Székelyzsidóposzt (miheztartásvégett)
Eredeti szerző: jotunder
Az a derék, katolikus, lófő székely úriember a képen a dédapám. Volt egy Grünfeld Záli dédanyám, és egy Bencsik Rozália dédanyám. A matematikai nagypapám Shiing-Shen Chern, kínai volt, a matematikai dédapám Wilhelm Blaschke pedig német (és akkora náci, mint ide Lacháza). Lehetne pár identitásom, és gondolom van is. Akár női identitásom is lehetne, a Korridoron egy női arc volt a jelem.
Olvasom a Nemzeti Szégyenegyetem egyik izéjének keménykedését az állampárt öklén, hogy mit képzelnek a transzok, legközelebb a korukat akarják majd megváltoztatni (azért jó lenne, ha az NKE-s főprofesszori gárda kurvára kerülné a nyugati egyetemeket, még a konferenciabüféket is, I fucking mean it, igen, kedves Hörcher, maga is maradjon a valagán, majd ha egyszer feláll, és azt mondja, hogy, na ezt nem, ezt nem lehet bazmeg, akkor beszélhetünk róla).
Én a nevem változtattam meg, nem a nemem. Ez valójában jóval a születésem előtt történt, de én mégsem az vagyok aki, legalább is azok egyike, aki lehettem volna, mert ebben az országban még lófő székely dédpapával is gettósíthatják az embert, aztán persze valamelyik komcsi Orbánpapa elveheti a kis boltját, mint a nagymamámnak, aki nemcsak zsidó volt, de még kisburzsoá is (nagyon, nagyon kicsi burzsoá).
Ebben az országban bármikor lehetsz zsidó, cigány (szerintem elég sok kreolbőrű ember volt a családomban, lehet, hogy befigyelt egy kis vonó is, nemcsak a kaftán, meg a nemjátékmedve), liberális, konzervatív, és gondolom transz is, ha valakinek nagyon kell a kis üvegboltod.
Székelyzsidó vagyok, szentimentális (rendes kipcsákarcú machoember az ne legyen szentimentális, az a feminin gyengeség jele), és akár paleokonzervatív is, ha éppen azzal tudom valamelyik idiótából kihozni az állatot.
Ma felmentem a parkba, néztem a tengert. Valahol a távolban ott a sziget, ahová talán nem jutok el idén, ahol a csíkszeredai székely testvér volt a barista a kikötőben, lassan odaszokhatnék, megtanulhatnám a nyelvük (amit persze nem beszél senki, de minek annyit fecserészni), és lehetnék székelyzsidómanx. Manxot még úgysem gyűlöltek Magyarországon. Majd beletanulnak.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518115-67d7d0352e242' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518115&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518115-67d7d0352e242&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518115-67d7d0352e242' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@ebella2: Szerencsére nem te fogod megmondani a tutit!Szégyelje magát az aki nem a cselekedetei alapján itél meg embereket,hanem a lózungjának a követője!Soha nem fogok valakit azért fényezni,mert kitart olyanokat,akikre utca seprést sem bíznék,nem hogy Emberi életeket!Ez legyen a ti saratok!
@lüke: Igen. A franciáknál tipikusnak tűnik az a büszkélkedés, miszerint végre behozzák hátrányukat valamilyen téren. A sicule terûletén is van behozni való…
Amúgy miért kellett irodai gerilla kommentjét törölni?
Teljesen kulturált módon megfogalmazta a véleményét – igen, ez eléggé szubjektív volt és szerintem félreértelmezte a helyzetet (nem gyerekek nemváltásáról van szó) – de ez még nem indok arra, hogy kidobjátok.
@kemény keleti kommentelő: @velőtanya: A poszt szempontjából talán az lenne itt a legfontosabb kérdés, hogy az erdélyi zsidóságot pontosabban kik is küldték munkaszolgálatba és/vagy a halálba „a közösségükből”. A „közösségük” tette (mint Magyarországon annyi helyen) vagy mások.
