Ő, az agresszív kismalac — első félidő
Eredeti szerző: Pásztörperc
A Madách színházban látható Én, József Attila című operettet a jegy.hu:
http://www.jegy.hu/programs/33396/EN_JOZSEF_ATTILA.html
nagyon szépen harangozza be:
„A rendező Szirtes Tamás és a színészként már méltán elismert társrendező Szente Vajk, valamint a tehetséges fiatal szerzők Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston, József Attila életének meghatározó pillanatait varázsolják színpadra” stb.
A varázsolják, az stimmel. Csak éppen nem színpadra, hanem el. A felismerhetetlenségig. Az ember nézi, nézi és nem érti: kik ezek a figurák ebben az egyébként ismerős történetben? Ki ez a fehér inges, jól szituált fiatalember a vasalt nadrágjában, akinek olyan szorgosan véxavaznak a többiek? És kik ezek a többiek? És mit csinálnak? Eljátsszák valaki másoknak az életét? Mert hát a saját, láthatóan polgári-értelmiségi, társasági életükben ilyesmiket egészen biztosan nem csinálnának. Jól láthatóan nem is értik ám, hogyan keveredhetnek ilyen helyzetekbe (mármint azon kívül, hogy ezt írja elő nekik a szerző meg a rendező). Egyfajta kulcsmondatként a darabbéli Vágó Márta (amikor éppen nem akar lefeküdni a darabbéli József Attilával) azon kesereg, hogy „Milyen szakadék tátong a versek és az élet között!” (remélem, pontosan idézek).
Hát egy frászt.