Magyarország intellektuális összeomlásáról
Magyarországon hoztak egy törvényt, ami a homoszexualitás jelenségét érinti úgy, hogy ahhoz egyetlen szakértő nem adta a nevét, nem tanulmányozta senki a szakirodalmat, egyáltalán, senki sem tudja, hogy mégis milyen tudományos alapja van a törvénynek, amely törvény tudományos szakkérdések egész sorát érinti.
Magyarországon ma egyetlen a homoszexualitás jelenségével foglalkozó tudományos intézet vagy egyetemi tanszék nem nyilvánított véleményt. Vajon miért? Mert mindenki fél. Én is félnék, ha otthon élnék, még így is tartok pár dologtól.
Magyarországon ma fasiszta futóbolondok véleménye dönthet emberek életéről. Meleg fiatalok választhatják az öngyilkosságot csak azért, hogy Orbán Viktor hatalmon maradjon. Az orbánista értelmiség státuszokat, lapokat, intézeteket kapott, ahol a maga középszer alattiságában is megkeresheti a havi egy-két-ötmillió nettóját. 1938-ban volt pár jobboldali értelmiségi, aki kinyitotta a száját, 2021-ben nincs egy sem. Az orbánellenes értelmiség a facebookon dohog, szakembereink pedig alig vannak.
Magyarország zéró összegű ország. Nem is olyan régen a talán legtehetségesebb két lengyel fiatal matematikus emigrált, ők egy melegpár, és Lengyelország nem szereti a melegpárokat. Ez fog történni Magyarországon. Kit érdekel, annál több marad nekünk, lehetőség, státusz, pénz – gondolják az X-ek, ahogy 1938-ban is gondolták, és persze 56 után is. Kit érdekelnek a rejtekezésben, titokban, félelemben eltöltött életek.
Tegnap rám mosolygott egy drag queen, egy igazi drag queen, a Gay Village-ben. Azért mentem oda, hogy érezzem egy kicsit, milyen másnak lenni. Hát nem éreztem, mert nem voltam más, egy ember voltam, aki esetleg meleg, esetleg nem, a drag queen pedig elfogadott annak, aki vagyok, egy embernek, aki éppen arra jár. A fasiszta melegtörvény ezt veszi el a polgártársainktól, hogy csak emberek lehessenek, akik éppen arra járnak.
JA, ja valóban mindenhol azt látjuk, hogy a vallások futótűzszerűen terjednek… Életszerűtlen a hasonlat.
Szerintem ez nem így van: a cancel culture csürhe éppenhogy annyira agresszív, hogy szinte mindennek nekimegy és így felzabálja a saját haverjait is. Pont tegnap olvastam egy angol cikket egy feminista egyetemi tanárnőről, akit elkezdtek interneten zaklatni a diákok, mert az volt a véleménye, hogy a férfiból nővé alakított egyéneket nem lehet nőnek tekintetni, így női börtönbe, női intézményekbe beengedni. Kicsit hasonlít a francia forradalomra, amely során az egykori szövetségesek irtották ki egymást.
Ez mindkét oldalról nagyrészt tévedés.
Egy. Pontosan tudjuk, hogy a Föld mennyire fog túlnépesedni. Kb. 11,5 milliárd fővel (az ENSZ medián becslései eddig nagyon pontosak voltak). Ennél sem lejjebb, sem feljebb nem nagyon fog menni, bármennyit hisztizik Bill Maher a túl sok sz*ros gyerek miatt vagy Kövér László, mert túl kevés van. 11,5 milliárd több, mint ami a mai technológiai színvonal mellett ideális volna, de _önmagában_ nem az az apokaliptikus szcenárió, amitől rettegni szokás. MNYLP.
Kettő. “ha nem mi szüljük tele a Földet, akkor majd más fogja.”
Ez a “más” gyakorlagilag egyedül Afrikát és (kisebb részben) az arab-iszlám világot jelenti. Ott tényleg drasztikus lesz a növekedés. Afrika esetében 1.2 milliárd helyett 4+. De, ismétlem: 1. ennél nem lesz több, 2. ennél nem lesz kevesebb. MNYLP.
(Ázsia pl. egy helyben fog állni durva kínai és enyhe indiai csökkenés mellett).
