Másnap

Eredeti szerző: maroz

<

p style=”text-align: justify”>Ha híres ember szövegírója lennék, és történetesen éppen
haragudnék rá, akkor valahogy így kezdeném az írásom: Megvolt hát augusztus
huszadika, a legeklektikusabb ünnepeink egyike. Kajánul vigyorognék előre azon,
hogy hányszor fog beletörni a nyelve ebbe a „legeklektikusabba” amikor
felolvassa. „Ha” szerencsére nincs (huhh), de eklektika, az van. Szent István
elvtárs sarlóval és kalapáccsal köszönti az aratókat, megszeli az új kenyeret
és az éppen legfrissebben elaborált alkotmány egy-egy lapjába csomagoltan
átnyújtja a szeleteit a felvonulóknak, nesztek, a cirkuszhoz. Este tisztelgés
az ősi magyar-kínai testvériség előtt: tűzijáték. Kis mise, nagy mise,
kitüntetődés, valamint beszély. Nyelvújítom a nyelvújítást: beszéd+sekély =
beszély. 

Körözök még párat fölötte (népnemzetére lecsapni készülő
keselyű, vessük ki!), nem nagyon akarnék én itt komolyabban háborogni, de úgy
tenni se tudok, mint ha mindent rendjén valónak tartanék. A kitüntetősdi, egy
beszély és az immáron népnemzetivé lényegült mindenség strukturálódási
anomáliáiról (azta, mit szólnak, „strukturálódási anomália”, ejj, de szép,
színes, szélesvásznú, egész estét betöltő nagyképűség!) ejtenék párat. Szót.
Invocatio: A szó adva van. A nehézség a
megvalósítás. De ezt majd Pápai Lajos szentbeszélye kapcsán, előbb a
honoráltakról.

Leszögezéssel kezdeném: felőlem aztán bármelyik hatalom azt
tüntet ki, akit akar. Én Brezsnyeven szocializálódtam, a zoknijától a feje
búbjáig tele volt plecsnikkel, állítólag egyszer tévedésből még a „Hős anya”
medált is ráaggatták, engem már nem tud, és valószínűleg soha nem is fog tudni
megérinteni ez a kitüntetősdi. Hogy ez az aktus itt és mostanság valamiféle
nemzeti összetartozást reprezentáló, vagy azt megteremteni szándékozó valami
lenne, nem tudom. Zsigerből mondanám, hogy francokat, hiszen én, a nemzet nevű
halmaz eleme ezt nem érzem így (nagyon nem), de az utóbbi időkben egyre
sűrűbben eltöprengek azon, hogy mi van akkor, ha én lennék az összeférhetetlen,
és a zöm, a túlnyomó többség igenis úgy éli meg. Ha mindenkinek Kopátsy és Papp
Lajos kell, ha a túlnyomó többség igenis remekül elvan a kárpáthazás
szentkoronatannal, plusz az összes melléktünettel. Mi van akkor, ha én vagyok
az elenyésző kisebbség. Ez nem arról szólna, hogy kinek van hát igaza, hanem
arról, hogy mit lehet azzal kezdeni, ha az én igazamat alig hiszik el. A
demokrácia állandó dilemmája: hogyan tud együttélni öt bárány kilencvenöt
farkassal úgy, hogy a farkasok teljesen rendjén valónak vélik szavazás útján
eldönteni azt, hogy mi legyen este a vacsora. Mondanám én szép szóval, hogy
ejj, te farkas, ne legyen már olyan a természeted, mint amilyen, amire a farkas
izomból azt válaszolja, hogy: de! Na, ez az, amivel én nem nagyon tudok mit kezdeni.

Mert nekem nem kell Kopátsy, nagyon nem. Orbitális
hülyeségeket beszél, amire mostanság éppen nemzetet építeni próbál Szent István
ügyeletes reinkarnációja.

Évszázadok óta
a parasztok erkölcse írta elő, hogy a rendes ember akkor is dolgozik, amikor a
munkájának a hozadéka nagyon kicsi, szinte semmi.

„Habár munkádon más keres”  újratöltve. Az egész borzalmas vízió,
kertmagyarországostul-lábasjószágostul, Ócsa, a keleti szél, jelentős részben
Kopátsyban gyökerezik. Új nyelet kell csinálni a vellába (a vellába, basszam, a vellába, mert mi úgy ércsük ám a vidék romlatlan
hangját, mint!), ez a Magyar Jövő. Arccal a trágya felé, plecsnit neki!

