Kemény
Eredeti szerző: jotunder
„Két egymást gyűlölő oldal alakítja a közéletet, egy permanens „vallásháború” közepén élünk. Ez egy rossz rendszer, de sajnos működik. Így állt be, és magától soha nem lesz vége, mert mindkét oldalnak szüksége van a másikra. Kiegészítik egymást. Ha a legjobb szándékkal is beállok az egyik oldalra, azzal ezt a rossz rendszert táplálom és tartom fenn. Márpedig ha minden így megy tovább, egyszer csak itt ülünk majd magyarul író írók néhány millió öreggel és néhány millió mélyszegénnyel. Orvosok, hegedűművészek, vízszerelők és mindazok nélkül, akik nem kérnek ebből az egészből, és kellenek másutt. Tudom, hogy szerencsére sokaknak fontos az egész Magyarország, nemcsak az egyik fele, ahogy nekem is. Megoldást azonban nem tudok, csak annyit, hogy ahol kérdeznek, elmondom: nagy baj van, pozitív jövőkép kéne, de közös. Ezen kívül pedig igyekszem élhetőbb hellyé tenni a saját szűkebb környezetemet: derűsen vigyorogni, és nem írni selejtet. ” (Interjú Kemény Istvánnal, mno.hu)
Öt verset választottam. Nyakkendő, Búcsúlevél, Remény, Kishit és A királynál. Innen, innen és innen.
1. (Nyakkendő)
„De persze mondják ezt is: nem kizárt,
hogy épp ez az eset volt a szabályt
erősítő kivétel, és mind a nyakkendő-
igazítók, mind a megigazított nyakkendőjűek
őszintén és szívből tényleg
elfelejtették a dolgot, mert ennél is jobb
okot találtak az egymás iránti
későbbi engesztelhetetlen, fékevesztett,
egész hazájukat szétrohasztó gyűlöletre, és
lehet is ebben a magyarázatban valami,
hisz tudjuk, ezerszer annyi ok ajánlkozik
a gyűlöletre mindig, mint ahányra
egy gyűlöletnek valóban szüksége van.”
2. (Búcsúlevél)
„Gonosz lettél, vak és régi,
egy elbutult idegen néni,
aki gyűlöletbe burkolózva még
ezer évig akar élni.”„Amíg élek, úton leszek:
használni akarom a szívemet.
A fejemben szólal majd meg, ha csengetsz,
édes hazám, szerettelek.”
3. (Remény)
„Azelőtt ilyenkor kétségbeestem,
mert innen már csak lefelé van út,
és idáig nem jár le az Isten.
De most itt volt, és ő kísért le később:
egy szó nélkül ballagtunk le ketten.”
4. (Kishit)
” Sok mindent akarok,
felnőni újra
és gondolkozni is,
ha újra megy majd,
feltámasztani
azt, ami felébredt,
és csalódott arccal
újra meghalt.Nem válogatni
eszközökben,
a jövőt uralni
végre egyszer,
megváltani, vagy
megjelölni
vizelettel vagy
képzelettel.”
5. (A királynál)
„…. az ellenség táborából jöttem,
ott nőttem fel, ott tanultam, ott voltam
szerelmes és ott a múltam, nem áruló
vagyok mégsem, hanem utazó, vándor,
bölcs és szemtelen, most nagyon bátor
és egy kissé meglepett is ettől, de se nem
őrült, se nem részeg, és se megölni, se
eltéríteni nem akarlak téged, egyszerűen
csak jöttem, megkérdezni tőled, hogy
üzensz-e valamit a legszélére,
mert én odatartok éppen, hogy
átszóljak vagy átkiabáljak onnan,
mert meguntam, hogy hallgat az Isten.”
Pedig mennyivel könnyebb lenne beállni. Beállni egy király mögé, nyakkendőigazítóból látványos mozdulattal megigazított nyakkendőjűvé válni vagy fordítva. A királyok mögött a kuratóriumok és a felügyelő bizottságok bársonyos szobái, csak azok az esték a tükörrel, ahogy az ember áll és magyarázza, hogy vannak magasabb szempontok, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy egyáltalán nem fontos egy tükörnek magyarázni. Költőnek lenni nem könnyű, néha írni kell a Barátok közt-be, fülszöveget, ajánlót, a kenyérért, jó, néha kalácsért, de azért nem túl vastag szeletért. A kuratóriumok hűvösében, a királyok mögül, nem lehet verset írni. A megfelelést nem lehet lerakni a ruhatárba. A királynak pedig meg kell felelni. Mindenki udvari bolond akar lenni, mindenki kint is akar lenni egy kicsit, elmondani a régi barátoknak, hogy persze az nem úgy van. De, úgy van. Még a kuratóriumokkal harcolva, a királlyal szemben, a kávéházi harctereken is nehéz írni, a nemmegfelelés zubbonya is kényszer. Az integritás, a művészi autonómia ára néha Jenő és Kaposi doktornő kissé túlfűtött három perc negyven másodperces dialógusa (húszezer + ÁFA). Ha ez az ár, akkor ezt az árat kell megfizetni. A cápa nem tehet róla, hogy fel és alá kell úsznia, kell az oxigén a kopoltyúba, és hát mindent fel kell zabálni, mert ha én ma nem eszem meg őt, akkor ő esz meg engem holnap. Az ember azonban választhat. És néha csak a cápaság és a Kaposi doktornő három perc negyven másodperce között lehet választani. Igen, néhányan azt választják, hogy nem cserélik le a tizenhat éves Renault-t, és nem mennek el Firenzébe, és esténként azt magyarázzák a tükörnek, hogy milyen élhetetlen egy hülye vagy. És másnap mégsem válnak cápává.
