Véleményem, tömören
Eredeti szerző: jotunder
Kigamitsu nagyúr az Oda klánbéli Nobuhide mellé állt a yobashui csatában, ahol kétezer lovas csapott össze kétezer lovassal. Oda Nobuhide később szövetségese lett Hakanori Taikonak, aki megölte Kigamitsu nagyurat.
Tovább.
Belloncourt lovagnak két szeretője volt, Monbeuilly márkiné és Florence vicomtesse. A lovag szerelmi kalandjait rendszeresen elmesélte két barátjának Dreuilleurd ezredesnek és de Loissy hercegnek. Dreullieurd és de Loissy 1837-ben Párizs mellett az első vérig párbajozott, mára már elfeledett okból. De Loissy a vállán sérült meg.
Tovább.
Xiong mester, a Medve alakította ki a Shi-yang stílust. Két tanítványa volt: Long, a Sárkány és Niu, a Bivaly. Long Xiong mester nagyobbik lányát, Xiuxiut vette el, Niu a kisebbiket, Meit.
Tovább.
Csehov leghíresebb kritikusai Szjomcev és Artomonov voltak. Szjomcev és Artomonov régóta gyűlölték egymást. Szjomcev fia, Vaszilij bolsevik lett. Artomonov fia, Igor pedig alkoholista. Csehov tuberkulózisban halt meg, Szjomcev és Artomonov szintén. Mintha Isten egy halálos rovást vésett volna a fejük felé, ferdén felfelé.
Tovább.
Fent Heimdallr istené volt a kürt és Bjalldaré a hárfa. Lent Hjellsinga és Freysinga lakozott. Hjellsinga fiút szült Heimdallrnak és Bjalldarnak. Freysinga csak Bjalldarnak szült fiút.
Tovább.
És most várjunk egy kicsit.
Tovább.
Manny Guttmann és Herb Kahn egymás mellett lakott a Tizenhetedik utcában. Manny felső szomszédja egy Mrs. Winkler nevű öregasszony volt. Az alsó szomszédja pedig egy Concini nevű festő. Ezzel szemben Herb felső szomszédja egy kiöregedett baseballjátékos volt, bizonyos Nate Mantle, az alsó szomszédja pedig egy Jack Kovacs nevű magyar.
Tovább.
A háromezerkétszázhét méter magas Jürgermatt alatt fekszik Seppendorff, az ugyancsak háromezerkétszázhét méter magas Bleigen alatt pedig Hürgli. Hürgli és Seppendorff minden évben kötélhúzással dönti el, melyikük csúcsa magasabb. Azon az éjjel, amikor a két csúcs felett egy magasságban van a Vénusz és a Mars.
Tovább.
A Kék Postakocsi vendéglőben ittuk meg mindig az első sört. Onnan lementünk a Pivnice u Kosinecbe. Rögtön jobbra tőle volt az Aranysárkány, ott fejeztük be a napot a Hlidkával és a Jiřivel, általában tökrészegen.
Tovább.
Tony Pippo két capónak is dolgozott, Bernardo Provanzanónak és Gino Bossinak. Pippo szakácsa a süket Baducca volt. Ő főzte a legjobb rizottót a városban.
Tovább.
Ha vasúttal le akarsz jutni San Fernandezből San Juanba, akkor közben át kell szállni Boqueronban. San Fernandeztől keletre van Marciaga. San Juantól keletre pedig Concepción. Valamiért odajárnak a népek karácsonykor a templomba.
Ennyi. A véleményem. Tömören.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521103-6ae4a9d7ad6fb' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521103&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521103-6ae4a9d7ad6fb&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521103-6ae4a9d7ad6fb' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Úgy látom, beüzemeltél egy másodfajú démont. 😛
Tömör.
Végre valaki máshogy mondja ugyanazt, mint a többiek. 🙂
mégmégmég 🙂
Rendben.
Ez a véleményed.
Tömören.
És Szegeden?
Huffmann, Liv-Zempel, netán saját?
Akarsz róla beszélni?
To reach Tel-el-Amarna, drive eight miles south of Mallawi to the point where you cross the Nile. On the east side of the Nile the distance is less than a mile and can be covered on foot or on donkey.
Kettesben biztam:-)))
Nem felejtettél ki valamit?
Kíváncsi vagyok, hogy Csaplárosnéval anno összehozott-e a sorsod(!!!)
@Kettes: részletezd 🙂
Nekem ez jutott eszembe a penge kis véleményedről :
Nem lett, mégse lett belőlem angyalka, tollsöprű-szárnyú, sztaniol-glóriás, gyolcspendelyes, hercig, kicsi édes,
olyan, aminőket rettenetes módszerekkel gyártottak gólyamesegyártó nagyanyáink,
méhükkel örökké bajlódó nagyanyák, szegények, angyalgyártó kisiparosok; – : mert bűnnek nem bűn, csak ama bizonyos eredendő; és isten angyalkáit szaporítani talán még erény is.
Nem lettem angyalka hát; sivalkodván, szárnyatlanul, de meg szárnytalanul is, úgy zuhantam, bukóröpülésben, íves vinnyogással, a biztonság kínzón-vakmerő erejével, mint egy berepülő-pilóta.
De nem sajnálok mást, csak a tollsöprű-szárnyat, melynek hasznát veheti az ember, ki meg akarja tisztítani e pókhálós századot.
