Legyetek jók!
Eredeti szerző: Pásztörperc
Vagy egy évtizeden át nyaranta gyerekeket táboroztattam, tíz napos turnusokban (volt, hogy egyben, volt, hogy háromban). Sok-sok táborlakó utáni tapasztalatom, hogy a legtöbb családban megpróbálják a gyerkőcöket afféle szabvány A/4 formátumra nevelni: nem sokat számít, hogy mit szeretne, mihez van érzéke: a szülő tudja, hogy milyennek kell lennie egy „jó” gyereknek, és ő bizony olyat is akar faragni belőle — ha nem sikerül, az kudarc. Szegény kölykök elképesztően keveset kapnak a tévén kívüli világból (itt most nem a társadalom alsó harmadáról beszélünk, hanem azokról, akiket be tudnak fizetni, és ha az ifjonc elég erőszakos, hajlandók is befizetni egy ilyen táborba). Volt tíz napunk, hogy ráébresszük őket arra: tömérdek dolog van még a világon azon kívül, amit a többi 355-ben látnak-kapnak, és e tömérdek dologból a legtöbbet érdemes kipróbálni: lesz köztük, ami tetszik, a többi helyett meg ki lehet próbálni még valami egyebet.
Heinrich Hoffmann (1809–1894) szórakozott, álmodozásra hajlamos gyerek volt, ezért apja úgy döntött, hogy rendszeres életvitelre és fegyelemre neveli.
1. Húsz perc mosakodás és öltözködés
2. A reggeli kávéig zongoragyakorlás
3. 8-tól 1-ig rajzolás
4. 1-től ebédig a latin és a görög nyelvtan gyakorlása
5. 2-től 4-ig zongoragyakorlás
6. 4-től 7-iga a német, a francia és az angol nyelvtan gyakorlása
7. 7-től 9-ig algebra.*
A rámenős atya teljes sikerrel járt: a kis Heinrichből dr. Hoffmann lett — ismert pszichiáter, akinek kiterjedt általános műveltségébe simán belefért az is, hogy terjedelmes szatírát adjon közre Hegelről és az ő nézeteiről. Élete végéig nem szűnt meg hálálkodni apjának, amiért gondolkodását rendre és nyugalomra szoktatta.
Doktor Hoffmann teremtette meg a német kultúra egyik emblematikus figuráját, Struwwelpetert (Borzas, illetve Kócos Peti), az engedetlen, lázadó és piszkos — egy szóval: rossz — gyerek egyfajta archetípusát. Hoffmann alapvetése, amit a darabban többször is elénekelnek, rendkívül egyszerű: jó az a gyerek, aki nem rossz. Példázat értékű történeteiben rossz gyerekexerepelnek, és mindig meg is bűnhődnek:
— a székén hintázó Philipp magára rántja az abroszt,
— az ujjszopó Konrád hüvelykjét levágja a szabó,
— a másokat kinevető kisfiúkat megleckézteti a Mikulás,
— az (ember- és) állatkínzó Friedrichet halálra marja egy kutya,
— a gyufával játszó Paulinchent elemésztik a lángok,
— az álmodozva sétálgató Hans beleesik és belefullad a vízbe,
— a viharban kóborló Robertet felkapja a szél,
— Kaspar, aki nem akarja megenni a levest, éhen hal.
A szülők pedig gyorsan csinálnak másik gyereket. No nem, ezt nem úgy kell érteni, hogy a meghaló, eltűnő stb. gyerekek kiesnének a családból: továbbra is ott mozognaxínpadunkon, mint háttérszereplők. Nem ők halnak meg, csak ami egyedivé tette őket. Megtörtek, jó gyerekké váltak, beilleszkedtek az egyedül helyes közösségbe: jöhet a következő!
A felsorolásból láthatjuk, mik voltak (doktor Hoffmann szerint) a poroszos családmodellben a polgárgyerek fő bűnei, és a liberális fertőtől megmételyezve bizony, nem mindegyiket látjuk annak. Az anyját verő, állatkínzó Friedrich büntetését inkább fogadjuk el, mint az álmodozóét vagy a viharban sétálóét — szóval, nem érthetünk egyet se a gyerekekkel (úgy általában), se a szülőkkel.
Az eredeti könyvet két angol rendező állította színpadra a Tiger Lillies együttes zenéjével és a képek helyett két új szereplővel, a prózai szöveget mondó főorvossal és a falzett hangon éneklő alorvossal (ezt a szólamot a zenét szerző, eredetileg kontratenor énekesnek készült Martyn Jacques magának írta). Az orvosokkal se tudunk egyetérteni. Senkivel se tudunk egyetérteni, a végére már magunkkal se.