Három. A Kárpát-medencét a románok vagy a szlovákok sem fogják teleszülni. A cigányok is csak olyan mértékig, amilyen mértékig elmulasztottuk a gazdasági felzárkóztatásukat, és ez csak olyan mértékig fog problémát okozni, amilyen mértékig elmulasztjuk a társadalmi integrációt. De geopolitikai kompetitoroktól nem kell tartanunk ilyen tekintetben. MNYLP.
Afrikában a túlszaporodás is a fehér ember bűne. Képes volt odavinni az orvostudomány vívmányait valamilyen – realtive alacsony de mégis működő – szinten, és a csecsemő-gyermekhalandóság (is) elkezdett csökkenni. Ezzel viszont az attitüd nem tartott lépést, ahogy a fejlett világban is. (USA-ban 50 év alatt csökkent a termékenyési arányszám 4-ről 2 alá) Igaz, hogy odavitte volna a családtervezést meg az óvszerhasználatot is, de már ott volt volt a vallás, mindegy, melyik, amelyik ezt megakadályozta. Amúgy világszerte csökken a termékenységi arányszám. Csak van, ahol magasról indult.
Hát, ha a törvény azt mondaná, hogy nem lehet megjeleniteni Isten/Jézus/Mária képét 18 év alattiaknak, akkor azt is elitélném. (Amúgy Mohamed képét egyáltalán nem lehet megjeleniteni. Tehát vannak olyan országok, ahol ez a törvény. (Ráadásul az ellen is csak a liberók tiltakoznak.) Igaz, nálunk még nem vágják le a fejét annak, aki mégis megjelenít egy homoszexuális kézfogást, de ahogy nézem, eljöhet még az is.
Mindenesetre a szervilizmus nem alszik:
https://hvg.hu/kultura/20210628_Par_ev_mulva_kezelhetetlen_lesz_a_tanarhiany
ha nem is közvetlenül, de – ikerlányos apaként, szvsz – hasonló téma : https://wmn.hu/ugy/55412-apuka-ez-itt-a-noi-vigye-a-lanyat-a-ferfivecebe–egy-kisfiu-es-egy-kislany-edesapjanak-bufijei-es-bukasai-
Szerintem a betiltósdi magánéleti és véleményügyekben – és a vallások ide tartoznak – elfogadhatatlan az államtól. Tehát olyan vallásügyi törvényt, ami ezzel az übüista tiltással analóg, nem támogatnék. Fordítva: a gyerekhülyítést ezzel szemben a jelenleginél sokkal erősebb korlátok közé kellene szorítani (minden téren), a társadalmi presztízsét pedig a béka segge alá. Ha ezt az elvet* érvényesítve az állam a közoktatásba csak vallástörténeti ismertetésként és a világban való tájékozódáshoz szükséges – és egyben ilyenként kötelező – információként engedné be a vallási tanokat és származékaikat, emellett pedig a vallásokat és a szervezeteiket az őket logikusan megillető helyen, a tagságuk által fenntartott bélyeggyűjtőklubok státuszában kezelné – és persze az esetleges karitatív tevékenységüket támogatná -, azzal lassan megoldódhatna a legtöbb ezzel kapcsolatos probléma. Ettől még mindenki gyakorolhatná persze a vallását, akár az iskolában is.
*(Tóra-olvasás közben nem lehet cigarettázni, de Tórát olvasni bármikor, cigarettázás közben is lehet.)
(A vallási téboly amúgy ettől függetlenül bárkin erőt vehet: a hanyatló Nyugaton született és felnőtt, generációk óta liberális ateista (zsidó) családban nevelkedett unokaöcsémmel egy ideje szombaton nem lehet telefonon (vagy bármilyen elektronikus eszközön) beszélni, mert a sábesz idején az tilos. 😀 A család persze szeretettel röhögcsél vagy a fejét fogja, vérmérséklettől függően, de az Örökkévaló útjai szemlátomást kifürkészhetetlenek.)
Mit értesz a nyelv, a kultúra hanyatlásán? Mi az, amit zavarónak találsz?
Hát Szaudarábiában 1960-tól 1019-ig 47-ről 17-re csökkent az ezer főre eső szülések száma, pedig ott a női szerep annyira nem változott.
https://data.worldbank.org/indicator/SP.DYN.CBRT.IN?locations=SA
Lehet, mégis inkább a pénz, meg az egészségügy (gyerekhalandóság) számít.
