Maróth Miklós mondatai elfogadhatatlanok
Eredeti szerző: jotunder
Maróth Miklós egy teljesen vállalhatatlan, ostoba és rasszista interjút adott a szélsőjobboldali Pestisrácoknak. Nem tehetünk úgy, mintha elfogadhatónak tartanánk ezeket a sorokat. Több tucatnyi muszlim tanítványom volt és van, a szakterületemen is vannak muszlim hátterű kollégák, nem vagyok hajlandó szó nélkül tűrni azt, amit ez az ember művel.
„Az iszlámban nem ismerik azt, hogy kötelesség, vannak kötelező cselekedetek, vallási parancsok, ilyen a napi ötszöri ima. De ezt nem nevezném európai értelemben vett kötelességnek. Náluk mást jelentenek a vallási parancsok, mint nálunk a lelkiismereti kötelesség. Nem szokáson alapul, mint ahogyan az iszlámban az etikát a helyi szokások erősen befolyásolják. A kötelesség az, hogy ha tanár vagyok, meg kell tartanom az órát, mert ez a feladatom. Vagy például megírom, megtanulom diákként a leckét, megmosom a kezemet étkezés előtt, mert kötelességem vigyázni az egészségemre, ésatöbbi, ilyesmiket nem ismerik más kultúrában.„
„De ha ezt kivetítjük az európai kultúrára, akkor gondoljunk bele abba, hogy a gyárakba való pontos munkavégzés is kétségessé válik majd. Európa sok mindent kitalált, felemelte a világot egy színvonalra, a világ pedig élvezi ezeknek az áldásait, de meg nem tudná csinálni. Egy muzulmán sejk szerint ők meg tudják venni a legdrágább Mercedes autót, de abból egy csavart sem tudnának megcsinálni. Szerinte a muszlim munkaerő jó, ha napi 20 percet dolgozik, mert teázik, kávézik, beszélget. Európában ez nincs így, itt kötelező dolgozni, mindenki csinálja a saját feladatát. „
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518185-67b3a78d8ffc5' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518185&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518185-67b3a78d8ffc5&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518185-67b3a78d8ffc5' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Ez a poszt megoldható lett volna egy mondatban is:
„Maróth Miklós teljesen vállalhatatlan, ostoba és rasszista.”
Osztjónapot.
@fuhur:
s a jól nevelt fia a Gazsi is
index.hu/gazdasag/2020/01/03/kartell_maroth_gaspar_harmat_sandor_gvh/
@lüke:
Ez még 2018-as hír Maróth Gáspár nertársról:
»2000–2001-ben a Nemzeti Egészségügyi Tanács titkára, majd 2001 és 2003 között pedig az Országos Népegészségügyi Program vezetője. Most a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke, valamint a kartellvizsgálatban érintett, több beszerzésen is nyertes VMD-cégcsoport vezetője volt.«
24.hu/kozelet/2018/07/18/maroth-gaspar-kormanybiztos/
Ez meg 2019. novemberi: hirtv.hu/ahirtvhirei/maroth-gaspar-a-haderofejlesztes-az-orszag-szuverenitasat-erositi-2489738
Méregdrága orvosi gépek, fegyverkereskedelem és kutatási EU-millárdok… hogy is hívják az ilyen aranybányákban érdekelt családokat Olaszországban?
@netukki:
ennyire jolly joker,nem voltam képben,kösz
@velőtanya: Egy 1975 körüli – a Valóságban közölt – írás ugrik elő, a Pileckiről írt soraidat olvasva. Az írásban egy lengyel költőre emlékeztek (a nevére sajnos nem emlékszem) – idéztek is tőle:
Kertész-Imrei szenvtelenséggel ír a haláltáborban átéltekről. A tábort túlélte, azért vitték oda mert hívő kommunista volt. Az ötvenes évek elején viszont nem tudta elviselni, amit – tiszta hite és meggyőződése nevében –az országában dúló kommunistának álcázott párt-társai műveltek: öngyilkos lett.