Én nagyon nem vagyok ennek szakértője, de a témát nálam sokkal jobban ismerő, értő és érző rokonomtól valahahogy az jött le, hogy a visszacsatolt területek magyar közigazgatása nagyon nem a helyi magyar és székely (ami ugye eleve nem ugyanaz, a distinkció itt is fontos lenne) népességből került ki, hanem odavezényelt ill. oda törekedő anyaállami karrieristákból és végrehajtókból. Ez a zsidóktól teljesen függetlenül is okozott rengeteg feszültséget a helyi lakossággal, a helyi magyar népességgel is.
Talán Semjén bevonulása Kézdivásárhelyre (lóháton, bocskaiban) ad az anyaországből érkezők attitűdjéből egy kis ízelítőt. Az ilyesmi ott sem feltétlen népszerű (persze az orbán kezéből evő helyi potentátok jó képet vágtak hozzá – van az a pénz). Ugyanúgy, ahogy az „Erdély” és egyéb elcsatolt országrészek iránt nosztalgiázó magyar közvélemény sem annyira boldog, amikor az országos (hogy ne mondjam „nemzeti”) közintézmények kulcspozícióit külhoniak szállják meg. És nemcsak a PIM-ről meg a Nemzeti Színházról van szó, hanem pl minisztériumi középvezetői tisztségekről is. Amúgy középjobbos, „nemzeti konzervatív” köztisztviselő barátom, aki a cigányokra tesz ugyan általánosító és dehonesztáló megjegyzéseket, de soha semilyen antiszemitizmusra utaló jelet nem adott, lassan már szitokszóként használja az „erdélyi” megnevezést, amióta szisztematikusan romániai magyarokkal töltik fel az apparátust, ráadásul olyanokkal is, akik sem szakmai kvalitásokkal, sem helyismerettel nem rendelkeznek. Ez a 2010 óta tartó folyamatok eredménye. Hasonló lehetett a helyzet a visszacsatolt területeken, csak ellenkező előjellel.
Ennek talán az erdélyi zsidók helyzete szempontjából sem elhanyagolható a jelentősége. Az, hogy mi történt a visszacsatolt területek zsidóságával nem feltétlen és nem elsősorban az ott élő magyarokat és székelyeket minősíti.
@mafi mushkila: Egy rövid filozófiai fórumon francia filozófusok, írók, művészek értekeztek és fejtették ki, miért az ‘identitás’ a legrosszabb fogalmi kategória, amit ki lehetett találni. Természetes is, hogy politikusok – s ilyen indíttatású más veszélyes szélhámosok – használják (ki) leginkább. A francia referencia kézen fekvő volt Szarközy-vel, s Identitás miniszterével … Nem csak két identitásunk lehet, de azok is állandó változásban vannak. JT is ezt érezheti …
@AdvocatusDiaboli:
Valahogy így. Több szinten is zajlott a dolog, egyiken sem játszottak főszerepet helyiek — sőt, mellékszerepet se nagyon. És bevonuló magyar(országi) katonák végezték ki pár falu román lakosságát is, nem a helyi magyarok.
@mafi mushkila: „Ja, én abszolút benne vagyok ebben az identitásizében, csak akkor ne legyen elég, hogy azt mondja, Magyar vagyok meg nemzeti érzelmű vagyok, hanem legyen alátámasztva. Vagy, ugye, bárkinek a bármijét fogadjuk el bemondásra.
Vagy oké, lehessen a kétféle identitásidentitás közül is választani :)”
Épp arról van szó, hogy az, hogy magyar állampolgárságú vagy, az általában (határváltozásoktól és állampolgárság feladásától eltekintve) jól alátámasztható az alapján, hol születtél és milyen állampolgárságúak voltak a szüleid, ugyanúgy ahogy valakinek a (biológiai) neme jól meghatározható a nemi szervei alapján (persze, itt is van kivétel).
A személyi adataid közt ezek az általában egyértelműen azonosítható és alátámasztható dolgok szerepelnek. Épp ezért, ha valaki nemváltoztató műtéten ment át, akkor a hivatalos adatokban szereplő nemének is változnia kéne.