Nem lett belőlem angyalka, szelíd, pendelyes, szöszi, ki ott lebeg a világ minden lebegő pallója fölött, hogy vízbe ne pottyanjon senki szelíd, szöszi, kicsi édes,
óvja őket a túl sok fagyitól, elhallgatja előlük az angyalgyártás kis- és nagyipari módszereit, estente mesét mond arról, hogy a Sárkánynak mind a hét feje tökkelütött, és különben is a Sárkány csak arra jó, hogy levágják neki mind a hét fejét,
mert, tudjátok, gyerekek, e világon csak a Sárkány mulandó. Elég ennyit tudnotok a mulandóságról.
Sem angyalka, de láng-pallosú kerub se lettem. A lángszórót már a Paradicsomban sem szerettem,
pedig ott még mily kezdetleges vala! Nagyjából nem volt célja egyéb,
mint a sarki rendőrnek: pirosra állítani a lámpát. Nos hát, nem lettem sarki angyal,
s az vesse rám az első követ, aki biztosan eltalál, mert meghalni nem szeretek, de ha muszáj: egyszer bőven elég.
Nem lettem angyalka; ördögöcske inkább: vigyori, szélhámos, szemtelen, kiszámíthatatlan, kaján, konok, utálatos, békételen, békélhetetlen, B12-lhetetlen,
figyeljetek, kislányok, kisfiúk, mielőtt elaludnátok, elárulom nektek, hogy az a Sárkány nem is olyan tökkelütött, s azt se higgyétek, hogy Meseország valami különös világ, mindennapi dolgok történnek ott is,
tegnap például vekkerszínű strandfelhő úszott a palatetőn s a walesi hercegérsek elsőszülött fia szinkrofazotront szült egy okker éjszakán, de mire megjöttek a mentők, elfolyt már a nehézvíz,
és képzelje, Mrs. WHO, három órát álltam sorban kapcabetyárbecsületért és mire odaértem, elfogyott,
ezenkívül egy washingtoni milliomos 200 000 dollárért megvette Ferenc Jóska Rhesus-faktorát, de egy gengszterbanda kilopta belőle a golyóscsapágyakat, hát nem egy bosszúság?
Pedig én hittem a pápa csalhatatlanságában, míg ki nem derült, hogy folliculinnal üzérkedik!
Alukáljatok, kislányok, kisfiúk, nem történt semmi különös, nincs semmi baj, mindezt csak úgy mondtam, mert épp eszembe jutott, bukórepülésben, a huszadik század közepén,
mert nem lettem angyal, az ördög vinne el engem; egyetlen tudományom: az élveboncolás,
nézzétek ezt a ronda tetemet. Az enyém. Élő tetem, igen. Hagyjatok békét a logikámnak.
Kecsesen megemelem koponyatetőm, nézzétek ezt a kopasz agyvelőt, hogy megkérgesedett, pedig még csak pár millió éves,
s hogy elkérgesedett! mennyi mindent kibírt, a nyavalyás, mennyi mindent kibírt, ami – nem vele történt! Tudjátok-e,
hogy e pár millió év alatt hányszor fordult elő,
hogy minden becsületes embernek meg kellett volna őrülnie! Ne csodálkozzatok a primitív törzseken, melyek szentnek tartották az őrülteket. Hát nézzétek e kérges, e becstelen agyvelőt, kislányok, kisfiúk, s okuljatok. És
angyalkát egyet se lássak köztetek! Angyalkát, szöszit, szelídet, gyolcspendelyűt, tollseprű-szárnyút, sztaniol-glóriásat,
és hagyjuk a sárkány-mesét, és nékem, aki nem lettem angyal, tollsöprűszárnyú, sztaniol-glóriás, gyolcs-pendelyes, hercig, kicsi édes,
énnekem, aki bukórepülésben, íves sivalkodással, a biztonság kínzón-vakmerő erejével zuhantam ide,
énnekem ne mondjátok, hogy „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, csak ennyit mondjatok:
„szeresd felebarátodat hasba lőni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat gázkamrába küldeni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat villamosszékbe ültetni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat arcul köpni, mint tenmagadat; szeress felebarátodra atombombát dobni, mint tenmagadra; szeress felebarátod húsán hízni, mint tenmagadén” – :
csak ennyit mondjatok, és akkor, bizony mondom, hiszek néktek,
én, az ördögöcske, aki zuhantam, kényszerleszállást végeztem itt, közöttetek, ezen a rögös, sziklás, gödrös, ismeretlen terepen, kényszerleszállást végeztem, és tudom, hogy bele fogok halni.
Van egy jó barátom, vízirigó az illető,
megtanított, hogyan kell rohangálni az árban, kicsipegetni mohos kövek alól
a mindennapit. Neki, lám, eszébe sem jutott,
hogy lehetett volna angyalka, édes,
mennyei dolgokban járatos,
s megtaníthatott volna arra is például, hogy rövidebbre tördeljem e sorokat, s akkor
nem kellene alábirizgálnom oly sok mohos követ.
Tudjátok, ha én ember volnék,
ember, ki arra kényszerült, hogy a világtörténelem leghosszabb századában éljen
(leghosszabb, pedig még háromnegyede se telt el),
ha ember volnék, mondom,
szereznék egy talajgyalut, hogy kényelmes leszálló-pályát készítsek eljövendő kényszerleszállóknak.
