Orbán kicsi kincse
Tíz olyan intézkedést sorol fel a Facebook közösségi portálon csütörtökön közzétett videoüzenetében Orbán Viktor, amelyre szerinte „mindannyian, közösen és együtt a leginkább büszkék lehetünk”. Captain Subtext kommentárjaival.
1.) a legnagyobb nemzeti egységet hozták létre Európában a parlamenti, majd az önkormányzati választáson — Lukasenkó még ennél is nagyobb nemzeti egységgel büszkélkedhet
2.) a legnagyobb adóscsökkentést hajtották végre az elmúlt húsz év történetében — 0,8%, elismerésem
3.) bevezették a gyermeknevelést támogató adózást — A gazdagoknak.
4.) először Európában Magyarországon vezették be a bankadót — Az Gyurcsány volt.
5.) 90 év után ismét van kettős állampolgárság — Hogy — és itt Pokorni Zoltánra Martonyi Jánosra nézek — húsz évre bebetonozzák magukat a határon túli szavazokkal.
6.) valaha volt legszigorúbb törvényt vezették a bűnözéssel szemben — És a valaha volt legfideszesebb legfőbb ügyészt nevezték ki a bűn üldözésére.
7.) vörösiszap-katasztrófa esetében világra szóló összefogást hoztak létre a magyarok — És meghatározatlan időre zárolták az világra szóló összefogásból összegyűjtött adományokat.
8.) eltörölték a felháborító végkielégítéseket — Kivéve a Lex Haverok páholy tagjaiét.
9.) megfelezték a politikusok számát — Mármint az ellenzékiekét. A sajátjaikét inkább megduplázták.
10.) megadták a szabad pálinkafőzés jogát — És korlátozták a szabad vélemény-nyilvánításét. Igyál, ne pofázz!

nocsak.. cenzura van?? Pont itt? :-)))
az miért van, hogy a kicsináci nem tudja ésszel felfogni milyen könnyű kinyomni :))) dehogy ennyire nem kreatív, érthetetlen.
Az a szomorú , hogy anno , a zsidótörvények meghozatalakor is azt gondolta a nép , hogy ez csak látszattörvény , nem lesz semmi káros hatása , hiszen úgy sem merik végrehajtani…….. nos , ….nem merték ?
@Semirke: Miért ? nem így van?
Hiába hazudozik a Facebookon ez a kis Nemzeti Szar!–ma már sokan olvasnak angolul, németül stb. Megtudhatják az igazságot külföldi lapból:)
@kapusedző: csak nehogy az a lövetés fordítva legyen-mert drámai lesz ennek a bandának a leváltása!!!!!-az tuti!!!!
@Nemzeti Gonosz Törpe: Birkanép a magyar, a másik oldalon nincs senki, akire hallgatnának… Egy tehetségtelen fasz után mennek, neki van kolomp a nyakában.
Jobban örülnék neki, ha a Bazilika nagy harangja lenne a nyakában, valami mélyebb vízig segítenék neki elrángatni…
@kapusedző: Valljuk meg őszintén azért Gyurcsány Ferencet ugyanez a nép újraválasztotta 2006-ban, amikor már egy picit elk.rta a dolgokat. A magyar nép nem birka, hanem csak nagyon megfontolt. Nemgyors.
a fegyveres erők hangja :(((
http://www.honvedelem.hu/cikk/23556?originalUri=cikk/23556
@jotunder: Ilyenek vagyunk. Mi nem tudunk jó lóra tenni… A megfontoltság igaz lehet, mert ezek előre megfontoltan, aljas indokból teszik tönkre az országot, és ugyanezekből az okokból kifolyólag tömik meg a saját zsebüket…
@jotunder: Ezt írhatta volna bárki… Egyébként nem is értem, hogy lehet ilyen címmel weboldal… A mi honvédelmünk egyenlő a nullával, lassan elkezdhetünk visszatérni az őskorba. Kőbalta, ilyesmi…
@kapusedző: Ezt a HM Zrínyi Kommunikációs Kft vezetősége jegyzi.