@ekki: Ezzel, mint buddhista, tökéletesen egyetértek 😉
@AdvocatusDiaboli: Bizonyára szükséges mosdatni Erdélyt, úgyhogy meg is néztem a linkben szereplő nevek közül két olyat, amelyiknek fönn van a wikin az életrajza, úgyhogy
Sztójay Döme Versecből szerb származású magyar politikus,
Jaross Andor felvidéki Komáromcsehiből,
Baky László Budapest,
Endre László Abony Pest megye,
Ferenczy László Felsővisó Máramaros megye,
Paksy Kiss Tibor születése Monostorapáti Veszprém megye,
viszont a másik Kozma István altábornagy Csíkszeredai születésű,
Az elsőket magyar bíróság elé állították, az utolsókat román perben itélték el, Kozma szökésben.
Nem tudom, jelent-e valamit ilyen kevés adat, de hogy Sztójay Döme miniszterelnök még csak magyar sem volt, az azért mond valamit a kárpáthazai nemzeti náculásról.
@AdvocatusDiaboli: Szóval, először kettőt néztem meg, aztán még egy párat, de mivel Erdélyben 22 elitélt volt végül, és ezek közt a magyar minisztérium dolgozói is ott vannak, nem tudom, hogy mennyire reprezentatív lista a székelyek voltak-e vizsgálatban.
Amúgy bizonyára a lakosság komoly ellenállást fejtett ki az idegen parancsnokság embervadászata miatt, mint egyes skandináv országokban.
Vagy inkább segített összeszedni őket.
Nem tudom, mekkora lehetett a zsidómentők gerillatevékenysége a hegyek között. Erről még sosem láttam semmit. Talán valaki…
@kemény keleti kommentelő:
Mennyi időt meg tudnál spórolni, ha lenne egy ismerősöd, aki elmagyarázza a bonyolultabb mondatokat… 😉
@Mickey Pearce: Szenes lapáttal nem segíthetők ki a hormonzavarral sújtottan élők mindennapos poklukból – ezt a budapesti gyermek klinikán is tudják (de legalábbis tudták mondjuk a 70-es években) – s amíg az orvostudományt (is) lepofozhatja a politika, addig a kis iskolában ne akarjon egy leányka összeszerelős építővel játszani, a kisfiú kezéből meg már óvodás korában kicsavartatják a babát … A szenes lapátnak talán visszafelé kellene ütnie.
@Glokta: „Épp ezért, ha valaki nemváltoztató műtéten ment át, akkor a hivatalos adatokban szereplő nemének is változnia kéne.” Ott ahol nem szemets lapát a dolgok kezelésének az eszköze, ez rendesen meg is történik !
@seol: … hogy – pontosan kik tették ? -. Nekem nem bonyolult.
@kemény keleti kommentelő: „…Sztójay Döme miniszterelnök még csak magyar sem volt…”
Már megint …Ki a ‘magyar’ ?
Vissza az identitáshoz, azzal az adalékkal, hogy az ‘átkos’ komenista világot ‘kiszolgáló’ tudománynak is volt annyi tisztelete, s ezt úgy definiálta, hogy ‘magyar az aki annak vallja magát’, bárhogyan ítéljük is meg cselekedeteiért. Természetesen a (mai és bizonyos történelmi időkhöz köthető, vagy ‘passzoló’) politikusokat az ilyesmi zavarja … Engem tehát csak az ‘zavar’, amit tett. Tettein mit változtatott volna, ha mondjuk Felcsúton született volna ? Kérem senki ne röhögjön.
@ekki: Ezek nem szocialisták voltak, akik egyesültek a világ proletárjaival, hanem fajvédő népirtók, akik pont származási alapon népirtottak.
Sajnálom, hogy valahogy sosincs kedvem utánanézni a dolgaiknak és ez is váratlanul ért.
@kemény keleti kommentelő: Ezt nem tudom, miért nekem írtad. Nem mosdattam Erdélyt, eszem ágában sincs. Csak annyit próbáltam megjegyezni, hogy egy gyakorlatilag frissen megszállt (jó, visszacsatolt, de még nem integrálódott, külföldről irányított) területen történő dolgokért nem feltétlen a helyiek tehetők felelőssé. Az sem egyértelmű, hogy a helyiek közül miért csak a magyarok jönnének szóba együttműködőként. A többi nemzetiség is együttműködhetett az új közigazgatással, pl. hogy jópontokat szerezzen, vagy önszorgalomból.