Az Örkény Színházban (Jógyerekek képeskönyve, rendezte: Ascher Tamás) az összes fiúszerepet nő játssza és az összes lányt férfi. Az anyát is egy borostás férfi (Széles László) alakítja, az apát viszont — egy szakállas férfi (Csuja Imre). Ha megköveznek, se látom, mennyiben segíti ez a felforgató tevékenység a mondanivaló kifejtését. Mindenesetre a színészekkel semmi baj: ők eljátsszáxerepüket, ahogy kell. Amikor én láttam a darabot, a főorvost alakító Gálffi László éppen borzalmasan náthás volt, de a szerepformálása még így is egyértelműen pozitív, az alorvos stb. szerepében Máthé Zsolt pedig mondhatni, zseniális. A díszletekben (Izsák Lili) óriási ötletek tűnnek fel, a mozgás (Dékány Edit) mindvégig jó, helyenként egyszerűen lenyűgöző.
Mégsem mondhatom, hogy tetszett a darab — mert hát nem tetszett. Doktor Hoffmann eredeti versei egyértelműen a gyerekek rosszaságáról és büntetésük (megtörésük) kiérdemeltségéről szóltak — ezután lefordították őket angolra, majd Martyn Jacques némileg átírta őket (gyaníthatóan eme egyértelműség csökkentésénexándékával). Ezután visszafordították őket magyarra (Parti Nagy Lajos), és most nem tudni, mennyi bennük a tanmese és mennyi annak paródiája.
Talán nem kell itt bizonygatnom, mennyire kedvelem a borzalmas verseket — márpedig a borzalmas vers még nem paródia. Ha jól emléxem, szempontpuska fogalmazta meg (Dogfüggő költészetét elemezve), hogy a borzalmas versben a borzalmas sorok között vannak jók is: olyanok, amelyek más helyen, más versben akár meg is állhatnák a helyüket — a paródiának viszont minden sora borzalmas: éppen ebből tudni, hogy paródia. Nos, Parti Nagy Lajos „versei” még csak nem is borzalmasak: egyszerűen rosszak — nyilvánvalóan a szerző szándéka szerint, de ezzel a szándékkal nem tudok egyetérteni. A krumplileves legyen krumplileves — mondotta Kádár elvtárs. A paródiának minden sora legyen borzalmas — mondom én.
* Az idézeteket az Örkény Színház brosúrájából vettem át.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521240-6ae43e2c4b24b' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521240&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521240-6ae43e2c4b24b&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521240-6ae43e2c4b24b' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Kiskoromban olvastam a Pöttyös Pannit, amiben pont ez volt a történet, hogy Kócos Peti mindig maszatos volt, bogarakkal játszott, és folyton lebukott.
Az átkosban volt ez gyerekköny.
Ahogy Szepes Máriát nézem, hát tanult pszichológiát Németországban egy bizonyos Gerling professzortól.
@Dr. simonmondja.: Mit lehet/kell tudni prof. Gerlingről? S bár nem világos az átkosra való hivatkozás iránya, elmondanám – mivel kisgyerekként mesekönyvgyűjtő voltam (értsd: minden alkalomra kizárólag mesekönyvet kértem) -, hogy nagyon sok más gyerekkönyv is volt. (Pl. a horror Grimm mesék is! )
Az meg minden szülő tudja, hogy a gyermeki kegyetlenség a másság ellen szinte elképzelhetetlen mértékű – vagyis a gyerek védelmének elemi követelménye a beillesztés. (A „ne üss vissza” v. „nem hagyd magad” dilemma.)
Amit valódi katasztrófának tartok az ez:
„Élete végéig nem szűnt meg hálálkodni apjának, amiért gondolkodását rendre és nyugalomra szoktatta.” – azok után, amit ebből a napirendből gyerekkorként ki lehet következtetni. Milyen lelki tanácsokat adhatott? Amennyiben jelentős személyiség lett, vajon ennek kialakulásában mekkora lehetett a drill szerepe, és mekkora azoké a folyamatoké, amelyek épp ellene hatottak?
Persze ismerni kellene a pszichológusi munkáit. Így rémisztőnek sejtem.
@sörtelen: Nem irányban mondtam, hanem konkrétan benne volt a Kócos Peti.
Az átkosban amúgyis többségében az ilyen helyes-helytelen gyerekkönyvek meg műsorok mentek.