Meg aztán ki tudja, milyen magasra jut el egy-egy gyaluforgács?
ujabb helyes megoldas szuletett !!
meg egy utolso megjegyzes. tegnap ettem krokodilt. kellemetlenebb lett volna, ha forditva tortenik.
@tyto: Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy megfejtettem bármit is. 🙁 Azt érzem, hogy mindent elmondtunk már erről, ami itt van, és hiába variáljuk folyton, viccesen, dühösen, szakszerűen vagy szenvtelenül ugyanazt a gondolatot, úgysem történik semmi. Aki érti, az eddig is értette, aki eddig sem értette, az eztán se fogja, és másnap ugyanazok a megalázó, méltatlan, gyűlöletes, szellemtelen, értelmetlen és halálosan unalmas történetek folytatódnak, hogy az embernek lassan már ölni sincs kedve, pedig legalább ennyi szenvedélyt meg kellene őrizni, hogy ne legyen a lezüllésünk története egy banális, még elmesélésre is érdemtelen mellékszál.
@Kettes: Csak a szokásos: Semmi remény, de azért néha jól szórakozunk.
háát….azt gondolom, nincsenek arctalan világmegváltók. tehát a blog mint műfaj jelent határt. műfajon belül valóban mondhatjuk, hogy elég széles skálán próbálkoztok, de a dolognak akármennyire is járatjátok csúcsra, az arctalanság határt szab. amit érdemes és lehetséges itt tesztelni, az (szigorúan szvsz) az, hogy az észosztás milyen stílusban nem irritáló. természetes módon adódik a vicces, gonzós, de az súlytalanítja a dolgot. vagy súlytalaníthatja. plusz a hitelességhez erősen szükséges egy személyes hang. egy szerethető karakter, aki beenged (bizonyos fokig) az életébe.
van ebben valami, ami kicsit illúzió, kicsit önáltatás. mármint hogy aki eddig nem értette, az ettől majd fogja. mert nem fogja. sose fogja. amíg a politikához való viszony leginkább a hithez hasonlít, addig egyszerűen az ész érveknek nincs helye. ezt hadd ne fejtsem ki. az már egy jó feladat, hogy ez megváltozzon. de ez távolságtartó módon nem működik szerintem. mert az ember inkább emocionális mint racionális. ez tény.
és szerintem nincs olyan hogy lezüllésünk. csak személyes lezüllések vannak.
@Kettes:bocs lemaradtál az előző elejéről. pedig neked szántam. de még eszembe jutott valami. azt mondják, hogy orbánék az intellektuális beszédet gyakorlatilag kitiltották a közéletből, és annyira sikeresen démonizálták, hogy már valóban egyfajta bélyeg a nem 1.0-s beszéd. én erősen ezen a tájon keresgélnék. a saját szakmámból van észrevételem is. nyugat-európában és amerikában ha egy tudós komolyan részt vesz az ismeretterjesztésben, annak a tudósnak ettől nő a presztízse. nem 3. évezred minőségű lapokban publikál természetesen, hanem bbc history félékben. nálunk az ismeretterjesztés meghalt. nem akarjuk terjeszteni a tudást. nem akarunk értő embereket képezni. nem akarjuk a tudósainkat beszámoltatni a tevékenységükről. a tipikus magyar ismeretterjesztő lapok (élet és tudomány, magyar tudomány, természet világa) unalmasak, gyakran érthetetlenek, rondák. azt sugallják, a tudomány, kiterjesztve az okosság, a képzettség egy zárt csoporté, akik egymás között beszélik meg a dolgokat, a nép oda ne vigye be a tudatlanságát, az egyszerűségét, stb.stb. a nép meg ezt nem szereti. de amúgy szeretné a tudást, szeretné az ismereteket, ha nem szegregáló lenne, hanem integráló.
és ez a vonal a közéletben is. minél bugrisabbnak hangzik valami, annál népszerűbb. minél okosabbnak, annál gyanúsabb.
@tyto: Iszonyú tehetetlenségek vannak ebben a rendszerben. Ismerek egy jó hírű iskolát, ahol két gyerek is, egymástól teljesen függetlenül arra a felismerésre jutott, hogy a tanárok nem használják ki azt a lehetőséget, amit a drága pénzeken beszerzett digitális tábla nyújtana. Ha használja is őket a tanár, akkor is csak szimpla írásvetítőnek használja, és mivel az adott tárgyakat (biológia, kémia) az adott iskola diákjai nem kifejezetten kedvelik (ez egy eufémia volt), ezért – ismétlem, egymástól teljesen függetlenül – odamentek a tanárhoz, egyik az egyikhez, másik a másikhoz azzal, hogy ők szívesen csinálnának valami látványosabb, színes-szagos, képekkel, videóval feltuningolt anyagot, hátha az jobban lekötné a diákokat. NEM! – jött mindkettőre a válasz. És miért nem? Mert nem, és kész!
Miben reménykedjünk, ha még azokat is durván elkedvetlenítik, akik legalább próbálkoznának? Ezt a mintát fogják magukkal vinni a gyerekek: minek próbálnánk meg bármiben is változtatni, úgysem lehet, ez van, és ehhez kell hozzáigazítanunk az attitűdjeinket, vagy különben belebolondulunk. És idővel hozzá is igazítják, tíz év múlva már ők fogják hasonló határozottsággal mondani a „NEM!”-et ott, ahol ők lesznek döntési pozícióban.
