Örülünk, Vincent?
A Vincent blog hazatér
Eredeti szerző: maroz Kedves díszmarháim! Megfogalmazom én, pontosan és a nyilvánosság számára is érthetően, de meg ám, csak győzzétek az ablakotokba tenni! Művészkéim, nyolc éve guggolunk a hatalomért, már azt hittük, hogy soha nem jön el ez a pillanat, de szerencsére tavaly meglett. Nem volt könnyű, benne van egy csomó munkánk és egy csomó ember …
Eredeti szerző: seprűbajnok
Sorozatindító
Eredeti szerző: Kettes … valamint Dexter Morgan, a Miami P.D. szimpatikus vérnyomelemzője. < p style=”text-align: center”>
Eredeti szerző: maroz
<
p class=”MsoNormal” style=”text-align: justify”>Nem tudom, megvan-e a kedves olvasónak, hogy ezeket az
arcokat Orbán Viktor válogatta össze enkezűleg, az arcok viselőit pedig a
választások előtt egyenként berendelte a vidéki dácsájába, ilyen a jó gazda
gondossága, még egy utolsó pillantást vet a jószágra mielőtt kiengedi az
utcára. Érthető, számomra legalábbis, hiszen az én falumban is keserű volt
annak a gazdának a sorsa, akinek a tehene úgy kérődzött át a falun a szekér elé
kötve, hogy csurom szar volt az oldala. Az ilyen gazdát kibeszélték, szájára
vette a falu, holott semmi olyan törvény nem volt, amelyik a tehénszart
tiltotta volna a tehén oldalán. A gazdák ennek ellenére igyekeztek elkerülni
ezt, mert tudták, megtapasztalhatták, hogy ebből a kibeszélősdiből ők nem
jöhetnek ki jól.
Ennek a
mostani országgazdának is, hmmm, hogy is mondjam csak, nem túl patyolattiszták
a barmai. Változnak az idők, ma nem szekérrel járunk és a lézerblokkoló sem
tehénszar. Legfeljebb átvitt értelemben. Lássuk hát a lézerfrakció vidéki
tanácselnök tagozatát.
Boldog István
Eredeti szerző: jotunder Azt nyilatkozta Dörner György, hogy az Új Színházban színre viszik egy magyar szerző álnéven írt vígjátékát, a Mert a mamának így jó-t. A google szerint a szerző Giorgio Pianosa. Igen ám, de angolul is lehet ám guglizni! BECAUSE THAT’S HOW MAMMA LIKES IT! – comedy in two acts. Írta Pozsgai Zsolt. …
Eredeti szerző: maroz
Régi és hálás témája ez a művészeteknek. Adott a szituáció: a művész ahhoz, hogy a művészetét kibontakoztassa, megköt valamiféle elvtelen alkut, leginkább a hatalommal. A szerződés létrejöttekor még nem lehet tudni, hogy az a hatalom idővel ördögi lesz, de sejteni már lehet. Ez a díl pedig olyan, hogy ha már egyszer elhálták a nászt, művész és hatalom, akkor abból a művész nem hogy jól, de többnyire sehogyan sem tud kijönni. Az utókor pedig kegyetlen: bocsánat csak akkor van, ha az a bizonyos művész tényleg valami nagyon világraszólót alkotott. De még az ilyen bocsánat is kicsit sárga, kicsit savanyú, mert megbocsátani ugyan lehet, de elfelejteni már sokkal nehezebb. Tehát: aki aláír az ördögnek, az igyekezzék óriásit alkotni, mert különben csak annyi marad fenn róla, hogy aláírt az ördögnek.
Én sajnos közel sem vagyok annyira jártas a színház világában, mint szerzőtársaim, ez van, magyarázkodni emiatt most nincs kedvem, de fontos ezt leírnom, mert talán így könnyebben elhiszik nekem, hogy én képtelen vagyok Pozsgai Zsolt művészetét megítélni. Nem tudom, hogy milyen esélyei vannak neki a világraszólóra, én csak annyit látok, hogy ez az ember aláírt. Még az is lehet, hogy a jövő igazolni fogja ezt a cselekedetét, ismétlem, nem tudom, de egyet gyanítok, hogy fizetnie idővel mindenképpen kell. Kiszállni ebből már nem lehet, pacta sunt servanda, az ördög nem devizahitelt osztogat, hanem valami mást. Szóval nem tudom, hogy mi lesz, talán annyira nem is érdekel, de az út, amin egy ilyen döntésig eljut az ember, az szerintem nagyon érdekes.