Két bakkecske
Jé, a szlovákok tényleg megfosztják a kettős állampolgáraikat a szlovák állampolgárságtól. Ki gondolta volna? Hát mindenki, kivéve a Fideszt, az ő sajtóját és a reménytelenül hülyéket. A Heti Válasz még a szavazás napján is azt írta, hogy „Bajban a szlovákok: tehetetlenek az Orbán-kormány ellen”.
Aztán meg sértődötten tótoznak meg bevonulósdit játszanak, mint a nyolcévesek, vagy remegő szájjal sebajoznak. Á, nem merik megcsinálni. Nem tudják megcsinálni. Nem fogják megcsinálni. Ugye, ugye, ugye? Na mit gondolsz, hülyegyerek, majd pont most fognak leállni?
Most, hogy ez megvan, remélem mindenki boldog. Semjén elégedett, Stumpf nemrokon rossz végén néz bele a kristálygömbbe, az Unió nem foglal állást, Bugár meg nem is magyar, mi lesz a vacsora? Hát ma semmi, mert ma van állampolgárság.
Ti tényleg elhittétek, hogy Fico megszeppen egy kis nacionalista szájkaratétól? Hogy nem mer kiállni egy „Ki a nagyobb kelet-európai tahó?” versenyre Orbánnal? Kiállt és nyert, hajrá Fidesz, én nektek drukkoltam. Egy visszavágó, uraim? Hármas állampolgárság? Hm?
Ez a gombóc a tiétek, hami-hami.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16517325-67d8e782b8910' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16517325&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16517325-67d8e782b8910&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16517325-67d8e782b8910' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@ZX: kon kretan leszartak
ballisztikus ivben. tudom, mert en is leszartam es az ismeroseim is leszartak. mert egy ertelmetlen hulyeseg volt. volt rola info, boven, mert volt akkor akampany rtola, elkoltottek ra annyi milliardot a mi penzunkbol egy ilyen mentalis faszveresre, hogy ihaj…
csak normalis emvber mar akkor megundorodott az egesztol es inkabb szart ra.
tudod bizonyos intelligenciaszint felett a szarmazas irrelevans tenyezo. nem szamit emberi ertekmeronek. es ha az igy gondolkodo embereket erzelmekkel probalod manipulalni a realitasok helyett, akkor hatatforditanak es lekopik aki ezzel beprobalkozott.
mert tudjak, hogy aki erzelmekkel manipulal, az hazudik, ugyanis racionalis magyarazat eseten egybol kiderulne, hogy „ez az en erdekem, szerencsetlen hulye plebs, csak legyetek szivesek mar felretenni a jozan eseteket es tamogattok a sajat privat celjaim elereseben.”
@ZX: „Szlovákián kívül máshol is élnek magyarok. Ők se élhessenek jogukkal mert a Ficóék vadbarmok?”
Erre már írtam, hogy a többiek valószínűleg kibírták volna még 3 hétig. Mellesleg a szlovákiai magyarok is (kivéve, ha tényleg igazad van, és e nélkül a szarság nélkül is Ficóék nyertek volna).
Mindezek mellett visszautalnék egy korábbi kommentemre: 2010.05.28. 12:49:19:
„Még csak annyit, hogy az nem diplomácia, hogy csinálok, amit akarok, erőből, minden más meg le van szarva. Szerintem az a diplomácia (vagy nevezhetjük értelmes politikának is), amikor a lehetőségek és a helyzet függvényében egy adott cél érdekében a legmegfelelőbb döntést hozom.”
Még egyszer kérdem: kik a nyertesei ennek? Mondja már meg valaki, aki tudja, hogy vajon hány állampolgársági kérelmet utasítottak el az elmúlt 20 évben azért, mert túl szigorúak voltak a feltételek? S ez az összes kérelem hány százaléka volt?
Ennek ismeretében lehetne tudni, hogy volt-e értelme ennek a törvénynek, vagy sem. Érdekes, hogy a T.törvényhozók ezt nem böffentették bele a hírekbe… vagy csak én maradtam le róla???