Gubcsi Lajos
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=324046
Sipos Géza (an. Legvári Erzsébet)
Ólmosi Mariann (regisztrált mérlegképes könyvelő)
és
Póda Jenő, egykori MDF-es, majd Fideszes mindenlébenkanál
@Wolff: A faterom a Zrínyiből ment nyugdíjba, mint mérnök-ezredes…
Amit írtam, azt a jelenlegi Honvédségre értettem, en block…
@kíváncsivagyok:
Ehhez azért hozzáteszem hogy a lakosság nagyobb része nem volt zsidó, így ők tettek rá magasról amikor ezt elkezdték betartatni is. Tudod, ez olyan dolog hogy én nem vagyok zsidó, hol érdekel engem hogy őket fenyítik? A médiatörvénnyel is így van.
(Nem, nem vagyok jobboldali. Sem bal. Csak felvázolom, hogyan gondolkodik az átlagember.)
@DarthVader: Látom a lényeget vetted ki az írásomból. De gondolom még nem kezdtél hozzá a könyvek beszerzéséhez… 🙂
@renegade8: Te szerencsétlen pöllencs, láttál egy embert aki olvasott már valami könyvet, és ezzel akarsz felvágni ? :)))) Egyébként mi az, hogy „jobboldali, nemzeti eszme” ? .))) Konzervativizmusra gondoltál ???? Itt van az íróasztalomon, aszongya, Robert Nisbet: Konzervativizmus: álom és valóság. Namost kivettem a két füzet alól, és azok meg leesnek, franc fog veled szenvedni, teszem vissza.
most találtam meg egy írásom még a kilencvenes évek elejéről amelyben konzervatív oldalról enyhén fikazíroztam az akkori Orbán Viktort :))) na christmas party cont.
@röhögő: a témában való tájékozottságodnak újra hangot adtál. Köszönjük!
@jotunder: Ne én magyarázzam már el, hogy kell egy könyvet megfogni anélkül, hogy leborítanád a fél asztalt 😉
Sokan politológusok, médiaguruk és közgazdászok is egyben, meg néhányan még ügyvédek is a kommentelők közül. Van az a mondás, hogy 10 millió XY(foglalkozás) országa.
Én pedig süteményt nem a varrónővel süttetek, hanem a cukrásszal így itt elköszönök és visszatérek a gazdasági élet mozgatói közé. Úgyis meddő vita az egész. S ha neked lesz igazad és az Unió megsemmisíti a törvényt, én ugyanúgy vállat vonok miatta, te meg majd belekötsz valami egészen másba.
Boldog Karácsonyt.
Az Európai Bizottság foglalkozik a médiatörvénnyel, de azt nem semmisítheti meg. Az Európai Tanács sem. Sőt az európai bíróságok sem. A Magyar Köztársaság törvényeit a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága semmisítheti meg, ha azok alkotmányellenesek. Már amikor megteheti, hiszen a Hatalom deklarálta, hogy bizonyos alkotmánysértéseket az AB nem akadályozhat meg. A Médiatörvényt az AB megsemmisítheti. A gazdasági élet mozgatója egy házisertés intelligenciájával bíró izé. Kukás ??
@renegade8: Például a reuma. Aljas egy dolog bír az lenni. Megadatott nekünk pár ízület, amelyeknek lenne egy jól meghatározott funkciójuk, és ezek között a funkciók között nem feltétlenül szerepel a sajogva fájás, így beláthatod, hogy mekkora anómiának, rendetlenségnek, idegesítő diszfunkciónak éli meg az ember, ha mégis sajog.
Nem mindig sajog ám egyformán, ha hűvösebb és nyirkosabb az idő, akkor jobban, kellemes melegben kevésbé, de egy kiadósabb fizikai tevékenység is be tudja lobbantani, orvosok erre azt mondják, hogy egy krónikus probléma akuttá vált.
Ezért a reumás ember időnként ingerülten reagál, látszatra ok nélkül, de az ismerősei tudják róla, hogy valójában a sorsra (istenre, mindegy is) haragszik, mert milyen dolog már az, hogy valami nem a rendeltetése szerint működik.
Valami hasonló lehet az értelemmel is. Adott neked a sors (a teremtőd, mindegy is) értelmet és mit látni? Hogy rosszul működik, mert rosszul működteted. Ez egyes emberekben úgyszintén olyan érzetet kelt, hogy anómia, diszfunkció, idegesítő rendetlenség esete forog fenn, és ezt, a pillanatnyi hangulatuktól függő vehemenciával szóvá teszik.
