Sufnitőzsde
Eredeti szerző: maroz
<
p style=”text-align: justify”>Valami bid-ask viccességen keresztül akartam bemutatni az
ötletemet, de rögtön az elején beláttam, hogy ehhez a tőzsdézéshez én annyira, de annyira
nem értek, hogy még vicceskedni se tudok vele, na mindegy, a lényeg, hogy volt
egy mondatom:
Betoncseréppel fedett háztetőre kéne felmászni és ott két
félrecsúszott cserepet helyretolni, a tetőre való feljutáshoz szükséges egy
legalább 5 méteres létra, az egész munka létrakibepakolással együtt is öt perc,
adok érte 3000 forintot, lecsapna rá valaki?
Most egy kicsit ne azzal foglalkozzunk, hogy én mekkora egy
rest ártány vagyok, meg különben is, nincs létrám, persze tudnék kölcsönkérni,
de ahhoz egy lusta disznó vagyok, hoppá, akkor mégiscsak igaza lenne a
páromnak, na, én ebből már jól ki nem jövök, tudják mit? Füllentsünk: ez nem is az én házam,
nem az én problémám, hanem a 68 éves Mari nénié, tőle meg ugye tényleg nem
lehet elvárni ilyen artistáskodást.
Tehát az ötletem: mi lenne, ha a lokális honlapok üzemeltetői (akár az
önkormányzatok is) létrehoznának egy egyszerű kis felületet, ahol az ilyen
jellegű keres-kínál ajánlatok egymásra találhatnának?
Különösen az ilyen filléres munkákkal van a baj, sokszor az
ember azt se tudja kihez forduljon, van úgy, hogy akihez fordul akkor éppen nem
ér rá, mert van neki jobban fizető munkája, de van olyan is, amikor bizony
örülne annak a pár potyaezresnek is, csak ugye nem mindig találkozik a kereslet
a kínálattal. Ezen segíthetne a honlap. Egy egyszerű, áttekinthető felületen a
polgár leírná a maga problémáját, mit szeretne elvégeztetni, ahhoz kb. mire
lehet szükség és mennyi az a pénz, amennyit rá tud erre szánni. Akinek pedig
éppen van rá ideje, tudása, szerszáma, és nem utolsó sorban szüksége arra a
pénzre, az megteszi a maga ajánlatát, innen pedig már a kettejük dolga a
további bonyolítás. Jut eszembe, a rendszerbe akár az is beleférne, hogy valaki
„pro bono” árazással kéri, mert nincs nekije, nagyon nincs, illetve a másik
oldalról is meg lehet így közelíteni, megcsinálni ingyér’ is a munkát, mert.
Mert csak, mert olyan a lelke az embernek, vagy pillanatnyi szeszélyből, vagy
mert az, ami az egyik embernek megoldhatatlan probléma, az a másiknak
szórakozás. Van ilyen is, ne a
budipucolásra tessék gondolni, hanem például a vindóz újratelepítésre, vagy a
router újbóli beüzemelésére festés után.
Hát, ennyi. Nem egy világmegváltás, de ha valakinek kedve
lenne továbbgondolni, vigye bátran. Most még némi kis forrásra is pályázhat, bár ezektől…
Alapvetően tényleg jó az ötlet. 1 hatalmas buktatója lehet az egésznek: az APEH 🙁
Tuti mindenféle számlaadás meg adó + járulék fizetés vonzata lenne az ilyen munkáknak 🙁 Ha jól rémlik van valami kavarás azzal is, ha pl. saját építkezésen a haverok, rokonok segítenek ingyen munkával.
a rendszer létezik a nagyvilágban, asszem myhammer vagy hogy hívják az oldalt, amiröl hallottam. De van ilyen szállítással kapcsolatban is. ès lefele megy az alku. aki a legkevesebbért vállalja, az viszi.
Amúgy meg a szakinak amúgy is kell számlát adni, ha a telefonkönyvböl nézik is ki.
@exonka: Nem. Ezzel illene végre szakítani. A civilség arról szól, hogy nem fossuk össze magunkat preventíven a hatóságtól. 🙂
Tehát ez az ötletem a filléres munkákról szólna, nem olyasmiről, mint például egy komplett külső-belső festés, vagy hasonló. Aki azt mondja, hogy ez az adóbevételek szempontjából releváns, az szerintem téved, így az adó- és egyéb vonzata ennek irreleváns, és ha a törvény nem engedi meg az ettől való eltekintést, akkor az a törvény rossz, meg kell változtatni. A polgári engedetlenséget, ami az ilyen bagatell-ügyekkel szemben amúgy is jelen van explicitté kell tenni. 🙂
@maroz: Pontosan! Teljesen igazad van!
