Virágos? Magyarország?
Eredeti szerző: zsazsu4
Na még egy utolsó, így a nagy nyári pihenés, hakni, tájszínház, széthullás, és POSZT előtt. Viszont, mindjárt kettő.
Operettország lettünk, nézzük mit gondol erről ma a Kamra. Szeretem a kicsi színházat, de nem szeretem a zenés darabokat. Ezt is azért választottam, mert jó előre tudható volt, hogy ez gúny. Megnéztük Kovács–Vinnai darabját, a Virágos Magyarországot, ami bizonyságot adott arról, hogy kevés olyan jó dolog van széles e világon, mint a saját nyomoroncságunkon térdcsapkodva röhögni.
Volt itt minden, ami egy operetthez kell. Élőzene, tánc, szerelem, csalás és megcsalatás három felvonásban. Vidéki idill – helyett – belterjesség a XXI. századi Magyarországon.
Kemény, maró és valóságos.Tökéletes szereposztás, az operett kőbe vésett szabályai nem csorbulnak. Szubrett, primadonna, bonviván, három felvonásban. Amitől mai, az a vidékfelemelési minisztérium kormánybiztosa, a virágpénzt elsikkasztó oligarcha és a pollenallergiás minisztériumi titkár. Sok és ütős poén, rengeteg jó zene és dalszöveg, és a folyamatos jóérzés, hogy ha nem az újságban olvasod, hanem színházban látod, akkor lehet rajtunk nevetni. Is. A történet nincs túlbonyolítva, szülőfalujába visszatér a hős, mint kormánytisztviselő, avatni István királyunk virágkoronáját, amit hajdani szerelme készít. Virág nincs, mert elsíbolta a helyi vállalkozó. Közmunkások néptáncolnak és a tegnapi buli takarításakor a maradékot dézsmálják, a polgármesterasszony pedig a botrányól rettegve többször elájul. A végén persze a jó elnyeri büntetését, a rossz a maga jutalmát… ja, nem is! fordítva. Happy end.
Minden színész egytől egyig a helyén van, érti és érzi a szerepét és benne a humort. A zenekar ugyan felröhög néha, de ez sem bántó. Két kedvencem Elek Feri közmunkásként és Rajkai Zoltán helyi menő jobbikos csávóként. Remekel, úgy süt, mint télen a sparhelt.
Csak egy baj van. Senki, de senki a szereplők közül nem tud énekelni. Paródia a darab, vagyis nekem belefér. Néha mégis egyszerűen bántó, hogy még levegőt is rosszul vesznek. Kár.
Remélem, hogy sok előadást megér a darab, megfontolnám még azt is, hogy be lehetne vinni a Katona színpadára is.
Friss élmény még a Protokoll a Radnótiban.
Na ez már más tészta. Klisék, sablonok, unalmak és erőlködések. Folyton azt éreztem: “ezt és ezt akarjuk sugallni, érted?!” Igen értem …+! és azontúl mit szeretnél még mondani?
Sajnos (vagy szerencsére) olvastam az eredeti Téreyt és nagyon tetszett, mint a többi írása is. De ezzel a darabbal is úgy jártam, mint az asztali zenével. Nagyon jó olvasmány, élvezet elmerülni benne, csodálatos a nyelvezete, de vagy nem tudják színpadra alkalmazni, vagy túlerőlködik. Nem vagyok hülye, hogy a számba kelljen rágni a szimbólumokat (a nagy igazi szerelem karján, testén, nyakán mindig van valami tűzpiros) viszont, azt, hogy ez mekkora legyűrhetetlen vonzalom és szerelem, azt nem lehet érezni. És nem a színészek miatt, mert az előadás egyszerre erőltetett és erőlködő – így aztán jól elvész az a csodálatos melankolikus hangulat, ami az eredeti regényt áthatja.
Kár, mert Fekete Ernő tökéletes Ágoston, ennél ő százszor jobb.
A második felvonásra már nem maradtunk. Nem azért mert annyira rossz volt. Egyszerűen csak nem volt benne annyi, hogy végignézzük.
Sok emberrel beszéltem, nekik tetszett a darab, a nézőtér is felnevetett az (olcsó) poénokon. Velem lehet a baj.
Vagy ne olvassak Téreyt a bemutatói előtt, vagy olvassak, de ne nézzek darabot tőle, vagy… teljesen félreértem őt.
a protokollhoz:
tényleg ócsók vótak azok a poénok.
én kihúztam mindkét felvonást, de tényleg nem érte meg.
ezek a színészek tudtak volna jobbat is.
Nekem Szervét nagy csalódás volt. 🙁 Olyan szépen lehetett volna hozni a pesti entellektüel rühellt figuráját, ő meg csak úgy odakente…