Kár ezeken megsértődni, mert végső soron ezek a feldemhedések jogosak: az ízületünk is működhetne jól és az értelemmel is lehetne bölcsen sáfárkodni. De ha már elbasztuk, és olyan lett, amilyen, akkor legalább legyünk tudatában a korlátainknak, reumásan ne nevezzünk be táncversenyre és értelem híjján ne kommenteljünk, ne szólaljunk meg olyan helyeken, ahol azonnal és brutálisan kivillannak a diszfunkcióink.
Látod, én sem mentem oda kommentelni a te blogodba, pedig eléggé sutyerák módon posztoltál ki minket, de mivel én a testépítéshez nem értek (ausgenommen pocak, na, abból remeket tudok építeni), ezért teljesen funkcionálisnak tartom azt az eljárásomat, hogy nem szóltam hozzá.
Varrónő varrjon ruhát, cukrász süssön süteményt, a gazdasági élet mozgatója mozgassa a gazdaságot, testépítő építsen testet, a krumplileves legyen krumplileves. Vagy ne, de akkor a testépítő előbb építse egy kicsit az értelmét is, vagy legalább látszódjék az igyekezet, mert az is egy elfogadható szituáció, ha látja az ember, hogy eddig ugyan tékozolta, de megvilágosodott és igyekszik.
Neked is boldogat!
@maroz: Én viszont igen, mármint 17 évesen egy éven keresztül csináltam (a testépítést) , egy kis pincében a Madách körúton, már elbontották azt a házat. Van köze a mai hátfájásaimnak a dologhoz (én is derékheveder nélkül nyomtam fekve időnként). Az még nem jellemhiba (jó, kicsit az, de nem nagyon :)))
@maroz: Nehogy már ne posztolhasson ide, mert blogja van…
@jotunder: Nehezen tudnál olyan tevékenységet mondani, amire én alapból azt mondanám, hogy ciki (na jó, a néptánc, esetleg :)), már ugye ha komolyan csinálják. Voltam én már műkorcsolya EB-n is szurkolni. 😉
@Semirke: Na, a baszna bé, ha már posztolni is akarna itt. 🙂
@röhögő: Nahh, most találtam a google előzmény böngészőjét, rögtön eszembe jutott unszoló kommentelőtársam vágya és kikerestem a minap talált cikket, úgyhogy most idézek:
„Ellenőrizzük: a kormány forrásként 200 milliárd bankadót, 360 milliárd válságadót, 360 milliárd magánnyugdíj tagdíj átirányítását és 529 milliárd forint felhalmozott magánnyugdíj tagdíj költségvetésbe bevonásával számolt. Ez összesen 1 249 milliárd. Költségvetéssel foglakozó szakemberek korábban elmondták, hogy önmagában ahhoz, hogy a 3,8 százalékos hiány 3 százalék alá csökkenjen, 250 milliárdra van szükség. Ha ehhez hozzáadjuk a 1 000 milliárdos adócsökkentést, akkor ellenőrző számként megkapjuk az 1249 milliárdot. Nem kétséges tehát, hogy az elmúlt 20 év legnagyobb adócsökkentése valósul meg 2011-re, a kérdés csak az, hogy bejönnek-e Matolcsy György várakozásai az adócsökkentés gazdaságélénkítő hatását illetően. „
Remélem, hogy annyira jó most röhögőnek, hogy rögtön sokkot kap…
@Semirke: 920 milliárd forint adóemelés és 1000 milliárd forintos adócsökkentés egyszerre.
Aki azt álltja, hogy ez az elmúlt 20 év legnagyobb adócsökkentése, az azt is állítja, hogy ez az elmúlt 20 év legnagyobb adóemelése.
@Kettes: Semirke szerint ha a multikat vagy a bankokat adóztatják meg, az nem adóemelés. Ő nem azt nézi, hogy a GDP mekkora része az amit az állam oszt újra. Az SZJA valóban egészen brutálisan fog csökkenni, nem is hiszem el, hogy ezt nem kell majd megváltoztatni 2012-ben. Azt nem érti, hogy Matolcsy György várakozásait egy olyan „elméletre” próbálja alapozni ahol az „adóterhelés” nem az SZJA-t hanem bizony az „újraelosztás” mértékét jelenti. Ez a valódi hiba a gondolatmenetében. A társasági adó csökkenése a befizetett társasági adó összmértéke miatt nem változtat túl sokat. Magyarország bizonyos szektorai igenis versenyképesebbé válnak az elkövetkező években, ez tény. Csak éppen a 2012-2013-as költségvetés megborulását nem tudja megakadályozni a növekvő versenyképesség.