@Naki vagyok kerdojel: Jelenleg a közvéleménykutatások alapján 33% feletti a támogatottságuk, az utána következő két legnagyobb ellenzéki pártnak összesen nincs ekkora támogatottsága. Szóval elég nagy a valószínűsége a győzelemnek, bár a mostani helyzet ellenére is fogy az előny, de még mindig behozhatatlannak tűnik. A híd viszont 1%-kal veri az SNS-t, és úgy tűnik be fog jutni, az MKP viszont nem.
@az igazi Sipi: Mégis a FIDESZ nyert, pedig mindenki tudja milyen demagóg egy banda.
@Naki vagyok kerdojel: Nem az a könnyítés, hogy nem utasítják el, hanem, hogy nem kell Magyarországon bejelentett lakcím ahhoz, hogy megkaphasd.
@Naki vagyok kerdojel: Milyen 95 szazalek ? Szlovakiaban proporcionalis valasztasi rendszer van, aki 5 szazaleknal kevesebbet kap az kiesik. 2006-ban 50 mandatumot szerzett a SMER 29 szazalekkal a 150 mandatumbol. Ugyhogy kb. 11 szazaleknyi szavazat veszett el. Most valamivel tobb fog elveszni. A SMER stabilan 40 szazalek felett volt, de az utobbi idoben mar 35 alatt merik. Slotaek 12 szazalekot szereztek anno, most a felen vannak. Meciarek 8 szazalekot, es most kiesoben vannak. Ergo, a SMER NEM all nyeresre ebben a pillanatban. Slota visszanyerheti az elveszett szavazoinak egy reszet, es talan Fico is, de azert, de ma meglepo lenne, ha a koalicio elerne a 75 mandatumot.
@jotunder: Ficoék 33%-on állnak, az SDKU meg a másik ellenzéki párt összesen alig van 20% felett.
@jotunder: ZX írta korábban, hogy 95% az esélyük. Mivel nem érdekel az ottani helyzet, elhittem neki…
@ZX:
„Az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, már nem csak halvány matematikai esély van arra, hogy a jobboldali pártok – Szlovákia történetében először – több szavazatot szerezzenek, mint a baloldali populista-nacionalista blokk erői. A kétségtelenül történelmi jelentőségű győzelemtől megriadva Robert Fico mindent egy lapra tett fel: egy magyarkártya-lapra. Ez idáig mindig bevált, most duplán történelmi fejlemény lenne, ha már ez sem segítene.
ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2010/05/25/tortenelmi-eselyek
„A Fidesz annak ellenére nyújtotta be a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet, hogy a szlovákiai magyar pártok kifejezetten kérték, csak a szlovákiai választások után tegye. Így azonban a népszerűségét vesztő Robert Fico miniszterelnöknek szolgáltatott muníciót a közelgő választási kampányhoz. Miközben pár napja még az volt a téma Szlovákiában, hogy Fico hibás helyzetértékelése nyomán az ország erőn felül vállalt részt a Görögországnak juttatott uniós segélyben, ma már a kettős állampolgársággal van tele a sajtó.”
@ó jaj: „A legjobban a Smer szerepelt, 34,3 százalékos erredménnyel, két koalíciós partnere azonban annál rosszabbul zárt. A HZDS 4 százalékos népszerűségnek örvend a Polis szerint, ezzel kiesne a parlamentből, az SNS az öt százalékos határon mozog.
Az SDKÚ 16 százalékot, a KDH 11,9 százalékot, az SaS pedig 9,9 százalékot kapna. A Híd támogatottságát 5,3, az MKP-ét pedig 5,1 százalékosnak mérték. Az SDĽ (2,8 százalék), a KSS (1,1 százalék), és az egy százalékos AZEN nem jutna be a parlamentbe.”
1238 fős minta alapján, ami elég komoly.
@ZX: Amire te hivatkozol, az bemerte a parlamentbe az AZEN-t ami stabilan egy szazalekon szokott a pollokban lenni.
A friss POLIS-nal 34 szazalekon all a SMER, a harom ellenzeki part (a liberalisokrol elfeledkeztel) 16, 12, 10 szazalekon all.
Ok bemerik a parlamentbe mindket magyar partot. Ez igy kormanyvaltast jelent (Meciar kiesne, Slota eppen bent lenne a Parlamentben).