@ATCG: hu.wikipedia.org/wiki/Tadeusz_Borowski
@fuhur: De nem mert Maróth Miklós biztosan tudja hogy az idézett állítások nem igazak. Fogalmam sincsen hogy miért mondott ilyen baromságokat. Ha jól ismer muszlimokat, akkor tudhatja hogy nem ez a baj velük (európai ilyenolyan szemmel nézve) hanem egészen más dolgok és nem értem hogy miért nem azokkal jött elő egy pestisrácoknak (arról nem beszélve hogy a „muszlim” az nem rassz hanem vallás. Ha rasszista lenne, akkor a jordán ortodox keresztény is lusta és nem ismeri a kötelesség fogalmát :))) ne keverjük a rasszizmust a kultúrális különbségekkel, amelyek valóban léteznek, de változnak/változhatnak, míg egy rassz ugye nem nagyon változilk 🙂 )
Persze ha tényleg egy sejket idézett, az más dolog :))) Sajnos nem vagyok hajlandó egy ilyen cikket elolvasni, elvi alapon…
@mafi mushkila: Szia, te éltél külföldön valamerre? Mondjuk legalább egy évet. (csak kiváncsi vagyok és nem emiatt a topik miatt hanem úgy általában :))) )
@Mickey Pearce: Ott van feljebb, hogy miért rasszista, többen is elmagyarázták. Ha esteleg elolvasnád az azt mutatná, hogy nagyképűsködés helyett megtiszteled azokat, akikkel beszélgetsz.
@Wolff: Elolvastam és nem értek vele egyet. Ilyen érveléssel bármilyen jelzőt bárkire rá lehet húzni. Az „elmagyarázták” egy kicsit túlzás :)))
De nem ez a lényeg, hanem hogy valaki miért mond ilyen nyilvánvaló marhaságokat „a muszlimokra”
@Mickey Pearce: Nem, miért?
@Mickey Pearce: Időskori szenilitás és mindenkori szervilitás szerencsétlen egyvelege.
@mafi mushkila: Jó, majd egyszer ha olyan lesz a téma vagy valahogy privátban… napok óta jár valami a fejemben és kiváncsi lennék a véleményedre (de ha éltél volna 2-3 országban 10-20 évet az segítene, mert így csak elméletben tudhatsz hozzászólni)
Én 6 országban kb 25 év, más az élményanyag :)))
@Mickey Pearce: Nagyjából ezért nem érted miért rasszista amit Maróth mondott. Mert azt hiszed, hogy a személyes élmény egyenlő érvényes tudás, a buta vélemény egyenlő érv. Tudod, a társadalomtudomány (és bizony, a közgazdaságtan is az) ott kezdődik, hogy egyéni tapasztalatból miként lehet valahogy a társadalomra valóban érvényes tudást „csinálni”. Az a szomorú, hogy ezek szerint valami nagyon kimelekdő egyetem MBA-jével még azt sem tanulják meg az emberek, hogy miért nem statisztikailag reprezentatív amit amúgy maguk megtapasztalnak.
@Wolff: Ezeket nem tudom minek köszönhetem 🙁
1. Igen, tudom hogy amit egy ember megtapasztal, az nem statisztikailag reprezentatív. Meglepő módon tanultam matematikát és statisztikát is. Fazekas spec matos voltam és kétszer kaptam második díjat országos matekversenyen 🙂 Ezen kívül tanultam statisztikát mint mérnök, mint Master Black Belt és igen, business studies keretében is. Szerintem ez elég jó CV ahhoz hogy el tudjak képzelni egy valamilyen eloszlást :))) Problémák ott kezdődhetnek, ha az extenzív személyes tapasztalás köszönő viszonyban nincsen egy jól hangzó elmélettel amit valakik egy búvárharangban készítettek egy kampuszon. A speciális relativitáselmélet is határértékben kiadja a newtoni mechanikát. Szeretem a „ceteris paribus” elméleteket, amikkel az a baj hogy a gyakorlatban ez a ceteris paribus meg pont nincsen ott, illetve hogy bizonyos tényezőket „elhanyagolnak” az elmélet kidolgozása során (mint nem fontos vagy nem materiális tényezőt), aztán a gyakorlatban meg hopp, egyszer csak ott van. Szóval vérzenek ezek ezer sebből 🙁
2. Szerintem a rasszizmus az hogy ha azt mondja valaki hogy Afrikában nigger majomemberek élnek és nekik lassabb az agyuk viszon ügyesebben ugrálnak a fán és ennek genetikai okai vannak (mert amúgy statisztikailag simán lehet igaz is egyszerűen az életmódbeli különbségek miatt :))) ). Meglepő módon ismerek ilyen embereket akik kb így gondolkodnak és beszélnek, annak dacára hogy több országban éltek, több diplomájuk van és még nálam is több pénzt kerestek az eszüket használva. Ez az ő problémájuk, szerintem ez baromság. Az egyik ilyen 25 éve él London belvárosában, nem mondhatjuk hogy még nem látott szinesbőrű embereket, de ő pl következetesen és mély meggyőződéssel majmoknak hívja az összes szinesbőrű embert. Engem ez minden alkalommal meglep, de egyébként kíváló ember, hát nem állok le vitatkozni, nyilván értelmetlen lenne.
