Örülünk, Vincent?

Eredeti szerző: Kettes

Rudyard Kipling: A Dzsungel Könyve (részlet)

A Hideg Tanyán a majmoknak eszükbe sem jutottak Maugli barátai. Elvitték a fiút az Elveszett Városba, s egyelőre nagyon meg voltak elégedve magukkal. Maugli sohasem látott még indiai várost, s ez, ámbár jóformán romba dőlt már, mégis csodálatos és pompázó volt. Valami király építette réges-régen egy kis dombra. Még nyomon lehetett követni a kőből épült műutakat, amelyek a leomlott kapukhoz vezettek, ahol egy-egy megmaradt faszilánk lógott még a kopott, rozsdás sarokvasakon. Fák nőttek kívül-belül a falakon; a mellvédek szétmállottak; vad kúszónövények lógtak ki a bástyatornyok ablakaiból.

A domb tetejét nagy, fedetlen palota koronázta; az udvarok s a szökőkutak márványa megrepedezett, vörös és zöld foltok éktelenkedtek rajta, s még a kövezett udvart is, ahol a király elefántjai szoktak tartózkodni, tökéletesen fölverte a fű – de még fiatal fák is nőttek rajta. A palotából hosszú sorait lehetett látni a várost alkotó tetőtlen házaknak: mint megannyi üres kaptár, tele sötétséggel; a téren, ahol négy út találkozott össze, idomtalan kőtömb sötétlett – valaha bálvány lehetett; látszottak az árkok és gödrök az utcák sarkán, ahol valamikor a közutak voltak, s a templomok töredezett kupolái, amiknek oldalán vadfüge sarjadt ki. A majmok az ő városuknak nevezték ezt a helyet, s úgy tettek, mintha lenéznék a Vadon Népét, amiért az erdőben él. Pedig hát fogalmuk se volt arról, mire valók ezek az épületek, és hogyan kellene hasznukat venni. Körbeültek a király tanácstermének padozatán, bolhászkodtak, és embernek hitték magukat, vagy ki s be szaladgáltak a tetőtlen házakban, vakolatot és régi téglákat gyűjtöttek össze egy sarokba, aztán elfelejtették, hogy hová dugták, csapatostul összeverődtek, kiáltoztak – aztán egyszerre, uzsgyi, játszani mentek, föl s alá futkosva a király kertjének teraszain, s mulatságból rázogatták a rózsafákat, a narancsfákat, csak azért, hogy a virágot, a gyümölcsöt lehullani lássák. Kikutatták a palotának minden folyosóját, sötét alagútját, száz meg száz sötét kis szobáját, de sohasem emlékeztek arra, hogy mit láttak, mit nem, így jöttek-mentek, egyedül, kettesben vagy seregestül, s mondogatták egymásnak, hogy azt cselekszik, amit az emberek. Ittak a víztartókból, s beszennyezték a vizet, aztán verekedtek érte, aztán csoportokba verődtek, s azt kiáltották: „Nincs az egész Dzsungelban olyan bölcs, jó, okos, erős és nemes nép, mint a Bender-log, a Majmok Népe!” aztán újrakezdték az egészet, amíg meg nem unták a várost, és vissza nem tértek a fák tetejére, remélvén, hogy a Vadon Népe észreveszi őket.

(tovább…)