Amint hogy Papp Lajosnak is. Mondhatják, hogy ő legalább
gyógyított, szívet, és azért. Mondhatják, de én ezt nem hiszem el. Sőt, inkább
azt hiszem, hogy ha megmarad orvosnak, aki teszi emberül a dolgát valószínűleg
alig ismerné ma a nevét valaki. Nem tudok róla mit gondolni ha úgy gondolok rá
mint orvos, de ha csak, vagy főleg emberként nézem, akkor bizony elkomorodok:

Életem során korrupciós pénzt el nem fogadtam, semmiféle
korrupcióban részt nem vállaltam.
…
Hálapénzt sokan nem adtak, sokaktól nem fogadtam el.
  A betegektől kapott hálapénz egy részét munkatársaimnak adtam, döntő részét a
betegeknek visszaadtam, mert több mint ezer előadást tartottam, több mint
ötszázezer kilométert utazva, a Kárpát-Haza minden területét bejárva,
előadásért díjat, útiköltséget nem fogadtam el.
A magamnak megtartott hálapénz után a mindenkori törvények szerint adóztam!

Így látja magát a krisztusi és a szentistváni akármik
önfelkent továbbvivője. Ez az ő moralitása. Az enyém meg az, hogy a hálapénz
korrupció. Morálisan az. Még akkor is, ha a császár történetesen éppen pont
megengedi, és ha Papp Lajos az így kapott akárhány ezüstpénzből meg is adta a
császárnak azt, ami a császáré. Júdás komilfó lenne, ha kiderülne, hogy megfizette
a saját harminca után az szja-t? Komócsin elvtárs morálisan elfogadhatóvá
tehetné a padlássöprést azzal, ha elmondaná, hogy az így megszerzett javak
jelentős részéből ötszázezer kilométert utazgatva több, mint ezer előadáson
terjesztette a vörös igét?

Ezekkel az emberekkel, ezzel a rációval és ezzel a
moralitással kellene nekem az ünnep és a kitüntetés örvén nemzetileg
összetartoznom, ráadásul fokozódva. Hát, meglepne, ha sikerülne.

Ezen felül még össze kellene valahogyan csiszolódnom isten gondosan
kiválogatott hazai menedzsereivel is, mert nagyon úgy néz ki, hogy baszhatjuk a
szekularizációt. Elég parádés utat jártam én be a vallást illetően, voltam már
véres szájú ateista, kinőttem, voltam harcos antiklerikális, de minek, majd
eljutottam valamiféle sztoikus „ő dolguk”- állapotba, amiben most már talán meg
is maradnék, ha hagynának, de nem hagynak. Bevonnak, eszi – nem eszi. Lassan
már a kedvenc kuplerájomat is egyházi kezelésbe adják, laudetur. Így ha már
bevontak… hogy is mondta Mr. Wallace, ha bevontak, akkor be vagyok vonódva. Akkor
szabad nekem egy picit, egy nagyon halkat, egy jelzésértékűt fintorognom Pápai
Lajos győri területi menedzser beszélyén.

Kell, hogy legyen bátorságunk szembenézni valós
problémáinkkal, nem ülhetünk nyugodtan puskaporos hordón, akár a népesség
fogyását, akár szociális és etnikai problémáinkat tekintve.

Nem tudom, feltűnt-e önöknek, hogy milyen furcsán ragoz a mi
nyelvünk. Amikor arról beszélünk, hogy „mi”, hogy „nekünk” ezt meg azt, így meg
úgy, akkor ennek a tényleges jelentése szinte mindig az, hogy: ti, nektek. Minél
nagyobb az a „mi” egyre biztosabb, hogy a közlője valójában úgy gondolja, hogy:
ti. Hosszan és unalomig lehetne sorolni azt, hogy már pusztán ebből a beidézett
rövidke beszélyből is mennyire látszik, hogy ki az ebben az országban, akinek
nincs bátorsága szembenézni semmivel, ami valós, de tényleg hosszú lenne és
tényleg nagyon unom már.  Unom a
permanens léthazugságokat, így érthető, ha az áldott léthazugságokat is unom. Mi (megy a behelyettesítés?) egy
kicsit sokat hazudunk, tán abba kéne hagyni. A valóságot a maga teljességében el kell ismerni. Ámen?

A vége felé egy bővítettebb mondat erről a strukturálódási
anomáliáról. Egyszerű ez, annyira egyszerű, hogy inkább bonyolultul mondani a
nehéz. Arról lenne szó, hogy ha már minden a nemzeti együttműködés rendszerén
belül muzsikál, ha már minden, ami elénk tolakodhat magyar, pardon, ezt
időnként még elkúrom, szóval ha már minden Magyar és minden Nemzeti, akkor
tessék mondani, el lehet már végre kezdeni arról is beszélni, hogy ezen belül ez és ez jobb dolog lenne, az
és az kevésbé jó, valamint, leírni is szörnyű, de létezhet-e már, szóba
hozható-e már, hogy a minden Magyaron és a minden Nemzetin belül is lenne
olyasmi, ami szar? Mert ha igen, akkor talán még lenne valami aprócska remény.
Nincs több fekete, nincs több fehér, minden kék, sipirc vissza a buszra, sötétkékek
elől!  

Örömökben gazdag, boldog hétköznapokat kívánok mindenkinek!

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16528525-6ae31e3377062' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16528525&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16528525-6ae31e3377062&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16528525-6ae31e3377062' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>