Örülünk, Vincent?

Eredeti szerző: maroz

Nem, nem a hazai progresszióvitához szeretnék hozzászólni, hogy is mondjam csak finoman, hogy ne bántsak meg senkit, ahhoz nekem valahogyan nem sikerülődött csatlakoznom, sem a scheiringgábori, sem a lendvaiferenci értelemben vetthez, ismerjük el, hogy a hiba bennem van, elismertük, lépjünk tovább, továbbléptünk. Én csak azon morfondírozok picit, hogy mennyire statikusnak, mennyire egyszer és mindörökre adottnak szeretünk látni mindent. Tagadjuk a dialektikát, köpünk az ősök sírjára, köpünk a saját, keserves munkával dialektikus materializmusból megszerzett jeles osztályzatunkra (túrjon csak picit a kedves olvasó, ott lesz az a bizonyítvány a sublótfiókban, csak mostanság feljebb került a kutyabőr és eltakarja), tán még a Földet tartó teknősbéka négy lábát is odadűbeleznénk a semmi ágához, annyira kedveljük a moccanatlant.

A rossz az eleve és elrendelten rossz, a jó az eleve és elrendelten jó. És nem csak erkölcsi értelemben, sőt, most leginkább nem abban, antitézis erősséggel nem abban. Ha valaki valamiben jó egyből rágondoljuk, hogy azért jó, mert úgy született, és nevezénk ezt vele született tehetségnek. Holott ha jobban belegondolunk az az ünnepelt kiválóság egy más megközelítésben valójában a selejt. A szériagyártás selejtje.

(tovább…)