Vajda Milán sztrapacskája avagy hogyan maradhatok magyar
Tegnap megnéztem az Andromakhét az Örkény Kamarában. Molière a mai napig nagy siker, a francia Shakespeare, de a két klasszicista, Corneille és Racine, inkább Ben Johnson és Marlowe, akik nem feltétlenül kívánkoznak le az irodalmi múzeumok virtuális polcairól. Valamit csinálni kell velük, mert kicsit olyanok mint a katolikus nagymamám meggylekvárja volt, amit légkalapáccsal kellett volna feltörni, talán jó lett volna valamilyen süteménybe. Sajnos, azt a jó kis ezerkilencszáznegyvenkilences (nem vicc) évjáratú lekvárt kidobtuk . Corneille-t és Racine-t nem dobják ki, van elég hely a polcon, és azért valamit lehet csinálni velük.
Az Örkény Kamarában rájöttek arra (Gáspár Ildikó jött rá), hogy Racine nemcsak a süteménybe jó, Racine-t nagy kanállal is lehet enni, csak nem egy tizenhetedik századi francia ezüstkanállal. Závada Junior a Shaxpearemosóban újraírta a Romeo és Júliát, itt az eredeti, gyönyörű Szabó Lőrinc fordítást udvariasan átkísérte a huszonegyedik századba. Racine lájkolná.
Az Andromakhéban a nagy Oresztész, Agamemnón fia, Elektra bátyja, egy szemüveges lúzer, aki bele van zúgva Hermionéba (nem a Granger-be, hanem Meneláosz és Heléna lányába) de az rá van gyógyulva Pürrhoszra (Akhilleusz fia, akit eredetileg Neoptolemusznak hívtak, ami valóban elég hülyén hangzik), aki viszont szerelmes az Andromakhéba, akinek a férjét Akhilleusz ölte meg a trójai háborúban. A Marvel Univerzumban szocializálódott tartalomfogyasztóknak ez kicsit uncsi, de az, amit nemes egyszerűséggel európai keresztény hagyománynak neveznek, az sokkal inkább Homérosz, Platón, Thuküdidész, mint Szent Ágoston vagy Aquinói Tamás, és persze sokkal inkább Zeusz, Athéné, Odüsszeusz és Hektór, mint Big JC kiszámíthatatlan és ezer évente egyszer megjelenő apukája vagy a Zakariás próféta. A görögöket értjük, ők sem ma jöttek a hathúszassal, látnak a pályán.
Vajda Milán Pürrhosz király főtanácsadója, aki sztrapacskát főz Andromakhé fiának Asztüanaxnak. A görög mitológiában Pürrhosz Priamoszt Asztüanax hullájával verte agyon, ami nem ment volna át a Napkirály udvarában, Racine szívesen lopott a görög drámaíróktól, de mindennek volt határa. A kedves Olvasó egy durván másfél méter széles pástszínpadot képzeljen el, a színészek harminc centire futkároznak az embertől, ami ennél is színházibb élmény az már nyílt színi kolonoszkópiát involvál. Vajda Milán kávét főz, tojást süt, megpucolja és felvágja a krumplit, miközben életvezetési tanácsokat próbál adni Borsi-Balogh Pürrhosz Máténak, akit szombaton a Szecsuániban is láttunk, és szintén baromi jó színész. Nem vicces az előadás, hanem nagyon-nagyon vicces, és közben még mindig Racine.
Nekem, ahogy a hellének mondják, kibaszottul elegem van pár dologból, és nemcsak Kövér Lászlóból, hanem egyes görög (!) betűkből is, mert két éve nem voltam az Örkényben, és amúgy a Katonában is csak egyszer, szeptemberben. Nekem szükségem van arra az életfenntartáshoz, hogy időnként lássam a Vajda Milánt krumplit pucolni és John Belushiként nagybőgőzni az előtérben. És időnként kellenek Racine furcsa rímei (alexandrinusok, megnéztem)
Madame, mes refus ont prévenu vos larmes.
Tous les Grecs m’ont déjà menacé de leurs armes ;
Mais dussent-ils encore, en repassant les eaux,
Demander votre fils, avec mille vaisseaux
Így néz ki franciául, szerintem mindenki érti, mire megy ki a játék. Kell és kész, mert ettől maradok magyar, és hát angol az a büdös életben nem leszek, valamilyennek meg azért kell lenni.