@maroz súlyos példám nekem is van. főiskolásként részt vettem egy matek oktatási rendszer kidolgozásában kisiskolások számára. amikor gyakorlaton voltam egy suliban, megrohantak az alsós tanárok, hogy hurrá, hallották, hogy májer vagyok a matekban, megtenném-e hogy kitöltöm nekik helyesen a matek munkafüzeteket, mert ők sokmindent nem tudnak megcsinálni. hm….
ha a tudás érték lenne, akkor itt is bevezetnék, hogy a diák értékelje félév végén a tanárát. ha nem elég jó, akkor másikat keresnek. azért mondom, hogy ha a tudás érték lenne, mert ha mondjuk ma vezetnék be ezt, akkor érzelmi meg szimpátia alapon értékelnének.
ha a tanári állásokért a legjobbak versenyeznének, akkor lenne a jó világ. de az alulfizetettség meg a rossz presztízs miatt a pályát elhagyták először a férfiak, aztán azok akik bármi más pályán is el tudtak érni valamit. akik maradtak, annak a 70%-a selejt, a többi az megszállott ugyan, de mivel nincs pénzük hogy lépést tartsanak a tárgyukkal, korszerűtlen tudást képviselnek, és sértettek. ebből semmi jó nem tud kijönni.
túl sok a „ha”. ez rosszat jelent.
@maroz:
ez rendkívül durva történet, és azt tartom nagyon szomorúnak, hogy minden további nélkül elhiszem.
rendes c vagy d kategóriás amerikai filmben az ilyen tanár az, akit a film végén már boldog-boldogtalan szénné szopat, de hát azok a filmek amerikaiaknak készülnek
akik mint az köztudomású, igénytelenek és földbuták, még azt sem tudják, hogy hol van magyarország, és mi a fővárosa – ellentétben az átlag magyarral, aki álmából felébresztve is megtalálja a vaktérképen delaware-t vagy wyomingot. a székhelyükről már nem is beszélve, azt egy óvodás is fújja.
@tyto:
hát igen, amíg a nettó fizetés ilyen alacsony, sok esély nincs a változásra. persze a pénz önmagában nem elég, de szükséges feltétel.
@tyto: Ha bármilyen alapszintű kvantitatív képességed van (töredéke annak, ami egy középiskolai matektanárnak kell), akkor a versenyszektorban sokkal jobban tudsz vele keresni. Amíg nem lesz differenciált bérezés hiányterületeken, addig nagyon kevés iskolában lesznek jó matek- és termtud tanárok. Ezen lehet háborogni, de a helyzet az hogy Magyarország nem akarja megfizetni a tanárait, ennyi pénzért pedig ez kapja.
Ezen édeskeveset segít az értékelés, kb olyasmiről van szó mint hogy adott összegért csak bizonyos minőségű ebédet fogsz kapni, és hiába kezded el értékelni a pincért és a szakácsot attól még nem fognak neked 500 forintért bélszínt hozni.
@mavo: Nem nagyon van mit tenni, mert valahol mindenki viselkedése érthető: a tanáré is, hiszen ő csak engedelmeskedik az inerciáknak. Az egész eddigi élete, a több évtizedes szakmai pályafutása, a társadalmunkra jellemző attitűdök mind-mind arra késztetnek, hogy ilyen énvédő döntéseket hozzon. Egészen egyszerűen nem engedheti meg még annak a látszatát se, hogy egy fostos kölök bármiben is kompetensebbnek bizonyuljon, mint ő. Foglya egy szerepnek, egy mára inkább már kotraproduktívvá vált szerepnek és abból nem tud kilépni.
A diák viselkedése is érthető, már ugye az, hogy nagyon hamar feladja, mert azt azért látja ő is, hogy ez nem egy amerikai mozi. Ő itt nem igazán győzhet. A tanári kart görcsösen köti az elavult szerepmodellhez való ragaszkodás, a többi diák pedig szarik az egészre, nincs kitől megkapja a szükséges csoporttámogatást, így meg nem igazán várható el egy tizenévestől, hogy harcoljon. Győznek a démonjaink, mint mindig.
@tollaszerge: abszolút igazad van. ha a tanári állásokért a legjobbak versenyeznének…ezt írtam az előbb, csak nem tettem hozzá, hogy az ennek megfelelő pénzért és presztízsért.
@Vortumnus: A pénz, a fizetés nem úgy működne itt, hogy ha a mostaniakat jobban megfizetem jobban is fognak teljesíteni. Pár évvel ezelőtt egy átfogóbb kutatás arra jutott, hogy a jövedelem akkor bír korrelálni az oktatási rendszer minőségével, ha a kellően magas kezdőbér kellően sok gyereket csábít a pedagógusi pályára. És ez is csak egy a szükséges feltételek közül.
Én itt nem is annyira a tárgyi tudás átadására gondolok, mert azért abban a felmérések szerint nem is állunk olyan rosszul, hanem sokkal inkább arra, hogy az iskola, mint egy fontos terepe a szocializációnak milyen mintákkal látja el a gyereket. És azok eléggé elkeserítőek, afféle késő-félfeudálisnak mondhatóak. Miközben ugye a pedagógusok önreflexiói szerint ők annyira, de annyira demokratikusak, liberálisak, gyerekbarátok, modernek, ésatöbbi, hogy azon javítani már nem, csak rontani lehetne.