@maroz: „Vagy ez a „kritikát megfogalmazni” már tartalmazza azt is, amikor magát a jelenséget kiváltó (vélt vagy valós) okot is kritizálom (mert ezek a kibaszott aljas disznók felül vezérelt, alul szelepelt motort tettek bele, …”
Izé…ez csak akkor lehetséges, ha belevert az index a karterba…
A gazdaságról, politikáról, sportról, kultúráról, pedagógiáról mindenkinek lehet megalapozott véleménye (ahhoz mindenki ért), de a közlekedés veszélyes üzem, talán nem kellene babrálni! 😛
@Vortumnus: Daley Sr. 1976-ban halt meg. P.S Én kint voltam, amikor az első illinois-i fekete szenátort megválasztották (aki nő volt). Washington nem volt a szövetségi szenátus tagja, ez zicher.
@jotunder: Utólag már bánom, hogy leírtam, hiba volt, nem gondoltam át eléggé alaposan és nem mellékesen engem is elkapott a vágyvezérelte gondolkodás, elhitettem magammal azt, hogy Orbán csak egy futó kaland lesz.
Leírnám egy posztban, elmagyaráznám, de nem tudom. A fejemben összeáll, de nem tudom leírni. Sajnálom.
Abban viszont igazad van, hogy nem korrekt dolog másoknak a szemére vetni, majd iparkodok visszafogni magam.
@acs63: Kíváncsi voltam, hogy észreveszi-e valaki, ugye, ugye. 😉
@jotunder: utánanéztem a strasbourgi emberi jogi bíróság döntésének, ami egyébként nem ítélet, tehát nem peres eljárást lezáró végzés, hanem határozat arról, hogy az adott egyedi esetet nem fogadják be ( http://hudoc.echr.coe.int/sites/fra-press/pages/search.aspx?i=003-4240871-5045019#{%22itemid%22:[%22003-4240871-5045019%22]} ), és borzasztóan érdekes dolgot találtam, amelyet, ha jól látom, a magyar sajtóban nem taglalnak.
A kérelmező szerb-magyar állampolgárságú hölgy ugyanis a magánbiztosítónál maradt. „Ms E.B. decided to remain a member of a private pension fund.”
Keresetének lényeges tartalma az volt, hogy az állam az ő ezután befizetendő nyugdíjjárulékát az államkasszába eltérítve őt egy feltehetőleg rosszabb, és a saját befektetési döntéseitől független nyugdíjra teszi jogosulttá. „Ms E.B. complained that the new legislation effectively amounted to confiscating her private pension contributions
to the benefit of the State budget. She alleged in particular that, even if she was entitled to a full State pension under the new legislation, this fell short of a private pension scheme which was directly related to her contributions and investment strategy.”
Erre mondta az emberi jogi bíróság,amely az ügyet emberi jogsérelem tekintetében vizsgálhatta volna, hogy mivel a magánbiztosítónál maradt, és a Matolcsy-féle maffiózó fenyegetést („kizárja magát a nemzeti közösségből”) visszavonó törvénymódosítás nyomán a korábbi időszakra is teljes nyugdíjat kap, hogy ekképpen nem sérültek az emberi jogai.
Ha jól látom, akkor ez a határozat nem vonatkozik a túlnyomó többségre, azokra, akik a később visszavont fenyegetés hatása alatt a korábban felhalmozott tulajdonukról lemondtak, illetve különösen azokra nem, akik jogfenntartási nyilatkozatot tettek, hiszen ezek emberi és tulajdonjogai kapcsán nem teszi azt a megállapítást, hogy azok ne sérültek volna.
A magyar és a magyar nyelvű sajtó az MTI nyomán viszont úgy tárgyalja a határozatot, mintha az minden esetre, így a kényszer hatása alatti „lemondásra” is vonatkoznék, pedig nem vonatkozik, úgyhogy a dolog oroszlánrésze, mind anyagilag, mind emberi jogi sérelem tekintetében, ha jól értelmezem, egyáltalán nincs lezárva.
@maroz: Azért ha összeáll, és le tudod írni, akkor érdemes leírni. Annyi szart írnak le blogokban, annyi érdektelen alibi szart, néha igenis vállalni kell a keményebb dolgokat, amivel megvív az ember. Teljesen megértem, ha ez nem könnyű. Majd egyszer, ha úgy alakul.