Rápillantottam az új posztról hírt hozó értesítésre és valószínűleg még mindig és azóta is a “Milyen érzésdenevérnek lenni c. poszt és a hozzászólásai hatása alatti bódulatban így olvastam a címet: Vajda Mihály sztrapacskája. Hűha – gondoltam – ez megint izgalmas lesz…milyen is lehet Vajda Mihály sztrapacskája Bartók Kárpátmedencéje, Balogh Edgár Dunavölgyi párbeszéd-e,
vagy a Trianon utáni harmadikutas megoldással foglalkozó népi írók által elkézelt újrarendezés kézfogás létrejötte.
Ideérve aztán láttam, hogy Vajda Milán sztrapacskájáról van szó, és hogy a poszthoz is írjak egy mondatot: bennem az ilyen éjjeli lámpások, vagy fütyürészések a sötétben sokáig visszhangzanak:
“Így néz ki franciául, szerintem mindenki érti, mire megy ki a játék. Kell és kész, mert ettől maradok magyar, és hát angol az a büdös életben nem leszek, valamilyennek meg azért kell lenni.”
Jó. Akkor elmesélek valamit, amolyan kis színesként. De még mielőtt elmesélem, előbb tisztázok.
Egyszerűen, gyűlölöm a nacionalizmust. Nem konkrét embereket, hiszen eléggé hajlamos vagyok az absztrakcióra, hanem az eszmét magát. Aki nálam internacionalistább, az festi magát. (Az Internacionálé a csengőhangom is.)
De. És. Viszont. Ellenben. Tegnap este nosztalgia zeneestet tartottam. Tudni kell, hogy óriási zenebuzi/gyűjtő vagyok (ill. gyűjtő csak voltam), minden nap hallgatok zenét. Amikor valamire rákapok, legyen az egyetlen szám, album, vagy egész életmű, képes vagyok azt hallgatni/tanulmányozni napokig, vagy akár hetekig. Kissé fanatikus zenebuzi vagyok na.
Tegnap eszembe jutott a Hannibál tanár úr végén az a verklis zene. Ez: https://www.youtube.com/watch?v=iVIIwO_hWK8 Ezt mindig is nagyon szerettem, persze elég nehéz elvonatkoztatni a (nekem) legjobb magyar filmtől. Egy darabig elvoltam vele, mint kiskutya az első csontjával. És aztán megtaláltam ezt: https://www.youtube.com/watch?v=gWhRUNgSk3Q A teljes, bár nem eredeti változatot (ez jobb).
Természetesen, vannak vele fenntartásaim. Zeneileg (zeneszerzésileg) vannak benne egészen ügyetlen részek is, meg a videó ugye a nagy-Magyarország-térképpel, és a szövege meg “nem igaz”… már ha az én hiper-racionális módomon nézem. Csakhogy ezt nem úgy kell Dadus.
A videó alatti megjegyzésekben valaki említi, hogy rossz az angol fordítás. Hát lehet. De azt hogyan lehet jól lefordítani, hogy “táltos paripákon tovaszállunk”? Ugye? A számot kb. nem tudom, legalább 40x hallgattam meg egymás után (mondtam, hogy fanatikus zenehallgató vagyok). A vége, 2:58-tól fenomenálisan jó, a szóló, és a végén a kórus. Megkönnyeztem. Nyilván nem a kicsi vagy nagy-Magyarország érzéstől, hanem a zene szépségétől. Megkönnyeztetett egy olyan zene, ami egy magyar nacionalistának gyakorlatilag egy himnusz.
Hát ilyesmik is vannak. (Mondtam, hogy a világ bonyolult.)
@ipartelep:
Vajon miért van az, hogy a leg- hm. hogy fejezzem ki igazán, szóval a leg”patriótább” dal szövegírója zsidó, a zeneszerzője zsidó, a leg”patriótább” vers (“Nem tudhatom..”) írója zsidó, és a sors különös kegyelme folytán hármójukból csak kettőt vertek agyon patrióta keretlegények. (A harmadik valószínűleg csak azért úszta meg az agyonverést, mert mire agyonverték volna, meghalt magától.)