A szereplők célja a rend helyreállítása volt.
Az első egyedül elolvasott könyvemre is emlékszem. Az volt a Csipike és a gonosz ostoba.
A gyerekeim már nyugati-távolkeleti meséket néztek – nem nagyon olvastak.
Azokat nem is értettem pont ezért. Most akkor ki a jó, a Tom vagy a Jerry ? és mi a csuda az a Pokemon, és mit akarnak vele ?
És kinek drukkoljak, a Farkasnak, vagy a Gyalogkakukknak ?
És hova megy a Dánkikong ?
@Dr. simonmondja.: Az én elsőm a Makk Marci és Makk Marcsi-féle három kismalac volt. (Ezen tanítottak meg olvasni, négy évesen…)
Nekem sikerült a gyerekeknél a TV-t erősen kordában tartani, (Benedek, Illyés, Lázár, Csukás, Weöres, József, orosz népmesék stb.) ezek a japán borzalmak kimaradtak. A Tom és Jerry-k pedig kimondottan gonosz sztorik, sok helyütt nem is engedik vetíteni… (Egyszer összeszámoltam, egy filmben 27 (!) gyilkos támadás volt Jerry , illetve Tom ellen. Micsoda távolság ettől pl. a rohattkommunista Pom-Pom, vagy Mirr-Murr)
A mesék és az „általános társadalmi lelkület” szoros összefüggése meglehetősen nyilvánvaló.
Mondjuk Csukás meglehetősen toleráns, a Pompomból jellemzően pl. olyan sztorikra emlékszem, amikor a főszereplő úgy illeszkedik be, hogy a másságát kamatoztatja, pl. a Radírpók falfirkákat radíroz, Festéktüsszentő Hapci Benő házakat és képeket fest. Vagy felismerik a probléma gyökerét, és így képesek eliminálni azt, mint a Magányos Szamovárnál, aki csak azért sóhajtozik, mert nem kér tőle senki teát. De Csukásnál már a Süsü is eleve a másság elismerésének története. A Pöttyös Panni lényegesen didaktikusabb, de már mondjuk a szintén nagyon ismert Janikovszky Éva, Bálint Ágnes, G. Szabó Judit sem mondható éppen rosszgyerek-skatulyázónak. (Na oké, a Mazsola ebből a szempontból tényleg kicsit gáz, de már a Szeleburdi családot mintha nem is ugyanaz írta volna 🙂 ) Varga Katalin pedig egyenesen zseniális (micsoda ötlet már a nyelvtant egy kalandregényen keresztül tanítani 😉 ).
A Tom és Jerry filmek – jól nézzétek meg – korparódiák, ugyanúgy, mint a maguk módján a Hanna-Barbera-filmek is mind, tehát messze nem tipikus gyerektörténetek. Ne felejtsük el, hogy arrafelé a rajzfilm a képregényhez hasonlóan messze nemcsak gyerekműfaj. (Naná, hogy ez érvényes a távol-keleti alkotásokra is.)
Nálunk nincs rajzfilmcsatorna, abszolút nem tudjuk, hogy mikor vannak esti mesék meg ilyenek, néha nézünk egész estés rajz- vagy családi filmet, vagy ismeretterjesztőt, de mindig együtt. Tavaly volt egy adag Tom és Jerry-rajongás, de lecsengett magától elég hamar. A gyerekek nagyon is díjazzák a fejbevágós-burleszkes poénokat, ezekben bővelkedik a TJ.
Két kiegészítést tennék:
„arrafelé a rajzfilm” errefelé sem,
„A gyerekek nagyon is díjazzák…” persze, a porcukorral és mézzel leöntött cukormázas 16 dkg kristálycukros tejszínhabot is.
A másság”kamatoztatása” és a másság, mint az önálló személyiség külső megjelenése, illetve a a más megközelítés, mint egy beragadt probléma megoldása, lehet azonos is és lehet nagyon más gondolati irány. Te melyikre gondoltál?
Szegény gyerek napi öt órán át rajzolgatott, de nem volt a napirendjében sem irodalom, sem természetrajz (biológia, fizika, kémia), sem alapszintű gazdálkodási ismeretek, sem valamilyen rendszeres sport és testmozgás?
@Mária: Úgy, pontos.
Nos, én karsztismereti táborokat tartottam hegyen-völgyön úgy, hogy a köztes időben fociztam, sakkoztam, társasoztam az ifjakkal. Talán érthető, hogy mindaz, amit a darab dr. Hoffmann eredeti koncepciójából megőrzött, mélyen elborzaszt.