@Montefiore: Azért amikor egy kommentben sikerül megverni a teljes magyar sajtót…. De tényleg, miért nem néznek utána ezek semminek a világon? :((((
@jotunder: Lehet, hogy keverem, lehet, hogy csak Daley működését vizsgálva alkották meg amerikai városszociológusok azt a városvezetési modellt, amelyet a Daley-féle egy kézben összpontosult várospolitikai gépezet pozitív ellenpéldajaként „Reformkoalíciós” modellnek neveztek. Sajnos nem tudok angolul, most a nyers fordításokból látom, hogy Richard J. Daleyt, a papa Daleyt az amerikai történelem hatodik legjobb polgármesterévé választották sokan. Népszerű volt, a korrupciót nem tudták soha rábizonyítani, viszont elég sok munkatársára igen. A város az ő irányítása alatt eléggé sikeresen megküzdött a sok amerikai nagyvárost sújtó pénzügyi és más városszerkezeti-településszociológiai gondokkal. Martin Luther Kinggel is összetűzése volt, polgárjogi zavargások is voltak a városban, ezt olvastam a Google fordítójának nyersfordításában. Úgyhogy lehet, hogy egyelőre le kell számoljak azzal az illúziómmal, hogy Daleyt országlása alatt az összes szereplő – saját és a város érdekeit szem előtt tartó – összefogásával létrejövő koalíció (itt nemcsak pártokról volt szó, hanem tulajdonképpen a város összes köz és magánszereplőjéről, társulásáról, intézményéről vállalatairól stb.) vezetési stílusának megváltoztatására kényszerítette volna. Majd azért megkérdezem Kocsist, hogy ennyire félreértettem volna a szavait.
Ha igen, megírom valamelyik hozzászólásomban. Addig is elnézést kérek, hogy itt fél-, vagy félreértett információk alapján egy központosított vezetési rendszer – közbelátáson, közmegegyezésen alapuló – megváltoztathatóságara Chicago polgármesterének példáját hoztam fel.
@jotunder: amúgy emberijog-sérelem és nem emberi jogsérelem, ahogy írtam… A Navracsics-minisztérium lapján ( http://www.kormany.hu/en/ministry-of-public-administration-and-justice/news/hungary-wins-lawsuit-regarding-private-pension-funds ) hamis címmel, ugyanis Magyarország nem nyert semmilyen „lawsuitot”, de a szövegben szerepel az, hogy „the applicant decided to opt for membership of the private pension scheme”, de úgy látszik, a kommentátorok nem vették figyelembe…
Az is szerepel, és nagy nyomatékkal, ami a bírósági határozatban nem, és amúgy lehet, hogy önmagában igaz, de a szöveg és a cím kontextusában egészen más jelentést kap, hogy „The European Court of Human Rights will in the future reject all petitions on the same subject-matter without further investigation.”
@jotunder:
igen, de mégis vártam hátha ír az olvtárs és kiderül, amit gyanítottam.
„Első alkalommal valóban azt írtam, hogy megbuktatták, mert rosszul emlékeztem. Közben utánanéztem én is,
vs
Lehet, hogy keverem, lehet, hogy csak Daley működését vizsgálva alkották meg …Sajnos nem tudok angolul”
(talán szerencsés vagy hogy akkor ott lehettél és nem itthon, mindenestre washington 87-ben meghalt, így már nem lehetett semmilyen tisztsége sem akkor.)
@maroz: Pontosan, hogy a skiccekről vitatkozunk, a mi civil útkereséseinkről. hogy ki lehessen kényszerítenünk majdan, a politika megrendelőiként a kedvező változást. Svájcot csak a közügyekbe való közvetlen beleszólási lehetőségek miatt említettem. Egyáltalán nem gondolom, hogy mi olyan polgárosultak lennénk, vagy úgy be lennének ágyazódva nálunk a demokratikus intézmények, és az agyakban a demokráciára való késztetések. Chicago polgármesterének félig szerencsétlen példájával pedig majdnemhogy Orbán alá adnám a lovat, hogy a központosítás, az erőskezű egyszemélyi vezetés, a háttéralkuk eredményeképp lám milyen sikerek érhetők el egy nagy város esetében.
Nem Orbánról, nem Bajnairól, nem személyekről vitatkozunk.
Lásd a poszt elején a verseket.
A gonosz öreg néni csöngetett.
@Vortumnus: Milyen alapon nevezel olvtársnak kedves jó Vortumnus?
Te is úgy csinálsz mint Csíkszereda alatt az a biciklis férfi, aki a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás utáni május valahanyadikán odaszólt nekem, látva öcsém autóján, hogy Magyarországról jöttünk:
-Geci magyarok, minek jöttetek ide?
Én dühösen kiáltottam vissza neki:
-Honnan veszed, hogy mi nemmel szavaztunk?
@ATCG: Ráadásul úgy ollózod össze a szövegemet, hogy minél hülyébben nézzen ki, minél hülyébbnek nézzek ki. Örülj neki, hogy tudsz angolul, én attól nem érzem alacsonyabb rendűnek magam, hogy nem tudok, és nem is titkolom, hogy nem tudok.