3. Ha valaki azt mondja hogy „a muszlimok” lassabban dolgoznak a nem muszlimoknál vagy egyéb ilyen baromságokat, az nem rasszizmus (van fehér muszlim is pl) hanem egyszerűen ostobaság. Ha ezt egy olyan mondja aki elvileg közelről ismer muszlim társadalmakat, akkor nagyon gyanús hogy valamilyen okkal, hátsó szándékkal mond ilyent. Tehát a Kettes féle felosztásban nem az idióta hanem a gazember kategóriába tartozik. Nem tudom világos-e?? Nekem az volt a kérdésem, hogy miért mondhat ilyen baromságot Maróth, amikor tudnia kell olyan érveket is a muszlimok európába vándorlása ellen amik sokkal realisabbak/valósabbak. Miért ezt a baromságot mondta akkor? Esetleg a célközönséget gondolta 60 alatti IQsnak?? Vagy tényleg már szenilis kett? Vagy tényleg megtörtént az a dolog és egy sejk magyarázott ilyesmit? Ez egyáltalán nem mindegy tekintve hogy milyen poziciókat tölt be…
4. Egynémely társadalomtudósokkal számos problémám van, de az egy nagy külön téma lehetne. Az egyik a szubjektivitás megléte. Biztosan hallottál már baloldali, jobboldali, stb közgazdasági iskoláról, de nem hiszem hogy hallottál már baloldali vagy jobboldali matematikáról vagy akár fékbetét kutatókról (vagy mifene az a szerencsétlen miniszter). Ez elég lényeges különbség tud lenni a „tudományos eredmények” értékét és felhasználhatóságát tekintve. A The Economist November 30-i száma két „vezércikkben” cincálja szét pl Pikettyék munkásságát, megmutatva hogy mik azok a dolgok amiket nem vettek figyelembe ( „benéztek” ) munkáik során, ettől aztán nyugodtan lehetne az egészet kukázni. De a „baloldali” közgazdász nem azért „baloldali” hogy ilyen könnyen megadja magát, hanem akkor addíg „kutat” tovább amíg újabb, más érveket talál a „baloldali” elméletei alátámasztására. Ilyesmik más társadalomtudományokban is sajnos előfordulnak időnként, amivel külső szemlélők számára eléggé erodálják a hitelességüket, hogy nagyon finoman fejezzem ki magam.