És hát patrióta keretlegényből valószínűleg most is erős lenne a felhozatal. Legfeljebb a zsidó lenne csereszabatos. Fura egy ország ez…
Ja, még egy: keretlegényként ne csak bilgericsizmás oldalfegyveres, vagy magyargárdamellényes barmokat képzeljünk el. A keretlegénység attribútumait viseli az a vénasszony is, aki a villamoson leköpött egy tejeskávé ikerunokáival utazó másik nőt is, AKA migránsbűnözőt.
Néha felhorgad bennem a vak komondor….
Hiv.: @ipartelep:
Hiv.: @DarthVader:
Egyik kedvenc témámnál vagyunk, olyannyira, hogy jövőre, amikor 100 éves lesz a “Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”, ha minden igaz, meg is jelenik egy cikkem ennek kapcsán (el van fogadva), ahol jelentős teret kap a DarthVader által felemlegetett tény is.
“Az eléggé közismert, hogy a dalt “egy zsidó írta”. Ez így azonban nem pontos, mert nem egy, hanem két zsidó. Mind Vincze Zsigmond zeneszerző, mind Kulinyi Ernő szövegíró zsidó származásúak/vallásúak voltak. Fontos ez? Ma már aligha. De valamikor az volt. A zsidótörvények idején kiadott “Ítéljetek! Néhány kiragadott lap a magyar-zsidó életközösség könyvéből” címmel megjelent kiadvány utolsó lapjainak egyikén ott látható a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország szövege és kottája is (Vida, 1939). A kiadvány Szép Ernő Imádság című versével kezdődik, majd Petőfi költeményével – Rózsavölgyi halálára – folytatódik, mellette Rózsavölgyi Márk arcképe, a következő aláírással: „a Nemzeti Színház megnyitása alkalmával játszott palotás szerzője”. Ebbe a sorba illeszkedik bele A szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, csakúgy mint a másik megidézendő dal (bár a Vida-féle kötetben nem szereplő) „Igazságot Magyarországnak”, Vincze Zsigmond és Falu Tamás idén 90 éve született szerzeménye. Mint tudjuk, az asszimilálódott magyar zsidóság ezen kulturális „nemzetteljesítményei” – a gazdasági és sporteredményekhez hasonlóan – nem hatották meg sem a törvényhozókat, sem a végrehajtó hatalmat, bár, mint látni fogjuk, egyéni kivételek előfordultak. A döntő többség azonban nem menekülhetett az 1944-es tragédia elől.” Talán még két dolog; Vincze és Kulinyi rokonok voltak; az előbbi felesége az utóbbi unokatestvére volt. A másik meg az, hogy amint az talán közismert, Bartók Amerikában szerzett, talán legnépszerűbb (nekem legalábbis) művében, a Concertoban is felcsendül a dallam, ez a nevezetes “honvágydallam”, amit azután megszakít a nácikra utaló vurstlizene.
Idén száz éve, hogy 1922. január 31-én Budapesten, a Városi Színházban először hangzott fel az a dal, amely a két világháború közötti időszakban a revíziós gondolat egyik emblematikus jelképévé vált: “Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”. Többször játszották, mint a korszak kvázi-hivatalos irredenta imádságát, Papp-Váry Elemérné és Szabados Béla Magyar Hiszekegyét (Kovács, 2005). A dal nemcsak itthon futott be hatalmas karriert, hanem dallama világszerte ismertté vált, mivel Bartók is felidézi talán legnépszerűbb művében, az amerikai emigrációban komponált Concertoban. Ez a nevezetes “honvágydallam”. A magyaros melódia Bartók honvágyának megjelenítője, s ezt durván félbeszakítja a zajos verklimuzsika (Stachó, 2006). A politikai utalás – legalábbis a magyar hallgató számára – egyértelmű.