Azért az épeszű embernek nonszensz, hogy ha valaki megjavítja a szomszédja sz.gépét (elmegy vele pár óra ideje) és ezért kap a szomszédtól 2-3 ezret akkor az a mai szabályozás szerint adócsaló lesz.
Mielőtt bárki arról beszélne, hogy a szomszédnak természetesen ingyen is segítünk: alap esetben, jó szomszédok közt ez az alap, de adódhat olyan helyzet amikor a szomszédok szinte nem is ismerik egymást.
Egy Rémusz bácsi elkelne minden faluban.
szivesseg.net/
@maroz: Jó gondolat, csakhogy értelmes civil-polgári szerveződések esetén mi lehetne a mindenható állam szerepe?:)
A linket cikk, jól értem, egyebek mellett: gyerekcsinálás ösztönzése egyházi figyelemmel kísérve….?
@maroz: Szerintem már így is elég explicit. Nemrég építkeztünk, megtanultuk hogy az árajánlat kérésénél mindig mondani kell hogy számlát kérünk, nem ez a default. Van számlás ár és nem szamlás ár, a kettő között valszeg lineáris kapcsolat van, de az együttható távolról sem konstans a keresztmetszetben.
Én amúgy a kisebb munkákat szeretem magam megcsinálni, bringámat se viszem szervizbe. Egész napos absztrakt munka után élvezet manuális dolgokat csinálni, és ezek a dolgok elég egyszerűek. Festeni (falat) pl imádok, és csak az első pár m2-t kellett újracsinálni 🙂
@Pelso..: A cikk lényege, hogy 1,85 milliárd szét lesz osztva Az Arra Érdemesek között. Akik eddig helyesen tologatták az ideológiai taligáspillangót, azok most kapnak egy kis kenyőcsöt hozzá. 🙂
@maroz: Az én szemem már átsiklik az ilyen eszmei-pereputtyos osztogatás felett. Dehogy vagyunk mi szegény ország…
@exonka: a Vaterán is boldogan bizniszelnek sokan, nem stresszelik magukat a számla adás, adózás, stb. miatt.
Épp most mondta az adóhivatal, hogy figyelni fogja az internetes adás-vételt és a rendszeresen ott forgalmazókat elkapják.
Amúgy a megbüntetett kereskedőkre egy kulcstartó, egy csomag retek vagy egy gombóc számlanemadására több száz ezer forint büntetést és egy-két heti boltbezárást szabnak ki.
Eközben a köztársasági elnök hivatalától pár méterre sok éve 6-8 hölgy árul – turistákat fizikailag is molesztálva – gagyi pulóvereket a vállukon lógó nagy textiltáskából. Az utánpótlás a mindennap reggel kilenckor centire ugyanoda parkoló (és pont délig ott álló) bordó Opelból vagy egy 9 milliót érő Merciből történik a figyelési feladatokat is ellátó zömök férfi közreműködésével. Erről évek óta (!) tud a rendőrség és az adóhivatal is, de ők csak a csomag retket forgalmazó kereskedőket üldözik, ott nagyon bátrak…
Van ilyen oldal, már rég kitalálták, itt fenn is írta valaki: a szivesség net.
Az alapító srác előadása fenn van a TEDen, nagyon szimpatikus az egész.
@Pelso..: az állam ott van a dologban, hogy megbüntetik őket, állítólag törványi szabály van a “kaláka” szerű munka tilalmára, ahol nem mozog pénz, tehát adóztatni se lahat, az tilos.
@Kulics: Jaj. Tedd már meg, hogy elolvasod amit írtam, és összeveted ezzel a kommenteddel. A szivesség.net azzal kezdi, hogy ott nem kérhető pénz. És utána valami olyasmivel folytatja, ha jól látom, hogy megunt/kinőtt/fölöslegessé vált dolgok elvihetőek. Én nem ilyesmiről beszéltem.
