagyon is vitatható válaszok, még ha ettől a vitathatóságtól Hegedűs Zsuzsa hisztériás rohamot kap, akkor is. De nincs érdemi, lényegi vita, és ez azért is szomorú, mert az ilyen
misszionárius hevülettől áthatott pótcselekvés-sorozat amellett, hogy ablakon
kidobott erőforrás még azzal is jár, hogy magát a szociális problémák
megoldásáért való tevést is teljesen elhitelteleníti. Tessék, tömtük eddig beléjük a halat, nem volt nekik elég, nem lettek tőle rendes, jóravaló, hozzánk hasonló emberek. Tessék, most meg adtunk nekik hálót, és így se. Igen, én tartok tőle, hogy nagyon sokan gondolják azt, miszerint ha egy vidéken élő, találomra kiválasztott embernek adok párszáz forint értékű vetőmagot és féltucat naposcsibét azzal már meg is oldottam valamit. Különösen azok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a hobbikertészkedésben a legkisebb, mondhatni jelentéktelen tétel a vetőmag. Tessék benézni egy gazdaboltba, megnézni, hogy mennyibe kerül egy ásó, egy kapa, mennyiből lehet kihozni a legprimitívebb locsolást, és mennyibe kerülnek a permetszerek, ja, és jut eszembe, a gép, ami a permetszert kijuttatja. A középosztálynak való hobbi ez, higgyék el.
Szóval újból hitelvesztés, kiábrándulás lesz ennek a vége. Ami baj, nagy baj, mert
ezeknek a szociális problémáknak a kezeléséhez rengeteg józan ész, türelem, kitartás kellene, hiszen gondoljuk csak meg, hogy szerzőtársam,
jotunder spanja, a híres Big JC sem arról az üzenetéről híresült el, hogy
pajtikák, tegyetek egy óvatos próbálkozást, de ha nem megy, akkor hagyjátok
bátran az egészet a francba.
szívemhez közel álló, amúgy remek írás. ja, így megy ez. a mi alföldi falunkban (ami valamiért város, pedig…) úgy 5 éve zárhatott be a legnagyobb kocsma és nyílt a helyén fitneszterem. talán kényszer ez, hogy éppen fitnesztermet és pont kocsma helyett, nem is tudom.
a többihez pedig nem nagyon tudok mit hozzátenni, igen, látszik az, hogy ismered, érted a vidéket. szomorú, hogy éppen a legbefolyásosabb és legpökhendibb (mára) meghasonlott ostobák nem értik. vagy talán mégis, de a kurzus miatt mást hazudnak? ejnye.
mindenesetre a vidék túlélte a kommunistákat, meg a háborúkat, meg a labancokat, meg a törököket – ezeket is túléli majd. ez adjon megnyugvást.
Ezzel a poszttal is az a baj, mint a többi jól sikerülttel: azok úgysem olvassák, akik döntési helyzetben vannak. Még annyit hozzátennék, hogy azt is észre kéne venni, hogy a „vidék”-en élők között is egyre kevésbé menő még csak a háztáji konyhakert is, mert biza vannak helyette sokkal királyabb dolgok: Itternet, fészbuk, meg pláza. Ezért is kapok agybajt, mikor küldetéstudatból le akarják nyomni a fiatalok torkán is, hogy műveld a földet, mert a vidéki embernek az kötelessége. Nem az.
„ezeket is túléli majd. ez adjon megnyugvást.” Nem, nem ad megnyugvást. Az emberi butaság mindig fájdalmas, de a politikusi, még ha szociológusnak is álcázza magát, az elevenembe vág, elpusztít, mert az életünkre tör.Már, pedig eddig rendes embernek ismertem magamat, időnként átmegyek fasisztába és gyilkolni támad kedvem. Éppen a cikkben leírt ostobaságok miatt is. Igaz, azt szoktam mondani a családban, hogy átmehetsz fasisztába időnként, de gyere is ki belőle. Mi lesz, ha egyszer sokan megyünk át fasisztába és úgy is maradunk?
Vidékinek azt nevezném, aki utálja a pestieket, és akkor már keveset tévedhetek.
Az, hogy vidéken mindenki ért a földmíveléshez, pont olyan okosság, minthogy pesten mindenki liberális értelmiségi és hájpolja a vidéket.
A magosztás kisállattal azért jó ötlet, mert egy kis májusi paradicsommaggal jól megetethetjük a kiscsibéket.