@jotunder: Szerintem nem válik semmi versenyképesebbé. Ha a gazdasági szereplők tudják, hogy a költségvetésben lyuk lesz, akkor azt is tudják hogy valamiből be kell foltozni, az eddigiek alapján pedig számítani lehet arra, hogy ez újabb (átmeneti, külön, stb) adók formájában történik majd, amiket a vállalatokra vetnek ki (mert ne az emberekkel etc). Lehetőleg visszamenőleg, mert úgy elegáns.
Nem csak a már kivetett adó befolyásolja a gazdasági döntéseket, hanem a majd kivetendő adókhoz kapcsolódó várakozások is. Többek közt ezért nincs lump-sum tax a valóságban.
Ezek mondhatni klasszikus ismeretek, alapszinten minden közgazdász megtanulja a dinamikus inkonzisztencia tárgyalásánál, kb úgy ahogy minden matematikus tanul komplex függvénytant. A mi drága miniszterünknek ez valahogy kimaradt, ezért most egy ország fog szívni.
@tollaszerge: Passzolok :))
@tollaszerge: Hmm, nem egészen, ha rontod a hazai piacon a külföldiek versenyképességét (lásd protekcionizmus), akkor hozzájuk viszonyítva javul a kedvezményezettek versenyképessége, persze szigorúan csak ezen a piacon. Ennek értelme és célja vita tárgya, ráadásul itt és most elég egyértelmű, hogy így vagy úgy az adózók fogják megfizetni, ha nem inflációval (lásd árszabályozás)l, akkor mindenféle közvetett támogatások révén azt, hogy a hazaiak versenyképessége nem beruházás/inniváció/termelékenységnövekedés miatt javul. Viszont az is biztos, hogy a langymeleg hazai vizekben védőgáttal elért viszonylagos versenyképességjavulás nem lesz elég még arra sem, hogy Kínához hasonló legyen a versenyképességünk. 🙂
A rémisztő az, hogy kettes fején találta a szöget: a kormány a szocialista gazdálkodás spiráljába került és nem látszik, ki, mikor és miként ragadná ki belőle.
@jotunder: Szerintem nem csak a gazd növ ellensúlyozza a kiadásokat. Ha „ideális” gazd modellel számolsz, azért az adóváltoztatások miatt a magánszemélyeknél maradt plussz pénz 25%-a akkori s áfává válik. Stb stb.
Igaz, ehhez az kéne, hogy a megtermelt javak jelentős része itt, az országban legyen megtermelve. Ahhoz meg az kell, hogy egyes multi láncokat ne engedjünk (nem kellett volna engedni) ennyire elkanászodni. (Tesco-> csak szlovák termékek?!)
@Semirke: hát vagy mondjuk hiteltörlesztéssé… én nem fogok közgazdaságtudományi szakkérdésről álláspontot kiállítani. szerintem az a tény, hogy Matolcsyt senki sem veszi komolyan, és még Mellár Tamás is facepalmozik, nem túl jó jel.
@Wolff: Amit leírsz, elméletben létezhet, bár akkor sem kis gazdaságoknál mint a miénk, amik világpiaci szinten gyakorlatban árelfogadók. Ha mi megadóztatjuk a mézeskalácsot, akkor kb annyit érünk el vele hogy kevesebb mézeskalácsot fogunk enni, jóléti növekedésünk nem lesz belőle, sőt.
Gyakorlatban pedig a protekcionizmusra protekcionizmus szokott lenni a válasz, aminek az a vége hogy mindenki rosszul jár. Ennek az elkerülésére született az EU közös piaca a maga szabályrendszerével.
@Semirke: Amíg az EU tagjai vagyunk, addig nemzeti alapon nem szólhatsz bele mi van a TESCO polcán. Ha pedig nem lennénk az EU tagja, akkor a szlovákok (a németek, stb) is kitalálhatnák, hogy nem kell nekik annyi magyar termék. Mi szívnánk nagyobbat.