No meg az én ötletemnek éppen pont az lenne a lényege, hogy ne egy ilyen oldal legyen, hanem sok. Ha én megszorulnék és kellene pár ezer forint, akkor egészen biztosan nem a kárpátaljai igényeket figyelném, ha történetesen Zalában élek. 🙂
Én felmásznék helyrerakni azt a két cserepet, csak attól félek, hogy le már nem tudnék jönni, mert mire végzek a munkával a NAV elvenné a létrát:-))
@maroz: Az ötleted jó, de az internet, internetes kultúra nem áll még olyan fokon, hogy működőképes platformként szolgáljon. Majd talán 5-10 év múlva.
Nem akarok ünneprontó lenni, de van egy apró probléma: elképzelem a 80 éves Mari nénit, amint feltölti (upload) az oldalra (homepage), hogy leszakadt a malacól ajtaja…
Az én nagymamám, Isten tartsa meg sokáig egészségben, még a távirányítót is a Sátán művének tartja.
@gyilkos fűegér: Ez olyan Mari néniknek lenne, akiknek megy az ilyesmi. 🙂
Meglepődnél, hogy milyen sokan vannak.
@maroz: oké. A te problémádra olyan helyben lakó ezermester lenne a megoldás, akinek rengeteg szerszáma is van a különböző munkákhoz (nyilván nem tetőcserép helyrerakásra gondolnék)
A helyben lakás fontos, mert a 400 forintos benzin már semmiféle autózgatást nem bír el, (a szerszámok cipeléséhez ugye az kellene) és akkor máris ott vagyunk a min. 5000 Ft-os kiszállási költségnél.
Tehát a te Marinénid a szomszédjában nézzen körül, slussz passz, ennyi a történet. Azért ahhoz nem kell internet, hogy ismerje a szomszédját vagy a két házzal odébb lakókat, nem ?
@gyilkos fűegér:
Biztos meglepnél azzal, hogy keresnél nekem malacolajtójavítót a neten. Én meg megkínálnám az illetőt is és téged is egy még meleg lekvárosbuktával. Mind örülnénk.
@ómami: Helyesen: malacólajtó-javító.( Talán így kellene írni, ha lenne ilyen szó.)
@maroz: Anyósom 68, Mari, a néniért hónaljon rúgna, s ha tetőcserepért már nem is mászik, azért meglepően hatékonyan reparál (szerintem néha gányol, de ezt a kijelentésemet szemrebbenés nélkül letagadom 😉 )
A Kulics által említett benzinár tényleg meghatározó. Pár éve pont az általad említett tetőcserép igazítást egész olcsón sikerült megúsznom (nekem sincs ekkora létrám). Az illető cég tulaja közölte: “szerencsém van, jövő hét csütörtökén kábé 1 km-re tőlünk komplett tetőfelújítást kezdenek, ha nekem jó reggel 6-kor becsöngetnek.” Becsöngettek, én meg megúsztam olcsón. Ebben igazán díjazandó, hogy akár le is tagadhatta volna, s kér komplett díjat. Persze lehet, hogy ma már letagadja. Ez az ország nem kedvez a Honest Ed-eknek.
@Kulics:
Sokszor nem ezermester, nem szerszám kell, csak segítőkészség , jószándék. Működnie kellene ennek net nélkül is, kölcsönösségi alapon. Egyszerűen figyelni kellene egymásra! Csak van a maroz utcájában valakinek egy létrája, csak van valaki, aki föl mer menni és meg bír igazítani két cserepet. Aztán együtt elsörözgetnek.
Készítsd a sört, maroz!
@Kulics: Elhiszed, hogy én teljesen nyugodtan fogok aludni attól, ha te ezt nem is akarod érteni? 🙂
@ómami: Azért ez sem olyan egyszerű.
A mi falunk szinte dugig van gyüttmentekkel, alig ismer valaki valakit. Gondolj bele, ha szépen apránként együtt nőttünk volna fel, akkor más lenne a viszonyunk, az idők során valamelyest összecsiszolódtunk volna, de így nagyon sokféle és nagyon furcsa emberek élnek egymás mellett, de egymással párhuzamosan.