@maroz:
persze, azokkal már nem sokat lehet kezdeni max. kicsit jobb hangulatot teremtene több pénz. az új belépőkről lenne szó. persze a tanárképzés milyensége azért őket is befolyásolja, ott is lennének tennivalók.
a másik probléma meg nagyon összetett, ott is jelen vannak az egymással nem kibékíthető nézetek
pl. egyik oldal azt mondja, hogy elég a liberális hülyeségekből, az megbukott, térjünk vissza egy ésszerűbb, „poroszosabb” oktatáshoz-neveléshez.
másik oldal azt mondja, a fentebbi rég megbukott és avítt, teljesen másra van szükség.
sok párbeszéd aligha lehet a két nézetet vallók között.
@tyto:
ebből az egy szempontból ennek a szegény néninek igaza van, a tapasztalt, bevált, jól képzett tanárok igenis kapjanak kurva sok pénzt havonta.
@maroz:
démonjaink, ízlelgetem megeshet.
@maroz: (adv. diab.) és ha egyszerűen utálja a digitális táblát? aminek messze nem egységes a megítélése, nem mindenki gondolja azt hogy hatékonyabban lehet vele oktatni, nem feltétlenül előny az hogy vmi színes-szagos-animált.
szerintem az interaktív táblát a gyártók nyomták nagyon, mert nekik pénz, a politikusok pedig (minden országban) felkarolták, mert kutya jól hangzik hogy milyen interaktívak és digitálisak vagyunk, de nem nagyon láttam még olyan alkalmazást rá amire tényleg azt mondtam volna hogy na ez az értelme a dolognak, illetve arról se vagyok meggyőzve hogy ha a csilivili digitális tartalom előállítására fordított időt a tanár másra használja (pl ad abszurdum a gyerekekkel tölti) akkor nem járunk jobban
@tollaszerge:
én láttam nagyon messziről ilyet, az a baja, hogy van hozzá egy szoftver, amit tudni kellene használni. aztán a szoftvert odaadják a tanárnak, hogy tessék, tanuld meg otthon, a digitális táblát meg nam adják hozzá. miért, mert az iskolában nem lenne senki, aki oktatni tudná a használatát, így meg a tanárnak van bűntudata, hogy ő ilyen buta, még ezt sem tudja megtanulni. plusz elmondom neked, egy bizonyos korig az átlag tanárnak egész egyszerűen ugyanaz a baja vele, mint bármiféle informatikai termékkel: valami emberfeletti hókuszpókusz számára az egész, egy részük simán azt hiszi, hogy szövegszerkesztő és táblázatkezelő szoftverek használatához valami speciális tudás kell.
eleve magyarországon egy bizonyos kor tájékáig az emberek zöme valami elképesztő tisztelettel tud tekinteni arra, aki telepíteni tud egy acrobat readert, aki a 16:9-es monitorhoz az évekig használt 16:10-es (horribile dictu 4:3-as, jé, most, hogy mutatni teccik, az a kör tényleg kicsit tojás lenne) felbontást átállítja a megfelelőre, vagy netán guglival három másodperc alatt megtalál valami információt, amiről az alany azt hitte, a vakolók, de legalábbis ákádémia őrzi valami szentélyben. és ez a bizonyos kor nem éppen az aggkor.
nem viccelek és nem gúnyolódom
@tollaszerge: Ez csak egy a sok hasonló példa közül. A viszonyulás az érdekes. Odamegy egy diák, aki felismeri, hogy egy rendszerben lennének tartalékok, felajánlja, hogy ő maga, személyesen szívesen tenne a jobbítás érdekében, munkát, időt, törődést feccölne bele és a pedagógus ridegen, kurtán elutasítja. Teljesen mindegy, hogy hogyan ítéli meg az a tanár a digitális táblát, itt azt kéne észrevegye, hogy ebben a történetben maga a tábla egy ezredrangú tényező. A diák attitűdje az érdekes, hogy felismer valamit, és azért tenne is. Plusz ugye a járulékos haszon, mert ha legalább néhány diákot be lehetne vonni egy ilyen munkába, akkor ott egy csomó egyéb készség is fejlődne, önálló feladatmegoldás, kreativitás, csoportmunka, kooperációs készség, hasonlók.
De nem tudja észrevenni, mert ő retteg a kooperációtól, az az ő általa elsajátított szerepmodellbe nem fér bele.
@Vortumnus: Azt nem ismerik fel, hogy lófasz se volt itt, nem hogy bármiféle liberális vagy demokratikus akármi. Annak a látszata volt. Mímelése a diákönkormányzatnak, Margitka néni által celebrálva. Jobbágyként tartott diákok, közben pedig egy kibaszott hamis énkép: mink kérem olyan liberális, toleráns iskola vagyunk, hogy hajjaj! Ugyanaz a beteg önreflexió, mint ami a fideszhatalmat is jellemzi. És pontosan ugyanúgy ordítják le annak a haját, aki ezt kicsit is meri megkérdőjelezni, ahogyan azt a hatalom szíjjártói is teszik. Mindeközben meg vannak arról győződve, hogy ők egy „ballib” szellemiségű iskola. Ez a legdurvább az egészben. 🙂
@maroz:
a rencerváltás előtt osztálybizottságok, vagy mi a faszok voltak, le merem fogadni, hogy ezek demokratizáltabbnak látszó utódjairól van szó, tehát például nem osztálybizottság a nevük, hanem osztályparlament, de ugyanúgy az osztály legnépszerűbb diákjai hegyeznek bennük zabot.
