Lehet-e Magyarország deep tech kishatalom? (becsszóvanbenneorbánésmagyarpéterposzt)
A Kedves Olvasó most egy kemény hangú posztot akar olvasni a putyinista ellehetetlenítési törvényről. Megértem. Vegye úgy, hogy ez egy kemény hangú poszt a putyinista ellehetetlenítési törvényről. És tulajdonképpen….
Törvényjavaslatot nyújtottak be a Parlamentnek az ÉLVONAL Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítványról. Igen, jól látja a Kedves Olvasó közben más törvényjavaslatokat is benyújtottak, olyanokat, amelyek eltávolítják Magyarországot Európától, ez a törvényjavaslat elvileg akár közelebb is hozhatná. Elvileg.
Ha van olyan kormányzati terv, ami a Magyar Gloire-ra irányul, akkor ez az. Ha van olyan kormányzati terv, amire nagy piros betűkkel van ráírva, hogy Orbán Viktor a Karmelitában egyezett meg egy fontos emberrel. Úgy, hogy maximum a kolmogorovi valószínűségszámítást megreformálni óhajtó Palkovics elvtársat kérdezte meg róla. BTW. A fontos ember Krausz Ferenc, akiről Orbán Viktor elmondta, hogy azért szereti mert sváb és nem…. Belvárosban felnőtt, nagyon nem mélymagyar, és hát a heftijük is…
Krausz Ferenc Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központja, ami óriási támogatást kapott Orbántól, tipikus deep tech projekt, a csúcskutatás és innováció egységét jelenti, egy egészen konkrét termék (a vérplazma spektrális ujjlenyomatából akarnak felismerni nemfertőző betegségeket korai stádiumban) kifejlesztésére irányul. Lényegében egy spin-off startup (amiben azért elég rendesen benne van a müncheni egyetem és a Max Planck Intézet, lásd a publikációkat), amely mögött nem magánbefektetők állnak.
Krausz Ferenc áll az OTKA pályázat átalakítása mögött, befolyása Orbánra páratlan, de ő aztán tényleg Nobel-díjas, és valóban a világ egyik legmenőbb lézerfizikusa volt, nem olyan nullajulcsi, mint X,Y és Z.
A Kedves Olvasó már nagyon vár egy kritikusabb megjegyzést… Nem lehet úgy írni, hogy állandóan belekiabálnak az ember fülébe.
A törvénytervezet célja az, hogy tudásközpontok egész hálózatát hozzák létre, amelyben világhírű tudósok köré szerveződnek kutatócsoportok a legkiválóbb fiatal magyar kutatókból állnak, külföldön élő magyar tudományos kutatók egész sorát hazahozva. A matematikai, fizikai, informatikai tehetséggondozást a legmagasabb szintre akarják emelni, és a fent már említett deep tech szektort akarják brutálisan fejleszteni.
De ez egy hatalmas kamu! – mondja a Kedves Olvasó. Ezt tessék megbeszélni jogi képviselőnkkel.
Ha ez az egész nem úgy végződne, mint a Budapest Fudan Egyetem, akkor ez a Magyar Gloire felé vezető út egyik fontos állomása lehetne. Ha…
A kérdés az, hogy egy a Nyugattól eltávolodó, a jogállami elveket megtaposó, nem túl fejlett ország valóban vonzó lehet-e világhírű kutatók és a legtehetségesebb magyar fiatalok számára, mely tehetséges magyar fiatalok magánbeszélgetések alkalmával rendszeresen beszélnek arról, hogy innen ők el akarnak húzni. A Kedves Olvasó már nagyon várta ezt, most megkapja: nem, rohadtul nem, ebből így nem lesz semmi. Nem lehet egy elszigetelt, fasizálódó, a valódi tehetséget és teljesítményt napi szinten támadó, schmidtmarikkal és láncziandrásokkal terhelt országból deep tech kishatalmat építeni. A Harcosok Klubja nem erre való. Nagyon nem.
Szerintem ez a projekt akkor is túlvállalás volna, ha Magyarország a Nyugat része lenne, de abban az esetben azt mondanám, hogy valamilyen szinten mégis érdemes lenne megpróbálni, feltűrni az ingujjat és felépíteni egy Magyar Gloire-t. Akkor én azt mondanám, hogy higgyünk magunkban.
Én most ebben az országban képtelen vagyok hinni, mert ez egy egyre melegedő hideg polgárháborúban élő ország, amelyik vejekre és gázszerelőkre épül, nem a tehetségre. Mindazonáltal… azt tanácsolnám Magyar Péternek, hogy ha esetleg szétcsapja a NER-t a TISZA, felejtse el Krausznak azt, hogy kicsit közelebb került Orbánhoz az optimálisnál, és próbáljon segíteni abban, hogy ez az ország megmutathassa a legjobb oldalát.

Like this:

Like Loading...

