Lemond-e Orbán Balázs EZEK után?
“ Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt,
mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát,
ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer,
az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna,
azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni
a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”
Komolyan, senki nem fog megszólalni, csak a 444.hu, a Válasz meg mi “libsik” ? Szabjunk már határt az önfeladásnak, jó?
Én mint libsi annó elgondolkodtam ezen a kérdésen, amikor Zelenszkij döntéséről értesültem. Egy “patrióta” viszont ezt nem tehetné meg…
Nem, miért is tenné? És ugyan miről? Az a lényeg, hogy kurvára tudja a történelmet…
Tehát ha a kormányzati pozícióban álló Orbán Balázs kijelenti, hogy Oroszország bármikor bombázhatja, rakétázhatja, földig rombolhatja Magyarországot, főleg akárhány óvodáját, kórházát, lakótelepét, vagy gyárát, elrabolhatja a magyarokat, elhurcolhatja a gyerekeket,
és Magyarország katonasága garantáltan nem fog fegyvert, hogy felvegye vele a harcot.
Akkor ez most kapituláció a hadüzenet előtt ?
Felhívás bármilyen támadásra ?
…vagy a már elfoglalt országunkban az orosz birodalom magyar hangja ?
@annokkk: Pont azt mondja, hogy nem fogja az orosz bombázni az országot, mert az első percben megadjuk magunkat.
@vattablz: szerintem ezt most nagyon elmérte. annyira könnyű hozzá viszonyulni, annyira hatalmas baromság, és annyira népszerűtlen, hogy ebbe simán belebukhat. október 23 már nincs egy hónap… pont egy “patrióta”-ügyben vizelt bele a trambulinról a nagymedencébe.
@jotunder: A tipikus sikeresember-elhiszi-magáról-hogy-mindig-mindenben-valami-okosat-mond-szindróma?
Ez megint egy olyan történet, ahol az értelmiség (a szavazók saccra 15%-a) és a szélesebb néptömegek érzékenysége és reakciója élesen elválik.
Ugyanis a magyar társadalom döntő többségének pontosan az az élettapasztalata és életstratégiája, amit Orbán Balázs kimondott. Generációknak volt az az élettapasztalata a 20-ik században, és aztán ezt adták tovább a gyermekeiknek, unokáiknak, hogy semmi értelme önérzeteskedni, ugrálni, mert a nagyhatalmak úgyis eltipornak minket. “Jaltánál eladtak minket az oroszoknak” – ez volt a nagymamám sommás véleménye arról, hogy volt-e értelme a szovjet rendszer ellen ágálni. “Elefánt, elefánt, nyald a seggét és nem bánt.” – ez utóbbi szép szentenciát pedig egy munkatársam kapta útravalóul az élethez a saját nagymamájától.
Szóval egyáltalán nem baki Orbán Balázs ezen megszólalása, sőt. Tökéletesen rezonál a magyar néplélekre.
nem. A kimondott szónak semmi relevanciája. A kimondott szó, és lassan már a gondolt gondolat is, a NERes kontextusban érendő, ergo stroboszkópszerűen villogtatható
@annokkk:
Miért támadnák meg azt, amihez van távirányítójuk? Az olyan lenne, mint lelőni a saját, már kilőtt drónjaikat. És ezt nyilván a fideszesek is tudják, csak szerintük így van jól, “éljen a szovjet és a magyar népek megbonthatatlan barátsága”.
Hiv.: @Grrr:
Vagyis kijelenti, hogy a magyar államiságot az Orbán kormány odadobja az orosz birodalomnak?
Hazaárulásért van még valami büntetési tétel ?
@steinerzsiga: Nono, azért már 14 éve mégiscsak attól hangos a kormánysajtó, hogy ellenállunk, harcolunk, küzdünk, megvédjuk az országot, a magyarokat…
Hiv.: @steinerzsiga: Ezek szerint vagy a nagymamák hadászati tudására épít a fidesz hadi taktikát, vagy minden szavazója nagymama.