Gratula, itt is sikerül valakinek a nők egyenjogúságában elért – még nem kielégítő – eredményekről mint jogi ‘kiterjesztésről’ beszélni…
Hírünk a világban, CNN címlap. Remek
https://edition.cnn.com/2021/07/01/europe/lgbtq-rights-hungary-eastern-europe-intl-cmd/index.html
Mi az, hogy ideál? És ha van ideál, miért csak azt lássa? Szerintem először is utána kellene olvasni, hogy attól, hogy nem csak az ideált látja, meleg lesz-e valaki, vagy csak nagyobb eséllyel vallja be, ha már úgyis az. Az utóbbi eset közelebb van az optimálishoz (szerintem legalábbis kisebb baj, ha valakinek nincsen gyermeke, mint ha egész életében boldogtalan, és még egy embert boldogtalanná tesz, akivel együtt él, de nem vonzódik hozzá).
Más témában is csak az ideált mutassuk? Mostantól ne legyenek a tévében mások, csak magas kisportolt férfiak és nagymellű szőke csajok, akik mellesleg PhD-vel rendelkeznek matekból és fizikából egyszerre, és a gyereked majd hozzájuk képest mérje, hogy sikeres-e? Ugyan, kérem.
(És még ki sem tértünk arra, hogy amúgy, a bolygó eltartóképességét figyelembe véve, nem az-e az ideál, ha nincs gyereke valakinek.)
@medve1978: az alapjában az intézmény hibája, ha nem tudja biztosítani pl a fogvatartottak biztonságát. a probléma pedig inkább a transznemű emberek körében jelentkezik, ők az átlagosnál magasabb számban válnak erőszak, szexuális erőszak áldozatává, míg az elkövetők között ilyen különbség nem jelentkezik (nincs különbség vagy fordított jellegű). az az igazság, hogy ide tehetnék idézeteket, de minek.
a megvalósuló erőszakos támadások így összességében a társdalom állapotából következnek, egyrészt az intézmények működtetéséből, másrészt a még le nem küzdött előítéletekből.
nagyon sok feminista van egyébként, aki a transzkirekesztő (terf) “feminizmust” nem fogadja el feminizmusként, mivel nem felel meg annak az alaptételnek, hogy a nemektől független egyenlőségre törekszünk.
Félek, nem is igazán feltételezhető, hogy volna M.o.-on egyáltalán dokumentum film (televíziós ! – a manapság széles rétegek körében a leghatékonyabbnak számító média mivolta miatt) a szekszualitásukat kisebbségben megélőkről, a külső nemi jegyeikkel ellentétes nemi identitásuak, vagy a biszekszuálisok iszonyatos szenvedéseiről nem is beszélve. Az itteni hozzászólások is azt jelzik, hogy a problémáról sokan nyilvánítanak véleményt – minden ismeret hiányában. A dokumentum filmek sokat segíthetnének, de ahhoz is adniuk kell valakiknek az arcukat, s odáig se könnyi eljutni (ki készíti a dokumentumot? s azt is remélve, hogy utána nem verik halálra a nyilatkozókat). Vajon legalább az e területen M.o.-on kutatók – kutatni akarók – rendelkeznek-e elegendő anyaggal?
Van, aki látta, ismerte a szélsőségesen labilis nemi hormon háztartású gyermekekkel foglalkozó klinikai orvosok súlyos dilemmáit, de ez nem akadályozta meg őt abban, hogy a problémakört, 2010 óta, mint a gyerekeket érő ‘rossz pszichológiai hatások’ kérdésének lássa. Vannak persze orvos diplomás hívői is az ilyen ‘hatások’nak, mert az orvosi diploma is tud szellemi elzáró szelepként működni (ahogy Deutchelandban is…).
“A magyar nyelv ráadásul erősen összekötött a magyar kultúrával és döntően csak magyar emberek beszélik”
Egészen apróság, de valóban hanyatlik a tiéd is, ha “össze van kötve” helyett ilyen otrombaságot írsz, hogy “összekötött”. :-))
Elég zavaros amit írsz. Ellőbb arról, hogy a vallás mindenhol szabályozta a szexualitást, majd a görög szokásokkal jössz, aminek a vallásukhoz semmi köze nincs. A görögök vallása nem szabályozó, előíró hanem inkább anekdotikus jellegű volt. Az istenek kegyét illett keresni a tiszteletükkel és a nekik bemutatott áldozatokkal. Egyes istenek kegyét nekik kedves ügyekkel, pl. idegenek, vendégek nem legyilkolásával vagy tánccal, énekkel, miegymással. Speciel a szex kérdésében nemigen voltak finnyásak a görög istenek, Zeusz röptében a kulcslukat is elkapta ha módja volt rá, és egy istenről se tudok, aki kimondottan ellenezte volna az azonos neműek együttlétét.