Szerintem azért van itt néhány körülmény, ami kétséget ébreszt a szándék komolyságát illetően. Az egyik rögtön az, hogy a hírt Hankó Balázs jelentette be. A másik, hogy az új program első lépése egy új székház (tehát egy új fizikailag létező épület) felépítése. Nem kell magyaráznom, hogy ez teljesen fölösleges: elég lenne néhány irodát bérelni tulajdonképpen bárhol. És az sem teljesen világos, hogy mi szükség van a kitűzött célok megvalósításához egy új vagyonkezelő (!) alapítványra? Miért nem lehet ezt a programot az NKFIH-n belül megvalósítani? Egyébként van is már az NKFIH-nak egy ilyen jellegű programja (a Research Grant Hungary). Szóval én tartok tőle, hogy ez is egy ingatlan- és részvényholding lesz, mint a kekvásított egyetemek. (Mellesleg szerintem az OKTA Krausz-féle átalakítása nem volt sikertörténet: túl a nagyon vitatható koncepción, maga a bírálati folyamat is egy totális adminisztratív káoszba torkollott, az eredményhirdetés 2 hónapot csúszott, számos botrányos, nívótlan bírálat született. Szóval én nem érzem, hogy Krausz bizonyította volna, hogy ő a megfelelő ember egy ilyen szisztéma üzemeltetésére.)
Nem az MTA egykori intézeteinek fölszámolására szolgáló ürügy ez elsősorban?
Ja, és még egy dolog. Lenne egy sokkal olcsóbb, a magyar adóforintokat kímélő módja a kiváló kutatók idecsábításának: azt kellene elősegíteni, hogy külföldön élő (magyar és nem-magyar) kutatók az EU különböző programjainak a segítsével (ERC, Marie Curie) jöjjenek Magyarországra kutatni. Nyilván az egy probléma, hogy Európa putyinista segglyukába nem szívesen jönnek kutatók (ill. hát általában emberek), de ha ettől eltekintünk, akkor azért lehetne ezen dolgozni. Pl. létre kellene hozni az egyetemek és a HUN-REN berkein belül profi research support office-okat, ahol a legkülönbözőbb szakemberek segítenének a kutatóknak a pályázatírásban, mind nyelvileg, mind retorikailag, mind adminisztratíve. Ehhez persze szervezni kellene, meg dolgozni, ami nyilván nehezebb, mint a magyar adófizetők milliárdjait ide-oda dobálni. (Egyetlen ilyen friss és jó kezdeményezés van, az MTA Momentum MSCA programja.)
…… lopni akarnak ….. -kinel is olvastam?
@steinerzsiga: ez a program kicsit a bolgár INSAIT-re hasonlít, amiről már írtam. nagyon speciális alapkutatásokra irányul. mint a posztból talán látszik, nem hiszem, hogy kapát-kaszát eldobva jönnének haza magyar AI/quantum/ML szakemberek, egy oroszpárti országba. a kekva formátum effektíve gondot jelenthet. nem tudom mekkora pénzt kell ahhoz lerakni, hogy ez működhessen, és ja, nem tudom, hogymiért kell mindent egy csinos székház építésével kezdeni. ami érdekes az az, hogy mennyire nem érdekel ez senkit.
@outis58: Krausz Nobel-díjas, ért a tudományszervezéshez, van koncepciója, van kapcsolatrendszere, és az országnak szüksége van a csúcskutatási szektorra. a szavazókat ez nem érdekli, engem igen. nem tudom, hogy ezt mennyire veszik komolyan, Krausz biztosan komolyan veszi. nem világos, hogy mi a konkrét terv. a törvényjavaslatból ez nem derül ki, és nyilván nem kommunikálnak, sohasem kommunikálnak.
@jotunder: Az a benyomásom, hogy te nem bízol feltétlenül a NER-ben. Ejnye-bejnye, több optimizmust! Krausz a Nobel-díja elnyerésével annyit bizonyított, hogy ért a Nobel-díj megnyeréséhez. A díjat most az egyszer nem a tudományszervezésben elért átütő eredményekért osztották.
Őszintén szólva nem értem JT által többször említett és vesézett „fejnehéz” tudományos kutatási modelljének/architektúrájának ilyetén mérvű preferálását. Ki lesz olyan non-Palkovics, aki megmondja a tutit, akinek személyét és a véleményét nagyobb támadások nélkül, konszenzussal komolyabb tudóscsoport el fogja fogadni itthon? Szerintem ilyen ma már csak a mesében létezik, annyira teoretikus és kivitelezhetetlen a dolog. Maga JT is utalásszerűen el-elutasítóan tud megnyilvánulni témában megszólalókról (és ő csak egy a komolyabban vehető konszenzust-építők közül).