Az is egy ellentmondás, hogy ha ilyen békések vagyunk, akkor mér költünk annyit fegyverkezésre. Nyilván a Natonak nem adjuk meg magunkat, ellenük felvesszük a harcot. Vagy támadni akarunk, ez is egy opció. Ez a derék tanácsadó most néhai színházigazgatónkat és alaptörvény-asztalosunkat idézte, aki szerint nincs szükség hadseregre, szégyellje magát aki megtámad minket.
https://444.hu/2024/09/26/orban-balazs-jo-lenne-ha-vegre-vege-lenne-a-haborunak-es-a-haboruparti-hazudozasnak
Nem lemondas lesz ebbol, hanem felszolitas Lanczi elvtarsnak, hogy miharabb intezkedjen a kulfoldrol finanszirozott, haboruparti propagandasajto megfekezese/bezarasa ugyeben. Latjuk mit muvelnek most is, ezt tovabb mar nem lehet turni.
Arányérzék… Az orbán-féle maffiaszerű fasiszta bűnszervezet 2010-óta szisztematikusan, aljas indokból, előre megfontoltan, bűnszövetségben teszi tönkre az országot. Emiatt, ezzel kapcsolatban a bűnszervezet egyik tagja sem mondott fel, ez fel sem merült senkiben, még az ellenzékben sem. Ehhez képest most egy akárhányadik senki csicska mond valamit, aminek semmi jelentősége nincs, a dolgok állásán semmit nem változtat, a szöveget senki nem veszi komolyan…
A lemondás ilyenkor pontosan attól függ, amitől a két pedofilpártoló nő lemondása is függött. Attól, hogy a közvéleményben ez milyen visszhangot vet, vet-e egyáltalán, és annak milyen hatása lenne a bűnszervezet népszerűségére. Pl. a pedofilpártolás az a közvélemény szemében mélyen elítélendő, emiatt ment is azonnal a selyemzsinór. De a ruszkibérencséggel is ez lenne a helyzet? Nem hinném. Ma Mogyoróországon a közvélemény (a hülye népről beszélek) jelentős része beszopta a bűnbanda propagandáját, és azt vallja, hogy az “ukránoknak nem kéne háborúzniuk”. Ezzel tulképpen rezonál ennek a csicskának a szövege, úgyhogy a hülye nép (most mit mondjak, ha tényleg hülye?) valószínűleg nem fog felháborodni a csicska szövegén, tehát nem kell neki mennie, “maradhat”.
Hát van itt egy-két furaság. OK. a NATO (aminek már tinédzsekoron túli tagja vagyunk) nem nagy örömmel, de védené mogyorólandot. Ezért aztán jó nagyokat rúgunk bele, hogy még kevésbé legyen lelkes, és 49-et, 56-ot feledve nyaljuk a vologya seggét. Ki érti ezt?
Hiv.: @ijontichy:
A NATO vissza fog kérdezni, gondolom, hogy ha nem hajlandó Magyarország aktív önvédelemre, akkor mit keres egy védelmi közösségen belül ?
Trumpnak volt is valami véleménye a potyázókról.
(Jobbról ütemes skandálás kezd hallatszani: “Pân-la Tisa! Pân-la Tisa!”)
Hiv.: @ipartelep:
Látod, hogy a fidesz népszerűsége a sokadik pedofil botránytól sem rendült meg. A szavazói nem is értesülnek az ilyesmiről. Úgy tudják, hogy a pedofil az egy komcsi-libsi, aki átoperál óvodásokat.
A két nőt nem a népszerűtlen intézkedésük miatt menesztették.
Csak találgatni tudok, hogy miért.
Hiv.: @thegaben86:
Vagyis provokáció. De az is lehet, hogy gyávaság és hazaárulás miatt látványosan menesztik, és rendeletileg bevezetik az általános sorkatonaságot a közönségsikerre való tekintettel. Mert a honvédelem mindenek előtt.
