Örülünk, Vincent?

Eredeti szerző: jotunder

      Miguel persze nem volt filozófus. Csak barátai hívták El Filósofo-nak. A kikötőben dolgozott, néha a halászokkal is kiment a tengerre, de főleg csak a halakkal teli ládákat rakta fel a teherautókra, és segített kiszállítani az árut a nagybani piacra meg a belvárosi éttermekbe. Pár diákkal lakott együtt a Cayocopil utcai Hotel Chorillosban.  A Chorillos egyszerre volt diáktanya és bordély, garniszálló és ügyvédi iroda. Miguel soha sem aludt, legalábbis senki sem látta aludni. Ha nem dolgozott, akkor olvasott, főleg tankönyveket, amelyeket a régi lakók hagytak ott. Nem volt szemüvege, pedig egy dróton lógó villanykörte mellett olvasott egész este meg éjszaka. Ahogy mondta, nem engedheti meg magának, hogy rossz legyen a szeme. Szeretett mosolyogni. Ez volt az egyetlen hobbyja az olvasáson kívül. Mosolygott az emberekre. Akik visszamosolyogtak. Miguelt nehéz volt nem szeretni.

      Amikor a diáktüntetéseket szétverték, a rendőrség naponta kiszállt a Chorillosba, átkutatták a szobákat, zaklatták a vendégeket, a lányokat, leginkább persze az ott lakó diákokat. Egyszer Miguelt is bevitték az őrszobára. Azt a két diákot keresték, akik a Católico tetejére kitűzték a Condort. Az egyikük valóban ott lakott a Chorillosban egy ideig, de Miguel alig ismerte. Két napig verték. Elég hamar rájöttek, hogy nem tud semmit, a mosolyát nem bírták. Ahogy nézett rájuk szelíden, ahelyett, hogy mindennek elmondta volna őket. Ütötték-verték és ő csak mosolygott. Aztán, kidobták az utcára. Hazament, keresett egy új villanykörtét a pincében, a régit eltörték a nyomozók, és elolvasta Juan Asturias y Saldanha Értekezés a hatalom természetéről című könyvét. Aztán hajnalban kiment a kikötőbe, és feketére vert, feldagadt arccal nyolcig rakta a ládákat. Este tudta meg, hogy barátját Chivot, agyonverték a rendőrök.

     Chivo radikális volt, de inkább csak vicces, hol ezt tanult, hol azt, fizikát, spanyol történelmet, gazdaságtant, és ideális beszélgető partner volt Miguel számára. Hol a nulla filozófiai szerepéről vitatkoztak, hol az Inkvizíció erkölcsi vonatkozásairól, a madarak intelligenciájáról vagy a kék szín esztétikájáról, de leginkább nagy kedvencükről Saldanharól. Chivo állandóan bajba került, kicsit nagy volt a szája, de a légynek sem tudott volna ártani. A rendőrök verték, verték, és egyszer csak meghalt.

    Miguel megpróbált Saldanhat olvasni, de annyira sírt, hogy nem látta a betűket.

    Két hét múlva temették el Chivot. Sok diák ment ki a temetőbe, talán ötezren is voltak, a rendőrök az egész kerületet megszállták. Két diák és négy idősebb férfi vitte a vállán Chivo koporsóját. Az egyikük Juan Asturias y Saldanha volt. Miguel akkor látta először Saldanhát. Magas, vékony, hatvanas férfi volt. Sermmilyen érzelem nem volt az arcán, átöltelte Chivo anyját, kezet fogott a pappal, és….. ami azután történt, az egész országot megdöbbentette, Saldanha a sír mellett felgyújtotta magát. Senki sem látta a benzines kannát, a gyufát, egyszer csak fellángolt a teste és Saldanha halálra égett. A tömeg rendőröknek esett, kiszorították őket egészen a főutig, elfoglalták a kerületet, a rendőrörsöt, a városi hivatalt, és csak éjfél körül tudtak rendet teremteni a hadsereg egységei. Csodával határos módon, Saldanhán kívül senki sem halt meg.

(tovább…)