De a zsidómentéssel kapcsolatban egyetértek és magam is akartam rá utalni az előző posztomban: az biztosra vehető, hogy olyan látványosan nem védte meg őket a helyilakosság.
Nem tudom, hogy a háborús bűnösök származásával mire akarsz utalni. Petőfi, Kossuth, aradi vértanúk…
@AdvocatusDiaboli: Akarok valamit… hacsaknem én is pont mosdatni akarom a hazai magyarokat…
Lehet. Vagy csak rácsodálkozok, hogy egy egész történelmében soknemzetiségű virágzó fejedelemség hogyan számolja föl magát a fajmagyarkodással.
Igen, lehet ebben valami kompenzálás, hogy mennél kevertebb identitás valaki, annál több áldozatra kész egyetlen választott identitásáért, amit meg is akar érdemelni. Amiért olyan nem harcol, akinek adottság, mint a levegővétel.
És ezzel vissza is térhetünk a transzilvánoktól a transzneműekhez, akik a bizonytalanságot váltják bizonyosságra, és azt viszont bármi áron.
@kemény keleti kommentelő: „transz” – hű, ez szép volt!
@kemény keleti kommentelő: A virágzó Erdély önmagát számolta fel fajmagyarkodással? Azért már a románok elég sokat tettek 1920-40 közt, a magyar visszacsatolással járó incidensek és a holokauszt csak az utolsó szög volt a koporsóban.
@Glokta: Semmi szükség nincs hivatalos adatként a nemre. Le kell számolni ezzel. A neme mindenkinek az édes magánügye meg ahogy prezentálni kívánja magát. Le lehet szállni róla, el lehet felejteni, hogy ez is átmenjen még valaki más kezén és döntéseket hozhasson róla. El a kezekkel. Minden ember ember, ennyit kell az államnak tudnia végre.
És nem állam- (szervezettség-) ellenes vagyok, hanem ellenkezőleg, a jó, civilizatorikus hatásban hiszek, és azt állítom, hogy a ma szinte leküzdhetetlennek látszó társadalmi feszültségek enyhítésében nagy szerepet játszana, ha ez kérdéskör ilyen megvilágításba kerülne – hivatalosan. Nem is értem, hogy nem jutott még eszünkbe.
@mafi mushkila: A Vak Komondorok Nemzeti Egységfrontja (VKNE) ezt nem tartaná jó ötletnek. 🙂
@mafi mushkila:
Azért lehet olyan eset amikor nem felesleges az a biológiai nem. Tehát ha a rendőrség kiad egy körözést a 40 éves Kiasasszony Brünhildára, nem árt közben tudni, ha Brünhilda 190 cm magas 100 kilós szakállas férfi.
Szerintem a biológiai nem, nem felesleges adat, csak szerepelni kellene külön egy sima nem megnevezésű adatnak ami a lényeg. Aztán, hogy most a biológiai nem hol kerül feltüntetésre, meg hol nem az egy másik kérdés. Bár technikailag nem tartom problémának, ha valakinek szerepelne az adatai között. Ez egy adottság ami van és kész.
@Muad’Dib: szerinted az egészségügyi kartonokon nem szerepel? itt arról van szó, hogy valakinek az útlevelébe, személyi irataiban írják bele, és hát sokkal inkább arról, hogy egy melegellenes törvénytervezetet nem mert meghúzni orbán, és semjénéknek kellett egy áldozatcsoport.
@Muad’Dib:
A korábbi avatarodról azt gondoltam: Judith Butler, aztán persze Sértő Kálmán volt.
@jotunder: Na de én is arról beszéltem (és erre reagált mafi mushkila), hogy ha valaki átoperálja magát, akkor válthasson nemet, nem azt hogy a nemváltás betiltását szorgalmaznám.
@jotunder:
Igen, ez oké. Ezért írtam, hogy ha már ragaszkodnak a biológiai nemhez, akkor ki kellett volna egészíteni egy sima nem mezővel is. Mert így tényleg csak a kibas*ás rész marad.
@kuksi:
A mostani avatárom kétség kívül nem Judith Butler.