Nem igazán jellemző a szomszédolás. No meg azért vannak errefelé is érdekes identitások. Vagy két éve történt, hogy olyan éjjel 11 körül csönget a frissiben ideköltözött szomszéd, kimegyek, szevasz, mondja és nyomja is a kezembe az üveg pezsgőt. Kicsit meglepett képet vághattam, de viszonylag gyorsan reagálok, gyere be, mondtam neki, bár már mindenki alszik, de attól mi még elüldögélhetünk egy kicsit. Na, ezen viszont az én emberem akadt ki némiképp, Pisti bent van, kérdi zavartan, nem, mondom, Pisti nincs bent. Hogy-hogy nincs bent, vonta össze a szemöldökét, amitől én megijedtem és elkezdtem szabadkozni, hogy ilyesmi a legjobb családban is előfordul néha, nálunk is annyi minden van, de speciel Pisti, hát az tényleg nincs. De hát neki Pisti mondta, hogy jöjjön, mert itt buli lesz! Hát, ha Pisti azt mondta, akkor nincs mit tenni, jöjjön be, majd elbulizgatunk mi ketten, ha már ez a parancs. De hogy ő ezt most már inkább nem érti, hiszen a Pisti azt mondta neki, hogy hatalmas buli lesz a Kovácséknál… Jaaaa, hogy Kovácséknál? Három házzal lejjebb, nagy zöld kapu.
Bazdmegezett vagy kettőt, szanzsén kivette a kezemből a sámpányt és dúlva-fúlva elpöfögött Kovácsék irányába.
Kedves maroz!
Ne gondold, hogy bagatellizálom a gondodat. Mindnyájan átéljük.
Az is jó és járható út, amit te hiányolsz és vázolsz. De te már intézményesíteni akarod.
Én pedig az ilyen szintű dolgokat a privát szférába tartom:
Mert néha segítségül nem szakember, hanem “csak” ember kell. Érted, ugye?
Komoly szakmunkát szakemberrel megnyugtató csináltatni.
De ha csak igazítani kell valamin,………. Lehet, hogy karnyújtásnyira a segítő. Tud valaki a problémádról? Barát, haver, szomszéd, látásból ismerős?
Beszélgetni kell az embereknek egymással!
Nálam a router is így oldódott meg.
Írtam ezt úgy Neked, hogy nagyon fogékony vagyok az írásaidra – és a problémádra is.
@maroz:
Jó, akkor a szomszédot hagyjuk ki!
Bár, ha belegondolok, jó kezdete lehetne egy barátságnak az eltévesztett házszám és az elmart pezsgő felemlegetése.
Nekem az életem minden szakaszából és helyszínéről vannak, megmaradtak barátságaim: vidéki kisgyerekkor és gimi, egyetemi évfolyam, munkkahelyek, szomszédságok. (Ne gondolj pejoratív szomszédolásra!) Talán a ki svárosi gyökerek adták a nyitottságot, de itt a fővárosban is működik. Pedig itt én is gyüttment vagyok.
Remélem, mire jön az eső. megoldódik nálatok.
@ómami:
Inkább kínálj meg valami jóféle 60 fokos házipálesszel (domesticated spirit), annak még jobban örülnék… 🙂
@ómami:
Be tudná valaki lőni a Halálcsillag II főlézerét? Kissé félrehord. Előre is köszi.
Vader haver
Volt ilyen. Hogy van-e még… ki tudja? szivessegbank.hu/
http://www.etk.hu/talentum/kalaka.htm
Úgy tűnik, befulladtak a kezdeményezések.
@gyilkos fűegér:
Üdv Vader!
Hétfőn-kedden Luck-kal ráérünk, berepülhetünk belőni a főlézert.
Küldd el az alábbi adatokat mailcímünkre: ezerevessolyom@lazadok.com
– Halálcsillag II. koordinátái,
– Pajzs aktuális biztonsági kódja,
– Tervrajz a főlézer helyéről, megközelíthetőségéről (reaktorokat, védelmilézereket kérjük feltüntetni).
Referencia munkáinkat megtekintheted a következő url-en:
http://www.lazadok.com/HalalcsillagI
Üdv:
Han Solo kapitány
@M.R.: Luke
http://www.ad6kap6.hu/index.php?menuId=28&category=23&load
http://www.ad6kap6.hu/index.php?menuId=28&category=14&load
“az, ami az egyik embernek megoldhatatlan probléma, az a másiknak szórakozás. Van ilyen is, ne a budipucolásra tessék gondolni, hanem például a vindóz újratelepítésre, vagy a router újbóli beüzemelésére festés után.”
Úgy. Ilyen mentalitással megáldott embereknek köszönhetően épültek fel utcányi házsorok a fatornyosba’, pár év alatt. Oszt még pálinkát is ittak közben. Mekkora jóság má’. Frankhitelesek szevasztok.