Phaidrosz szerint: “Ha megvalósíthatnánk, hogy egy állam vagy sereg csupa szeretőkből állna, el se képzelhetnénk tökéletesebb önkormányzatot, vagy minden undokságtól tartózkodást és egymással vetélkedést. És az ilyenek a harcban, akármily kevesen is legyenek, kereken kimondva mindenkin győzedelmeskednek. Mert ha egy szerelmes férfi netán megfutamodnék a sorból, és eldobná a fegyverét – ennek legyen tanúja bárki más, csak ne a kedvese, mert ezt nem szenvedhetné el, inkább a halál! Nem akad olyan gyáva fickó, kibe még Erósz se plántálna bátorságot, hogy a veszélyben ne hagyja cserben a kedvesét, de mentse meg! – és így Erósz révén versenyre kél a gyáva a természettől legbajnokabbal is.”
Most ne is menjünk bele, hogy pl az indiai kultúrában a szexuális szabadság mennyire terjedt, annyit mondok, hogy a Káma szutrának is van egy vonatkozó fejezete a homoszexuális együttlétről.
Az érdeklődésemet viszont ott veszítetted el, amikor odáig jutottál, hogy a gyerek, meg az emberi élet a legfontosabb, de ez csak a heteró fehér magyar gyerekekre vonatkozik, mink csak szaporodjunk, ellenben a négerek. Hát kösz, de kösz nem. Nemigen látom be, hogy átlagmagyar Bélának Hatvanban több jog jár, mint az általad igen találóan a Gyökerek Kunta Kinte rabszolgájával azonosított nemfehérembernek.
Komolyan mondom annyira hányok már az egész magyar politikától, de hozzáteszem az EU-s politikától is, hogy már kommentelni sincs kedvem.
A fityesz simán képes egy rakás ember életét tönkre tenni csak azért, hogy tematizálja a közbeszédet, az EU meg képes egy Cyrus Engerer-t előtérbe rakni pont ebben a témában.
Komolyan rosszul vagyok az egésztől.
Feltéve, hogy homoszexuális tanok terjesztésével lehet homoszexuálist “nevelni”. kimutatható lenne valamiféle csökkenés az újkorban – vagy hogyhíjják az utóbbi párszáz, ezerévet. Legalábbis azokban a közöségekben, országokban ahol vallási vagy kultútális beidegzödések miatt a homoszexualitást elitélik, esetleg büntetik.
Tény, hogy több a hetero pár mint a homoszexuális, és mivel nem pusztultunk még ki, okkal feltételezzük, hogy bizony, heteró kapcsolatból is születik homoszexuális ember.
Az emberiség evolúciós fejlődése vagy a keresztény tanok terjedése miatt már ki kellett volna halnia a homosze,xualitásnak a társadalomból ha ez ilyen egyszerű lenne, mint azt Köpcös és bandája hiszi. Inkább attól tartok ezt ők sem hiszik, pusztán politikai előnyt mértek Habonyék a homofób uszításra.
@rokakutya: sztem nem erre a félelemre játszanak, hogy jajj a gyerekből *** lesz. azt úgyse hiszi senki, mert az övé kivétel, vele nem történhet ilyen.
hanem arra a másikra, hogy a heteró kapcsolatnak van egy deszexualizált vetülete, amelyik a társadalmi elfogadottságról (sőt nyomásról) meg a gyerekcsinálásról szól, de a meleg párkapcsolatoknak nincs ilyenje, az nyersen tisztán csak szex (ebben az idegenkedés- és gyűlöletfantáziában, nem igaziból), és olyannal a gyerek ne találkozzon.
ezt nem kell kimondani, ez érződik.
és ezért megy ezzel egyidőben az, hogy tényleg ne legyenek elfogadottak és tényleg ne nézhessenek ki családszerűen, gyerekekkel felpakolva, mert így illik össze az egész. már szerintem a saját melegbotrányukat se bánják, az is csak olaj a tűzre. a tűz az mindennél jobb.