@kemény keleti kommentelő:
Ugyanazt ,ugyanazok tették ,mint máshol Mo- n
(Erdély nem Skandinávia:egy éjszaka alatt kimenekítették a zsidókat Dániából, a király&Co)
Erdélyről:
mek.oszk.hu/17200/17245/17245.pdf
Erdélyben a szászokat a német állam,a zsidókat Izrael, fejpénzért Csautól kivásárolta,Nem tudom,hányan maradhattak vajon?
Kárpátalja :ott sokkal többen voltak,mára alig maradtak,ez gáz,a gáznak nem is tudom hanyadik hatványa:
real.mtak.hu/10000/1/8_nemnyilv.pdf
@jotunder: én nem láttam, nem olvastam semmit, ami alapján semjénék nyakába lehetne varrni ezt a tőrőlmetszett rohadtságot, nem is venném ehhez a bátorságot.
@Muad’Dib: Aaaa, akkor a fogyókúrát kell betiltani! Mert ott van az aktában, hogy Brünhilda 100 kg, és ha lefogy, sosem kerítik kézre.
@mafi mushkila:
Miért, mit akarok én betiltani?
@Muad’Dib: Honnan tudjam?
@mafi mushkila: Nem beszéltem arról, hogy bárki más döntéseket hozzon a nemedről.
Viszont vannak olyan dolgok, amihez szükség van a nem ismeretére, ahogy Muad ‘Dib is írta.
Ahogy pl a korra is szükség van, pedig az is lehetne mindenki magánügye, hogy hogyan (milyen idősnek) prezentálja magát (persze lehetne húzni egy határt 18 évnél, de ettől eltekintve).
Meg mondjuk ahol az állam diszkriminál/különbséget tesz nem szerint (hadkötelezettség, Nők40), vagy kor szerint (nyugdíj), ott jelenleg mindenképp szükség van nem és kor ismeretére – ha nem lenne ilyen különbségtétel, akkor lehetne vitatkozni arról, szükséges-e ezen adatok számontartása.
@Muad’Dib: Annak hogy egy „sima nemmel” kiegészítsék, végképp semmi értelme nincs. Mi van a Mickey Pearce által leírt – mondjuk számomra nehezen hihető – példában, ha valaki kitalálja, hogy minden nap más és más a neme? Minden nap kérelmet ad be az útlevelen szereplő neme megváltoztatására?
Az, hogy az útlevélen csak illető neve, arca, és valamilyen azonosítója szerepeljen, azzal nem lenne probléma, csak hát ezt nem olyan egyszerű megváltoztatni…
@Glokta: Nem is neked mondtam, hanem a jelenlegi, megkérdőjelezetlen közmegegyezésnek.
Nyilván egy nyomozás során ezt az infót ugyanúgy lehetne kikérni vagy kikövetkeztetni, mint bármelyik másikat, ami nincs benne eleve a nyilvántartásban (most egy rendes, funkcionális államot képzeljünk mindenestül, álmodozunk).
Ezt nagyon felületesen végigfuttattam magamban, mikor írtam, hogy milyen jelenlegi bevett (és hasznosnak tekintett) megkülönböztetési lehetőség veszne oda, és arra jutottam, hogy igaz, hogy felborítaná azt is, amit nagyot megszoktunk, meg még azt is, amilyen változásokat épp most próbálunk bevezetni, de lehet, hogy a haszna még ezzel együtt is nagyobb. Hát, meg kéne rendesen vitatni, mintha komoly lehetőség lenne…
@mafi mushkila: hogy őszinte legyek, egészen biztos vagyok benne, hogy ez nem játszana jelentős szerepet semmiféle komolyabb társadalmi feszültség említésében.
A bűnüldözést, emberek azonosítását nehezebbé tenné, és nagyon sok munka lenne az átalakításban, viszont senki sem profitálna belőle – mert normális esetben azok a felnőtt emberek, akik igazán nemet akarnak váltani, átoperáltatják magukat és ezután az új nemük szerint tartják őket nyilván.