Smer: 34,3%
SDKÚ-DS + KDH + SaS = 37,8%
ujszo.com/online/kozelet/2010/05/28/nem-kerulne-be-a-hzds-egy-felmeres-szerint
A szlovák ellenzéki pártoknak együtt tehát volt esélye legyőzni Ficot. Miről beszélünk?
De most Orbánnak hála ez az esély csökken. De ha Orbán tovább adja a lovat Fico alá, és táplálja az ottani nacionalista hisztériát, jó eséllyel hatalmon tartja Ficot. Még van rá 3 hete.
Orbán sietsége azért is „érthetetlen”, mert a magyar törvény csak jövőre(!) lép életbe, kan. 1.-én… a sietséggel csak és kizárólag Fico nyert, és a felvidéki magyarok vesztettek.
A magyarellenes erőket támogatni… én nem mondok semmit, ítélje meg mindenki maga, hogy ez bűn-e vagy sem.
ps: Semjén: „ezért a mai napért érdemes volt képviselőnek lenni”
@jotunder: Ennyire azért nem végom a témát, de ha te igen, akkor mennyi esélyt látsz arra, hogy a 3 párt konszenzusra jut egymással?
@ZX: „the only statistics you can trust are those you falsified yourself”
winston churchill
@az igazi Sipi: Hehe. Miután magam 7 évet dolgoztam közvéleménykutatásban, azért van némi rálátásom menyire is pontosak a statisztikák. 🙂
@piszok alfréd: Jaj, jaj, mennyi tárgyi tévedés, ismerethiány! Hogy lehet így véleményt formálni?!
„nincs kifogásom a kettős állampolgárság ellen, de ezt úgy is meg lehetett volna adni, hogy nem demonstráljuk ilyen látványosan. egyszerűen csak lazítani kellett volna az állampolgárság kritériumain”
Jelzem, pontosan ez történt. Lazítottak az állampolgárság kritériumain, ezentúl nem kell magyarországi lakhatást igazolni. Akkor most már elégedett vagy, gondolom.
„szerbia és ukrajna már 2005- ben deklarálta, hogy nem engedélyezik a kettős állampolgárságot”
Ezzel szemben: Szerbia kijelentette, hogy az égvilágon semmi kifogásuk az ellen, ha a Szerbiában élő magyarok megkapják a magyar állampolgárságot. Mint ahogy ők is megadják a szerbet a Horvátországban és Boszniában élő szerbeknek.
Ukrajna nem a magyarok miatt, hanem az oroszok miatt tiltja a kettős állampolgárságot. Ennek ellenére többmillió ukrajnai orosz kapta meg az orosz állampolgárságot és Ukrajna semmit nem tud tenni ellene. Mint ahogy az ellen sem, hogy számtalan ukrajnai román is megkapta már a román állampolgárságot. Gyakorlatilag már csak a magyarok nem kaptak eddig állampolgárságot az anyanemzetüktől Ukrajnában.
@ZX: az attol fugg, mit akarsz bebizonyitani, vagy cafolni vele…:-)
@az igazi Sipi: Arra céloztam, hogy ha jó a minta, akkor igen pontos adatokat lehet belőle kinyerni.
@ZX:
„Beadták a módosítási indítványt, a Parlamentben megszavazták. Ennyi a történet. Én nem szavaztam a FIDESZ-re, úgyhogy ne engem okolj.”
kezdjük a végén: nem okollak én téged semmiért.
az érdemi: elég ócska megoldás az, hogy ha orbán viktor és leendő kormánya maximális prioritású projectjeire azt mondjuk, hogy hát azok benyújtódtak, és aztán megsavazódtak, ahhoz viktornak semmi köze
de iure még nincs kormányunk, de facto viszont már nem kicsit, hanem nagyon. lehet reszelni a fingot, hogy háde, háde, hivatalosan így meg úgy, ettől még az új kormány intézkedéseit látjuk, oszt keszcsókom.
@mavo: „hát azok benyújtódtak, és aztán megszavazódtak, ahhoz viktornak semmi köze” Természetesen van köze, viszont nem árt megszoknod, hogy a következő 4 évben ez bizony így lesz, mivel a 2/3-al gyakorlatilag azt nem szavaznak meg amit nem akarnak.
@ZX: Jo par olyan dolog van amit 2/3-dal sem lehet megszavazni.