Hát, ellentétben a melegekkel, vallásosnak nem születnek az emberek, tehát szigorúan nézve minden jelenleg vallásos ember elvileg megtért valamikor, azaz mégiscsak rendesen terjed. Ez persze gyakorlatilag nem így van, mert egy csomó ember soha nem tért meg, csak elfogadta, hogy azt mondják neki, hogy amit a pap, a TV, meg a miniszterelnök mond, az definíció szerint jó. De ennek nem örülök annyira. Hogy mitől “keresztény” ez a szerencsétlen ország, és hogy ezt miért nem kell a szülőkre bízni, drága minielnökúr, ha meleg gyermekeink sulibeli megvetését és megverését a szülőkre kell, azt nem tudom.
Persze lehet, hogy a kereszténység jobb, mint a TV. Az is igaz, hogy az egyházi iskolába járt ismerőseim nem rosszabb emberek, mint az átlag, és nem is vallásosabbak. Az USÁban viszont, akik mögött TV-fogyasztásban másodikak vagyunk a világon, a súlyos hülyeség terjedése igencsak össze van kapcsolódva a vallásossággal, és attól tartok, itt is ez lesz egyre inkább.
Ez az adat a tv-nezesrol honnan van? Mert en mast latok itt:
https://www.nationmaster.com/country-info/stats/Media/Television-viewing-per-million
@kiazmármegint: (Nem enged a wordpress a kommentre válaszolni, csak odaírtam a blog.hu-s syntaxisban, hogy ez egy válasz, meg like-oltam a kommented.) Sajnos fogalmam sincs, hol láttam az adatot, és ami még súlyosabb (az elmeállapotomra nézve), hogy azt se tudom megtippelni, hogy 3 éve vagy 15 éve láttam. Az adat, amire emlékszem, napi átlag (csecsemőket is beleértve) 5 óra körül volt. Most megpróbálva gyorsan utánanézni, azt látom, hogy teljes a káosz az adatokat illetően, de teljesen jogosan, mert manapság mit jelent a TV-nézés? Én pld utoljára 30 éve laktam olyan háztartásban, ahol volt fizikailag TV, viszont az elmúlt pár évben rászoktam, hogy youtube-on amerikai TV-t nézek (Colbert meg ilyesmi), meg az m4sport.hu-n focimeccseket.
A te linked 2002-es, és olyat mond, hogy Írország vezet 6 óra per HÉTtel. Ehhez képest, itt https://www.statista.com/statistics/1096735/hungary-daily-time-spent-watching-tv-by-age aszondják, hogy: In the fourth quarter of 2020, senior Hungarians spent over seven hours watching TV on average on a daily basis. The population aged between18 and 49 years watched television for more than four hours every day. Ugyanezen oldal lengyel adata: In 2020, Poles aged 60 years old and over spent over seven hours watching television every day. Compared to 2018, the time spent on watching TV by Polish seniors increased by approximately 1.5 hours. Young Poles, aged 16 to 19 years old, dedicated nearly four hours to their daily television consumption in 2020. This was an increase of three hours compared to the previous year. Ez nyilván baromság, nem a szokások változtak ennyit egy év alatt, hanem a metodológia.
‘ „Az egyetem egy kicsit komolyabb hely, azt kell, hogy mondjam. Ők 5 hónapon keresztül több ezer beteget gyógyítottak, és mindent tudnak a koronavírusról, amit ma lehet” – mondta a miniszter.
Gulyás hozzátette, hogy Erdei Anna nyilatkozatát kifejezetten felelőtlennek tartja. Hogy pontosítsunk: az immunológus nyilatkozatát, ami megjelent a tudományos akadémia honlapján.’
(https://444.hu/2021/07/15/orban-utan-gulyas-is-megsurgeti-kaslert-hogy-kideruljon-vegre-valami-a-nagy-allami-vakcinahatekonysagi-vizsgalatrol)
Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke határozott közleményben utasította vissza a miniszter szavait.
Ja, nem. Ebből a néhány nappal ezelőtti interjúból kitűnően ez meglepő is lett volna:
https://nepszava.hu/3123552_a-magyar-egyetemeket-kellene-elitintezmennye-tenni
@Ervsebesz:
Ebben a kérdésben mostanra lényegében ugyanazt mondja az összes immunológus/virológus, aki egyáltalán megszólalt a Covid-ról az elmúlt másfél évben (azok is, akik általában “lojálisak” a kormánnyal)
Velük szemben a narancs sarokban pedig egy kardiológus, nyilván neki van igaza.