@Glokta: De ez nem is az átoperálástól vagy a diszfóriáról vagy bármilyen ritkább helyzet kezeléséről szól közvetlenül. Hanem mindenkiről. Ha nem onnan nézed, hogy ez alakult ki (történelmileg :), és ehhez vannak hozzáigazítva a dolgok, akkor úgy önmagában mért akarnád? Nem meggyőzni akarlak ezen a ponton, mert én sem vagyok meggyőződve, csak hogy ne onnan nézd egy pillanatra. Ezt a sima kijelentést meg, hogy nem játszana szerepet az enyhülésben, még nem találom alkalmasnak a lelkesültségem csökkentésére 🙂 Szerintem gyönyörű következményei lennének.
@mafi mushkila: Akkor azzal kezdhetnéd, hogy a keresztneveket csak kezdőbetűvel szabad kiírni.
Volt egyébként valamikor egy kezdeményezés, hogy az egyetemi felvételiket ne névvel, hanem számmal adják be a diákok, mert ha felismerhetők a lányok, vagy a protezsáltak, akkor nem korrekt a döntéshozatal.
Már nem emlékszem, hogy a lányokról, vagy a protezsáltakról volt szó.
@kemény keleti kommentelő: Nem, nem! Engem mindenki félreért! Pedig szerintem ennél egyszerűbb ötletem még nem volt soha. Csak a személyazonosító adatok közül venném ki a nemet. Az állam szempontjából téged elsődlegesen meghatározó adatok között nem szerepel a nem, ilyen szempontból az állam ezentúl vak rád. Nem rak (egyesek esetében: gyűr) bele téged a kategóriák egyikébe kapásból, meghatározott, indokolt cél nélkül. És enyi. Ha az állam nem teszi ezt, akkor az állampolgár sem arra érzi magát bátorítva, hogy kapásból ezt rántsa elő az asszociatív teréből. Nagyon sok előítélet megmarad, mik is volnánk előítéletek és az előítéletek elleni küzdelem nélkül, de egy fogat kitörnénk a fogaskerékből.
@mafi mushkila: megnéztem nagymamám 1972-ben kiállított útlevelét, abban nincs nem, van viszont termet, szem és haj.
@dr Brcskzf Gröőő: Régen minden jobb vót!
…Nemrég döbbentett rá egy cikk, hogy az útlevelezés is egy viszonylag frissen ránk kényszerített baszakodás. (Most nem azt a frontot akarom megnyitni, hogy jó vagy rossz, hanem hogy nem olyan elkerülhetetlen és default, mint tűnik.)
@mafi mushkila: Azért ez nem egészen így van.
Itt ( http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1424/tar-lorinc-pokoljarasa ) megtalálod Tar Lőrinc útlevelét 1408-ból
„Barátságotokat, testvérségeteket és jóindulatotokat tehát nyomatékosan kérjük, és bizalommal telve arra buzdítjuk, hogy bármikor is érkeznének a nevezett Lőrinc kíséretével együtt területeteknek akár a látóhatárához, akár annak kellős közepébe, őt szívesen és szeretettel fogadjátok, adjatok meg neki minden támogatást, összes javait és jószágát, lovait, edényzetét, ékszereit, arany- és ezüstneműjét s minden nemű felszerelését is beleértve, és hozzátartozó házanépével egyetemben éjjel és nappal engedjetek neki szabad átvonulást, visszatérést és tartózkodást a magatok kerületében, útjain, hídjain, valamint szárazon és vien való joghatógságtok egész területén, teljes biztonsággal, minden nemű vámtól, adótól s egyéb szolgáltatástól mentesen; egyebekben is engedjetek neki tetszése szerint való szabad és akadálytalan járást-kelést, és ha a szükség úgy kívánná, méltóztassatok nevezett Rátóti Lőrinc számára egész kíséretével és minden jószágával egyetemben szabad és biztonságos utat biztosítani, hogy a ti támogatásotok védelme alatt Lőrnic eredményesen valósíthassa meg kítűzött tervét mind a zarándoklás, mind a vitézi tettek gyakorlása tekintetében. Barátságtokat, testvériségteket, támogatásotokat és jóindulatotokat méltóű köszönettel fogjuk viszonozni.”
@ámbátor: Szép!
Valami ilyet olvastam én (most gyorsan kerestem egy hasonló tartalmút): fee.org/articles/passports-were-a-temporary-war-measure/
Mondjuk akkor hogy térben és időben megoszlott a használata/megítélése.