Ezek mindenből mindenre ki tudnak lyukadni.
Innen már csak egy lépés annak kimondása, hogy egyenest be is hívnák őket. Csak hát, egyelőre még Ukrajna útban van.
Hiv.: @Vidor Ferike:
Vagy ez már maga a behívás. Végülis, ha kijelenti valaki, hogy nem mondana nemet, az egy invitálás. Még a bíróság is megitélné, hogy nem történt illetéktelen behatolás.
Eleve minek ment oda Ukrajna? Este, rövid szoknyában.
Péter Magyar – facebook
·
“Egészen felháborító mondatok, amellyel a XX. századi magyar történelem legfényesebben csillogó 13 napját sikerült az aljas napi propaganda kommunikáció oltárán feláldozni. Ezekkel a mondatokkal Orbán Balázs megalázta a sok ezer magyar szabadságharcos emlékét, akik közül sok százan – ellentétben Orbán Balázzsal – az életüket is hajlandóak voltak feláldozni a hazájuk szabadságáért és függetlenségéért.
Orbán Balázs ezen mondataival lábbal tiporta a magyar alkotmányosság és függetlenség alapjait is.
Ilyen ember nem tölthet be közhivatalt a magyar miniszterelnök mellett, távoznia kell, még október 23. előtt.”
Hiv.: @annokkk:
De, a 2 nőt a népszerűtlen intézkedés miatt menesztették.
A bűnszervezet népszerűségét persze az ilyesmi (a pedofil-pártolás) nagy mértékben nem rengeti meg, nem tudja, az lehetetlen is lenne, mivel a fidesz, az egy vallás is, amelynek a Lókupec az istene. Ezt szó szerint kell érteni. Mindazonáltal, azt tudják az elkövetők, hogy a népszerűségüket agymosó propagandával szerezték meg, és ha nagyokat hibáznak, akkor kisebb mértékű népszerűségvesztés azért megeshet. Ez még több okból sem veszélyezte(the)ti a Lókupec hatalmát, de biztosra akarnak menni. Ezért rúgták ki a 2 nőt. A névrokon tette ebből a szempontból ( népszerűség-erodálás) sokkal kisebb súlyú, mint a pedofil-ügyek voltak, ezért az ő kirúgása nem várható, persze biztosra azért nem mondanám.
Sőt, nemcsak Orbán Viktor, de Orbán Balázs is méltatta eddig a magyar szabadságharcosokat, 2018-ban azt mondta: Magyarország a szabadságharcosok népe, és jelenleg is 1956 képviseli a legjobban Magyarországot, 2023. március 15-én pedig arról posztolt, hogy
„A magyarok szabadságvágya olyan erős, hogy a világ többi népe sokszor nem is érti, mi végre ez a dacos ellenkezés, mi ez a keserves síkon állás. Miért nem engedünk a 48-ból? Miért nem állunk be a sorba, és leszünk valamely világerő sokadik provinciája?”
https://telex.hu/velemeny/2024/09/26/orban-balazs-ukrajna-56-oroszorszag-agresszio-vedekezes
Próbálom továbbgondolni a dolgot. Kellene egy kormányrendelet, hogy október 23-a helyett november 4. legyen a nemzeti ünnep. Nagy Imre szobrát pedig le kell cserélni Kádáréra. Ehhez rendelet sem kell.
Hiv.: @ipartelep:
Szerintem mára az egyetlen biztos, ami mondható, az a bizonytalanság.
Egy kis tüntike miatt még nem kellett volna senkit meneszteni. Végülis az Orbán népe mélyen lenézi a pestieket és alázatosan felnéz a magas polcon ülőkre.
Hiv.: @Vidor Ferike: Kezdetnek elég lenne nekik betiltani az idei október 23-at. Már tavaly is nagyon kínos volt nekik ez az oroszellenes ünnep a sok filmmel meg beszámolóval.