@Ervsebesz: @velotanya: “Ez egy komoly ország, komoly miniszterekkel” :-(.
A #Freund kezdetű mondatot olvasva, már éppen meglepődtem, de jött a “Ja, nem”. Szóval a világom maradt kerek (bár ne maradt volna).
De azért megnyugtató lehet, hogy ők “mindent tucc, tucc, tucc…”
Hiv.: @Ervsebesz:
Azért jó lenne, ha megnyugtatna valaki: A SOTE-n nem kardiológusok voltak az intenzív COVID 19 osztályokon! (Mert akkor a halálozási arányt is kezdem érteni…)
OFF ON:
https://telex.hu/belfold/2021/07/16/emlekerdot-allitottak-godollon-erdogan-hoseinek-a-torok-puccskiserlet-kegyetlen-elfojtasanak-emlekere
Kedves JT, ez engem iszonyúan odab*szott. Mi van itt, Pintér leszólt a rektor keresztfiának, az Econovum derived Gyuriczának, aki egyeztetett Csányival meg Lázárral, a MATE kuratóriumi uraival, oszt’ már ment is a fák rendelése? Aztán ha egyszer Erdogan megbukik, átnevezik a megbékélés + katolikus felejtős megbocsátás erdejének? …
OFF OFF
@naebneerG:
Én is azt kérdeztem az Orbán fasizmus topicnál, hogy vajon mi visz rá ilyesmire egy egyetemet. Felfoghatatlan.
Nem felfoghatatlan. A MATE rosszul áll anyagilag, van olyan keszthelyi tanszéke, amelyet már most augusztusban bezárnak, és a dolgozók megkapták, hogy Kaposvár vagy Gödöllő között választhatnak, mivel 2025-ig mind a budapesti (Villányi út), mind a keszthelyi campust bezárják, és csak kettő marad, a kommunista ügynök Szita + Vidnyánszky kaposvári telephelye + Pintér belügyminiszter keresztfiának gödöllői központja.
Ennyike. Ami persze érdekes, miért nem közöl az eseményről semmit a MATE honlapja (elriasztaná azt a kevés jelentkezőt is?), Gyuricza miért nem villog vele, stb. A szitu olyan, mint amikor a debreceni rektor Putyinnak adott díszpolgári címet négy éve: a háttérben ki tudja, mi járt ezért cserébe, hány milliárd GINOP, KEHOP, EFOP, stb.
Hiv.: @naebneerG: 🙁 Szóval ennyike? 🙁 Kitalálhattam volna, de még mindig van hogy meglepődöm. 🙁
Eszerint felsőoktatási intézmények autonómiájának már régen annyika? 🙁 Tudtam, de hogy ennyire? 🙁
Hiv.: @rrdos: Ennyike, sőt még ennyikébb. Vargajucika volt tanítvány kurátor/miniszterasszonyság alfelének csillogóra nyalása Miskolcon, “ellenzéki” polgi hallelujázva köszönti a Matthias Corvinust a miskolci főutcán, oszt hipp-hopp öt perc múlva ezután benntalálja magát az egyetem kuratóriumában, “minden miskóci pógár jóllétének érdekében”, további öt perc múlva jucikával karöltve nyitnak meg egy autista központot, egyáltalán miféle autonómiáról delirálunk itten? Debrecenről meg mesélhetnék hosszasan, de nem teszem, láttam bizonyos (politikailag is orientált) karok létrejöttének folyamatát, igen, annyika, és igen, ennyire. 🙁 🙁 🙁
Hiv.: @MadMadMary: 🙁 Szóval ennyire. 🙁 Nem kötök fogadást, mert szerintem lesz ez még rosszabb is. 🙁
Visszagondolva átkosra és NME-re és az egyetemvárosra (koleszok is ott voltak az egyedem mellett, Miskolctapolca és Miskolc között). 5 év alatt egy rendőrt nem láttam ott. Nem igaz, egy erősen ősz és alkesz arcú rendőr alezredest egyszer láttam a koleszban (sokan meg is csodáltuk), de szerintem valakit látogathatott, mert egyedül volt. 🙂 Jó, ez a felszín volt, hogy az oktatóinknak vagy főleg a dékánoknak a rektornak milyen és mennyi “alkut” kellett kötniük azt diákként nem tudhattuk.