@Pásztörperc:
szerintem ez színház.
nem neveléspolitikai állásfoglalás.
engem annyira eltolt ez a „horror-abszurd-zenés”-be vitt pörgős blődli a valóságtól, hogy eszembe nem jutott visszakötni oda.
mellesleg ezt az erős absztrakciót segítette elő a nemek cseréje is.
én hálás voltam, hogy végig fenn tudták tartani a figyelmem.
nem könnyű.
@remiz: Szerintem ez a kettő nem zárja ki egymást: a színház nemcsaxól vmiről, de mond is róla vmit.
@Pásztörperc:
ok, ez akkor a ki mit néz egy darabban, ki miért jár színházba ősi kérdése, amit ha jól látom másképp válaszolunk meg.
@remiz: „én hálás voltam, hogy végig fenn tudták tartani a figyelmem.
nem könnyű. „
Hálás? Hálás? Ha már ezzel ki lehet váltani, szívesen élnék a környékeden.. 🙂
Ha belegondolunk, azért ez mint színikritika, nem semmi üzenetet hordoz (phűűű), rohanok jegyet venni.
Bábszínházban mikor lesz?
@remiz: Én nem láttam a darabot, de könnyen lehet, hogy egyszerre akarják kiszolgálni a szinházba járó decens tip-top rendpárti szülőket, és kitáncolni a primkó néphülyítés vádja alól.
Mintha lehetne…
@Pásztörperc: Öööööööööööö… csak egy kérdést: két rodeó között egy pásztörperc, vagy két pásztörperc alatt egy rodeo? Vagy egy pásztörperc alatt 36 rodeo? (Ami igen elismerésre méltó lenne.)
(Nézői segítség: a ksz-es szavak és az x-betű szerelmetes egymásra találása.)
@sörtelen:
nem egészen értelek, de mivel sokat járok színházba, nyilván nehezebben indulok be egy-egy darabra és hálás tudok lenni minden jóért. mellesleg ez nem csak velem történt meg, mert (most nem keresem elő) a poszton is kapott díjakat.
amire lehet ízlésdiktatúrázni.
amúgy vigyázz a jegyvétellel, mert bár nekem tetszett jelen van egy posztíró, akinek nem. úh én nem vagyok mérvadó. az meg az egyik legszarabb dolog, hogy mondok valamit, utána meg nem tetszik.
szóval amit mondtam, az egy emberre igaz: rám.
@Dr. simonmondja.: http://www.youtube.com/watch?v=qfYISLp6-6U
@remiz: Véletlenül se akarok arra utalni, hogy a darab/előadás szerintem rossz lenne. Mindössze annyi, hogy szerintem nem jó.
Nagyon igyekeztem hangsúlyozni, milyen kiválónak tartom a látványt (nagyon kiválónak tartom). A szöveg nem tetszik — ami megint csak nem azt jelenti, hogy nem jó: a rántott karfiol pl. egy remek étel, csak éppen már a szagától rosszul leszek. Ahogy Karinthy írta: „Minden ember egyforma: egyik ilyen, másik olyan.”
@remiz: De azért az átjött, hogy szívesen élnék a környékeden…?
Amúgy ha egy előadás (ami értem van, ugyi) nem köti le a figyelmemet, akkor felállok és kimegyek (A jegyárat ha megnyerték, hadd vigyék.) Nem szeretem azt a rendezői koncepciót, hogy „ez az én színházam, és ha nem tetszik, huzzáel, vazze! (Jaj, ne, nem kell azonnal a másik végletbe esni!) De ha a megkívánt szellemi erő ahhoz kell, hogy szünetben ne rohanjak a bundáért, akkor azért nem vagyok lelkes.
Egyszóval és végülis tkp. vakon megbíztam az ítéletedben, ami titkolandó szellemi eljárás ugyan, de olyan kedvesnek tűntél.
@remiz: Akkor visszaszívtam.
Valamiért úgy értettem, hogy gyerekdarab.
De ez kőkemény abszurd.
Onnantól kezdve, hogy nem mi tanuljuk meg a gyerek által kitalált nyelvet, hanem a magunkét – pl. a magyart – erőltetjük rá, sekélyes hazugság a nevelés, mint olyan bármely formájáról azt állítani, hogy nem a sokaság szervezett terrorja az egyén ellen.
@Dr. No:
Igaza van. Nem lett volna szabad.
Rokoni tisztelettel: Hany Istók