@Wolff:
5. Olyan is van hogy eltérő társadalmi környezetben eltérő munkakultúrák alakulnak ki és ha ezek összetalálkoznak, akkor bizony kiderülhet hogy az adott körülmények között az egyik hatékonyabb mint a másik és ez objektívan mérhető. Én foglalkoztam nemzetközi cégfelvásárlásokkal (magyarul M&A mint az American Psycho főszereplői :))) ) és ott bizony ez egy standard probléma, még olyan helyzetekben is amikor egy USA cég megvett egy német vagy francia céget aztán döbbent :))) Volt egy jó kis botrány néháyn éve amikor egy USA tulajdonú francia gyárban sztrájkoltak és az amerikai manager beszólt hogy nem nagyon érzékeli a különbséget és „so called workers”-nek hívta a francia dolgozókat. Funny :)))
Egyszer valamelyik koreai autógyár névadó tulajdonosa nyilatkozta angliai üzemlátogatása után hogy még kb 5 év kemény munka lesz mire az angol gyár termelékenységét felhozzák a koreai szintre. Volt angol körökben hörgés és fogaknak csikorgatása, nekem roppant szórakoztató volt ismerve néhány English supremacist managert. Vagy mikor találkoztam egy GE Lightning-Tungsramban dolgozó volt osztálytárssal a Budapest-London járaton, ahogy fogalmazott ment „szétrúgni a seggét a lusta angoloknak”, ott történetesen a rosszabb mutatókkal rendelkező angol gyár volt a Tungsram leánya és Pestről managelték, a példa alapján nem véletlenül 🙂
Na ennyit mára mert már holnap van 😉
@Mickey Pearce: A nagy narratívákban és nagy ötletekben gondolkozó közgazdaságtannak vannak híes mellélövései. Egyesek szerint főként csak azok vannak. A poliitára legnagyobb hatással levő partisan közgazdászok közül pl. az egyik kiemelkedően sikertelen a jobboldali Arthur Laffer.
Megemlíthetjük viszonta kemény matematikai közgazdaságtant, és az utóbbi évtizedekben a „randomista”-kat, akik kifejezetten el akartak szakadni ettől a típusú értékalapú közgazdasátantól.
@Mickey Pearce: A rasszizmus-vita szerintem elsősorban nem statisztikai különbségekről – meg az azok mögött meghúzódó komplex gazdaság-társadalmi-kulturális okokról – szól. Köztudott, sőt, mémmé vált közhelyszámba megy, hogy a kelet-ázsiai kultúrák munkamorálja mennyivel erősebb, mint a nyugati. Ez is rasszizmus lenne?
Inkább a tiszteletről, méltóságról szól. Azza minden embernek nagyon nagy szüksége van.
@Grrr: Én azt is tanultam hogy a szavaknak súlya van. Ezért is indult a PC dolog. Valahogy kellene egy szó az igazi rasszizmusra (ami vagy baromság vagy nem, ezt döntsék el természettudósok) és legyen más szó arra ami a kultúrális különbségekről szól, ami nyilvánvalóan létező dolog. Mindenkire rasszista meg fasiszta címkék ragasztása egy idő után kontraproduktív lesz.
Nekem volt apukám, aki gyerekkoromban sok egyéb okosság mellett elmondta a „Jön a farkas! Jön a farkas!” című mesét és ezért is volt hogy már a 90es évek elején rémülten figyeltem egynémely SZDSZ párttársaim ámokfutását címkézés terén. Sikerült is mindent jól lejáratniuk máig tartó hatással :((( Ezt ezen a blogon némelyek nem tudják vagy nem veszik észre, pedíg jó lenne ha szembesülnének bizonyos realitásokkal…
@Grrr: Most dógom van, majd még visszatérek arra mit írtál, addíg ezt nézegessed:
http://www.worlddata.info/iq-by-country.php
a sok hasonló közül azért ezt választottam mert a nyilvánvaló dolgokon kívül észrevettem valami különöset 🙂
@Mickey Pearce: itt egy konkrét szövegről beszélünk egy konkrét személy konkrét szövegéről. itt nem a politikai iszlám kritikájáról van szó, hanem etnikai csoportok elleni primitív uszításról, ami egy white-supremacist, rasszista portálnak adott interjúban történik meg. ennek a szövegnek előzménye van, kontextusa van, amitől nem függetleníthető. a bicskás rasszizmus, aminek magyarországon szép hagyománya van, és a kulturális rasszizmus között elhelyezkedő szöveg, inkább az előbbihez van közelebb, mint az utóbbihoz. az, hogy az avicenna (ibn sina) intézetet kapta a bácsi orbántól, csak hab a tortán.
@Mickey Pearce: Nem tudom, mi ez, de egy lista ami szerint minimum 15 országban az ÁTLAG IQ a mentally retarded kategóriába esik, szerintem minimum téves. Már eleve gyanús, hogy fölfelé 8 pont a legnagyobb eltérés, lefele meg 44.