@ipartelep: Függetlenül a meghatódásodtól, amit, ne értsd félre, kellő respektussal veszek tudomásul, ráadásul elég színes kis színes,
@DarthVader: kicsit emlékeztet ennek az operettbetétdalnak a karrierje arra, ahogy a Cabaret-ből a Tomorrow Belongs to Me-t a neonácik szerte a világban lelkesen hiszik eredeti náci dalnak és éneklik ilyenként, holott egy hatvanas évek-beli amerikai musicalből van, és két zsidó a szerzője . :DD
@Vidor Ferike: “Bartók honvágyának megjelenítője” Nekem mindig úgy tűnt, hogy ennél jóval összetettebb és ironikusabb ez az utalás. Ahogy Stachó maga is elemzi később (szerintem pontosan): “A honvágydallammal kapcsolatban nem is volna hihető, hogy Bartók egy olyan banális tartalmú és hátterű zenét, mint A hamburgi menyasszony “Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” kezdetű dala komoly utalásként használt volna föl jelentős eszmei-ideológiai érték hozzáadása nélkül. (…)
Milyen valódi mondanivaló bújhat meg tehát e dallamparódia mögött? “Ha zeng a zeneszó, / Vár egy gyönyörű szép ország!” – miféle ország ez? Számomra úgy tűnik, hogy Bartók enyhe iróniával jellemezte azt a hazát, ahová visszavágyik. Leegyszerűsítve a bartóki melódia jellemzését: egy sztereotip módon irredenta magyar dallamreminiszcencia román ritmusú változatáról van szó.
(…) Bartók dallamstrófája az ütemváltások révén nemcsak egyszerűen távolságot tart az operettmelódia hangvételétől, elidegenítve attól saját zenéjét. A honvágyat sem egyszerűen a magyar dallam emlékképe vagy a kolindadallamok metrikai képlete jeleníti meg, hanem a kettő együtt. Ha elfogadjuk ezt az értelmezést, a “honvágydallam” Bartók talán legzseniálisabb zenei utalása lehet az általa vallott integritás-gondolatra és a népek testvérré válásának eszméjére, amelyet román elemzőjének fejtett ki levelében egy évtizeddel korábban. Valójában azonban ennél is több: vágyakozás egy elveszett, s talán soha vissza nem térő nagy-Magyarország után, amely valamennyi nemzetiségének, kultúrájának és kulturális kincsének egyformán otthona.“
@ipartelep: A nótaszerzemény a Hamburgi menyasszony című operett dalbetétje. Itt van egy korabeli hanganyag is: https://www.youtube.com/watch?v=a1oRNMrVWGI tárogatóval, ahogy illik.
Hiv.: @Hölderlin ist ihnen unbekannt?:
Ilyen “félreértés” sok lehet.
Itt van pl a “Son ar chistr” c. breton népdal (igazából műdal). https://www.youtube.com/watch?v=Y54DYQrqH4g
Na most ennek annyira fülbemászó dallama van, hogy természetesen többen is feldolgozták (én még orosz együttestől is hallottam az Otava Jo-tol, 6:50-től: https://www.youtube.com/watch?v=ghO5oPVtG_w), de a hollandok (Bots együttes) is rárepültek a dalra (már sokkal a II vh. után), és az ő német nyelvű verziójuk nagyon népszerű lett Németországban. Ez az a változat: https://www.youtube.com/watch?v=oPsR2J7taHk A videó háttérképét természetesen nem a Bots együttes követte el, hanem éppenséggel egy lúzer, aki azt hihette, hogy ez egy náci dal, induló. Amúgy teljesen olyan is, és hát a szövege sem kutya. De persze egyáltalán nem az, és a II. vh idején semennyire nem volt közismert dal.
@ipartelep:
De gustibus …
Teljesen egyetértek Hölderlin ist ihnen kommentjével, miszerint “Függetlenül a meghatódásodtól, amit, ne értsd félre, kellő respektussal veszek tudomásul, ráadásul elég színes kis színes”, meg kell jegyezzem, hogy én is megkönnyeztem, de kínomban. A “Bartók honvágyának megjelenítője” vonalat is tökéletesen tisztázta az előttem szóló.
…non est disputandum.
Hiv.: @Hölderlin ist ihnen unbekannt?:
Persze, így van. Stachót én is olvastam, és itt egy másik link, nekem már túl szakmai, a bartóki iróniáról: http://epa.oszk.hu/00400/00458/00516/pdf/EPA00458_Korunk_1981_02_087-093.pdf
Mindazonáltal, itt most csak röviden tudtam idézni a cikkből, ami szándékom szerint csak jelzés szintjén foglalkozik magával a dallal, sokkal inkább a szerzőkkel.
Hiv.: @ikaruss:
Azért még mielőtt itt többen csúnyákat gondolnak a gustibusomról: egy nagyon más műfajban van kb. 2000 lemezem. Nagyon nem ebben az itt most szóban forgó műfajban utazom, viszont messzire kitekintek mindenfelé.