A kecskeosztás azért rossz ötlet, mert lelegeli a szomszédbácsi uborkáját, de még a szőlőjét is, és esetleg előkerülnek a légpuskák.
A malacosztás meg azért jó, mert szeretem a malacot tepsiskrumplival.
Amúgy vidékinek nem adnék a kezébe élő állatot, mert még a kutyák beoltása és etetése is problémás nekik.
Aki meg a gyerekének sem tud enni adni, az hogy adna a kisállatoknak ? Nem kell oda több éhes száj.
Adjanak nekik pár buszbérletet, hogy munkát kereshessenek.
Ismét nagyon jót írtál.
Sajnos tényleg úgy néz ki hogy Orbánék világképe megrekedt egy kifestőkönyv szintjén, abból pedig nehéz kormányozni.
maroz!
Nagyon jó a helyzetképed és a diagnózisod.
Az a nagy gond, hogy ilyen remeket – lehangolót lehetne csacsogni
– a közoktatási lét elviselhetetlen kőnnyűségéről;
– a felsőoktatási lét elviselhetetlen könnyűségéről;
– az egészségügyi lét elviselketetlen könnyűségéről;
– a kulturális lét elviselhetetlen könnyűségérő;
– a munkaügyi lét elviselhetetlen könnyűségéről;
– a szociális lét elviselhetetlen könnyűségérő;
– a kisebbségi lét elviselhetetlen könnyűségéről;
– a nemzetközi lét elviselhetetlen könnyűségéről stb. ( A sorrend nem fontossági és bizonyára nem teljes. Illett volna abécé rendbe szednem.)
Az orbáni világkép minden területen szimpla és redukált, mint a beszédei , amelyeket többnyire egyszerű mondatok többszöri ismétlésével épít fel.
Általában nincs reális helyzetértékelése és diagnózisa eg-egy területről, mert nem akar a dolgok összetettségével bajlódni. Ugyanis már tudja a legorbánibb, redukált , minimumra lényegített megoldást az adott problémára. Erre az egészre most a legfrissebb példa az ócsai telep.
A leegyszerűsített problémára a legegyszerűbb megoldás — -ez az ő képessége. Csinál valami látványosat, jól kommunikálhatót, elintézettnek hirdetheti az ügyet. Íme az eredményes miniszterelnök!!!
(hosszan tartó tapsot fog kapni érte.)
A mindenféle lét pedig megmarad elviselhetetlenul könnyűségűnek.
Hoppá.
kitekinto.hu/europa/2011/08/14/a_volt_gruz_miniszterelnok_elismerte_oszetia_megtamadasat/
@Canten vagyok Montageu-ból: Asszem, ez sem jut ki a címlapra az Indexen. Talán, mert valamiért kellemetlen a géniusznak.
Melléfogás volt, vagy csak a szokásos hazudozás és komcsizás ?
http://www.mno.hu/portal/582596
„Ócsa, az autarkia, a vidékezés, a lábasjószág, a bukolikus kertmagyarország totálisan inkompatibilis mindezzel.”
Viszont jól konvergál a Horthy-féle Szent Koronás, romantikus, revizionista világszemlélethez.
Sok szegény, vegetáló hivatalnok réteg és a kiválasztottak szűk köre.
Majd ha már eléggé kigyúrták magukat a zsellérek, újra kinyit a kocsma.
@Canten vagyok Montageu-ból: ha utánajársz kiderül,h aki ezt nyilatkozta 93-ban volt miniszterelnök.
@Yumurdzsak: Azt nem néztem. Biztos valami hazátlan bitang.
@tollaszerge: erről az orbáni kifestőkönyvről az a vicc jutott eszembe, amikor a nyolcvanas években leégett a Fehér Ház könyvtára, de Reagan elnök köszöni jól van, csak a már kiszínezett sok száz kifestőt sajnálja.
Hát a mi kis nagyemberünk kifestőjét csak egy grazi elektrosokk tudná tönkretenni :-)))
A döntéshozók csak az érintetteket felejtik el megkérdezni, a vidéki zembereket. Mindig derülök azon, amikor közismert vidékiek, vidéki szakmákkal „merengenek” arról milyen szép is a vidéki élet. Persze szép, különösen ha gyerekként ott nőtt fel az ember, csavargott a határban, járta az erdőt-mezőt. Hallotta már a csendet, a tücsök ciripelését, aludt már szénaboglyában, érezte az erdő-mező illatát tavasszal, nyáron, ősszel. De még ezek a zemberek is felteszik a kérdést ha manapság „lemennek” vidékre -mert hiányzik nekik-, arról szóljon az életem, azért gályázzak, hogy legyen mit ennem? Pusztán ennyi lőn a szent cél, enni vagy nem enni?