Nagyon nehéz manapság ezt az oroszbarát fidesz kontextusában értelmezni.
@Vidor Ferike: : Minden adott. “Április négyről szóljon az ének…” :-).
Nem is értem miért ne állna ki Magyar Péter Orbán Balázs ellen egy vitára. A vak is láthatja, hogy Orbán Balázs v-i-t-a-k-é-p-e-s. 😉
https://telex.hu/belfold/2024/09/26/orban-balazs-miniszterelnok-politikai-igazgato-kormany-kulpolitika-orosz-ukran-haboru
https://telex.hu/belfold/2024/09/26/magyar-peter-tisza-part-gyurcsany-ferenc-dk-ungar-peter-lmp-reakcio-orban-balazs-1956
Az ilyenek után inkább az a kérdés miért nem bass*ák ki Magyarországot a NATO-ból?
@muaddib00:Az ilyenek után inkább az a kérdés, miért nem bassza ki a haza az ő árulóit? Hát, kb. azért, amit @ipartelep: itt mondott
Hiv.: @steinerzsiga:
hát, akkor elbaszták, mert jelenleg épp a mosakodás megy, ahelyett hogy a Fidesz-lobogóba hímeznék eme szép szavakat
nemnem, itt a Balázs meg riporter csúnyán elfáradt mentálisan, a teljesen védhetetlen védése egész, szellemileg teljesen topon lévő, ráadásul OB-nál lényegesen okosabb embert kíván
“Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé”
“mások”
mások
mások
mások
mások
mások
mások
“egy ilyen háborús helyzet”
“ennyi ember halt meg”
“területeket vesztett”
“mások”
és akkor elbassza azzal, hogyaszondja: “háborús védekezés”
VÉDEKEZÉS
az utolsó pillanatban, az élről kötött ki a kavicságyban
🙁
Ilyen esetekben ütközik ki, mi van akkor ha teljesen hülyékkel veszed körbe magad:
“Schmidt Mária válasza teljes egészében:
Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot nem lehet összehasonlítani Oroszország Ukrajna elleni agressziójával. Magyarországot nem fegyverezte fel éveken keresztül az Amerikai Egyesült Államok és a NATO, Magyarország nem kapott semmiféle logisztikai támogatást, sem fegyverszállítmányokat és nem álltak a magyarok mögé diplomáciailag sem. Ennek ellenére a bátor magyar szabadságharcosok mégis felvették a harcot a hatalmas túlerőben lévő szovjet birodalommal.
Mi mégiscsak a szabadságharcosok népe vagyunk. Dicsőség a hősöknek!
Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak!”
Tehát nagyjából fegyvertelenül harcolni rendben van, de az azért már mégiscsak szemétség ha valaki fegyverekkel védekezik a megszálló ellen. OMFG!!!
@muaddib00:
Nem tudom, hogy alapból is olyan hülye volt-e ez a nő, mint legalább 6 * 10^23 pár rendőrcsizma, vagy csak könnyebb hülyének lenni, mint kimondani, hogy orbán balázs egy gyáva szar.
Itt szerintem ket lehetoseg van:
.
1) OB ennyire hulye es/vagy szerivilis.
Szerintem nem hulye (legalabbis nem ennyire), szervilisseg kerdojeles. Plusz ahogy OB ebbe beleall, ahogy senki nem vonja kerdore a kormanypartbol, ahogy az egesz elsiklik jelenleg a kormanymediaban… Inkabb
.
2) Valahol van valami (most meg) minuszos hir, amivel kurvara nem akarjak, hogy jelenleg foglalkozva legyen mindenfele “libsi” (definicioert lasd masik poszt) elemek altal. Ha OB rovid uton ejtoernyore szall, es valami nagyon pihe-puha tejelos pozicioban kot ki, akkor tudni fogjuk, hogy kiosztottak es o “az orszag erdekeben” eljatszotta. Ha nem, akkor lasd egyes pont.