Nagyon tetszene amúgy, ha a jobboldal végre elő tudna állni valami mással, mint hogy megpróbál erőből odabaszni azoknak akik elkövetik azt a pimaszságot hogy valamit olcsóbban/hatékonyabban termelnek mint a haveri kör cégei. Tudom, hogy kormányunkban nincsenek jogászok, ezért az EU joga sem lett teljes mértékben internalizálva, de akkor szerezzenek egy szakértőt, vagy irassák be az érintett minisztereket az ELTE ÁJK megfelelő kurzusaira, Hoffmann biztosan el tudja vhogy intézni.
@tollaszerge: de azt te is könnyen belátod, hogy 1000+1 módja van egy államnak arra, hogy védje/előnyben részesítse a belső piacát. De 20 év elmaradásával ez évről évre egyre nehezebb lesz.
„mint a haveri kör cégei” ez bugyutaság, már bocsánat. Az elmúlt években sorozatosan azt láttuk, hogy a bal oldal (ha már mindenképpen oldalazni akarsz) drágábban rendel a „haveri kör cégeitől”. Pedig akárhogy is nézzük, ha hazai gyártók lennének előnyben, még az sem számítana, ha pár %-al magasabb az ár, mert a pénz az országban marad.
@Semirke: Nem értem miről beszélsz. Az EUban 0 módja van annak, hogy egy állam „védje” belső piacát. Nincs is országszintű belső piacról sok értelme beszélni. Meg lehet amúgy próbálni, és lehet vele szívni, az EU esetjogának jelentős része erről szól. Már csak azt kellene megérteni, hogy ez Magyarországnak is jó – ui más országokban is vannak hozzád hasonló ötletes emberek, akik kb ugyanezt a szöveget nyomják pepitában.
A kereskedelmi láncok extraadói pl pont a CBA-nak kedveznek, mint azt már megtárgyalták ezer helyen, de ez biztos valami véletlen egybeesés, én meg bugyuta vagyok.
Teljesen értelmetlen amit írsz. Mit jelent az, hogy „a pénz az országban marad”? Ettől nekem miért lesz jobb? Magyarországnak akkor van esélye növekedni, ha a magyar cégek megtalálják azokat a dolgokat amiket ők csinálnak (relatíve) hatékonyan, a többit meg mások. Ha a nagymamámmal csináltatom a cégem könyvelését, akkor a pénz családban marad, csak nem lesz jó a könyvelésem (a nagyi ui. nem tud könyvelni).
Muszáj ilyen kocsmai szintű, száz éve elkopott panelekből gazdaságpolitikát gyúrni? Friedrich Listet is feltámasztjuk? Tök jó film lenne belőle, zombikkal, csak attól félek hogy kormányzáshoz ez se lesz elég.
@tollaszerge: Amúgy a „pénz az országban marad” gondolatkör merkantilizmus néven futott, amíg a 18. században szép csendesen ki nem múlt.
Puzzle: mi készteti az embereket arra, hogy amint gazdaságról van szó, előbányásszák ezeket a nézeteket az emberi kultúra padlásáról? Orvosi kérdésekről szóló beszélgetésekben valahogy soha senki nem hozza fel az érvágás gyógyhatásait. Pedig az is van olyan jó és hasznos, mint a gazdaságban a merkantilizmus. Miért kivétel a gazdaság?
„I don’t know much about the tariff. But I do know
that when I buy a coat from England, I have the coat and England has the
money. But when I buy a coat in America, I have the coat and America has
the money.”
:))))
„@tollaszerge: A kereskedelmi láncok extraadói pl pont a CBA-nak kedveznek”
Akkor most van rá mód, vagy nincs?
@tollaszerge: Pedig ez most klasszikus panele a jobboldalnak. A termelő cégeket idehozza külföldről, az importot csökkenteni próbálja, a spekulációt visszaszorítja, a protekcionalizmus erős. Az az érv, hogy nézzük a saját előnyünket inkább, minthogy ők zsákmányoljanak ki.
(Ugye ezek az emberek zéró összegű játéknak tekintik a gazdaságot, mindenki csak a más kárán boldogulhat.)
@Semirke: Átmenetileg mindenre van mód. Bemehetek a Mátyás-templomba, letolhatom a gatyámat és kukorékolhatok. Csak nem szabad abban hinnem, hogy ezt sokáig hagyják, és nem lesz következménye.
Az Orbán-kormány most kukorékol. A jobbkéz még nem érzi a templomajtón besüvítő hideget, de egyes lágy részek már igen, csak ők meg nem tudják felhúzni a nacit. Van ilyen.