Persze büszke sem vagyok rá, hogy nem tudok.
@ATCG: Azt hiszem ezt félreértetted. Biztos vagyok benne, hogy Vortumnus nem akart bántani. Az nyilvánvaló volt, hogy valamilyen konkrét eseményre gondolsz, de az nem volt világos, hogy mire.
@jotunder: OK. Kár volt a chicagói kanyarért, de az olvtárs szó, tudod Kádár kiejtését hallom ki belőle, meg a gúnyt is.
@ATCG: „Egyáltalán nem gondolom, hogy mi olyan polgárosultak lennénk, vagy úgy be lennének ágyazódva nálunk a demokratikus intézmények, és az agyakban a demokráciára való késztetések.”
Ne haragudj, hogy a te megjegyzésed nyomán mondom el: nagyon határozottan úgy vélem, hogy ez a „nem vagyunk érettek a demokráciára”, meg hogy majd a civil dalárdákban és barbecue-körökben évszázadok alatt kijegecesedik a demokráciához szükséges öntudat, az egyszerűen gyenge racionalizálási próbálkozás arra a tényre, hogy egy balkáni lókupec mentalitásával megátkozott gátlástalan figura néhány év alatt szétesett bolondokházát tudott csinálni az országból. Pedig ebben semmi turáni végzet nincsen, jobb helyeken is megesett, meg is fog esni, csak nem kell betojni és nemzetkarakterológiai önvizsgálatokkal elfedni és ezzel szétteríteni a szégyent és a tehetetlenségérzést. Hogy hát mégse múló rossz álom, hát akkor válogassuk meg a kontraproduktívan sérelmezhető szavainkat, keressük a modus vivendit, csináljunk magunknak évszázadokra szóló munkaterápiás programot, essünk egymásnak, hogy ki bomlasztja inkább a végzetébe süllyedt magyar lelket. Nem éri meg ez a figura, hogy miatta az egész magyar történelmet, illetve annak a legjavát, a létező és folyamatos jogtudatot, procedurális eljárások és intézmények iránti fogékonyságot, jurátuskultúrát és jurátusvirtust, a magyar közjogi hagyományokat meg mindent, a későnyolcvanas évek szabadságillatát is letagadjunk, mert hisz „nem lehet másként”, mint hogy tényleg félázsiaiak vagyunk, és amúgy is olyan törékeny és bizonytalan az ítélet, annyi egyfelől-másfelől van, és annyi méltánytalanság ér… Nincs itt semmiféle gonosz öreg néni, sem mumus, sem sorslidérc.
Van mérce és van alap és ok a döntésre és a döntés nyomán a politikai cselekvésre, nem az örökkévalóság színe előtt és nem a színről színre látás tökéletességében, hanem amúgy, nagyjából ismerem az összes nyavalyás kifogást és ürügyet, és mentális rezervációt, és egyáltalán nem igaz, hogy ennek a belátásától és ez elköteleződéstől bármely csorbát szenvedne a civil létünk és a civil értékeink, ellenkezőleg, a polgári öntudat és az autonómia a természetes közege a civil akaratnak és a civil társulásnak.
@ATCG: Jaj… Az olvtárs az olvasótárs, és az indexen a tipikus megszólítás volt.
@jotunder: Nahát, akkor meg ezért vagyok hülye.
@Vortumnus: Ne haragudj, félreértettem az „olvtárs” szót.
Öregebbek fülében ez a hangzás mást jelent.
@Montefiore: Miért haragudnék? Hankiss Elemér egyszer megpróbálkozott – még a teljes szétszakítottság előtt – egy mozgalom indításával „Találjuk ki Magyarországot” névvel. Ő sem azt gondolta, hogy azért kell kitaláljuk, mert nincs, hanem hogy a „szabadságillat” virágainak gyümölcsei mindannyiunk örömére pirosodjanak, érjenek be. És akkor az már az új Magyarország lesz.
Most olvastam el Kemény Nyakkendő című versét.
Az öcsém családi eseményeken, temetésen, vagy esküvőn
mindig hozzám lép és megigazítja a nyakkendőmet.
Ő 59 éves lesz idén, én 61.
Nem haragszom rá, de zavar egy kicsit.
Elfogadom, hogy ő rendes, én meg rendetlen vagyok.
Hogy politikailag ő azzal az oldallal szimpatizál, én meg emezzel.
Egyikünk se vonja kétségbe a másik jó szándékát.
De amikor a 2002-es MSZP győzelemkor másnap reggel a munkahelyemen
rám rontott a telefonkagylóból és vagy egy órán keresztül a fejemre zúdította minden keserűségét, így kezdve, hogy most örülsz ugye?
csak azért mert apánk este fél tíztől ország-világ előtt jól láthatóan ott csápolt az MSZP választási központban minden egyes szocialista mandátum után, az nagyon rosszul esett.
Az is, amikor egy anyámnál elköltött névnapi ebéden (a szüleink elváltak még 68-ban) a fejemhez vágta, hogy én politikai analfabéta vagyok.