Szalay-Borovicki Kristófnak kéne lemondani ezek után. Az összes katonával együtt. Végülis nincs szükség honvédelmi tárcára, ha már ilyen jól kitalálták Orbánék a megoldást katonák nélkül.
@annokkk:
Nono, azért még lehet, hogy be kell vonulni P̵r̵á̵g̵á̵b̵a̵ Kijevbe, ha megjön az utasítás Moszkvából.
ehh micsoda ország… egyszer őszinte valaki, és rögtön a torkának ugranak.
ha ezt apám megérhette volna… aki (i) végig mentőzött 56-ban, amit soha nem felejtett és (ii) megingathatatlan orbánista volt, na most mit csinálna… hát meghalna bazmeg.
Hiv.: @szazharminchet:
Nem kockáztathatjuk a drága magyar életeket ilyen vonulgatásokkal.
Ott nem fideszes magyarok laknak. Esetleg ellenállásba is ütközhetnek.
Hiv.: @KennyOMG: Ha választanom kellene, akkor én a most zajló pedofil relaxációs központ büntetőperéről vonnám el a figyelmet. Igazi szaftos fideszbotrány.
Szegény Blamázskát félreértették, nahát!
“Királylány, figyelj rám! […]
Ha már nem vállalod, mert félsz,
mért beszélsz???”
@szazharminchet:: 🙂 Úgy elképzeltem… Mólnyi mennyiségű rendőrcsizma? Befér annyi a mirrorházába? :-DDD
@annokkk:
Nana, csak azt mondta, hogy a haza védelmére ne kockáztassuk. Az ő védelme (különben a gazda esetleg tökön találja rúgatni) az azért más.
Most elvonatkoztatva ennek az orbán-nevű jelentéktelen csicskának a zavaros szövegétől. A bűnszervezet tákolmányában, és talán előtte az Alkotmányban is, állítólag az van/volt, hogy a haza/ország védelme az állampolgárok kötelessége. Na most: (1) a fidesz-bűnbanda tákolmányának elutasítása, minden rendes, normális, becsületes, értelmes ember kutya-kötelessége. A tákolmányuk annyit sem ér mint egy szaros WC-papír. (2) Kurvára nem mindegy, hogy ki támad, miért támad, kit/mit támad, és mik a lehetséges következmények, és kimenetelek. Pl. ha Mogyoróországot egy idegen hatalom azzal a céllal támadná meg, hogy az orbán-bűnbandát kiebrudalja a hatalomból (és aztán felelősségre vonja őket), akkor én önként, és dalolva csatlakoznék az idegen támadó hatalomhoz. Ezzel én nem lennék hazaáruló, hanem ellenkezőleg, hazafi lennék, aki harcolna az országot tönkretevő országrontó hazaárulók ellen.
Természetesen, 56-ban nem ilyen volt a helyzet, és most Ukrajnában sem ez a helyzet.
@steinerzsiga:: “Ugyanis a magyar társadalom döntő többségének pontosan az az élettapasztalata és életstratégiája, amit Orbán Balázs kimondott. ”
Igen, sokaknak ez volt az élettapasztalata, de ezt fel is merik vállalni? Utólag mindenki “bátor ellenálló” volt.
Orbán Balázs kijelentése valószínűleg nem szül óriási felháborodást a társadalom nagy részében de az egész biztos hogy senki nem fog vele nyíltan egyetérteni és jó ellenzéki kampányszöveg lesz belőle ha helyén marad, és még inkább ha külügyminiszter lesz (Trump győzelme esetén ennek jó esélye van).
irgumburgum, rontombontom, megkezdődött-e az ostrom?
angyalcipő, ördögbocskor, lángol-e már a kolostor?
tercsi, fercsi, kata, klára, ácsoltatok bitót máma?
itt a vége, fuss el véle, itt a vége, fuss el véle.