Egy huszonnyolc éves salgótarjáni fiatalember üzenete

Nemsokára huszonkilenc éves lesz, de még huszonnyolc. Tarnóczi Jakabnak hívják és az egyik legcoolabb színházi rendező Pesten. Ő rendezte a Melancholy Rooms-t, a Winterreise-t (egyik sem könnyű darab, az elsőben lényegében nincs szöveg, a másikban a szöveg egy Schiller-dalciklus, és óriási siker volt mindkettő), aztán jött az Isten, haza, család, amire jó ideje próbáltunk eljutni és tegnap este végre sikerült. Ezt az előadást mindenkinek meg kellene néznie, az ember arcába játsszák a darabot, a szó szinte legszorosabb értelmében, alig felfogható közelségben és intimitással. Én ilyet még nem láttam, szerintem más se nagyon.

Tarnóczi Istene, hazája és családja nem az, amire most az Olvasó gondol, de úgy is lehet nézni a darabot, én például dafke úgy néztem. Isten, aki mondjuk Zeusz, megdugott egy Plutó nevű nőt, és az így keletkezett fiát Tantaloszt felhozta maga mellé a tutiba, de Tantalosz megetette a saját fiát Zeusszal és a barátaival, aki, mármint a megevett fiú, aránylag jól jött ki ebből, és röviddel a megevés után már nemzette is Atreuszt, aki az Elek Ferenc és a Fekete Ernő apukája volt, a Mészáros Béla nagybátyja, Rujder Vivien és Vizi Dávid nagypapikája, Fullajtár Andrea és Jordán Adél apósa, balkézről azért Pálos Hannának is az apósa volt, remélem mindenki képben van. Mindannyian így vagyunk ezzel. Kicsit mindannyiunknak volt egy Zeusz nevű ükpapája, akire mutogathatunk, hogy miatta vagyunk itt a janik, de ez igazából csak arra jó, hogy kicsit jobban utálhassuk az ükunokatestvéreinket, ha nem is tálaljuk fel őket remuládmártással. Bár néha az is előfordul. Megbűnhődte már e nép azt, hogy leszúrkáltuk egymás nagybácsikáit, apró darabokra vágtuk a sok hullucit és megetettük a pisztrángokkal? Nem tudjuk. Kialakult egy rituálénk, hét feles után szeretünk hamisan Szenes Ivánt énekelni, kompromisszumok nélkül egy szál péniszben belehányni a leveses tálba, mindezt persze az asztali áldás után, hogy meglegyen a keretes történetünk.

És persze nekünk áll feljebb, mert ez a mi kultúránk, a hét pálesz, az egy szál pénisz és az Apuka, gyere haza. A mi kultúránk, amit meg kell védeni a melegektől, a migránsoktól, a liberálisoktól, és a dédszüleimtől, a mi Dio, Patria e Famigliánk, ami fent van az Olympos-on, igazi narancsból készült, 1 százalékos gyümölcstartalommal és irigykedve tekintenek rá a norvégok (a darab második felvonását részben norvégul játsszák), akiknek nincs dicső történelmük, mint a pálesz népének. Ez az én kardozós változatom.

Tarnóczi Jakab Elek Ference és Fekete Ernője nem Menelaosz és Agamemnón, csak Attila és Árpád, szinte Bélák, akiket elhagy a nőjük egy norvégért, de azért próbálják túlélni, próbálnak kiszállni, próbálnak minél kevesebb nagybácsit leszúrkálni, és csak annyi páleszt meginni a reggeli kávé mellé, amennyi feltétlenül szükséges. Többé-kevésbé emberek, ha nem is szerethetők, de elviselhetők, legalábbis majdnem. Ez persze a huszonnyolc éves salgótarjáni fiatalember változata, amit szintén el tudok fogadni.