Örülünk, Vincent?

Eredeti szerző: maroz

Abban a pillanatban öregedtem meg végérvényesen és visszavonhatatlanul, amelyikben már sehogyan sem tudtam megkerülni annak a beismerését, hogy bizony, irigylem a fiatalokat. Nem jön ez ennyire hirtelenül, csak ugye addig a bizonyos pillanatig még tud az ember hárítani: ugyan, miért is kéne nekem irigyelnem őket, hiszen ha picit összeszedem magam én is megcsinálom ugyanazt, nehogy már! És egy ideig meg is csináltam, igaz, egyre lihegősebben, de a lényeg megvolt, az önámítás, hogy tartani tudom a lépést. Hát, ennek vége.

Rossz, hogy én már lelkesedni nem nagyon tudok. Ahogyan a fiatalok, úgy biztosan nem. Test és lélek túl elhasznált már hozzá. Mint figyelmetlen kirándulók által felrúgni elfelejtett, féreg, leginkább a cinizmus férge által szétrágott törzsű gomba állok itt, mozdulni nehézkes, micéliumaim egyre sűrűbb hálóval rögzítenek a drága vidéki anyaföldbe, fosóhomok, ahogyan errefelé mondják, de ez most mellékszál, a lényeg, hogy nekem még ebből is egyre nehézkesebb kiszakadnom, pláne lelkesedésből. Pedig kéne. És nem csak lelkesedésből, hanem mert kötelesség is lenne a kimozdulás. Van nekünk (még) egy alkotmányunk, van nekünk (még) egy köztársaságunk, és talán van nekünk (még) valamiféle lelkiismeretünk, amelyik azt mondatná velünk, hogy ha kötelesség van, akkor kötelesség van, amit nem lehet pipogyamód kikerülni. Last minute ajánlat, ez az alkotmány már csak mintegy szűk két hónapig hatályos. Idézek belőle:

Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.

Irányul az illetőlegre? Szerintem vitán felül. De még ha vitatható is, még ha vannak, akik szerint nem volt taggyűlés akkor is. A lényeg, hogy én, az állam egy darab polgára nem is annyira a világ, mint a saját lelkiismeretem előtt hogyan válaszolom meg ezt a kérdést. Ha én úgy látom, hogy az orbánizmus a hatalom kizárólagos birtoklására iránykodik, akkor nekem kötelességem ez ellen fellépni. Hangsúly a „nekem”-en. Ami ilyenkor nem ér: csináljon már végre valaki valamit! Időnként van úgy, hogy a kötelességet nem lehet delegálni. Szerintem most időnként van.

(tovább…)