(pedig ő volt hajdanán MSZMP párt tag, nem én, ezzel nem azt akarom mondani, hogy ő az analfabéta, ő mindig mozgolódós közéleti ember volt, én visszahúzódóbb.)
A kettős állampolgárságról szóló népszavazáson mindketten igennel szavaztunk.
Romániából – Erdély függetlenségéért való szervezkedés miatt elítélt és a börtön elől valahogyan 1946-ban átszökött apánk – nemmel.
Ezen én megütköztem egy kicsit, de megértettem.
Az öcsém akkor még mindig annyira haragudott rá, hogy nem beszélt vele.
Szerencsére 2007 körül már kibékültek. 2008-ban elvitte apámat szülőfalujába Mezőbándra – az ottani katolikus pap által szervezett – Mezőbándról a világba szétrajzottak találkozójára.
Két évre rá apám meghalt.
Az ő nyakkendője is mindig csálén állt.
@Montefiore: ‘nagyon határozottan úgy vélem, hogy ez a „nem vagyunk érettek a demokráciára”, meg hogy majd a civil dalárdákban és barbecue-körökben évszázadok alatt kijegecesedik a demokráciához szükséges öntudat, az egyszerűen gyenge racionalizálási próbálkozás arra a tényre, hogy egy balkáni lókupec mentalitásával megátkozott gátlástalan figura néhány év alatt szétesett bolondokházát tudott csinálni az országból. Pedig ebben semmi turáni végzet nincsen, jobb helyeken is megesett, meg is fog esni, csak nem kell betojni és nemzetkarakterológiai önvizsgálatokkal elfedni és ezzel szétteríteni a szégyent és a tehetetlenségérzést.’
Irtóra szeretnék ezzel egyetérteni, nagyon-nagyon szeretnék. De nem megy.
A „nem vagyunk érettek” persze faszság. De valahogy egy oklahomai néger pizzafutár is nyilvánvalóbban hordozza mindennapi viselkedésében a „szabad ember öntudatát és méltóságát”, mint egy magyar akadémikus. Nem civil dalárdákban rövid a magyar élet, hanem a tartósabb vagy alkalmi szövetkezésekben napi ügyekben. Hogy ezekben megéri nem megkeresni a valami magasabb patrónust, és kegyéből megkapni, hanem azt helyben szövetkezve ki lehet eszközölni.
Én azt gondolom, hogy ezzel a magatartással elsősorban a mintaadó rétegek adósak. Egyéni kállás van, nem is ritka, de melléállás alig. Túl gyakori, túl látványos, hogy aki kiáll, az nemsokára magára marad, rikácsoló, elszigetelt, egy-ügyes pojácává lesz, köznevetség, néha közutálat tárgyává válik (a publikum megúnja a műsort).
És itt kezdeném a társadalmi (nem nemzetkarakterológiai) vizsgálódást. Én a fidesszel kapcsolatban használom néha a maffia metaforát is, de találóbbnak tartom a kvázi-feudális hatalomszervezést, több ponton illeszkedik a kurzushoz, ill. annak bejelentett vagy kivehető törekvéseihez.
Ma Magyarországon lényegében a második-harmadik vezetői döntési szintig az összes vezetőt Orbán személyesen, vagy a személyesen Orbántól stallumot kapott személy nevezi ki. Ez sokezres nagyságrend, és óriási döntési potenciál, de még akik egy szinttel lejjebb vannak is csak két közvetítésnyire vannak Orbántól (eléggé közvetlenül magukon érezhetik még a gazda szemét). Melyik európai országban képzelhető el még, hogy a leendő országgyűlési képviselők egyenként járulnak meghallgatásra a basi birtokára, hogy annak szent kezéből fogadják el a fölemelést, vagy az ellegyintést? És itt lényegében egyetlen szempont van, a feltétlen hűség.
Ez a feudális hűbérességet idézi, amely láncszerűen szervezi az alsóbb szinteket is. Nagyon megéri bekerülni, nagy hátrány kimaradni, és rendkívül nehéz ezzel a hatalmi potenciállal, mely röviden zárul a legfőbb úrhoz, szembeszegülni. A hűbéresek eléggé szabad emberek, csak a gazda levesébe nem szabad köpniök, máskülönben számíthatnak a támogatásra – lényegében mindenben. És egyedül fegyveres szolgálattal tartoznak viszonzásképp, amikor a hűbérúr hív, hogy ütni kell oda, akkor mész és ütsz. Ez a struktúra a feudális társadalmakból ismert súrlódásokkal ugyan, de stabil hatalmi rendszer. (Van annak némi irodalma, hogy a „szocialista” államszervezet eléggé hasonló hatalmi struktúrán nyugodott.)