@mavo: Ha nekem valaki azzal jön hogy „van hozzá egy szoftver”, akkor az én reakcióm attól függ hogy az a szoftver egy Emacs mode (mert akkor foglalkozom vele), vagy nem (mert akkor a franc fog vele kínlódni, vagy fizessenek érte nagyon sokat). Nem feltétlenül élmény szenvedni valami gyártó által összegányolt szarral, én már attól agybajt kapnék ha a diáimat nem azzal csinálnám amivel akarom (LaTeX+beamer+Emacs). Szóval teljesen meg tudom érteni a tanárt, pedig valszeg a spektrum másik végén vagyok számítógépek terén.
@maroz: Hát el lehetne utasítani kedvesebben is, mert úgy illik, de nekem az nem áll össze hogy ha valaki vmiben nem akar diákjaival kooperálni akkor annak oka feltétlenül az hogy ő éppen retteg. Lehet hogy egyszerűen nem akar erre időt/energiát fordítani, mert nem ítéli a végeredményt hasznosnak, vagy mert nincs fölös ideje/energiája. Abban igazad van hogy a diákok motivációját becsatornázhatná másba, de azt is meg tudom érteni ha ő erre azt mondja hogy momentán ez őt nem érdekli, helyette az érdekli hogy különórát tartson pénzért mert abból lesz a saját gyerekének enni. Fogalmam sincs hogy pontosan mennyit keres egy átlagos magyar pedagógus, utánanézni meg lusta vagyok, de van egy olyan gyanúm hogy ha megtudnám akkor lefordulnék a székről.
Te egyfajta ideáltipikus pedagóus-etalonhoz viszonyítva kéred számon azt hogy mit kap a gyereked az iskolában, szerintem meg ez olyan mint ha sajátmárkás trappistát veszel és utána azon filózol hogy ez miért nem Beaufort. Hát azért, mert nem azt fizettük ki. Ismétlem, Magyarország több alkalommal is úgy döntött hogy inkább vegyünk olcsótrappistát, sajt-sajt, tökmindegy csak sárga legyen, a te gyereket most ezt a sajtot eszi. Ezen egy módon lehet változtatni: elhatározzuk hogy többet költünk rá, és elindulunk vásárolni.
@mavo: Ugyanúgy kasztingol az ügyeletes Margitka néni is, ahogyan Orbán. Kiválasztja azt a diákot, akiről tudja, hogy engedelmesen végig fogja játszani a ráosztott szerepet és szervez velük szép színjátékot, amit aztán el lehet nevezni diákönkormányzatnak. Régebben őrsi gyűlés volt, piros nyakkendőben, mára viszont demokratikusak lettünk, így ma már nem kötelező a nyakkendő. Ennyi a különbség.
Pedig ez egy iszonyúan fontos dolog lenne. A gyerek ott, az iskolában tudna picit beletanulni a procedurális demokráciába, szinte mintegy játszva el tudná sajátítani a mechanizmusát. Csak kéne hagyni, hogy csinálják. Feladatokat átadni a diákönkormányzatnak, forrásokat adni hozzá és hagyni, hogy csinálják. Jaaaaaj, jaaaaj, hát aztat nem lehet, hát hogyan is lehetne rájuk hagyni bármit is, még a végén butaságokat csinálnának, jaaaj, jajjj. Igen, és? Ha butaságokat csinálnak, abból is egy csomó mindent tudnak tanulni. Mert az ország nagyjai azok aztán soha nem csinálnak semmi butaságot, ugye.
A gyerekek így nem a demokratikus játékszabályokat tanulják meg, hanem azt, hogy helyette pont elégséges annak a látszata. Utána meg csudálkozunk, hogy felnőve miért is elégszenek meg ezzel a látszattal.
hát itten mi történt?
@tollaszerge: Ismétlem: ez csak egy a rengeteg példa sorából, nem ez alapján vontam le következtetést, hanem lassan napra pontosan 14 év megfigyeléseiből.
Az egyik esetben pont az általad mondottak mentén próbálta megközelíteni a tanárt az egyik gyerek, úgy becsomagolva az ajánlatát, hogy az még csak véletlenül se tűnjön valami olyasminek, mint a kompetencia megkérdőjelezése: -tudom, hogy a tanárnő borzasztó elfoglalt, nincs ideje/energiája ilyesmire, és ezért ajánlanám fel a segítségemet, hogy a szünidőben, amikor én úgyis ráérek a tanárnő hasznos útmutatásai alapján megcsinálnám.
És, tessék, alig váltottunk a dologról pár szót és már megint én vagyok a hülye, aki eszetlenül kér számon (kért a faszom számon, én csak érteni próbáltam, hogy miért működik így), szart se ért az egészből, azt is rosszul, és még csak meg se próbálod megérteni, hogy miről filózok, hanem megmondod, hogy szerinted arról. Hát nem, nem arról.