1. Emelkedjek a magyar GDP evi 5 szazalekkal.
2. Legyen magyar egyetem Europa szaz legjobb egyeteme kozott.
3. Hozzak a vilagcegek Magyarorszagra a high-tech fejleszteseiket.
Ez itt mind olyasmi amit a FIDESZ el akar erni. De meg ketharmaddal is igen maceras.
Ha majd egyszer nem lesz munkám, nyitok egy trollmúzeumot a Vincent címlapos posztjainak hozzászólásából. Külön helyük lesz az alkotmányjogász trolloknak, a címlapirígy trolloknak, a pirosbögréző trolloknak és az el-sem-olvastam-de-nem-értek-vele-egyet trolloknak.
@Kettes: a blogolo trolloknak is lesz?:-)
@az igazi Sipi: malacnews-nak külön terme lesz. 🙂
@Kettes: ;)))
Most, hogy a trollok visszatértek a szénakazlaikba, reagálnék néhány ismétlődő felvetésre.
1. „A szlovák törvénymódosítás alkotmányellenes.” Azt, hogy mi alkotmányellenes a szlovák alkotmány szerint, nem Semjén, nem a jobberblogger, de nem is a Sme publicistája mondja meg. Ennek a véleménynek az osztásához erősen kell hinni abban, hogy a szlovák alkotmánybíróságban nem kerülhetnek átmeneti többségbe sem az olyan agylövöttek, akik az orruk előtt lévő alkotmányon kívül egy láthatatlan alkotmányt is látnak. Ez teljesen elképzelhetetlen, ne is gondoljunk rá.
2. „A szlovákok lábon lőtték magukat, mert nem csak a szlovák-magyar, hanem a szlovák-cseh és a szlovák-kanadai kettős állampolgárokkal is kiszúrnak.” Ennek a véleménynek az osztásához meg abban kell nagyon erősen hinni, hogy a szlovák hatóságok nem jönnek rá, hogy a jogszabályokat lehet szelektíven is alkalmazni. Biztos nem fognak, buta sztrapacskazabálók.
3. „Az állampolgársági törvény végrehajthatatlan, mert a szlovák hatóságok nem fogják megtudni, hogy ki a kettős állampolgár.” Igen. Egészen addig, amíg egy kettős állampolgár nem akar a magyar állampolgári jogaival élni Szlovákiában, például, hogy megvédje magát a hatóságok nacionalista packázásától. Mert onnantól tudni fogják. És merni is fogják, és tenni is fogják.
Chicken game-et játszunk elmebetegekkel, úgy, hogy a szlovákiai magyarok számára ez egy lose-lose játék.
Duray Miklós nem kéri a magyar állampolgrságot: „”Soha nem gondoltam arra, hogy más államnak a polgára legyek, mert nem ezek a céljaim” – nyilatkozta a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke.
@Kettes: Nem, a szlovák-cseh, a szlovák-kanadai stb. kettős állampolgárokkal egyáltalán nem szúrnak ki. Nem szúrnak ki azokkal a szlovák-magyar kettős állampolgárokkal se, akik házasság, születés vagy egyéb, alanyi jogon állampolgárságot adó folyamat végén lesznek kettős állampolgárok. Csak azokkal szúrnak ki, akik a külföldi (tehát a magyar) állampolgárságot (egyénileg) kérik, és akiknek azt egyedi elbírálás alapján adják meg. Ennek jogi lehetőségét — ha jól látom — momentán csak mi biztosítjuk, a csehek, kanadaiak stb. nem.
@Kettes: Egészen addig, amíg egy kettős állampolgár nem akar a magyar állampolgári jogaival élni Szlovákiában, például, hogy megvédje magát a hatóságok nacionalista packázásától.