Magyarország kicsi, anyagilag, szellemileg, lelkileg, mentálisan tönkretett ország, ahol per a mai napig „Harcosok klubjá”-ról folyik a fősodratú diskurzus. Ez implikálja, hogy ha szellemi munka és kutatás, akkor nem intézmények, trillion-dollar clusterek, Nagy Hadronütköztetőben kellene gondolkodni, indulás lélegzetvételnél is hatalmas összegeket igénylően. Hanem például kell egy home PC, Nvidia RTX 5090-nel, aztán irány Horány: akár Riemann-sejtésig meg sem állva human-in-the-loop. Közben kapcsolatokat építve, publikálva, pályázatokra gyúrva. Ha valakinek herótja van a matektól, van fizika vagy kémia (még problémásabb AI ügyileg). Főleg, hogy magyarok még a sivár magyar ugarból is tudnak villantani különféle tudományos versenyeken (amik szintén nem árintenzívek). Ha meg valaki a gyakorlati/alkalmazotti tudományt szereti, iparágak várják a dolgozni akaró és tudó tehetségeket.
Miért akarnánk várni Orbánra, Magyar Péterre?
@tahonoli: Bulgária szegényebb nálunk és van INSAID. a deep tech világhoz sem értek, elég komoly portfólióm van nemértésből…. olvasgattam róla. Krausz cégéről nem tudom eldönteni, hogy akkor most mi van. komoly publikációik vannak molecular fingerprintingről, de Max Planck és a müncheni egyetem van a háttérben, és nem tudom, hogy áll a Semmelweis-es Nagy Projekt. abban sem vagyok biztos, hogy meg tudnám érteni, ha elmagyaráznák. a magyar matematikai alapkutatás sokkal jobb, mint az GDP-arányosan vélelmezhető lenne, ebben elég biztos vagyok. fogalmam sincs, hogy mire lehetne itt bazírozni, kikre gondol KF. bevallom, mérsékelten hiszek ebben az egészben.
@tahonoli: én azt nem hiszem, hogy valamilyen doktríner liberális érzeményből eleve el kell utasítani azt, hogy az állam, egy ilyen országban, mint Magyarország, beszáll a deep tech szektorba. persze azt is gondolom, hogy a valódi verseny működteti a deep sector-t. lehet olyan niche (elvileg), ahol egy Magyarország-szerű országnak lehetne keresnivalója és szerintem a Magyar Gloire része lehetne ezeknek a niche-eknek a megtalálása. de polgárháborús körülmények között ez nem fog menni.
A diktatúra meg ilyesmi nem igazán számít a kutatói rekrutációban, Szingapúr vagy Kína rengeteg pénzzel és céltudatos tudományépítéssel képes volt csúcskutatókat odavonzani, felépíteni. Szingapúrban ez annyiban egyszerűbb volt, hoyg ott nem volt korrupció, cserébe kőkemény diktatúra igen. (Nem ideológiai persze, az nem érdekelte igazán őket.) És en feledjük, nagyon kevés és rövid ideig tartóan nem voltak erős természettudományos bázisai .a magyarnál sokkal szörnyűbb rezsimeknek.
MO-t inkább a KáunduKá slamperáj kádárista továbbzüllesztése teszi versenyképtelenné ebben, amihez képest még a csúcskutatóknak is tetszik néhol a keményebben összefogott hatalom.
@fortin2: Szingapúr kőgazdag és nincs elszigetelve a Nyugattól. nem világos, hogy mi az orbáni Magyyarország szexepilje…
amikor elkezdték, még egyáltalán nem voltak gazdagpk, közben lettek azok, a pénzügyi központként működés is belejátszott, ami szintén erősen hendikeppel indult. Az OVMo a biztonságra, a „konnektivitásra” (magyarul: bárkinek lefekszünk egy kis baksisért, még pénzt is adunk érte), és a hagyományokra apellálna. Nem mondom, hogy működik, illetve lépést vétettek, tíz éve lehetett volna, ma már vélhetően nem. Krausz neve jelenthet valamit és a multicégek (amik iszonyú pénzbe kerülnek nekünk persze), de sztem ez ma már nem lesz elég.
Megint ajvékolnak a lipcsik, pedig Magyarország már évtizedek óta deepthroat nagyhatalom…
(Úgy pornóipari helyzetét, mint világpolitikai attitűdjét tekintve.)
Azért arra van egy nemnulla esély, hogy ezek épp lopnak. Előbb a székházépítésből, aztán a kutatásból, végül, ha eseleg kijönne a dologból valami profitábilis, akkor kiderül, hogy a Rogán Tóninak kell kifizetni a teljes hasznot a találmánya szabadalmi díjaként.
@steinerzsiga: Minden tudományos siker új székházzal kezdődik, márciusban a HUN-REN is kapott egyet: https://hun-ren.hu/szervezeti_hirek/hun-ren-uj-szekhaza-a-kivalosag-az-egyuttmukodes-es-az-innovacio-szimboluma-108563
Aki ezt nem érti, alkalmatlan tudósnak…