Szerintem 70-es IQ fölött belátható, hogy ha 15 országban 70 alatt van az átlag IQ, akkor a probléma a mérési módszerben lehet (ha csak nem direkt hozták ki ezeket a számokat). Tartok tőle, hogy nagyon írás-olvasás alapú teszteket végezhettek, ami súlyosan bünteti az írástudatlanságot, ami nem intelligencia, hanem oktatás kérdése, vagy valami más módszertani hiba lehet emögött.
Az IQ definiíciója alapján azt várnám, hogy minél nagyobb csoportokra vizsgálod, annál közelebb lesz az átlag a százhoz, komplett országokra ekkora eltérés nehezen elképzelhető.
Ezt jobban el tudom hinni.
http://www.arealme.com/iq/average-iq-by-country.html
@Mickey Pearce: Az idegengyűlölet szót keresed talán.
Az apuka jönafarkasa remélem sosem jutott eszedbe, amikor Orbán címkézett, csak amikor az szdsz párttársaid.
@jotunder:
Öszintén: én akkor mondtam le Magyarországról amikor a 2014-es választáson 4 év „bizonyítás” után Orbánék kaptak listán kb 45%-ot, a full fasisztának látszó ereje teljében levő Jobbik meg kb 20%-ot. Az összesen 65% széljobb elmebaj. Most ilyen helytől mit vársz?
Elmentünk mert megtehettük. Néha visszamegyünk és szörnyülködünk, mert valahol mégiscsak az a hazánk (különben nem oda járnál színházba hanem Londonba vagy Liverpoolba, van ott is elég).
Ez van… 🙁
Ha felidegesíted magad ilyen marhaságon, akkor csak előbb fogsz meghalni, annyit meg nem ér 🙂
@kemény keleti kommentelő:
Akkor még Orbán ifjú liberális volt és a párttársaim a nyakkendőjét igazgatták ami annyit ért, mint egy görög drámában a tragikus vétség…
@ámbátor:
Szerintem te még nem jártál azokban az országokban. Én simán el tudom hinni :)))
Amit linkeltem, ott le van írva hogyan rakták össze és sok mindent vettek figyelembe.
És azért a tiedben is a távol keletiek vannak a lista tetején és a milliardos lakosságú szegény Mainland China is ott van a többi gazdag ország között (ezt nehéz nem rasszistán magyarázni) És ha megnézed a színkódot a térképen akkor nagyon nem stimmel az adatokhoz!!! A színkód inkább olyan mint amit én linkeltem be. Érdemes megnézni egy csomót, google a barátunk. Itt van ugyanaz a 2 kutató (Lynn, Vanhanen), tessék:
brainstats.com/average-iq-by-country.html
olyan az eredmény mint az enyémben, a legalja lemegy 59-ig.
Amit belinkeltél azt sajnos dobhatod ki atól függetlenül hogy neked szimpatikusabb az eredménye 🙂 Szomorkodjunk együtt…
Amiért tetszik az „enyém”, az az hogy a színkód és az értékek pont olyanok hogy vizuálisan kidob egy érdekes dolgot: Afrikában a volt angol gyarmatokon egy kategóriával magasabb értékek jöttek ki és ez eléggé konzisztens. Vagyis nyilván valamiféle kultúrális behatás érvényesül, jobb egy kicsit az iskolarendszer vagy mittudomén. Ez nyilván nem a genetikával függ össze 🙂 Vagyis ez valahol éppen egy antirasszista chart 🙂
Néhány érdekes dolog és magyarázat van ebben is, de az eredmények kb hasonlók. És ez 2019. Érdemes elolvasni mi mit jelentt és hogyan csinálták:
http://www.zerohedge.com/news/2019-04-10/world-faces-uphill-battle-average-iq-just-82
@Mickey Pearce: Orbán egész életében címkézett, ahogy most is. Nem sikerült észrevenni ?
Most én keresem a szót. Az ilyesmit valami vakságnak, vagy süketségnek hívják.
A Vektor 🙂
:((((
http://www.valaszonline.hu/2020/12/06/jordan-ferenc-tihany-interju/
(…ismét linkszégyen öntött el, persze; hogy ebben a borzasztó országban már Stumpf-féléket kelljen idézni…)