Érdekesség, az idén 10%-al több magyar nyaralt a horvát tengerparton. Közben nem tudok arról, hogy idén a falusi turizmus növekedett volna…
Ha valaki tudni akarja milyen volt a magyar vidéki élet mondjuk a 70-es évektől a rendszerváltásig annak Háy János: A Gyerek című regényét ajánlom.
Nem lesz vidám…
@fuhur:
tar sándort is tudnám ajánlani, a mi utcánk kötelező darab.
ez a poszt nagyon-nagyon el van találva. Én szabolcsi faluban nőttem fel, népes tágabb családom még most is oda köt, van képem a dologról. Ezért kapok agybajt ezektől a falusi romantikus ideáktól amiket ma nyomatnk az ilyen „le kell menni vidékre” típusú arcok, miközben nekik nincs lövésük sem a vidékről…
Én az összes lábasjószágozós okostojásnak adnék egy feladatot: itt a nagyon finom vasárnapi levesbe való tyúk, most tessen szépen, szakszerűen elvágni a nyakát és kivéreztetni, közben persze jól lefogni, mert rúgkapál ám a kis zsivány, közben megélni, megtapasztalni, hogy milyen az, amikor a nyomorult pislog felfelé az emberre, hogy akkor most mi van?
Ha ez megvan, jön a „Böllérmesterség 101”.
„A miniszterelnök a találkozón jónak értékelte a vidékfejlesztési tárca eddigi működését – értesült az MTI a találkozót követően kormány közeli forrásból. A megbeszélés előtt a kormányfő és a vidékfejlesztési tárca irányítója körbejárták a felcsúti határt, ahol már befejeződött az aratás, és rendben zajlanak a betakarítást követő talajművelési munkák.”
Orbán pragmatikus vezető, azt hiszi el, amit lát. Felcsút határában rendben zajlanak a betakarítást követő talajművelési munkák, tehát Fazekas jó munkát végzett. Gondolom Pintérrel a felcsúti alvilágot, Matolcsyval pedig a felcsúti GDP-t fogják körbejárni, és ha ott is rendben zajlik, aminek zajlania kell, akkor aláír velük a következő szezonra is.
„Tessék benézni egy gazdaboltba, megnézni, hogy mennyibe kerül egy ásó, egy kapa, mennyiből lehet kihozni a legprimitívebb locsolást, és mennyibe kerülnek a permetszerek, ja, és jut eszembe, a gép, ami a permetszert kijuttatja. A középosztálynak való hobbi ez, higgyék el.”
mandineren vitatkoztam egy egyébként értelmes taggal, akinek a cigányprobléma a terhe. többek közt ugyanezt magyarázgattam neki (a segílykén élő embernek ez egy nem feltétlenül gyorsan, ha egyáltalán visszatérülő költség), mégis folyton csak odáig tudott visszakanyarodni, hogy hát falun a magyar az igenis földművel, a cigány meg nem.
hihetetlenek ezek a sztereotípiák. pl. agyfaszt kapok, amikor (vélt vagy valós) parasztozásra azzal jönnek, hogy ne parasztozz, mert nélküle nem lenne ennivalód. és tuti így is hiszi szegény.
@maroz:
OFF (Mivel a glosszádhoz nem lehet kommentelni):
„…kőbevésni a hálószövést. Kifogytam, tudna valaki hó végéig kölcsönadni néhány képzavart?”
Hogyne!
Hálóbavésni a kőszövést.
Avagy: Scyllaként és Charybdisként evezni a sajt(ó)tájékoztatók szíjgyártókkal körülvett rögös útjain.
És: Megvilágosodni, mint szőke nő a magánnyugdíjpénztárak bloggerektől felszántott égi mezőin.
Van még, de ha nagyon erőlködöm, összeszarom magamat (bocs az unortodox irályért!). Ezeket viszont ingyen a rendelkezésedre bocsátom. Vissza sem kell adjad.
@HaKohen: És akkor még egy kis Suppan Gergely is:
„Mivel azonban a versenyszféra foglalkoztatásának éves növekedése egy százalékra lassult az év elején megfigyelt 2 százalék feletti növekedési ütemről, a munkaerőpiac továbbra is lazának tekinthető.”