Ezt a képletet alulnézetből érzékelni rendkívül egyszerű, főként ha ez az otthonos, ha a tanult és percipiált társadalmi viselkedés ezeket a reflexeket ülteti az emberbe generációk óta. Ez az otthonos, kifigyelni ki az úr itt, milyen messzi van a nagyúrtól, kit kell kerülni, mit lehet, kinek és hogyan mondani, mikor kell kussolni. Aki ilyen „egyszerű”, reflexszé lett, szinte észrevétlen illemszabályokkal elfogadhatóan berendezi az életét, nem szívesen kockáztat zavaros kimenetelű, bár szimpatikus ügyekért (ez a fajta konformitás a Kádár-korban pl. hihetetlenül erős volt). Van mit vesztenie, bizonytalan dolog, hogy egy bizonytalan kontúrú másik berendezkedésben legalább ilyen szintet elérhetne. Ráadásul az esetleges „váltó” berendezkedést mindenki a fönnálló feudális berendezkedés variánsának sugallja számára, csak váltott szereplőkkel, vö. egyik kutya másik eb, avagy miért nem zavarja el a paraszt a kövér dongót a ló orrától.
@Montefiore:
„Ha jól látom, akkor ez a határozat nem vonatkozik a túlnyomó többségre, azokra, akik a később visszavont fenyegetés hatása alatt a korábban felhalmozott tulajdonukról lemondtak, illetve különösen azokra nem, akik jogfenntartási nyilatkozatot tettek, hiszen ezek emberi és tulajdonjogai kapcsán nem teszi azt a megállapítást, hogy azok ne sérültek volna.”
Amit te linkeltél az egy „press release”. Annak az első mondatában van egy link a döntésre:
http://hudoc.echr.coe.int/sites/eng/pages/search.aspx?i=001-116374#{%22itemid%22:[%22001-116374%22]}
Ott pedig — többek között — ez áll:
Article 1 of Protocol No. 1 provides as follows:
“Every natural or legal person is entitled to the peaceful enjoyment of his possessions. No one shall be deprived of his possessions except in the public interest and subject to the conditions provided for by law and by the general principles of international law.
The preceding provisions shall not, however, in any way impair the right of a State to enforce such laws as it deems necessary to control the use of property in accordance with the general interest or to secure the payment of taxes or other contributions or penalties.”
The Court considers that at the outset it needs to ascertain whether there has been an interference with the applicant’s rights under Article 1 of Protocol No. 1. It recalls in this connection that this provision does not guarantee any right to a particular amount of pension (see, among many other authorities, Maggio and Others v. Italy, nos. 46286/09, 52851/08, 53727/08, 54486/08 and 56001/08, § 55, 31 May 2011).
[…]
The Court thus observes that throughout the entire period of her employment, the contributions which the applicant has made to either the private pension fund or the State fund have conferred on her an entitlement to pension payments in the future, so that it cannot be said that the various arrangements have deprived her of any rights in that respect.
In these circumstances, the Court considers that there has been no interference with the applicant’s rights under Article 1 of Protocol No. 1 including her legitimate expectations of receiving a pension in the future.
—-
Akik lemondtak a magánnyugdíjukról azok „cserébe” teljes, az állam által folyósítandó nyugdíjösszegre tettek szert (akármennyi is lesz az a „teljes” összeg amikor nyugdíjjogosulttá válnak): így az az érvelés hogy „tulajdont veszítettek”, nem állja meg a helyét — legalább is eszerint a döntés szerint.
@neoteny: Köszönöm az észrevételt, amely valóban módosítja az összképet. De amennyi időm ma reggel van a végiggondolására, az alatt arra jutottam, hogy azért a következők változatlanul fennállnak:
1) Az emberi jogi bíróság egy sajátos szempontból, a keresetet benyújtó személy emberi jogainak az esetleges sérelmei tekintetében vizsgálta a keresetet.
2) A határozat egy olyan esetre vonatkozik, amelyben az érintett a magánnyugdíjpénztárnál maradt, azaz a döntését nem befolyásolta a később hatályon kívül helyezett fenyegető rendelkezés, ami egyébként emberi jogi szempontból esetleg megalapozott kereset tárgya lehet. A kereset tárgyát _csak az új nyugdíjrendszer életbe lépésétől kezdve befizetett járulékok_ képezik, nem a korábban felhalmozottak. Ettől az érintettől nem vették el a felhalmozott befizetéseit, és azokat nem is ajánlotta fel fenyegetés vagy akképpen értékelhető rendelkezés hatására. Így a határozat ezekre az ügyekre, azaza az ügyek 98%-ára expicite nem vonatkozik.
3) A határozat valóban hivatkozik a magántulajdonnak az állam általi elvétele/igénybe vétele elvi lehetőségére, és azt mondja, hogy az emberi jogi „Protocol” hivatkozott pontja nem garantál egy meghatározott összegű nyugdíjat senkinek, és ebben elég kézenfekvő, hogy igaza is van, ugyanakkor azonban két alkalommal is leszögezi, hogy az adott esetben a korábban felhalmozott befizetések az érintett számláján maradtak, illetve hogy azokat nem vették el tőle (vagy nem kényszerítették őt az arról való lemondásra):
The Court observes that the applicant _has not been deprived of her previous contributions_ to the private fund _which continue to be held in her account_ – or else she is entitled to channel those amounts to the State fund if she so wishes.