Ez egy újabb nagyon elterjedt tévhit egyébként. Kettső állampolgárok esetében alapvető, hogy bármelyik állam területén tartózkodnak, annak fennhatósága alatt állnak és a másik állam nem léphet fel védhatalomként, nem biztosíthat konzuli védelmet stb. (Nem mellesleg ha így tenne Magyarország, akkor azonnal igazolná is Ficot Szlovákia biztonságának aláásásáról, revízióról stb.) Ez egyébként teljesen logikus, már persze ha az állampolgárságot annak tekintjük ami, jogintézménynek, nem pedig szerelmi vallomásnak. Egy másik felvetés, amit már szintén olvastam, hogy a szlovákiai magyarok majd több kisebbségi (nyelvhasználati) joggal rendelkeznek, kettős állampolgárként, mert magyar állampolgárként megnyilvánulva kikényszertik, hogy magyarul beszéljenek velük. Ez persze csak azt nem veszi figyelmbe, hogy a kisebbségi jogok végső soron az adott állam állampolgárságához kötődnek, külföldiként legfeljebb a hatóságok udvariasságát várhatom el (és persze azt, hogy saját jogszabályaikat tartsák be), de mást nagyon nem.
Az gombóc ott a végén az ovocné knedkiky?
Mi az isten ustorát számít az állampolgárság, amikor mindannyian európai állampolgárok vagyunk? Ott telepszünk le, ahol tetszik, ott dolgozunk, ahol munkát adnak, ott fizetünk adót, ahol élni hagynak.
Ja, hogy sápítozni, meg öklöt rázni jó? Sorry. Nem lehet minden bolond mellé pszichológust állítani.
@mavo: nem, sajnos baromira nem érted. A magyar parlament és nem a kormány szavazta meg, mint az minden egy a magyar alkotmányos berendezkedést kicsit is ismerő ember előtt az közismert.
ne add már a hülyét, pls.
@Kettes: Szlovákiával „tengelyt akasztani” kutya kötelessége volt OV.-éknek, ez gondolom világos. Azt is látnod kéne, hogy ezt „érvekkel” azaz józan megfontolással se igazolni, se támadni nem igazán lehet. Ha nem tették volna, az sokkal nagyobb probléma lenne. Világos, szabatos gondolkodásotokat ez hogyan kerülhette el? Nyilván a harmadik v. x-edik világháború nem ebből fog kitörni. Pofáznak, aztán majd megunják, és hazamennek 🙂 Ember, annyi támadási pontot mutat az új kormány, miért pont ezt 😀
p.s. Őrnagyot moderálni nem menő :-DD
@Mihint: Ahogy mondtam: a kettős állampolgárság feszegetése olcsó játék hülyegyerekeknek. Fico jó eséllyel megbukik, de még jobb eséllyel bukna, ha nem hozták volna fel a kettős állampolgárság kérdését most. Ha Fico nyer, az egyértelműen a „kutya kötelesség” számlájára lesz írható.
@Kettes: Nem lennék Csányi Sándor helyében, az OTP „fizeti” a Smer kampányát. 😀
http://www.parameter.sk/rovat/belfold/2010/05/31/eladosodnak-szlovakiai-partok-valasztasi-kampanyban
@Wolff: Ami jó a Milo&Milonak, az mindenkinek jó. 🙂
@Wolff: Majdnem annyi hitelt adott nekik az OTP (gondolom az ottani leánybank), mint amennyit nálunk a törvény a teljes kampányra megenged.
@Kettes:
„malacnews-nak külön terme lesz. 🙂 „
LOLCAT 🙂
@politicus:
az értelmesebbjével már letárgyaltuk, hogy de igen, és hogy tessek megszokni.
ugorgyunk
@Wolff: A Heti Válasz idézi Kövesdi Károlyt, az Új Szó publicistáját, aki a másnapos szijjártópéterként reflexből gyurcsányozik egyet, majd feleleveníti azokat az incidenseket, amikor a szlovák hatalom nyilvánvaló etnikai indítékokból hátrányosan bánt magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokkal.
„Szlovákiában a belügyminiszter és a miniszterelnök össztüzet zúdít egy szlovákiai polgárra, befolyásolva a rendőrséget, bíróságot. Hamis orvosi látleletből, rendőrségi kényszerítésből sincs hiány.
A tettesek az államhatalom csöndes beleegyezésével szabadon járnak, a Malina Hedvig-ügy lezáratlan. A szlovák állam nem védte meg polgárát, csak azért, mert magyar nemzetiségű. ” bla, bla, bla, majd:
„ami a lényeg: az új törvény (ellentétben az elsietett szlovákkal) nem vesz el senkitől semmit, hanem jogvédelmet ad.”