Lazának tekinthető. Kúl. Mint a viccben: te róka, jut eszembe, tudsz te egyáltalán repülni? Neeeeem??? Húúú, de laza.
Amúgy meg azt hallottam, hogy elismert, OKJ-s foglalkozás lesz 2012-től a szóvirágkertész.
@maroz:
Hüje! (Ez elismerés volt az OKJ-s szakmáért.)
Btw:
Ki a rák az a Suppan Gergely?
Na, erre ne válaszolj, ha kérhetlek.
@maroz: Szinte fizikai fájdalmat okoz Suppan Gergelyt védeni, azonban a munkaerőpiaci modellek egyik alapfogalma a labor market tightness, θ=v/u=vacancies/unemployment, ami egész jó (loglineáris) kapcsolatban van az átlagos munkahely-találási rátával. A tight/slack labor market gyakran használt leíró fogalom. Elismerem, hogy a magyar tükörfordítás első hallásra furán hangzik, de ez így szokott lenni.
@tollaszerge: Ez a tight/slack ebben az értelemben egy kötél vagy kötélrendszer feszességére vagy lazaságára utal. Amennyiben laza a kötélzet, akkor nehezebben mozdítható a rendszer. Nyilván ha az a théta nagyobb mint 1 akkor átlagosan elég könnyű állást találni, ha meg nagyon kicsi akkor nehéz. Ha azt mondta volna, hogy még mindig elég eszkimó-intenzív a job market, és távol van a fóka-intenzivitás, akkor többen értették volna :))))
@tollaszerge: Volt nekem egy olyan érzésem, hogy ez valójában egy tekknikus terminus, tehát mondhatni, hogy számolva a kockázatokkal írtam azt, amit.
Hogy a politikát illetően a közbeszéd leginkább a semmi magyarázóértékkel nem bíró szóvirágfonásban merül ki lassan megszokom. Az ország hajója a szakadék szélén tántorog, de jön Széllkálmán Tábornok és a hármas számú akciótervvel satöbbi, rendben.
Abban viszont picit még reménykedek, hogy publikáció->publicisztika transzformáció javulhat, ha elég sokszor szóvá tesszük. A megvalósítást illetően én nagyon sokszor érzem úgy, hogy valami nem jött össze, valami félrecsúszott. Ez egy hosszú, inkább posztba, mint kommentbe való történet, így most csak két, persze igazán csak a teljes narratíva kontextusában értelmezhető jelenségre utalnék, az egyik a polgár számára teljesen idegenül hangzó terminus technicus használata. Ezzel még bizonyos, itt nem részletezendő megkötésekkel ki is békülnék, hiszen ha azt látom egy szövegben, hogy megnőtt a „volatilitás”, akkor nézek, mint bornyú és már nyúlok is a gugli után, vatafakk lehet az a „volatilitás”.
A másik, és ez a súlyosabb, ezért már verekedtem is (viccvót!), az az, amikor egy ismert, bevett, masszív általános jelentéssel bíró kifejezést használnak szaknyelvi értelemben, de a nélkül, hogy engem, a publicisztika fogyasztóját erre figyelmeztetnének. Honnan a viharból ébredhetne gyanú bennem azt illetően, hogy erre a „lazaság”-ra is gugliznom kellene egyet? A szerzőnek mintha nem is lenne szándéka, hogy a célközönség megértse azt, amit közölni akar, és ez engem bosszant, valamint fel is vet súlyos gyanúkat, miszerint talán nem is volt ott semmiféle mondanivaló, inkább csak valamiféle beszédkényszer. Mondjuk ez a „megkérdeztük suppangergelyt”- jellegű írások kapcsán a nyelvi anomáliák jelenlététől függetlenül is megképződik bennem, de ismétlem, ez a p->p transzformáció szerintem rejt még bőven szépségeket ezen túl is. 🙂
@jotunder: @maroz: Ebben természetesen igazatok van, én is inkább körülírnám.
Ennek – a közérthetőség mellett – még két oka van: 1. v borzasztó nehezen mérhető (vagy akár definiálható), 2. a log job finding rate ∝ log θ csak a modellekben ilyen tiszta, valóságban inkább statisztikai összefüggés. Szerintem érdemesebb egyszerűen arról beszélni, hogy nehezebb/könnyebb munkát találni, mert ez egy viszonylag könnyen mérhető adat, míg ha azt mondod hogy a labor mkt slack/tight, akkor implicite egy modellt raksz mögé, ebben a kontextusban teljesen szükségtelenül.