Moreover, it transpires from the impugned legislation that her service time will be recognised in respect of the periods both prior and subsequent to the key date of 30 September 2010. It is true that if the applicant opts to keep her contributions in the private fund, her State pension will be adjusted accordingly. However, the Court finds nothing in the case file indicating that the authorities applying this adjustment – which is calculated with a formula, whose result is dependent on the applicant’s eventual service time – disregarded the fact that the applicant was making majority contributions to a private pension fund, rather than only to the State fund, for part of her career.
Furthermore, _her contributions made to the private funds before 1 November 2010 remain intact under the new legislation_, whereas the ones made afterwards have been transformed into an entitlement under the State scheme.
The Court thus observes that throughout the entire period of her employment, the contributions which the applicant has made to either the private pension fund or the State fund have conferred on her an entitlement to pension payments in the future, so that it cannot be said that the various arrangements have deprived her of any rights in that respect.
A fentiek miatt, óvatosabban, és főleg elmélyültebb vizsgálatot szükségesnek látva, de továbbra is azt gondolom, hogy a szóban forgó határozat nem vonatkozik az esetek 98%-ára és nem jelenti azt, hogy a korábban felhalmozott magánnyugdíjpénztári befizetések erős behatásra történő felajánlásának kérdését egy ilyen esetre vonatkozó kereset kapcsán ugyanezen bíróság ne tenné ezután vizsgálat tárgyává.
@Montefiore:
„nem jelenti azt, hogy a korábban felhalmozott magánnyugdíjpénztári befizetések erős behatásra történő felajánlásának kérdését egy ilyen esetre vonatkozó kereset kapcsán ugyanezen bíróság ne tenné ezután vizsgálat tárgyává”
Meg kell próbálni; viszont kívánatos lenne az hogy valamilyen szervezet lássa el (vagy finanszírozza) a jogi képviseletet. Szerintem az esélyek nem elég jók ahhoz hogy magánember kockáztassa a (valószínűleg nem kicsi) költségeket.
@incze: „A „nem vagyunk érettek” persze faszság. De valahogy egy oklahomai néger pizzafutár is nyilvánvalóbban hordozza mindennapi viselkedésében a „szabad ember öntudatát és méltóságát”, mint egy magyar akadémikus.”
Nem érek rá nagyon, nincs időm cifrázni. De ha valamiről belátod, hogy faszság, akkor az a „de” kötőszó után írva sem lesz revelációvá. Az oklahomai pizzafutár és a magyar akadémikus szembeállított képe meg réadásul színfalrepesztő intellektuális onanizálás. Nincs olyan társadalom, amelyről ne lehetne olyan leírást adni, amelyből az derül ki, hogy éretlenek a szabadságra, hogy a mindennapi viszonyaikban nem érvényesül a szabadság és méltóság viszonyrendszere, a felső-bajorországi vadászjelenetektől az erőszak bűvöletében rothadó redneck Amerikán vagy a „little boxes on the hillside” hibernált alsóközéposztályán át a tradíciókba dermedt, vagy abból artikulálatlan futballhuliganizmusba és alkoholizmusba átcsapó britekről, az ezotérikus paperbecket nyeldeklő középosztálybeli asszonyokról, a sunyi és primitív szlovák parasztról, a Berlusconiba ájult tévézombi olaszokról, az izraeliekről, akiknek az egyik kurrens leírása a militarizált, tülekedő levantinizmus, a másik az évszázados koszba és pilpulba csavarodott, vagy éppen a ballib ihletű moralizálás légritka közegében tévelygő „tikkun olam”, mikor hogy, hálás és kimeríthetetlen téma. A legnagyobb baj ezeknek a dolgoknak a laposságán messze túlmenően az, hogy visszamenőleges oksági viszonyt tételeznek a közjogi intézményrendszer és a vélelmezett néplélek között.
Nem, a procedurális demokrácia nem a néplélekből sarjad, azt az érintett társdalom aktuális tudati és anyagi viszonyai legfeljebb modulálják, de ez egy absztrakt rendszer, polgári buli, és a polgárság és az önkényuralom közötti történelmi küzdelem eredménye, és mutatis mutandis ma is az. Nincs olyan szerves civil fejlődés, amely alkotmányos fékeket és ellensúlyokat virágzik. Bármikor bárhol bármilyen gátlástalan figura és csoport, ha elég ügyes hozzá és jó pillanatban megfelelő eszközökhöz nyúl, tönkreteheti, és az is előfordul, igen gyakran, hogy a társdalom, az értelmiségével együtt, lelkesedik a dologért egy darabig, vagy éppen erőtlennek és bénultnak érzi magát és keresi magában meg a történelmében a tragikai bűnt. A nemzetkarakterológiai nyavalygás meg – továbbra is – ennek a szánalmas racionalizálása.
@neoteny: Na, örülök, hogy a te elmélyültebb olvasatodnak is ez a konklúziója.
