Jobboldali költők borzalmasan gyönge versei — LXXIV.
Eredeti szerző: Pásztörperc
Ma Kamarás Gergely lírájából kaptok ízelítőt:
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=nagyuska&pid=73338&blog_cim=Kamar%E1s%20Gergely
Hősünk valószínűleg a Magyar Nemzetért Mozgalom elnökhelyettese — egyszerű névazonossághoz túl nagy véletlen kéne. A szervezetről a wikin olvashattok egy keveset:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_t%C3%A9riek#Magyar_Nemzet.C3.A9rt_Mozgalom
honlapjuk nem üzemel. A költőnek több versét nem találtam, úgyhogy ezen a héten ilyen kis soványkásak leszünk:
Egy nemzet
Élt egy nemzet ezer éve,
Árpád vezér nemes vére.
Tiszta volt mindenki fejében
Ki az úr a Kárpát-medencében
Magyar magyart testvérként szerette,
És mint testvért, bárkitől megvédte.
Ragyogott a székely égbolt,
Győzhetetlen nemzedék volt!
Ez már régen megváltozott,
Sok volt neki, amit kapott.
Kapott sokat a sok rosszból:
A hétfejű vörös gonosztól,
Előtte egy kereszt verte,
Az előtt labanc teperte.
Volt itt török, tatár-mongol
Semmi nem jutott a jóból.
Megtört nép lett, borjún bámul
Példaképe Pató Pál úr.
Ha kirabolják, tűri csendben,
Ha becsapják, csak legyint: Rendben!
Minden féle-fajta népnek behódol
Ha segítenél neki, ő csak megorrol.
S mert e nemzet soha így még el nem kallódott
Én sem voltam soha még ily csalódott.
Tudom, hogy itt nem ez a lényeg, de az ilyen párásszemű múltbarévedőket olyan szívesen visszavinném Árpád vezér „dicső” korába és megmutatnám nekik, hogy széthúzás, viszály, ellenségeskedés, belső áskálódás akkor is ugyanúgy volt, mint ma. A széthúzás és pártoskodás az emberi természet része és bár először nyilván csak az ókori társadalmakban dokumentálták, de egyértelmű, hogy már a barlanglakó őseinktől sem volt idegen az ilyen magatartás.
Ez a dicső múlt vs. bűnös jelen a világ elsőszámú közhelye.
„S mert e nemzet soha így még el nem kallódott
Én sem voltam soha még ily csalódott. „
Móricz Zsigmond: Iciri-piciri
Hol volt, hol nem volt. . .
Volt egyszer egy iciri piciri házacska;
ott lakott egy iciri piciri kis macska.
Volt annak két iciri piciri kis ökre,
rákaptak egy iciri piciri kis tökre.
Csizmát húz az iciri piciri kis macska,
hová lett az iciri piciri barmocska.
Bejárja az iciri piciri kis erdőt,
s nem leli az iciri piciri tekergőt.
Bejárja az iciri piciri kaszálót,
s nem látja az iciri piciri kószálót.
Rátalál egy iciri piciri kis tökre,
bánatában iciri picirit meglökte.
Felfordult az iciri piciri tököcske,
benne a két iciri piciri ökröcske.
Megörült két iciri piciri ökrének:
vége van az iciri piciri mesének!
@Dr. simonmondja.: Ez – a posztban szereplővel szemben – egy jó vers. Mit keres itt? 🙂
@Counter: Nem tudom. A dallama, az íve, valahogy mintha ez a vers lett volna a költő fejében, amikor a formát megtalálta.
A borzalmas versek mind emlékeztetnek valamire, amit az iskolában tanítottak, csak eddig nem vallottam meg nyíltan…..
@Dr. simonmondja.: Attól borzalmasvers és nem csak borzalmas, hogy versszerű. Távolról, hunyorítva versnek lehet nézni.
Így például a fenti borzalmasvers első két sora nagyjából tartja a magyaros verselés szabályait (az első jobban): jambikus, a sor felénél hangsúly. Persze aztán ez gyorsan diribdarabra törik, és persze a tartalma stilisztikailag is rettenetes.
Ilyen hasonlóságok nélkül azonban nem lehetne borzalmas*vers*.
@Counter:Diribdarabra…Hát az csuda, hogy mennyire nincs ütemérzéke.
Nem lehet egy parkett ördöge a fiú.
Viszont stílusában bájosan primitív.
Nagymamám tanult ilyet az elemiben…
”
Ezernyolcszáznegyvennyolcban kitörött a háború
Kossurth Lajos, Ferenc Jóska összevesztek cudarul
… „
…tovább elfelejtettem.
…
Én is lűttem ott a svábot,
Engemet is lűtt a sváb
…
@Dr. simonmondja.: Az idézett két sor teljesen elfogadható verselésű, valószínűleg iskolázott ember műve.
Vö.:
„A hatalmas szerelemnek // Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek, // Gyönyörű kis ‘tulipánt!'”
🙂
Ellenben a borzalmasvers… borzalmas. Amikor a tartalom erőszakot tesz a formán, és fájdalom! e tartalom önmagában is rendkívül silány és lapos.
@Counter: Jahátde, ha amógy a ritmikája fülbemászó, akkor a silány tartalom vicces.
Például…
http://www.youtube.com/watch?v=hSwJ2rjUSdc
Nem lehet, hogy a tangóharmonikás, az Besenyei Ferenc ?
Azért is tetszett nekem pont ez…
„S mert e nemzet soha így még el nem kallódott
Én sem voltam soha még ily csalódott. „
ezzel
„Megörült két iciri piciri ökrének:
vége van az iciri piciri mesének! „
Mert vicces.
És ne mérgelődjön a szerző, mert végülis mindegy, hogy milyen módon hat a vers, ha egyszer bejutott. Lehet, hogy még emlékezni is fogok rá.
remek!
nekem tetszik.
na jó, nem.
de jól jellemzi azt a zavart, ami a jobboldali fejekben dúlhat.
egyetlen strófában leírja, hogy minket aztán soha senki nem győzött le, majd sorolja, hogy kik szopattak…
annyira örülnék egy időgépnek. az összes középkorba vágyó ősmagyart visszalőném a nagy békébe, boldogságba és egyetértésbe. lenne megszeppenés.
Nenenene. Ne kapkodjuk el. Vegyük észre, hogy mily csodásan vetíti vissza őstörténelmünkbe az orbáni nemzetvíziót:
„Magyar magyart testvérként szerette,…”
Négydarabos Koppány testvér és a „egy karjáért egy csirkét kap” akciós testvér volt ugyan – de nem volt magyar! Már akkor csak az volt magyar, akit ő kinevezett?!
„Ragyogott a székely égbolt,…” ebbe a vérmagyar versbe miért kerül be az Árpádvére-sosemvolt székelység?