@mavo: Bármi megtörténhetett, csapágyas a blogmotor, ha hosszabban írsz mentsd el küldés előtt, mert elszáll és olyan ingerült leszel tőle, mint amilyen én is vagyok. 🙂
@maroz: (Nem hülyéztelek le, ezt te képzeled oda, bár nem tudom mi ebben a jó neked.)
Nem tudom mi van a helyzeten értenivaló azon túl, hogy a fizetésbeli különbségek miatt a kompetens (mind szakmailag, mind szociálisan, pl normálisan tudna reagálni egy diákra) embereket elszívta a versenyszektor/külföld, a közoktatásban maradtak az inkompetensek (kinekneminge, általánosságban beszélek). Ez egy teljesen természetes végkifejlet, az lenne a meglepő ha nem így lenne.
Én csak azon csodálkoztam, hogy te továbbra is elvársz bizonyos kompetenciákat az érintettektől, mikor világos hogy ezeket a kompetenciákat nem vettük meg. Pl az, aki normálisan tud kezelni egy olyan szituációt amikor ő nem akar vmit megcsinálni de odajön hozzá vki aki lelkes és kis segítséggel megcsinálná, mindkettőjük hasznára, már régen egy jobb cégnél csücsül, nem a tanári szobában.
@tollaszerge:
a szoftver természetesen kábé egy powerpointhoz hasonlítható, lévén a digitális tábla is egy fajta prezentáció.
és hát ez egy ilyen dolog, a legtöbb munkahelyen nem te mondod meg, hogy a munkaadód milyen szoftvert használjon, kicsit vicces is lenne, ha az átlagos informatikai analfabéta tanár határozná meg egy iskola informatikai igényeit.
egyszerű amúgy, mostanság már egy átlagos leendő tanár azért egy ecdl-t lenyom, facebookozik, oksotelefonja van, estébé, tehát ha nem is azonnal, de lesz majd egy tanár generáció, amelyik már arra fogja majd használni a digitális táblát, amire való.
@maroz:
ebben van valami, de azért az iskolában egyaránt kell megfelelő hozzáállás a pedagógus, a tanuló no meg a szülő részéről is.
egyes helyeken mindegyikkel gond van..
@maroz:
ebben van valami, de azért az iskolában egyaránt kell megfelelő hozzáállás a pedagógus, a tanuló no meg a szülő részéről is.
egyes helyeken mindegyikkel gond van..
a kezdő tanári fizetések bruttó 122 és 130, végzettségtől függően
@maroz:
a te beírásodat kerestem a Margitka néniset.
@tollaszerge:
1. Honnan vetted, hogy elvárok??? Megkérdeztél, és énb azt mondtam, hogy elvárnék??? Leírom, hogy számomra érthető okokból NEM lehet elvárni, erre fel te mivel jössz? „Én csak azon csodálkoztam, hogy te továbbra is elvársz bizonyos kompetenciákat az érintettektől”
2. „Nem tudom mi van a helyzeten értenivaló azon túl, hogy a fizetésbeli különbségek miatt a kompetens…”
Ez egy állapot. Ez van, ezzel én itt és most kezdeni mit nem tudok. Két dolgot tehetek, ami három: elhúzok a picsába én is egy másik országba, baszok az egészre és elmegyek alkoholizálni, vagy megpróbálok azon agyalni, hogy figyelemmel arra, hogy ez van, ez a helyzet, ez az állapot mit lehetne mégiscsak tenni.
Ehhez viszont elengedhetetlen az, hogy a dolgokat az általad leírtakon túl is megpróbáljam érteni.
Például azt, hogy ilyen, racionálisan nehezen magyarázható elutasítások miért születnek. Az attribúciónak itt azért van értelme, mert segíthet cselekvési stratégiák kimunkálásában. Ha rá tudok jönni, hogy MIÉRT cselekszik úgy az egyik szereplő, ahogyan, akkor talán tudok olyan taktikát kifundálni, ami mégiscsak képes lenne áttörni ezt az ellenállást. Például ha rájövök, hogy nem azért elutasító, mert hülye, kontraszelektált és rosszul fizetett, hanem azért, mert támadva érzi a énje integritását, akkor megpróbálhatok úgy fellépni, hogy előbb néhány körben megnyugtatom, elterelem a figyelmét erről a félelméről, megpróbálom elhitetni vele, hogy alaptalan a félelme, és így az esetek egy jelentős részében kerülőúton, ravaszkodva, taktikázva, de mégiscsak el lehet érni valamit.
Valami ilyesmi lenne az, amit szerintem érdemes lenne megpróbálni érteni a „helyzeten túl” is. Már ugye ha nem az első két opciót választja az ember.
@maroz: 1. Izé, onnan vettem hogy elvárod hogy felpanaszoltad a hiányát. Ha az „elvárás” neked túl erős, akkor valszeg egy árnyalatnyit félreértettelek, legyen mondjuk „szeretnéd”, az megfelel? Fontos hogy ezt tisztázzuk (nem :-P)
2. Szerintem a jó megoldás az „elhúzok, és néha visszanézek alkoholért”, de ez mellékszál 😛 Amit leírsz az egyfajta felnőttnevelési koncepció, sok sikert hozzá, szerintem nagyon korlátozott a hatásossága; lehet hogy ha helyette direktben gyerekeddel beszélgetsz akkor többet használsz neki (gondolom ez a végcél).