Elméleti kérdés: más lett volna-e a szlovák hatóságok eljárása, ha M. H. kettős állampolgár? Milyen jogvédelmet adott volna a magyar állam (Fidesz-kormányt feltételezve)?
A cikk:
hetivalasz.hu/vilag/lassan-mondom-hogy-gyurcsany-is-megertse-kemeny-valasz-szlovakiabol-29736/
@Kettes: Nekem, egyébként laikusként a jogbasn, úgy tűnik, hogy a konkrét esetben biztosan nem, mivel az eset – szerintem – Fico provokációja volt az MKP elszigetelésére. Más esteben talán, a probléma az, hogy a magyar állam a hágai konvenció 4. cikke értelmében semmilyen védelmet nem adhatott volna Malina Hedvignek így csak a szlovák hatóságokon múlt volna, hogy egyáltalán oda engedik-e a konzult? És ez már azt a fajta udvariasságot feltételezné, amiről Fico nem igazán tett tanúbizonyságot. (Sólyom Lászlót is kitiltotta, akkor meg egy konzult kiipenderíteni…) Sarkosan fogalmazva Malina Hedvig kettős állampolgárért legfeljebb háborúzhatott volna a Fidesz-kormány, ha a szlovákok azt mondják, coki, akkor nekik van igazuk, ez már szuverenitás kérdése. De ha így megy tovább ezt hararosan megtanulja errefelé mindenki.
@Kettes: ez zseniális. :)))))))
én azért tesz-veszt is beajánlanám.
@mavo: ja értem, tehát az értelmesebbje szerint egy nem létező kormány törvényeket alkot Magyarországon. Értem. Akkor tényleg eljött a diktatúra, ahogy jósolták az „értelmesebbek”… 🙂
@mavo: azért erősítsük meg itt is a common tudás alapjait, hátha egyszer az értelmesebbek is megtanulják…
1. nem létező kormánynak nincsenek intézkedései, ez fogalmilag kizárt ugyanis.
2. a magyar köztársaság területén törvényt a magyar parlament jogosult alkotni, a magyar kormány (feltéve, hogy már megalakult) ilyet nem tehet.
És most sipirc vissza a magyar alkotmány böngészéséhez. Tudom…. nincsenek benne képek, de azért a magára valamit is adó ember nem kezd bele közjogi vitákba, hogy az alapokkal sincs tisztában, Mavo etárs…
@politicus: Mikor lettünk ilyen pedánsak? Mert azt fel sem teszem, hogy azt hiszed, hogy a Fidesz-frakció önjáró módon, az – igen, meg sem alakult – kormánnyal nem egyeztetve terjeszt be és szavaz meg a külpolitikát, a rendészetet és az államigazgatást alapjaiban érintő törvényeket. És ne mondd nekem, hogy egy meg sem alakult kormánnyal nem lehet egyeztetni, mert amikor legutoljára láttam, Orbán eléggé megalakultnak nézett ki. 🙂
@politicus: Magyarorszagon de jure szet van valasztva a torvenyhozo es a vegrehajto hatalmi ag, am ebben a pillanatban de facto nincs szetvalasztva. Orban Viktor megkerdojelezhetetlen akarata ervenyesul mindkettoben. Gondolod, hogy neki ellent lehet mondani, hogy itten surun ellenszavazatok lesznek, hogy a kormany es a parlamenti fideszfrakcio kozott egyeztetni kell ?? Ez eppenseggel nem diktatura, csak egy olyan demokracia ahol egyetlen politikai vezeto akarata ervenyesul a kormanyzoparton belul.
@Kettes: nem hiszek semmit. Mavonak válaszoltam a sületlenségeire.
@jotunder: az utolsó mondatod kivételével egyetértek, de neked is megisméltem, amint fentebb Kettesnek: nem ez volt a vita köztünk.
Ő egy olyan kormány intézkedéseit kritizálta, amely a kritika pillanatában meg sem alakult. Ha a parlamentről beszél kormány helyett, meg sem szólalok. De még miután szóltam, hogy talán téved, tovább hajszolta bele magát a hülyeségébe.
@politicus: Nana. Abban sem, hogy Isten a történelem ura?
@Kettes: A történelem ura Orbán Viktor, ezt mindenki tudja, Kettes… 🙂