@Lasombra:
ha mindenki így lenne, hogyan lenne ennyi pocskondiázó komment
@Montefiore:
nemzetkarakterológia
ez mi a frász karika?
közösségi jellem nincs(ahogy büntett se)
@lüke: A ‘frászkarika’ egybeírandó, egyebekben osztom az álláspontodat. Ha értőn elolvasod, amit írtam, ez előtted is megvilágosul.
@ATCG:
hát arra nem gondoltam hogy ezt félre lehet érteni, bár jótündér elmondta helyettem hogy mit jelent:)
azt pedig gyanítottam hogy valamit összekeverhettél a chichago-i polgármestereket illetően, bár nagy jelentősége nincs
@incze:
valamilyen mértékig igazad lehet, de kérdés hogy ez-e a legfontosabb ok. lehet hogy nem, lehet hogy számos más, nem kelet-európai országban is történhetne hasonló, ha az ország gazdasági helyzete és a világgazdaságban-politikában elfoglalt pozíciója a miénkhez hasonlóvá válna. nacionalizmus, hasonló mentalitású politikusok nyugaton is vannak, több-kevesebb sikerrel.
@Vortumnus: Olyan szempontból van jelentősége, hogy pont arról beszélgettünk ne mondjunk, írjunk, ítéljünk el és meg valamit féligazságok és féltudás alapján.
Az 1980-ban győztes koalíció Chicago-ban mégiscsak az 1976-ban meghalt és hosszú ideig uralkodó Danley módszereinek ellenreakciójaként jött létre. Az pedig a sors fintora, hogy kevésbé tudott sikeres lenni, mint a kritizált előd által vezérelt városirányító-működtető mechanizmus, és az ott élők többsége is a Danley-k „uralkodására” úgy emlékszik vissza, mint egy nagy és dicső korszakra.
Sajnálom, hogy csípőből tüzeltem – ez sokunk hibája – és a csíkszeredai biciklistához hasonlítottalak.
„„A „nem vagyunk érettek” persze faszság.”
Aranyos ez a mi kis vitakultúránk. Valaki refrémel egyet, egy másik valaki tercel rá egyet és én meg csak nézek, hogy _valójában_ mit is vitatnak itt, honnan a francból hozták ide, és miért pont ide??? :)))
@Montefiore: „Nem, a procedurális demokrácia nem a néplélekből sarjad, azt az érintett társdalom aktuális tudati és anyagi viszonyai legfeljebb modulálják, de ez egy absztrakt rendszer, polgári buli, és a polgárság és az önkényuralom közötti történelmi küzdelem eredménye, és mutatis mutandis ma is az.”
Ezzel nincsen bajom, épp ezért rántottam össze gyorsan és otrombán elnagyoltan egy hatalmi konstellációt, amelyben az emverek mozgástérérzékelése zajlik az „amerikai pizzafutár” nem jobb minőségű ember a „magyar akadémikusnál”, hanem nem érzékeli azokat a hatalmi tereket a napi érintkezéseiben, mint az akadémikus. Nincsen is viselkedéskultúrája hozzá, ha ott is bekövetkeznék valami még bushabb változás, nem is értené meg a helyzetet, a pizzafutárt be kéne törni, mint egy vadlovat, hogy megtanuljon amúgy viselkedni. Az akadémikusnak meg van viselkedéskultúrája hozzá, és érti a helyzetet, és választhat, hogy kitör (ami kockázatos, időtrabló, és drága vállalkozás), vagy alkalmazza a viselkedéskultúrát és „törődik a dolgával”.
Az Egri csillagokban van az a jelenet, amikor a várvédők konstatálják, hogy a törökök elmentek. És nem hiszik el. Egy darab idő után valaki halkan, és nem nagy meggyőződéssel azt mondja halkan az orra elé, inkább remény, mint bizonyságkénz, hogy „elmentek”. Ez az elmentek aztán futótűzként szétárad, míg végre mindenki megérti, hogy elmentek. Ez az „elmentek” valahogy nem történt itt meg. És a „nélkülük” élni viselkedéskultúrája nagyon csikorgó volt, könnyen lehetett úgy érzékelni, és sulykolni, hogy nem elmentek, csak másként vannak itt. Az emberek nem jöttek ki a várból polgári életet élni.
@incze: Csak egy adalék ehhez a mintához (ehészen klasszikus, a Kádár-kor „nehéz emberek” fílingje lengi körül):
Cserbenhagytál, Jóska!
http://www.origo.hu/itthon/20130207-a-foldbe-dongolte-angyan-jozsefet-a-miniszterelnok-a-gyulai-frakcioulesen.html
@incze: „Az emberek nem jöttek ki a várból polgári életet élni. „
20 eve a sivatagban koborlunk, szivunkben rabszolgak vagyunk.
@Montefiore:
kösz
cserébe
http://www.ostarrichi.org/index.html?search=gfraster&insert=no
vs.hu/szellemi-lelki-roncsteleppe-tettuk-az-orszagot-beszelgetes-kemeny-istvannal-0208/
@jotunder: befejezhetett valami munkát, mert ezt is kb most vállalta el:
http://www.litera.hu/hirek/most-is-kuzdok-vele