Azt hiszem hogy te nálam sokkal optimistább vagy azzal kapcsolatban, hogy kellő empátiával és munkával mit lehet emberekből kihozni.
a pedagógusok nem csekély hányada valszeg nagyon rosszul érezné magát, ha ráébredne, mennyire silány. ugyanez igaz a szülőkre is.
persze van hogy a gyerek a hibás.
@tollaszerge: Helyzetértékelés. Ez van. Most például kínoz a reumám. Elvárhatnám, szerethetném, hogy ne tegye, de minek, úgyse hallgat rám. Viszont felpanaszolni jó, mert így tudatosítom, hogy itten kérem problémák vannak, amelyeket talán meg lehetne próbálni kezelni.
Nem annyira felnőttnevelési koncepció, bár nem tudom mit értesz ez alatt, így akár az is lehet, de inkább nem.
Ez egy megoldásorientált megközelítés. Adott egy probléma, ehhez keresem a megoldást. Illetve keressük, a gyerekekkel együtt, mert így van értelme. Van egy cél, azt el kéne érni. Megnézzük, hogy mi az akadálya. Megpróbáljuk megérteni, hogy miért van ez az akadálya. Ha ez megvan, akkor próbálunk módszereket találni a cél eléréséhez. Ez egy teljesen hétköznapi szituáció, tucatjával fordul elő nap, mint nap.
És az is napi élmény, hogy sokszor a téves helyzetfelismerés okozza a kudarcot. Például az attribúciós torzítás, az, amikor rossz, hibás választ adunk arra a kérdésre, hogy a cselekvő fél miért úgy cselekszik, ahogyan. Sokszor hajlamosak vagyunk a személyiségben keresni az okot, azért viselkedik úgy, mert egy szarember, például, holott ez sűrűn nem van így. Sokszor inkább úgy van, hogy a viselkedést inkább magyarázza a társadalmi szerep, amit az egyén eljátszik, mint a személyiség.
Gondold végig: ha azt veszem alapul, hogy az illető azért viselkedik számomra nem kedvező módon, mert egy idióta barom, akkor kész, vége, nincs mit tennem, van egy ellenségem, akivel nem hogy kooperálni értelmetlen, de egyenesen el kellene távolítanom őt az utamból. Ezzel szemben ha arra jutok, hogy őt a társadalmi szerep, tehát a környezeti tényezők késztetik arra, hogy úgy viselkedjen ahogyan, akkor már azért akadbak lehetőségeim, hiszen például át tudom fogalmazni az elvárásaimat úgy, hogy az ne, vagy látszatra ne kerüljenek konfliktusba azzal a bizonyos társadalmi szereppel. És ha ez sikerül, ha már egyszer áttöretett ez a fal, akkor sokszor meglepően jól lehet kooperálni.
Ez annyira nem optimizmus, inkább tapasztalat, amint hogy az is tapasztalat, hogy ezt a fajta problémamegoldást, tehát amikor cél elérése, és nem annak a megállapítása, hogy miért nem lehet elérni a célt a hangsúlyosabb bizony a gyerekek is el tudják idővel sajátítani. Valamint az is tapasztalat, hogy sokkal könnyebben együtt tudnak élni a nem megoldott problémákkal is (nyilván, a dolog nem mindig működik) úgy, ha tudják, hogy milyen tényezők okozzák ezt a megoldhatatlanságot. Nem az emberre fognak vakon haragudni, hanem megállapítják, hogy ez a társadalmi szerep bizony reformra szorulna.
@maroz: Nekem alapból szimpatikus a megoldásorientált megközelítés, csak azt gondolom hogy ennél a problémánál te eléggé leszűkíted a lehetséges megoldások halmazát, tkp arra hogy itt neked (és gyerekednek) mindenképpen az érintett pedagógusba kell empátiát és mentális energiákat ölnöd.
Én óvakodnék így leszűkíteni, elsősorban azért mert azt gondolom hogy sajátos nevelési igényű felnőttekkel foglalkozni roppant fárasztó és ahhoz képest kicsi a hozadéka. Lehet, hogy a gyerekeddel meg lehet értetni hogy a tantónéni már csak ilyen, a hülyéket (udvariasan) faképnél kell hagyni vagy ha nem megy kialakítani egy átmeneti megoldást az átmeneti együttlétezésre, de nem náluk kell keresni sem a motivációkat, sem a saját fejlődésünk lehetőségeit.
Pl ha látod hogy a gyereket érdeklik a számítógépek, akkor kezébe nyomhatsz gyerekeknek írt könyveket a programozásról (az elmúlt években kijött pár nagyon jó), vagy ha más érdekli akkor találhatsz neki ehhez megfelelő közeget, ahol tud fejlődni és értékelik amit hozzá tud tenni a dolgokhoz. Szerintem ezen megoldások mindegyike hatékonyabb mint rengeteg munkát ölni olyan kvázi-idegenek nevelésébe, akikkel jó esetben is csak egy pár évig lesz kapcsolatotok – persze vele is együtt kell működni, de ez jóval kisebb energiával megoldható.
@tollaszerge: A válaszod alapján számomra nagyon erősen úgy tűnik, hogy nem azt olvastad ki a soraimból, amit én közölni szerettem volna. Próbáljam meg újból, vagy hagyjuk a viharba az egészet?