Magányos emberek avagy milyen lehet ma fiatalnak lenni

Nem tudom, miért lett ennyire fontos a színház, mi az értelme ezeknek az estéknek, a hosszú beszélgetéseknek, a színháztörténeti cikkek olvasásának. Anyuék nem jártak színházba, én sem gondoltam volna, hogy az első világháború után Oroszországba deportált amerikai anarchista, Emma Goldman, vázlatából értem meg, hogy mi talált be kedvenc huszonnyolc éves salgótarjáni rendezőmnél Gerhart Hauptmann Magányos emberek című drámájából.

Tegnap történt valami más is, gyerekek feszültek a rohamrendőröknek, az arcuk már a neonyilas kormánylapok címlapján, a rezsim szomjas a bosszúra. Pedig könnygáz, gumibot és a rendszerünkre oly jellemző sunyi adminisztratív eszközök nélkül is értelmetlenné válhat egy fiatal élete. Tarnóczi főhőse nem akar és talán nem is tud kecskét tartani Tolnán, mint a szülei, de nem akar és talán nem is tud reklámzenét komponálni. János elődje Johannes, a Müggelsee partján él és próbálja új filozófiáját építeni, végül vízbe fojtja magát. Az egyetlen ember, aki megértheti, nem maradhat vele. János Annája, nem olyan erős karakter, mint Johannes-é, ahogy a mi kis budapesti-horányi világunk sem olyan erős, mint azok a világok, amelyekről Csehov, Ibsen vagy Hauptmann írt drámákat és amelyeket Tarnóczi Jakab próbál megérteni. Ez egy gyenge, karakternélküli GPT-árvákra váró világ, ahol abból lehet karriert építeni, hogy gyerekekre uszulunk a rezsimsajtóban, „fontos”, „elájultunk ettől a Netflix movie-tól”, „végre kiderült, hogy mit tervez Putyin, Orbán és Tóthgabi”, „ilyen produkciót még nem láttunk, eláll a szavunk” ordítja a fülünkbe a megbízhatóan tehetségtelen tartalomelőállító.

János nem öli magát a Dunába, a katarzis egy lassan elfogyasztott lekvároskenyér formájában éri az embert, észre sem veszi, ha legalább meghalna valaki, holnap lehetne belőle szalagcím. Anna hazamegy Horányból Berlinbe, egy mondat, amit tízen sem értenek, privátmondat egy privátblogon, János és Barna, Dr Vockerat (Suella Braverman lájkolná) és Braun marad. Társas magányban, esélytelenül. Nem jó világ ez, de legalább rá van írva nagy piros betűkkel.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16530600-6ae1fed533067' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16530600&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16530600-6ae1fed533067&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16530600-6ae1fed533067' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>