Vidnyánszky Attila esete a szeretettel (juniorposztnyugi)

Tegnap megnéztük (bal páholy, máshová nem lehetett jegyet kapni, őrület mi van mostanában a Vigben) a @LL3t4rgIA-t, mely darabot Georg Büchner Leonce és Lénájával kapcsolatban (nem igazán alapján) írta és rendezte Vidnyánszky Attila jr. (a társszerző Németh Nikolett).

Büchner huszonhárom éves korában halt meg, addigra megírta a Woyzeck-et, a Danton halálát és a Leonce és Lénát, ha ma élne Gen Z lenne. Attila (nem fogom Juniornak nevezni, és nem fogom kiírni azt, hogy Vidnyánszky, bocs, most ehhez van kedvem) darabja a Gen Z-ről szól, ennek a generációnak a kollektív introvertáltságáról (lásd még), menekülési kényszeréről, és arról a kommunikációképtelenségről, ami egy bizonyos korpulens úr bukásához is hozzájárult egy héttel ezelőtt (nevezett korpulens úr vasárnap esti beszédéből is elhangzott egy sor tegnap, amit a közönség vastapssal fogadott, forradalom van a mi utcánkban, ha valaki esetleg nem vette volna észre).

Attila szereti ezeket a gyerekeket. Szereti azt, hogy nem tudnak legyógyulni a mobiljukról (én most felmentem a várba, és többször néztem meg a fészbukot a kelleténél, ez itt a vallomás helye), a enyhe fokú delulu-t, ami körülveszi őket, az, hogy még én is cringe vagyok nekik, nemhogy a korpulens úr, hogy nem tudjuk mi nekik a slay és mi a rizz, de tíz év múlva az ő erős vállukon nyugszik majd az ország.

A szeretet az, ami most hiányzik ebből az országból, és Attila megadja nekünk, és a fináléban, a zseniális Ötvös Andráson (I mean it) keresztül egy egészen konkrét végzős gimnazista osztálynak a Radnótiból.

Egyszerűen gyönyörű ez az egész, sírósan gyönyörű néha, miközben leírhatatlanul vicces.

Jó, tudom színház, kit érdekel, Attila sem érdekel itt senkit, csak a megzizzent apukája. Nem fogok az apukájáról sokat írni, aki 2028-ig akar a Nemzeti igazgatója lenni, és Nagy Ervin sörét ugye egy fél ország fogja. Apuka valamiért borzasztóan utálta a független színházakat, és nem vette észre, hogy a Stúdió K, a K.V, a Tápszínház már régen megelőzte a színházát minőségben (jártunk egy ideig a Nemzetibe apuka idején is, borzalmas volt, tényleg hibátlanul borzalmas, M. csinálta az Újszínházban a televíziós felvételét az apuka Közeleg az idő rendezéséből, aztán feketelistára került, erről a feketelistáról persze van véleményem, és remélem másnak is lesz, esetleg nyolc napon túl gyógyuló véleménye, mert kicsit azért a kurvaanyjukat, bocs). Végtelenül szomorú, hogy Attila apukájától kell megszabadítani a magyar színházi életet, egy nagyon tehetséges embertől, de más lehetőség nincs. SZFE-s srácok, megvan, hogy győztetek?

Maradjunk szeretetnél, az intergenerációs szeretetnél, amire akkora szükségünk lenne. Meg kell értenünk egymást, de legalábbis meg kellene próbálni.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532875-6af4b3e07c007' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532875&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532875-6af4b3e07c007&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532875-6af4b3e07c007' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>