@tollaszerge: Az van, hogy egyaltalan nem biztos, hogy meg lesz buntetve. Az eu most adott zold utat a jegybantorveny modositasanak, ejnye ejnyezve. Abban sem vagyok biztos, hogy az eu elmeszeli a mediatorvenyt. Orbanek izmosan hackelik az eu jogrendjet, az eu meg kenytelen lesz ezt elturni.
@Szindbad: Hát ha kénytelen, akkor kénytelen. Igaz, hogy nálunk kb 10x fajsúlyosabb országok is próbálkoztak ilyesmikkel, és őket nem hagyták, de Orbán Viktor majd csúnyán néz rájuk, és vinnyogva szaladnak haza. Ha ez sem elég, akkor megmondjuk, hogy pofa be, vagy kimaradnak a nemzeti együttműködésből.
Jegybank- és médiafronton tudomásom szerint egyre erősebb figyelmeztetések érkeznek, de ez valszeg csak a hanyatló Nyugat utolsó, kétségbeesett vergődése. Az is köztudott, hogy az EU szankciók terén fürge, mint a gyík, és ha 3 napig nem reagálnak, akkor onnantól már nem kell félni tőlük, simán megy minden.
@Szindbad: én azért megnézmém azt a levelet, amiről Matolcsy azt mondta, hogy lényegében nem volt benne kifogás. formális kifogás lehetett kevés.
@tollaszerge: A magyar jogrendet profin hackelik, egyetlen remenyunk, hogy az eu-st elbenazzak.
@Szindbad: Rettenetesen dilettáns a jogalkotásuk. A médiatv. tudtommal pl elfelejtette hatályon kívül helyezni az előző törvényt, így most mindkettő hatályos (lehet ezt már megcsinálták, ilyen közelről nem követem). A KTt nem sikerült kinyírni elsőre, mert a funkcionális analfabéták képtelenek voltak rendesen megszövegezni. Ez kb annyira profi hackelés, mint amennyire profi kárpitosmunka fejszével felaprítani egy fotelt.
Amit a magyar jogrendszerrel csináltak, azt bárki meg tudná csinálni akinek kétharmada van. Nem kell hozzá semmi profizmus. Csak nagyon hülyének kell lenni hozzá, olyan hülyének hogy ne számoljanak a következményekkel egyhetes időhorizonton túl.
Minden „sikerük” illúzió, pusztán annyi történt hogy ezekben a dolgokban nincs azonnali visszacsatolás. Az EUval kapcsolatban nem értem mire gondolsz, lényegi szerepük/mozgásterük nincs, és ha lenne, mostanra akkor is teljesen elásták magukat. Ez már el van bénázva, csak még nem olyan látványos.
@tollaszerge: Ez igaz. Csak valamiert atkapcsoltam Torok Gabor uzemmodra 🙂
@papas:
Ó, fiatal barátom, találj ki valami újat. Ez már volt 1994-ben: a hóbagoly bevezeti a fehérterrort, nem írják ki a választásokat. Oszt a fidox-kormány alatt meg hogy a keblire ölelte a bölcs öreget a naptévé/atv. Több fantáziát, ha kérhetném.
@betyár: mi, szemben a kófickodó mandarinokkal reagálunk az építő jellegű kommentekre. igen, a cuclib média is elfogult. ha nem lenne elfogult, akkor simán csak médiának hívnánk.
@jotunder:
a cuclib média elfogult?
naháááááát … ki gondolta volna … én azt hittem, a népsava az elfogulatlanság mintaképe … hát mégse? 🙂
@tollaszerge: Megfogtad a lányeget. „míg az EU tagjai vagyunk”
Nem is leszünk soká!
A mi suttyóinknak csak ahhoz van esze, hogy vedd meg a sz@rabb, drágább vackot csak azért, mert az „MAGYAR”.
Nem szeretik az összemérhető, piac által értékelhető teljesítményt, ezért praktikusabb, ha kilépünk és „mi a Világ ellen” c. játékot kezdünk.
Nem lepne meg, ha a nyugdíjak ellopása és a média terrorizálása is csak azért történik, hogy beszóljon az EU és okunk legyen emelt fővel kilépni – vagy a többieket kirugni, hisz mi vagyunk az Elnök :).
Az EU illetékesei nem okultak az AB példájából!